A budapesti123-as jelzésű autóbusz a Határ út metróállomás és a Soroksár, IKEA áruház között közlekedik. A járatot a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti. A járműveket a Dél-pesti autóbuszgarázs állítja ki. Ünnepnapokon a 123A járat közlekedik helyette a Szentlőrinci úti lakótelepig. Útvonala a Határ út és a Szentlőrinci úti lakótelep között megegyezik a 123A járatéval.
1974. szeptember 2-án indult 23Y jelzéssel az Ady Endre tér és a Vécsey utcai lakótelep között.[1] 1977. január 1-jén a 123-as jelzést kapta. Az M3-as metróvonal II/A (Nagyvárad tér–Kőbánya-Kispest) szakaszának átadásával útvonalát a Határ útig hosszabbították és jelzését 123-asra módosították.[2] 1981. február 16-ától ismét 123-as jelzéssel járt. 1991-ben útvonalát a Szentlőrinci úti lakótelepig hosszabbították.
2006. október 1-jétől a Távíró utca megállót is érinti.[3]
2008-ban átszervezték a 123-as és a 154-es buszcsaládot. 2008. augusztus 21-étől a 123-as Soroksár, Auchan áruház végállomásig közlekedett a 154-es és 154A buszok helyett, emellett betétjárat indult a Határ út és a Szentlőrinci úti lakótelep között 123A jelzéssel. A 154-es, a 154A és a 154B járatok szeptember 5-éig még jártak, ekkor új járat indult 199-es jelzéssel a Határ út és az Áchim András utca között.[4]
2015. október 1-jétől a 123-as és a 123A busz a Száva kocsiszínnél is megáll.[5]
2017. június 14-étől a soroksári IKEA áruházig közlekedik.[6]
2021. október 9-étől hétvégente és ünnepnapokon, valamint 2024. február 12-étől munkanapokon 20 óra után az autóbuszokra kizárólag az első ajtón lehet felszállni, ahol a járművezető ellenőrzi az utazási jogosultságot.[7][8]
Útvonala
Soroksár, IKEA áruház felé
Határ út M vá. – Ferde utca – Határ út – Mártírok útja – Temesvár utca – Ady Endre tér – Wesselényi utca – Orsolya utca – Pacsirta utca – Virág Benedek utca – Köves út – Újtelep út – Szent László utca – Szentlőrinci úti lakótelep mh. – Fatimai utca – Szent László utca – Szentlőrinci út – autópálya-szervizút – felüljáró – áruházi parkoló – Auchan belső út – Auchan áruház parkoló – belső út – Soroksár, IKEA áruház vá.
Határ út felé
Soroksár, IKEA áruház vá. – belső út – Auchan áruház parkoló – Auchan belső út – Szentlőrinci út – autópálya-szervizút – Tesco lehajtó – felüljáró – Tesco bekötőút – Szentlőrinci út – Szent László utca – Szentlőrinci úti lakótelep mh. – Fatimai utca – Szent László utca – Újtelep út – Köves út – Virág Benedek utca – Ábrahám Géza utca – Eperjes utca – Wesselényi utca – Ady Endre tér – Temesvár utca – Mártírok útja – Határ út – Távíró köz – Távíró utca – Üllői út – Ferde utca – Határ út M vá.
Megállóhelyei
Az átszállás kapcsolatok között az azonos útvonalon, de csak a Határ út és Szentlőrinci úti lakótelep között közlekedő 123A busz nincs feltüntetve.