A budapesti224E jelzésű autóbusz a Boráros tér és a Szentlőrinci úti lakótelep között közlekedik zónázó gyorsjáratként, kizárólag a munkanapi csúcsidőszakokban. A viszonylatot a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti.
2019 áprilisában – az M3-as metróvonal Kőbánya-Kispest–Nagyvárad tér szakaszának lezárásával – a BKV Zrt. átalakította a dél-pesti buszhálózatot, a 23E buszjárat útvonalát az Ady Endre utcáig rövidítette, a kieső pesterzsébeti szakaszon pedig 223M jelzéssel új, tehermentesítő-zónázó jellegű autóbuszjáratot indított a Szentlőrinci úti lakótelep és a Boráros tér között. Az autóbuszjárat a 123A busszal azonos útvonalon haladt az Ady Endre térig, innen a 23-as buszjárattal párhuzamosan közlekedett, azonban nem érintette a Szent Erzsébet teret és Pesterzsébet felső után csak a Közvágóhíd, Haller utca / Soroksári út és a Boráros tér megállóhelyeken állt meg.[1]
2020. május 4-étől 8-áig 7 és 9 óra, illetve 13 és 14 óra között ideiglenesen megállt a Kén utcánál is a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium könnyebb megközelítése miatt.[2]
2023. március 6-ától a továbbiakban 224E jelzéssel közlekedik.[3]
Útvonala
Szentlőrinci úti lakótelep felé
Boráros tér H vá. – Boráros tér – Soroksári út – Helsinki út – Topánka utca – Szent Erzsébet tér – Kossuth Lajos utca – Tátra tér – Jókai Mór utca – Lázár utca – Ady Endre tér – Wesselényi utca – Orsolya utca – Pacsirta utca – Virág Benedek utca – Köves út – Újtelep út – Szent László utca – Szentlőrinci úti lakótelep vá.
Boráros tér felé
Szentlőrinci úti lakótelep vá. – Fatimai utca – Szent László utca – Újtelep út – Köves út – Virág Benedek utca – Ábrahám Géza utca – Eperjes utca – Wesselényi utca – Ady Endre tér – Lázár utca – Jókai Mór utca – Tátra tér – Kossuth Lajos utca – Szent Imre herceg utca – Ferenc utca – Topánka utca – Helsinki út – Soroksári út – Boráros tér – Boráros tér H vá.
Megállóhelyei
Az átszállási kapcsolatok között az azonos útvonalon, de sűrűbb megállókiosztással közlekedő 224-es busz nincs feltüntetve.
224E (Boráros tér H ◄► Szentlőrinci úti lakótelep)