2008. szeptember 6-án a 168-as buszt gyorsjárattá alakították és a 168E jelzést kapta.[1] Az átszámozást követően a Fehér úton és a Jászberényi úton – 7 megállópárt kihagyva – csak a régi 61-es busz (mai 161A busz) megállóhelyein áll meg.[2]
2017 nyarától a péntekről szombatra, valamint szombatról vasárnapra virradó éjszakákon kibővített üzemidővel közlekedik. Az Örs vezér teréről 0:39-kor is indul 1 járat Rákoshegy, Ferihegyi út végállomáson át Rákoshegy vasútállomásig, biztosítva az egyetemi kollégium és Rákoshegy térségének könnyebb éjszakai elérését.
2023. április 1-jétől megáll a Kvasz András utca megállóhelyen is.[4]
Járművek
A 168-as vonalon eleinte Ikarus 260 típusú autóbuszok közlekedtek, melyeket a BKV Zrt. Cinkotai autóbuszgarázsa állított ki. A 2008-as paraméterkönyv után feltűntek azonban az Ikarus 412-esek is, amiket a Cinkotai autóbuszgarázs vett át a Kelenföldi autóbuszgarázstól, illetve a járatsűrítés következtében ekkortól kezdve a Kőbányai garázs is adott a vonalra Ikarus 260-asokat.
2019. április 8-ától, az M3-as metró felújítása miatt nagyobb kapacitású csuklós buszok kellettek, így az Ikarus 260-asok, és a Conectok helyett, a Dél-pesti garázs Ikarus 280-asai, illetve Vanhool AG300-asai és newAG300-asai is megjelentek a vonalon, Illetve a cinkotai garázs Ikarus 435-ösei, és Volvo 7000A-i és 7700A-i is járnak a vonalon. Hétvégén vegyesen járnak felváltva a szóló, és csuklós buszok.
Útvonala
Rákoshegy, Ferihegyi út felé
Örs vezér tere M+H vá. – Fehér út – Élessarok – Dreher Antal út – Jászberényi út – Tarkarét utca – Bogáncsvirág utca – Csillagvirág utca – Ezüstfa utca – Napmátka utca – Tündérfürt utca – Helikopter út – Újmajori utca – Rákosmezei Repülők útja – Kvasz András utca – Helikopter út – Lőrinci út – Melczer utca – Rákoshegy, Ferihegyi út vá.
Örs vezér tere felé
Rákoshegy, Ferihegyi út vá. – Ferihegyi út – Szabadság utca – Lőrinci út – Helikopter út – Kvasz András utca – Rákosmezei Repülők útja – Újmajori út – Helikopter út – Tündérfürt utca – Napmátka utca – Ezüstfa utca – Csillagvirág utca – Bogáncsvirág utca – Tarkarét utca – Jászberényi út – Dreher Antal út –Élessarok – Fehér út – Örs vezér tere M+H vá.