A budapesti15-ös jelzésű autóbusz a Boráros tér és a Gyöngyösi utca metróállomás között közlekedik. Budapest belvárosának egyik legfontosabb vonala, érinti az összes metróvonalat és három (Fővám téri, Lehel téri, Hold utcai) vásárcsarnokot.
A 15-ösön 2008-ig mindig a (Budapesten) legújabb buszok közlekedtek. Ezen a vonalon jelentek meg először az új kialakítású „kockabuszok” (Ikarus 260), az IK-415-ösök, valamint az alacsony padlós IK-412-es buszok is. A vonalat a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti.
1928. február 15-én indult el a 15-ös autóbuszjárat a BART első járataként. A Boráros tértől a Ráday utcán és a Belvároson át a Csanády utcáig közlekedtek. 1929. június 18-tól már a Ferdinánd (Lehel) térig közlekedett. 1931-ben megszüntették a belső-Lipótváros – Erzsébet tér – Bálvány (Október 6.) utca – Hold utca – Szemere utca villamos-vonalat, így a 15-ös busz a Boráros tér – Ráday utca – Kálvin tér – Ferenciek tere – Petőfi Sándor utca – Erzsébet tér – Szabadság tér – Alkotmány utca – Szemere utca – Csanády utca útvonalon közlekedett ezután, majd 1933. december 15-én a 48-as villamosjárat megszüntetése miatt ismét módosult a 15-ös autóbusz belvárosi vonala.
1944-ben a 15-ös autóbuszjárat (Budapest ostroma miatt) megszűnt, majd 1946. december 9-én újraindult,[1] és 1948. szeptember 6-tól már betétjárata is járt, 15A jelzéssel a Ferenciek tere és a Szent István körút között. 1954. október 25-étől a 15-ös buszok a belső szakaszon mindkét irányban a Honvéd utca – Szabadság tér – Október 6. utca – Engels (ma Erzsébet) tér – Harmincad utca útvonalon közlekedtek.[2]
1983. január 25-étől az új Boráros téri autóbusz-végállomásról indultak a buszok, de május 17-én átrakták a Közraktár utcában kialakított végállomásra.
1988. május 16-ától a 15A busz már az Arany János utcai metróállomás és a Dimitrov (Fővám) tér között közlekedtek, majd 1993. december 31-én megszüntették.
2008. június 21-étől a buszjárat útvonalát módosították: A Nádor utca helyett az Arany János utca – Hercegprímás utca – Hold utca – Báthory utca útvonalon jut el a Kossuth Lajos térre. Szeptember 6-ától hétvégenként a 15-ös helyett a 115-ös buszok közlekedtek a Boráros tér és az Árpád híd metróállomás (ma Göncz Árpád városközpont) között (ezzel a 133-as buszt is pótolva, mely ekkor szintén nem közlekedik). A 15-ös busz 2009. július 1-jétől hétköznapokon csak este 8 óráig jár, majd üzemzárásig a 115-ös buszok közlekedtek.
2013. november 9-étől a 15-ös autóbusz teljes üzemidőben, meghosszabbított útvonalon az Árpád hídig közlekedett, a 115-ös és a 133-as autóbusz pedig beleolvadt az új 15-ös autóbuszba.[3]
2014. május 17-étől a 15-ös busz vonalát meghosszabbították a Gyöngyösi utcáig, az Árpád híd felé kimaradó szakaszon az újraindított 115-ös busz közlekedett.[4]
2016. június 4. és 12. között ezen a vonalon közlekedett egy Mercedes Citaro NGT,[5] június 17. és 30. között közlekedett egy VDL Citea LLE 120 is,[6] majd 2018 januárjában Golden Dragon XML6125CLE típusú teljesen elektromos tesztbusz.[7]
2023. március 18-án útvonala Angyalföld felé módosult, a buszok a Bakáts utca – Lónyay utca helyett a Közraktár utca – Fővám tér – Vámház körúton át közlekednek, és megállnak a Boráros tér (Közraktár utca), Zsil utca, Czuczor utca, Fővám tér megállóhelyeken is. A korábbi útvonalán található Lónyay utca, Czuczor utca, Török Pál utca megállóhelyek megszűntek. Útvonala a Boráros tér irányába is egyszerűsödött, a Lehel utca – Bulcsú utca – Lehel tér helyett a Váci úton halad majd. A 115-ös busz megszűnésével együtt a 15-ös buszok gyakrabban indulnak, a vonal északi végén sűrűbb szolgáltatást biztosítva.[8][9]
Útvonala
Boráros tér felé
Gyöngyösi utca M vá. – Gyöngyösi utca – Madarász Viktor utca – Babér utca – Váci út – Csavargyár utca – Cserhalom utca – Vizafogó utca – Népfürdő utca – Dráva utca – Pannónia utca – Gogol utca – Váci út – Victor Hugo utca – Pannónia utca – Honvéd utca – Báthory utca – Vértanúk tere – Nádor utca – József nádor tér – Wekerle Sándor utca – Apáczai Csere János utca – Petőfi tér – Belgrád rakpart – Fővám tér – Vámház körút – Kálvin tér – Üllői út – Kinizsi utca – Közraktár utca – Boráros tér H vá.
Gyöngyösi utca felé
Boráros tér H vá. – Boráros tér – Közraktár utca – Fővám tér – Vámház körút – Kálvin tér – Kecskeméti utca – Ferenciek tere – Petőfi Sándor utca – Szervita tér – Bécsi utca – Erzsébet tér – József Attila utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Podmaniczky Frigyes tér – Bank utca – Hold utca – Báthory utca – Kozma Ferenc utca – Kálmán Imre utca – Szemere utca – Hegedűs Gyula utca – Csanády utca – Lehel utca – Lehel tér – Victor Hugo utca – Hegedűs Gyula utca – Dráva utca – Népfürdő utca – Vizafogó utca – Cserhalom utca – Csavargyár utca – Váci út – Gyöngyösi utca – Gyöngyösi utca M vá.