A budapesti187-es jelzésű autóbusz a Kelenföld vasútállomás és a Kamaraerdő között közlekedik. A járatot a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti. A járatra felszállni csak az első ajtón lehet, ahol a járművezető ellenőrzi az utazási jogosultság meglétét.
A járat útvonala a 87-es járattól annyiban különbözik, hogy a 187-esKőérberek-Tóvárost is érinti.
2012 szeptemberétől a reggeli csúcsidőben belvárosi irányban a 87-essel közösen 10 perces követést biztosított (10-20 percenként közlekedett, míg a 87-es 30 percenként), illetve a hétvégén napközben is 30 percenként közlekedett (jelenleg 20-40 perc).
2014. március 29-étől – a 4-es metró átadásához kapcsolódóan – a Kosztolányi Dezső tér helyett Kelenföld vasútállomásig közlekedik, itt biztosítva a metróra való átszállási lehetőséget.[2]
A Budaörsi út átépítése alatt munkanapokon 6.25-től 10.00-ig Kelenföld felé az Egér úton közlekedett.
Járművek
A járatot 2014. június 6-ig a VT-Arriva üzemeltette, közös járműparkkal a 87-es járattal. 2014. június 7-étől az üzemeltetést a Volánbusz vette át, ettől kezdve a 187-es vonalon közlekedő járművek hétvégente nem szereltek át a 87-es járatra. 2016. január 1-jétől a Volánbusz helyett újra a BKV buszai közlekedtek a vonalon. Március 1-jén a BKV buszait újra leváltották a VT-Arriva járművei. Napjainkban ismét a BKV autóbuszai közlekednek a vonalon. A járaton csak alacsony padlós jármű közlekedik.
Útvonala
Kamaraerdő felé
Kelenföld vasútállomás M vá. – Koszorúslány utca – aluljáró – Budaörsi út – aluljáró – Balatoni út – Kánai út – Tóberek utca – felüljáró – Repülőtéri út – aluljáró – Budaörs, Vasút utca – Kamaraerdei út – Kamaraerdő vá.
Kelenföld vasútállomás felé
Kamaraerdő vá. – Kamaraerdei út – Budaörs, Vasút utca – aluljáró – Budapest, Repülőtéri út – felüljáró – Tóberek utca – Kánai út – Balatoni út – Koszorúslány utca – Kelenföld vasútállomás M vá.