A járat elődje 1953. november 7-én indult 21-es jelzéssel a Moszkva tér (ma Széll Kálmán tér) és a Mártonhegyi út között. 1956. május 12-én meghosszabbították a Lékai János térig (ma Apor Vilmos tér). 1957. szeptember 1-jétől a Fodor utca és Mártonhegy helyett az Istenhegyi úton a Szabadság-hegyi fogaskerekű megállóhelyig közlekedett a MÁVAUT 217-es járata helyett.
1955-ben „J” jelzésű járat is közlekedett a Szabadság-hegy és a János-hegyi kilátó között. Ez a járat 1956-tól 1961-ig „N” és 21B jelzéssel is járt. 1959 és 1960 nyarán „K” jelzésű idényjárat közlekedett a Nemzeti Színháztól a Lánchídon keresztül a János-hegyre. 1960. augusztus 1-jén a „K” jelzésű busz a 121-es jelzést kapta.
1957. december 30-án a 21A buszt felváltotta a 90-es, a 21B buszt pedig a 90Y jelzésű busz, az útvonaluk változatlan maradt. 1965. október 10-étől a 121-es járat a Madách tértől indult a János-hegyre. 1966. június 1-jén a 121-es gyorsjárat jelzése „J”-re változott, 1973. február 18-ától pedig csak a Moszkva tértől járt.
1977 első napján a 90Y járat jelzése „D”, a „J” járat jelzése J-re változott. 1983. március 1-jén 21-es jelzéssel új gyorsjárat indult a Moszkva tér és a Szabadság-hegy között. 1985. február 1-jén a „D” járat ismét új, ezúttal a 190-es jelzést kapta.
1988. július 1-jétől a 21-es buszok útvonalát a Normafáig hosszabbították, ezzel együtt a 21-es a Nógrádi utcáig rövidült, a 90-es járat pedig a Normafa és Csillebérc között járt. 1988. szeptember 5-étől újra a Fogaskerekűig járt a 21-es busz. Ekkor épült ki Normafán a 2021-ig használt régi buszforduló.
1996. március 21-én helyezték vissza a 21-es végállomását a Svábhegyre, a Fogaskerekű vasút megállójához, a 21-est ugyanekkor a Normafáig hosszabbították.
2004. szeptember 1-jétől a 90-es autóbuszok útvonalát meghosszabbították a Moszkva térig, így a 21-es és a 90-es buszok azonos útvonalon közlekedtek a Moszkva tér és a Normafa között.
A 2008-as paraméterkönyv bevezetésével a 90-es busz változatlanul a Moszkva tér és Csillebérc között járt. A 21-es busz 90A jelzéssel, a 21-es190-es jelzéssel közlekedett tovább, változatlan útvonalon.[1] 2009-ben, az új paraméterkönyv bevezetésével, 2009. augusztus 22-étől a 90 és 90A járatok a Királyhágó teret nem érintették, mert az Orbánhegyi út helyett az Istenhegyi úton közlekedtek a Böszörményi út és a Szent Orbán tér között. Ezzel együtt a 190-es busz megszűnt, a Királyhágó tér felől pedig meghosszabbított útvonalon közlekedő 212-es busszal lehet feljutni Svábhegyig.[2]
A járat számozása 2011. május 1-jén újra 21-esre változott.[3][4]
2016. március 26-a és április 1-je között a vonalon közlekedett egy Credo Econell City tesztbusz is.[5][6]
Az 1972-ben átadott, majd 2002-ben bezárt egykori Hotel Olimpia épületét 2018-ban bontották le.[7] A helyén 2019-ben felépült a Normafa park és a játszótér az Eötvös Loránd parkban, amit 2020 májusában adtak át.[8] A 21-es 2020. október 10-étől az Eötvös út és a Konkoly-Thege Miklós út között a park melletti új elkerülő úton át, a Gyermekvasút mellett halad tovább Csillebérc felé, emiatt egyik irányban sem érintette a régi Normafa megállót. A Távcső utcánál új buszforduló épült a 21A és a 212-es buszok számára, amelyet a két járat 2021. szeptember 4-én vett használatba. (Helyhiány miatt az új műszaki tárolóhely lejjebb, a Csillabérc, Gyermekvasút nevű megállónál épült.)[9] A 21-es ettől kezdve megáll az itt kialakított Normafa, látogatóközpont megállóhelyen is.[10]
2022. augusztus 6-án Normafa térségének közösségi közlekedésének átalakítása kapcsán útvonala Normafáig rövidült, a kieső csillebérci szakaszon a 221-es viszonylat közlekedik, részint Telebusz-rendszerben.[11]
2021. november 20-ától hétvégente és ünnepnapokon, valamint 2024. február 5-étől este 20 óra után az autóbuszokra kizárólag az első ajtón lehet felszállni, ahol a járművezető ellenőrzi az utazási jogosultságot.[12][13]
Útvonala
Normafa, látogatóközpont felé
Széll Kálmán tér M vá. – Várfok utca – Széll Kálmán tér – Krisztina körút – Magyar jakobinusok tere – Alkotás utca – Nagyenyed utca – Istenhegyi út – Költő utca – Diana utca – Eötvös út – Normafa, látogatóközpont vá.
Széll Kálmán tér felé
Normafa, látogatóközpont vá. – Eötvös út – Hollós út – Mátyás király út – Költő utca – Istenhegyi út – Nagyenyed utca – Alkotás utca – Magyar jakobinusok tere – Krisztina körút – Vérmező út – Várfok utca – Széll Kálmán tér M vá.
Megállóhelyei
Az átszállás kapcsolatok között az azonos útvonalon közlekedő 21A és 221-es jelzésű járatok nincsenek feltüntetve.
21 (Széll Kálmán tér M ◄► Normafa, látogatóközpont)
↑Változás a közlekedésben. Hegyvidéki Önkormányzat, 2020. október 6. [2020. október 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 6.)