A budapesti118-as jelzésű autóbuszSzentlélek tér és az Óbudai autóbuszgarázs között közlekedik. A Kaszásdűlőt bejáró, feltáró jellegű vonalat a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti. A járműveket az Óbudai autóbuszgarázs állítja ki.
Története
1974. január 2-án indult 18Y jelzéssel az előző nap megszűnt 5-ös villamos pótlására a Óbuda, Árpád híd – Szentendrei út – Bogdáni út – Hévízi út – Vörösvári út – Óbuda, Árpád híd útvonalon körjárati jelleggel.[1][2] 1977. január 1-jén jelzését 118-asra módosították.[2]
A kaszásdűlői lakótelep és az ipari negyed kiépüléséhez illeszkedve 1986 decemberében az útvonala jelentősen megváltozott: megszűnt a körjárati jelleg, végállomása a Kunigunda útja (az MVM Észak-Budai Fűtőerőműnél, a buszforduló ma a Dinamó utca nevet viseli) és Óbuda, Bogdáni út lett.[3] 1990 júliusában útvonalát az Óbudai autóbuszgarázsig hosszabbították.[3] Útvonala 2008-ig változatlan maradt. A vonalon többnyire Ikarus 405-ös buszok jártak. 2008. szeptember 6-án mindkét irányban meghosszabbították, Óbuda vasútállomás és a Szentlélek tér között közlekedett.[4] A 2008-as paraméterkönyv bevezetése óta Ikarus 260-as és Ikarus 412-es buszok közlekedtek. 2010. március 29-étől ezen a vonalon is csak az első ajtónál lehet felszállni,[5] ekkor a Nógrád Volán Zrt. által kiadott Alfa Localo típusú buszok váltották fel a Ikarus 412-t a vonalon. A Nógrád Volán kivonulása miatt azonban 2012. május 1-jétől a VT-Transman adott ki erre a vonalra buszokat. Jelenleg a BKV Mercedes-Benz Citaro és Mercedes-Benz Conecto NG buszai járnak a vonalon.
2016. március 30-án végállomása újra visszakerült – immáron végleges jelleggel – az Óbudai autóbuszgarázshoz, mert a vasútállomáshoz az újonnan épített Pomázi úti felüljáró miatt már nem tud eljutni. Helyette a 218-as busz a Pomázi úton és az Aranyvölgy úton közlekedik, a vonalán az Aranyvölgy úton a felüljárótól nem messze új megállóhelyet létesítettek, amely a 118-as busz korábbi végállomásához képest mintegy 400 méterrel került távolabb a vasútállomástól.
Útvonala
Óbudai autóbuszgarázs felé
Szentlélek tér H vá. – Tavasz utca – Flórián tér – Szentendrei út – Bogdáni út – Huszti út – Bojtár utca – Kunigunda útja – Áldomás utca, forduló – Kunigunda útja – Bojtár utca – Bécsi út – Pomázi út – Óbudai autóbuszgarázs vá.
Szentlélek tér felé
Óbudai autóbuszgarázs vá. – Törökkő utca – Csillaghegyi út – Bojtár utca – Huszti út – Bogdáni út – Szentendrei út – Flórián téri felüljáró – Serfőző utca – Árpád fejedelem útja – Szentlélek tér H vá.