A budapesti48-as jelzésű villamos a Deák Ferenc tér és a Savoya Park között közlekedik. A viszonylatot a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti. A járat csak szombat napközben közlekedik.[1] A nyomvonala a jórészt a 47-es villamos és – a Szent Gellért tértől a dél-budai végállomásáig tekintve – a 17-es villamos vonalát kombinálja, ezzel a 47-es és a 49-es villamosvonalakkal egy járatcsaládot képez, beállításának célja a szombati járatsűrűség növelése a közös vonalszakaszokon. A villamos csak szombaton közlekedik, 15 percenként.
1913 márciusában indult a Margit híd és a Városliget között. Az első világháború alatt is közlekedett, 1915 után szűnt meg. 1926-ban temetői járatként a Baross kocsiszín és az Új köztemető között közlekedett mindenszentekkor.
1927. április 18-tól Kelenföldről indulva a Ferenc József hídon át a Szabadság térre, onnan pedig a Margit hídon át a budai Török utcáig járt. 1930. szeptember 15-én útvonala a Horthy Miklós körtérig rövidült, majd 1933. július 10-én megszűnt.
1946. augusztus 20-tól ismét közlekedett, viszont más útvonalon: a villamos a Rudolf térről indulva a Szent István körút – Bajcsy-Zsilinszky út – Kiskörút – Bartók Béla út útvonalon érkezett a Móricz Zsigmond körtérre. 1947. október 6-tól a Kossuth híd pesti hídfőjéig közlekedett. 1948. július 31-től a belvárosi végállomása a Nyugati pályaudvar lett, majd 1949. november 26-tól csak a Madách térig járt. 1954. július 12-től Albertfalva, kitérőig hosszabbodott és elindult a betétjárata is 48A jelzéssel a Móricz Zsigmond körtér és Albertfalva, kitérő között. 1956 végétől a 48-as villamos közlekedése a forradalom miatt szünetelt, ekkor csak a 48A járt. 1957. május 20-án újraindult a 48-as, viszont a Nyugati pályaudvarról indulva, illetve ekkor szűnt meg a 48A is. 1960. november 11-én jelzése 47-esre módosult és útvonala Budafok, forgalmi telepig hosszabbodott.
2014. március 29-én indult újra, a 4-es metró miatti átszervezések kapcsán, a Deák Ferenc tér és a Savoya Park között.[2] A villamos csak hétvégén közlekedett, majd 2015. március 15-től csak szombaton jár.[3]
2016. június 18-ától augusztus 27-éig nem közlekedett pályafelújítás és villamosmegállóhely-peron építése miatt.[4]
2020. április 1-jén a koronavírus-járvány miatt bevezették a budapesti viszonylatokon a szombati menetrendet, így a villamos a munkaszüneti napok kivételével minden nap közlekedett. Az intézkedés sikertelennek bizonyult, így már a következő nap visszavonták és 6-ától ismét a régi menetrend szerint indultak a járatok.[5][6]
Deák Ferenc tér M vá. – Károly körút – Múzeum körút – Kálvin tér – Vámház körút – Fővám tér – Szabadság híd – Szent Gellért tér – Bartók Béla út – Móricz Zsigmond körtér – Fehérvári út – Feltáró út – Savoya Park vá.
Deák Ferenc tér felé
Savoya Park vá. – Feltáró út – Fehérvári út – Móricz Zsigmond körtér – Bartók Béla út – Szent Gellért tér – Szabadság híd – Fővám tér – Vámház körút – Kálvin tér – Múzeum körút – Károly körút – Deák Ferenc tér M vá.