Nepomuki Szent János a művészetben

Nepomuki Szent János igen gyakran szerepel a művészetben, a festészetben és a szobrászatban egyaránt.

Szobrok a tiszteletére

Számos településen állítottak szobrot tiszteletére, főként a barokk korban.

Ezek a szobrok több helyütt folyóvizeknél, hidaknál állnak, mivel ő az úton és vízen járók védelmezője.

Képtár

  Lásd még: Magyarországi Nepomuki Szent János-szobrok képei (Wikimédia Commons)

Csehországban

Lengyelországban

Magyarországon

Nepomuki Szent János-szobrok Magyarországon


  • Abasár, a római katolikus templom kertjében (19. század)
  • Abda, a római katolikus templom mögött (18. század közepe)
  • Abony, a római katolikus templomban (1826)
  • Abony, a római katolikus kistemető ravatalozójának homlokzatán (1898)
  • Abony, a római katolikus templom kertjében (1992)
  • Acsalag, út mentén (18. század)
  • Adács, a település nyugati peremén, út mentén (1779)
  • Ádánd, a római katolikus templom kertjében (1813
  • Adony, a Duna-parton (2014)
  • Agyagosszergény, a római katolikus templom előtt (1831)[1]
  • Ajka-Tósokberénd, a római katolikus templom kertjében (1790 körül)
  • Akasztó, a római katolikus templom kertjében (1844)
  • Alap, a római katolikus templom közelében, családi ház kertjében (1828)
  • Alattyán, a római katolikus templom mögött (1914)
  • Albertirsa, az irsai római katolikus plébánia kerítésfalában (1777 előtt)
  • Aldebrő, a Tarna-híd közelében, út mentén (1800)
  • Algyő, a Tisza töltésén (2017)
  • Alsóbogát, a volt Festetics-uradalomba vezető út mentén (18. század)
  • Alsómocsolád, a római katolikus templom kertjében (1819)
  • Alsópetény, út szélén, lakóház kertjében
  • Alsószölnök, a Szölnöki-patak hídja közelében, utak találkozásánál (2011)
  • Apácatorna, a római katolikus templom bejárati oszlopfolyosóján (18. század közepe)
  • Aparhant, az apari falurészen, az Aparhanti-patak hídjánál, szoborházban
  • Apátfalva, utak találkozásánál, szoborházban (1824)
  • Aranyosapáti, utak találkozásánál, szoborházban
  • Árpás, a Nepomuki Szent János-kápolna oltárán (18. század)
  • Attala, utak találkozásánál (1793)
  • Babócsa, a római katolikus templom előtt (20. század)
  • Bábolna, a római katolikus templom előtt (18. század)
  • Bácsalmás, a Kossuth parkban, a Kígyós-főcsatorna gyaloghídjánál
  • Badacsonytomaj, a Római út 57. szám alatti lakóház kerítésfalán, fülkében (1925)
  • Bag, az Egres-patak hídjánál
  • Baja, a szentjánosi Nepomuki Szent János-kápolna előtt (1855)
  • Bajót, a Bajóti-patak hídfőjénél (2005)
  • Bakonybél, a bencés templom és monostor kertjében (1871)
  • Bakonyjákó, út mentén, fülkében (1817)
  • Bakonyszentiván, a Csángota-ér hídjának közelében, út mentén (1920)
  • Bakonyszombathely, a római katolikus templom kertjében (1794)
  • Balassagyarmat, a római katolikus templomban
  • Balassagyarmat, a római katolikus templom kertjében
  • Balassagyarmat, az Ipoly-híd déli hídfőjénél
  • Balatonalmádi-Vörösberény, a Séd hídjánál (18. század)
  • Balatonendréd, a római katolikus templom kertjében
  • Balatonkenese, Vizesárok hídjának mellvédjén (1998)
  • Balatonkeresztúr, a római katolikus templom kertjében
  • Balatonlelle, utak találkozásánál (1797)
  • Balmazújváros, (1829)
  • Bár, a Véméndi-patak hídjánál
  • Báránd, szoborházban (18. század)
  • Barcs, a Dráva partján (2007)
  • Bárna, a Bárna-patak hídjánál (1883)
  • Báta, a Bátai-Holt-Duna-ág hídjánál (1807)
  • Bátaszék, a település határában, út mentén, szoborházban (18. század)
  • Bátonyterenye-Maconka, utak találkozásánál (2014)
  • Bátor, utak találkozásánál, szoborházban
  • Battonya, a római katolikus templomnál (1903)
  • Bátya, út mentén, szoborházban (18. század)
  • Békéssámson, a Sámson–Apátfalvi-Száraz-ér partján (1946)
  • Beled, a római katolikus templomban
  • Bérbaltavár, a baltavári településrészen, a Szent János-patak hídjánál (1915)
  • Berhida, a település peremén, út mellett
  • Berkenye, út mentén (1857)
  • Bernecebaráti, a Bernecei-patak közelében
  • Berzence, utak találkozásánál, Golgota-szoborcsoport mellékalakja (1880)
  • Besenyőtelek, a római katolikus templom mellett, családi ház előkertjében (18. század)
  • Besenyszög, utak találkozásánál
  • Bezenye, a római katolikus templom előtt (1746)
  • Bicske, a római katolikus templom előtt (1770 körül)
  • Boconád, a római katolikus templom kertjében (1807)
  • Bodajk, út mellett (1803)
  • Bódvaszilas, a római katolikus templomban
  • Bogács, a római katolikus templom kertjében (1824)
  • Boldog, a római katolikus templom kertjében (1769)
  • Boldogkőváralja, a római katolikus templom kertjében (1861)
  • Bóly, a római katolikus templom délkeleti homlokzatán, fülkében (1762)
  • Bóly, utak találkozásánál (1876)
  • Boncodfölde, utak találkozásánál, szoborházban
  • Bonyhád, a Völgységi-patak hídján (1926)
  • Borsodszirák, a római katolikus templom mellett, utak találkozásánál (1839 körül)
  • Bozsok, a Bozsoki-patak hídjánál, utak találkozásánál (1996)
  • , utak találkozásánál, fülkében
  • Böhönye, a Rinya hídjánál (18. század)
  • Bölcske, utak találkozásánál, deszkapavilonban (1804)
  • Bucsu, a római katolikus templomban
  • Budajenő, a római katolikus templom előtt (1870)
  • Budakeszi, a római katolikus templom előtt (1997)
  • Budaörs, a római katolikus templom toronyfülkéjében (18. század közepe)
  • Budaörs, utak találkozásánál (1852)
  • Budapest I. kerület, Krisztinaváros, a Horváth-kertben (1999)
  • Budapest I. kerület, Várnegyed, a Szentháromság-oszlopon (1713)
  • Budapest I. kerület, Várnegyed, a Bécsikapu tér 6. szám alatti ház homlokzati fülkéjében (18. század)
  • Budapest I. kerület, Várnegyed, az Úri utca 58. szám alatti Forgách–Asbóth-palota kapuja fölött (1791)
  • Budapest I. kerület, Víziváros, a Corvin tér 3. szám alatti ház homlokzati fülkéjében (1777)
  • Budapest II. kerület, Országút, a ferences templomban (18. század)
  • Budapest II. kerület, Országút, utak találkozásánál (2011)
  • Budapest II. kerület, Pesthidegkút, a pesthidegkút-ófalui római katolikus templom előtt, fülkében (18. század)
  • Budapest II. kerület, Újlak, a római katolikus templomban (19. század)
  • Budapest III. kerület, Békásmegyer, a Rózsadomb utca 35. számú lakóház kertjében
  • Budapest III. kerület, Óbuda, az óbudai római katolikus plébániatemplom előtt (1753)
  • Budapest V. kerület, Belváros, az Egyetemi templomban
  • Budapest V. kerület, Belváros, a Szent Mihály-templomban
  • Budapest VIII. kerület, Kerepesdűlő, a Fiumei úti sírkertben, a falsírboltok sorában (1865 körül)
  • Budapest IX. kerület, Ferencváros, a Tompa utca 12. szám alatti lakóház, fülkéjében
  • Budapest XII. kerület, Kútvölgy, a Szent János Kórház fogadócsarnokában (1994)
  • Budapest XII. kerület, Virányos, a Csermely utca 16. szám alatti lakóház kertjében
  • Budapest XIII. kerület, Vizafogó, építőipari vállalat hídtörténeti parkjában
  • Budapest XXI. kerület, Csepel, a római katolikus templom parkjában, szoborházban (1721)
  • Budapest XXII. kerület, Budafok, utak találkozásánál (1750 körül)
  • Budapest XXII. kerület, Nagytétény, a Rudnyánszky-kastély parkjában, szoborházban (1740 körül)
  • Budapest XXIII. kerület, Soroksár, a Gyáli-csatorna hídjánál (1785 körül)
  • Buják, a Bujáki-patak hídjánál (1912)
  • Buzsák, a János-hegyi pincesoron (1872)
  • Bükkábrány, a római katolikus templom kertjében (1902)
  • Bükkösd, a római katolikus templom homlokzatán, fülkében (1792)
  • Bükkösd, kisebb vízfolyás hídjának keleti oldalán (1800)
  • Cece, a Sárvíz-csatorna hídjánál (18. század végén)
  • Ceglédbercel, a római katolikus templom homlokzati fülkéjében
  • Ceglédbercel, a református templom közelében, az egykori temetőkert helyén (2017)
  • Cered, a római katolikus templomban (18. század)
  • Cikó, patakhídon (18. század)
  • Csabrendek, utak találkozásánál (19. század eleje)
  • Csákánydoroszló, a nagycsákányi településrészen, a Batthyány-kastély egykori parkjában (18. század)
  • Csanádpalota, a római katolikus templom előtt, szoborházban (1826 előtt)
  • Csány, a római katolikus templom mögött (18. század vége)
  • Csanytelek a római katolikus templom kertjében (1842)
  • Csapod, a római katolikus templomban (18. század)
  • Csátalja, a római katolikus templom előtt (1899)
  • Csatár, a római katolikus templom kertjében, fülkében (18. század második fele)
  • Csatka, külterületen, a szentkúti kegytemplom közelében (18. század)
  • Csécse, az egykori római katolikus plébánia kertjében
  • Csepreg, a római katolikus Szentkút-kápolna homlokzatán, fülkében (18. század)
  • Csepreg, a római katolikus templomban
  • Cserhátsurány, utak találkozásánál, fülkében
  • Csitár, az egykori plébánia homlokzati fülkéjében (1850)
  • Csolnok, a Janza-patak hídjánál (2010)
  • Csongrád, a Szent János téri Nepomuki Szent János-díszkút főalakja (1987)
  • Csongrád, a hajóhídhoz vezető úton, a töltés tetején (1992)
  • Csorna, utak találkozásánál, szoborházban (19. század)[1]
  • Csömör, a Csömöri-patak közelében (1771)
  • Csörnyeföld-Vörcsök, a Nepomuki Szent János-kápolnában
  • Csörötnek, a Rába-híd közelében, utak találkozásánál (1780)
  • Dabas-Sári, külterületen, a Mánteleki úti Fájdalmas Szűzanya-kápolna mellett (1796)
  • Dabas-Sári, utak találkozásánál (1992)
  • Dány, a Dányi-ág partján (2011)
  • Dávod, a Szentháromság-oszlop mellékalakja (1865)
  • Dávod, utak találkozásánál (1908)
  • Detk, a Bene-patak hídjának közelében, út mentén (1837)
  • Diósberény, út mentén, családi ház kertjében
  • Diósd, a Felsőkút-patak hídjánál (18. század második fele)
  • Dombóvár, külterületen, szőlőhegyre vezető út elején (1906)
  • Dömös, a Kossuth Lajos utca 35. számú lakóház kertjében (1777)
  • Drávatamási, a római katolikus templom mellett
  • Drégelypalánk, a Hévíz-patak közelében
  • Drégelypalánk, a Szentháromság-oszlop mellékalakja (1876)
  • Dunabogdány, utak találkozásánál (1770)
  • Dunaharaszti, a római katolikus templom kertjében (1716)
  • Dunakiliti, utak találkozásánál, a temető kerítésfalában (1783)
  • Dunaszekcső, a római katolikus templom előtt (1810)
  • Dunaszentbenedek, a római katolikus templom kertjében (19. század)
  • Dusnok, a Vajas-fok hídjánál (19. század első fele)
  • Eger, az egykori jezsuita (majd ciszterci) rendház kocsifelhajtójánál (1727 körül)
  • Eger, a Tárkányi Béla utca 12. szám alatti ház homlokzati fülkéjében (1753)
  • Eger, a Dobó István tér 5. szám alatti Ruzsin–Offenbacher-ház homlokzati fülkéjében (18. század második fele)
  • Eger, a Butler-ház homlokzati fülkéjében (18. század)
  • Egerfarmos, utak találkozásánál, lakóház sarokfülkéjében (19. század)
  • Egerszalók, utak találkozásánál (1800 körül)
  • Egerszólát, út mentén (1799)
  • Egervár, a római katolikus plébánia előkertjében
  • Egyek, a római katolikus templom közelében, utak találkozásánál (19. század közepe)
  • Emőd, a római katolikus templom előtt
  • Endrefalva, a római katolikus templom kertjében, a Félfalu-patak hídjánál (1902)
  • Ercsi, a római katolikus templom kertjében (18. század második fele)
  • Ercsi, a római katolikus templomban
  • Ercsi, a Rába-patakon átívelő Szent János nagyhídnál (1996)
  • Érd, az ófalui római katolikus templom kertjében (18. század)
  • Erdősmecske, a római katolikus templommal szemben (1808)
  • Erk, a temetőben (1819)
  • Érsekvadkert, utak találkozásánál
  • Esztergom, a belvárosi római katolikus templom kertfalában, fülkében (1723)
  • Esztergom, a szentgyörgymezői római katolikus templom kertjében (1818)
  • Esztergom, a Szent Erzsébet híd keleti hídfőjénél, fülkében (19. század, újra felállítva 2002)
  • Etyek, út mentén, a Magyar-kútnál
  • Fadd, a római katolikus templom kertjében (1894)
  • Fajsz, a római katolikus templom előtt
  • Fegyvernek, a Büdös-ér szapárfalui hídjánál, szoborházban (1775)
  • Fehérgyarmat, a római katolikus templomnál (1810)
  • Feldebrő, a temető bejáratánál (1781)
  • Felsőcsatár, utak találkozásánál (18. század)
  • Felsőrajk, a római katolikus templomot övező temetőben (19. század közepe)
  • Felsőszentiván, a Bokodi-Kígyós-csatorna hídjánál
  • Felsőzsolca, Külterületen, a Kis-Sajó hídjánál (2000)
  • Fényeslitke (1990)
  • Fertőboz, út mentén, családi ház kertjében
  • Fertőrákos, a római katolikus templom kertjében (18. század eleje)
  • Fertőrákos, a Rákos-patak közelében, az egykori uradalmi magtár falfülkéjében (1731)
  • Fertőszéplak, a római katolikus templom déli oldalkapuja fölött (1728–1735 között)
  • Fertőszéplak, a Szent Szív-szoborcsoport mellékalakja (1736)
  • Fertőszéplak, a római katolikus templom előtt (18. század)
  • Foktő, a Csorna–Foktői-csatorna gyaloghídjánál (1862 körül)
  • Forró, a római katolikus plébánia kapuházának homlokzati fülkéjében
  • Földeák, a római katolikus templom kertjében (1858)
  • Füzesabony, a római katolikus templom kertjében (1842)
  • Galgahévíz, út mentén (1892)
  • Gálosfa, a római katolikus templom kertjében (1795)
  • Gálosfa, kisebb vízfolyás hídjánál (18–19. század fordulója)
  • Géderlak, a temető bejáratánál
  • Gerde, a település főutcájának északi végén (19. század első fele)
  • Geresdlak, út mentén, a Bucz-kereszt posztamensének fülkéjében
  • Girincs, út menti parkban (1815)
  • Gógánfa, a római katolikus templom kertjében (1782)
  • Gödöllő, a Grassalkovics-kastély parkjában (1750)
  • Gönc, a Gönci-patak hídjánál
  • Gyalóka, a római katolikus templom előtt (18. század második fele)[1]
  • Gyarmat, utak találkozásánál (1903)
  • Gyenesdiás, az aldiási Szent János-forrásnál (1828)
  • Gyomaendrőd, az endrődi római katolikus templom közelében, út menti szoborházban (1829)
  • Gyomaendrőd, a Körös-holtág felett átvezető gyomai Erzsébet híd mellvédjén (1994)
  • Gyöngyös, a Nagy-patakon átvezető híd melletti Nepomuki Szent János-kápolnában
  • Gyöngyös, a Gyöngyös-patak gyöngyöspüspöki hídjánál
  • Gyöngyöshalász, a római katolikus templom kertjében (1767)
  • Gyöngyösoroszi, a római katolikus templom kertjében
  • Gyöngyöspata, a Danka-patak fölött átívelő kőhíd mellvédjén (1806)
  • Gyöngyössolymos, a Gyöngyös-patak melletti szoborházban (18. század vége)
  • Győr, a bencés templom homlokzati fülkéjében (1726)
  • Győr, a bencés templom főoltárán (1744)
  • Győr, a belvárosi Széchenyi tér 1. számú lakóház homlokzati fülkéjében (18. század közepe)
  • Győr, a Nepomuki Szent János-kápolna oltárán
  • Győr, az újvárosi Kossuth Lajos utca 21. szám alatti ház homlokzati fülkéjében (1800 körül)
  • Győr, a Mosoni-Dunán átívelő Kossuth híd révfalui hídfőjénél (1831)
  • Gyula, a Szent János-ároknál (1729/1730)
  • Hajmáskér, a római katolikus templom kertjében
  • Hajós, a római katolikus templom homlokzati fülkéjében (1728)
  • Hajós, a római katolikus templom előtt (18. század közepe)
  • Halászi, a Mosoni-Duna hídja közelében, szoborházban (1895)
  • Háromfa, út mentén (1776)
  • Hatvan, a Zagyva hídjánál (1930)
  • Hegyesd, az Eger-víz felett átívelő kőhíd mellvédjén, fülkében (19. század)
  • Héhalom, a római katolikus templom előtt
  • Hejce, a római katolikus plébánia falfülkéjében
  • Hercegszántó, a római katolikus templom kerítésfülkéjében (19. század)
  • Heréd, a Bér-patak hídjának közelében, lakóház kertjében
  • Herencsény, a Fekete-víz partján
  • Heves, a római katolikus templom kertjében
  • Hevesvezekény, utak találkozásánál (1829)
  • Hidasnémeti, a Hernád-hídnál (1748)
  • Hidegség, a római katolikus plébánia mellett (1744)[1]
  • Hidvégardó, a római katolikus templom mellett
  • Hódmezővásárhely, a római katolikus templom kertjében (19. század)
  • Hódmezővásárhely (1890)
  • Homokmégy-Halom, utak találkozásánál (1998)
  • Hont, kisebb vízfolyás hídjánál
  • Hort, a római katolikus templom előtt
  • Hosszúhetény-Kisújbánya (2005)
  • Iharosberény, az Inkey-kastély közelében, utak találkozásánál (1815)
  • Ikrény, a római katolikus templom kertjében (19. század)
  • Ipolydamásd, út mentén (1806)
  • Ipolytölgyes, út mentén (18. század második fele)
  • Iregszemcse, a Nepomuki Szent János-kálváriakápolnában (18. század)
  • Iszkaszentgyörgy, a római katolikus plébánia kerítésfülkéjében (1818)
  • Ivánc, út menti parkban (1818)
  • Ják, a Jáki-Sorok mellékágának partján
  • Jákfa, a rábakövesdi településrészen, út mentén (1770 körül)
  • Jánoshalma, a római katolikus templom kertjében (19. század eleje)
  • Jánoshida, a római katolikus templom kertjében (18. század)
  • Jánossomorja, a mosonszentjánosi római katolikus templom mellett (1746 körül)
  • Jánossomorja-Hanságliget, a Bordacs–Császárréti-csatorna hídjánál, fülkében (2006)
  • Jászalsószentgyörgy, a templommal szemközt (1764)
  • Jászapáti, a római katolikus templom déli kertkapuján (1784)
  • Jászapáti, út mentén (1979)
  • Jászárokszállás, a Gyöngyös-patak hídjánál (1783)
  • Jászberény, a belvárosi római katolikus plébánia kertfalában, fülkében (1728)
  • Jászberény, a külterület külsőzúgói részén (1800)
  • Jászberény, a pelyhesparti városrészen, a Városi-Zagyva hídjánál (1813)
  • Jászdózsa, a Holt-Tarna hídjánál (2014)
  • Jászfelsőszentgyörgy, út mentén (2000)
  • Jászfényszaru, utak találkozásánál (1948)
  • Jászjákóhalma, a Tarna hídjánál (1903)
  • Jászkisér, a római katolikus templom kertjében (1775)
  • Jászladány, a római katolikus templom kertjében (1808)
  • Jászszentandrás, a római katolikus templom kertjében (1892)
  • Jásztelek, a római katolikus templom homlokzati fülkéjében (1765)
  • Kaposváron,
  • Karácsondon,
  • Káptalanfán, a Kígyós patakon átívelő Szent János hídon. A szobor 1794-ben készített eredetije a káptalanfai plébániaudvaron áll,
  • Kemendolláron,
  • Kistarcsán,
  • Kisbéren, 1770 táján készült, a Szent János téren áll,
  • Kiskunfélegyházán, a városközpontban,
  • Kistolmácson, a Kozár-forrásnál,
  • Kiszomboron,
  • Kónyban,[1]
  • Körmenden a Rába partján,
  • Kőszegen a Gyöngyös-patak Szent János-hídjánál,
  • Kunszentmártonban a Főtér híd felőli oldalán,
  • Makláron,
  • Mohácson,
  • Mogyoródon,
  • Móron, a Kapucinus-templom előtt,[2]
  • Mosdóson, a Kapos folyó hídja mellett,
  • Nepomuki Szent János-oszlop Mosonmagyaróváron,[1]
  • Nagyigmándon,
  • Nagycenken,[1]
  • Nagymaroson a Dám-on (Széchenyi-pihenő),
  • Nemeskérben,[1]
  • Osztopánban,
  • Örvényesen a malom mellett,
  • Pápán (lásd: Nepomuki Szent János-szobor (Pápa)),
  • Ráckevén,
  • Peresztegen,[1]
  • Perkáta,
  • Pinnyében,[1]
  • Pusztafogacson szobra és a neki szentelt kápolna áll,
  • Rajkán,[1]
  • Romhányban,[3]
  • Sándorfalván,
  • Sásdon,
  • Somogyapátiban,[4]
  • Sopronban,[1]
  • Sopronhorpácson,[1]
  • Sülysápon,
  • Szabadbattyánban,
  • Szajolban,
  • Szanyban ,
  • Szarvasgedén,
  • Szeged-Szentmihálytelken, a Maty-ér hídján,
  • Szeged-Kiskundorozsmán,
  • Szendrőládon,
  • Szentlászlón,[5]
  • Szigetmonostoron,
  • Szolnokon az 1804-ben készült klasszicista stílusú szobor korábban a Tisza-híd hídfőjénél állt, ma a Szent István téren található,
  • Tapolca-Diszelben,
  • Tarnamérán, a Tarna-hídon,
  • Tatán, a Szent János-patak hídján a Várkanyarban
  • Tibolddarócon,
  • Vassurányban,
  • Vácon,
  • Vácszentlászlón,
  • Vágban,[1]
  • Vámosmikolán,
  • Verpeléten,
  • Visontán,
  • Völcsejben,[1]
  • Zalaapátiban,
  • Zebegényben,
  • Zircen.

Romániában

Szerbiában

Szlovákiában

Jegyzetek

  1. a b c d e f g h i j k l m n o Győr-Moson-Sopron megye épített öröksége. [2008. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 12.)
  2. https://www.kozterkep.hu/~/10264/nepomuki_szent_janos_mor_1746.html
  3. Romhány Község Önkormányzata-Történelmi értékek. [2009. november 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 12.)
  4. A Szigetvári Térség és a Dél-Zselic Területfejlesztési Társulásának honlapja - Somogyapáti
  5. A Szigetvári Térség és a Dél-Zselic Területfejlesztési Társulásának honlapja - Szentlászló
  6. [1] Archiválva 2013. január 24-i dátummal a Wayback Machine-ben Arad. A belváros látnivalói
  7. Parajdi sóbánya. [2012. június 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 12.)
  8. [2] nagybanya.ro: Hitter Ferenc: Mi lesz veled Rónaszék (2)
  9. [3] adatbank.ro: Romániai magyar lexikon, Műemlékek

További információk

Read other articles:

Dragon Ball Z: The History of Trunks, di kenal di Jepang sebagai Defiance in the Face of Despair!! The Remaining Super-Warriors: Gohan and Trunks (ドラゴンボールZ 絶望への反抗!!残された超戦士・悟飯とトランクス Doragon Bōru Zetto Zetsubō e no Hankō!! Nokosareta Chō-Senshi•Gohan to Torankusu?), adalah sebuah TV spesial berdasarkan pada seri manga Dragon Ball. Pertama kali mengudara di Jepang pada 24 februari 1993 antara episode 175 dan 176, cerita spesial ini ...

 

48°52′0″N 2°19′59″E / 48.86667°N 2.33306°E / 48.86667; 2.33306 لا يزال النص الموجود في هذه الصفحة في مرحلة الترجمة إلى العربية. إذا كنت تعرف اللغة المستعملة، لا تتردد في الترجمة. (أبريل 2019) فرنسا الجمهورية الرابعة الفرنسية Quatrième République 1946 – 1958   الجمهورية الفرنسية الرابعةعلم

 

ЕанжHayange   Країна  Франція Регіон Гранд-Ест  Департамент Мозель  Округ Тьйонвіль Кантон Еанж Код INSEE 57306 Поштові індекси 57700 Координати 49°19′48″ пн. ш. 6°03′46″ сх. д.H G O Висота 176 - 344 м.н.р.м. Площа 12,23 км² Населення 15 994 (01-2020[1]) Густота 1286,18 ос./км² Розмі...

Este artículo o sección necesita ser wikificado, por favor, edítalo para que cumpla con las convenciones de estilo.Este aviso fue puesto el 10 de mayo de 2023. El texto que sigue es una traducción defectuosa. Si quieres colaborar con Wikipedia, busca el artículo original y mejora esta traducción.Copia y pega el siguiente código en la página de discusión del autor de este artículo: {{subst:Aviso mal traducido|Starbase (SpaceX)}} ~~~~ Starbase Construcción de tanques en StarbaseUbicaci

 

Jany Holt Información personalNombre de nacimiento Ruxandra Ecaterina Vladescu OltNacimiento 13 de mayo de 1909 Bucarest, RumaníaFallecimiento 26 de octubre de 2005 Neuilly-sur-Seine, París, FranciaNacionalidad FrancesaLengua materna Francés FamiliaCónyuge Marcel Dalio (1936-1939)[1]​Información profesionalOcupación ActrizAños activa 1931—1995Distinciones Croix de guerre [editar datos en Wikidata] Ruxandra Ecaterina Vladescu Olt, conocida como Jany Holt, (Bucarest, R...

 

Venezuelan footballer (born 1984) In this Spanish name, the first or paternal surname is Vizcarrondo and the second or maternal family name is Araujo. Oswaldo Vizcarrondo Personal informationFull name Oswaldo Augusto Vizcarrondo AraujoDate of birth (1984-05-31) 31 May 1984 (age 39)Place of birth Caracas, VenezuelaHeight 1.92 m (6 ft 4 in)Position(s) DTTeam informationCurrent team Nantes (Women)Youth career1998–2001 CaracasSenior career*Years Team Apps (Gls)2002...

Early 20th century agricultural experiment The single-grain experiment was proposed by American chemist Stephen Babcock The single-grain experiment was an experiment carried out at the University of Wisconsin–Madison from May 1907 to 1911. The experiment tested if cows could survive on a single type of grain. The experiment would lead to the development of modern nutritional science. History Foundations In 1881, agricultural chemist Stephen M. Babcock returned to the United States after ear...

 

This article relies excessively on references to primary sources. Please improve this article by adding secondary or tertiary sources. Find sources: Farlingaye High School – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (November 2017) (Learn how and when to remove this template message) Academy in Woodbridge, Suffolk, EnglandFarlingaye High SchoolAddressRansom RoadWoodbridge, Suffolk, IP12 4JXEnglandCoordinates52°06′02″N 1°18′15″E / &#...

 

See also: 2022 United States Senate elections Not to be confused with 2022 North Carolina Senate election. 2022 United States Senate election in North Carolina ← 2016 November 8, 2022 2028 →   Nominee Ted Budd Cheri Beasley Party Republican Democratic Popular vote 1,905,786 1,784,049 Percentage 50.5% 47.3% County results Congressional district results State Senate district results State House district results Precinct resultsBudd:      ...

It has been suggested that this article be merged into Kuzhanthai Velappar temple. (Discuss) Proposed since September 2023. Hindu temple in Tamil Nadu, India Kudhanthai Velappar TempleReligionAffiliationHinduismDistrictDindigulDeityMuruganLocationLocationKodaikanalStateTamil NaduCountryIndiaLocation in Tamil Nadu, IndiaGeographic coordinates10°15′23″N 77°24′26″E / 10.25639°N 77.40722°E / 10.25639; 77.40722ArchitectureTypeTamil architectureWebsitewww.poombar...

 

Heikant Wijk van Veldhoven Kerngegevens Provincie Noord-Brabant Gemeente Veldhoven Coördinaten 51°25'34NB, 5°23'35OL Oppervlakte 133 ha   - land 133 ha   - water 0 ha   Inwoners (2017) 6.505[1] Overig Postcode(s) 5508 Heikant is een woonwijk in het noorden van de Nederlandse gemeente Veldhoven. Met ruim 6700 inwoners is het de grootste woonwijk van Veldhoven. Heikant ligt ten noorden van de wijken 't Look en Cobbeek en ten zuiden van de wijk De Kelen. De wijk werd ge...

 

Family of airliners and bomber aircraft T-32 Condor II A USAAC YC-30 in 1933 Role Biplane transport and bomberType of aircraft Manufacturer Curtiss Aeroplane and Motor Company First flight 30 January 1933 Number built 45 Developed from B-2 Condor The Curtiss T-32 Condor II was a 1930s American biplane airliner and bomber aircraft built by the Curtiss Aeroplane and Motor Company. It was used by the United States Army Air Corps as an executive transport. Development The Condor II was a 1933 two...

Komunikasi antarbudaya adalah komunikasi yang terjadi diantara orang-orang yang memiliki kebudayaan yang berbeda (bisa beda ras, etnik, atau sosial ekonomi, atau gabungan dari semua perbedaan ini.[1] kebudayaan adalah cara hidup yang berkembang dan dianut oleh masyarakat serta berlangsung dari generasi ke-generasi.[1] Hamid Mowlana menyebutkan komunikasi antarbudaya sebagai human flow across national boundaries. Misalnya; dalam keterlibatan suatu konferensi internasional diman...

 

Phenomenon of drug metabolism Not to be confused with First dose effect. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: First pass effect – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2016) (Learn how and when to remove this template message) Illustration showing the hepatic portal vein system The...

 

This article relies largely or entirely on a single source. Relevant discussion may be found on the talk page. Please help improve this article by introducing citations to additional sources.Find sources: Mr. Ruggerio's Neighborhood – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (July 2022) 1st episode of the 3rd season of The Sopranos Mr. Ruggerio's NeighborhoodThe Sopranos episodeEpisode no.Season 3Episode 1Directed byAllen CoulterWritten byDavid...

Este artículo o sección necesita referencias que aparezcan en una publicación acreditada.Este aviso fue puesto el 30 de marzo de 2013. Gösta Ekman Gösta Ekman en 1930Información personalNombre de nacimiento Frans Gösta Viktor EkmanNacimiento 28 de diciembre de 1890 Estocolmo, SueciaFallecimiento 12 de enero de 1938 (47 años) Estocolmo, SueciaSepultura Cementerio del Norte de Estocolmo Nacionalidad SuecaFamiliaCónyuge Greta Ekman Hijos Hasse Ekman Información profesionalOcupación Di...

 

Kerabian MiliterLambang Korps Kerabian Militer[1]Aktif1948NegaraIsraelAliansiPasukan Pertahanan IsraelTipe unitPelayanan agamaTokohKomandan saat iniBrigadir Jenderal  Eyal KarimTokoh berjasaRabi Shlomo Goren Kerabian Militer (Ibrani: חיל הרבנות הצבאית, Heil HaRabanut HaTzvait) adalah sebuah korps dalam Pasukan Pertahanan Israel yang menyediakan pelayanan agama kepada para prajurit, terutama Yahudi, meskipun juga meliputi non-Yahudi, dan membuat keputusan perih...

 

This article is about the former Palestinian village in the Gaza district. For other uses, see Hatta. Place in Gaza, Mandatory PalestineHattaEtymology: Hatteh[1] 1870s map 1940s map modern map 1940s with modern overlay map A series of historical maps of the area around Hatta, Gaza (click the buttons)HattaLocation within Mandatory PalestineCoordinates: 31°39′06″N 34°44′28″E / 31.65167°N 34.74111°E / 31.65167; 34.74111Palestine grid125/117Geopoli...

This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Karl Mauss – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (November 2012) (Learn how and when to remove this...

 

International MinistriesFounded1814; 210 years ago (1814)FoundersWalter GowansRowland BinghamThomas KentTypeNon-profitHeadquartersKing of Prussia, Pennsylvania, United StatesLocation70 countriesFieldsChristian Missionary OutreachAffiliationsAmerican Baptist Churches USAWebsiteinternationalministries.org International Ministries is an international Baptist Christian missionary society. It is a constituent board affiliated with the American Baptist Churches USA. The headquarte...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!