Szentgyörgymező (németül Georgenfeld) Esztergom városrésze; 1895-ig önálló dunaparti mezőváros volt az Esztergomi járásban. Lakói leginkább bortermelők voltak, a 19. század végén mintegy nyolcvan százalékuk élt földművelésből.
A Szent György vértanúról nevezett zöldmezei prépostságot, amely társaskáptalannal volt egybekötve, egyesek Szent István alapításának tartják. Első írásos említése 1230-ból ismert. A tatárjárás és Trencséni Máté hadjáratai elpusztították a prépostságot, de Telegdi Csanád érsek 1337-ben visszaállította. A török uralom alatt a település ismét elpusztult. A Rákóczi-szabadságharc ideje alatt a lakosai szétszóródtak, de a béke helyreállása után visszatértek. Földesuruk az esztergomi érsek volt.[1]
A Szent György-plébániatemplom1755-ben épült, 1785-ben felújították Draveczky Ferenc esztergomi kanonok áldozatkészségéből. Maga a település az érsek tulajdonát képezte. 1892-ben alapították a Szentgyörgymezői Polgári Olvasókört. Ez máig a városrész kulturális központja, ahol állandó programok, szakkörök, művészeti csoportok működnek.
Másodszor 1895-ben csatolták Esztergomhoz, mint IV. kerületet. Ebbe Szentgyörgymező mezőváros elöljárói csak úgy voltak hajlandó beleegyezni, ha az új város vezetése teljesíti 35 pontból álló feltételeiket, melyek nagy része gazdasági jellegű volt. A településrész máig erősen őrzi falusias jellegét. Az 1980-as években 10-12. századi lakóházak maradványait tárták fel. A 21. század elején a városrész északi végében, a honvéd temető közelében és a Garam torkolatával szemben családi házakból álló lakópark épült.
.PNG)
