Makótól 10 kilométerre délkeletre, a magyar-román határ közvetlen közelében fekszik, a Maros jobb partján, a Körös–Maros Nemzeti Park határán. A kelet felől szomszédos településsel, Magyarcsanáddal teljesen egybeépült. További szomszédjai: észak felől Királyhegyes, dél felől Nagycsanád(Cenad), nyugat és északnyugat felől pedig Makó.
Megközelítése
Központján, nagyjából kelet-nyugati irányban végighalad az élénk nemzetközi forgalmat bonyolító 43-as főút, így ez a leginkább kézenfekvő megközelítési útvonala Szeged-Makó és az országhatár felől is. Közigazgatási területén emellett, a központjától több kilométerre északra áthalad az M43-as autópálya is, amelynek csomópontja is van itt, az Apátfalva területét észak-déli irányban átszelő 4425-ös úttal való keresztezésénél. Érinti még a község közigazgatási területét a Gyula-Makó közti 4434-es út is.
A község a környező városok irányából autóbusszal is elérhető.
Története
Középkor
Nevét valószínűleg egykori tulajdonosáról, a csanádi monostor apátjáról kapta. Első fennmaradt okleveles említése 1334-ből való Pothfalua, azaz Pátfalva néven.[4] Ekkor már volt temploma.
1469-ben Kemecsei János csanádi egyházmegyei pap hazafelé utazásában megszállt a faluban; de éjjel rablók törtek rá, s elvették pénzét, ruháit és az ékszereit. A rablókat még az éjjel elfogták, majd felakasztották őket.[4]
1552-ben Ahmet bég Temesvár bevétele után teljesen elpusztította, úgy hogy az 1555. és 1561. évi adóösszeírások pusztának mondják.[4] Száz évig puszta volt. 1647-ben, amikor a csanádi püspök javait összeírták, Apátfalva még mint puszta telekként jelent meg.[4]
Mint gazdátlan területet Apátfalva pusztát 1649 decemberében II. Rákóczi György Fejér Ábrahám borosjenői lovas vitéznek adományozta.[4] Ekkor tájt kezdtek itt megtelepülni katolikus magyarok, mert gróf Pálffy Tamás püspöknek már nyolc tallér évi adót fizettek.[4] Kis-Apátfalva nevet adtak neki, s ez a név ment át a hivatalos használatba is. Amikor 1654-ben gróf Pálffy, 1660-ban Macripodari püspökök királyi oltalomlevelet kaptak birtokaikra, e falu következetesen Kis-Apátfalvának volt nevezve.[4]
Apátfalva, Nepomuki Szent János-szobor
1686-ban Apátfalva is elpusztult Makóval együtt.[4] Ekkor legfeljebb 8-10 család lakott itt,[4] majd a szegedi vesztes csatáról visszavonuló tatár csapatok Devlet Giráj kalga vezetésével elpusztították.
Újkor
1751-ig tartozott a szerb katonai határőrvidékhez; majd királyi rendelettel kamarai igazgatás alá jutott, s a marosi vagy aradi uradalomba osztották be.[4] Az uradalmi igazgatóság nagy buzgalommal látott hozzá, hogy a nagy határral rendelkező helységet lakosokkal szaporítsa. 1752–1756 között a környékbeli helységekből nagyobb számú magyarság telepedett ide.[4] 1762-ben egészen elvált a vele szomszédos Csanád kamarai falutól; s hozzá tartoztak ekkor Tárnok-puszta egészen, Szecső-puszta fele, Belez-puszta fele, továbbá az apátfalvi, szecsői és tárnoki szigetek.[4]1767-ben 128 magyar telkes gazda lakta; ezenkívül volt itt 47 zsellér is. A családtagokkal együtt számuk 964 fő volt.[4] Ekkoriban lett ismét önálló plébánia. Ma is álló temploma ebben az időben épült. Az 1774. évi úrbéri összeírás adatai szerint már 146 telkes gazda és 60 zsellér lakta.[4] Minthogy nádasa nem volt a helységnek, a lakosok házaikat szalmával vagy zsombékkal fedték. A téglából épült uradalmi kocsma azonban náddal lett befedve.[4]
A falu lakossága azután folyamatosan növekedett. 1820-ban tíz láb magas árvízvédelmi töltést emeltek védelmére, miután a Maros nyolc ház kivételével egy egész utcasort elsöpört.[4] Az 1831-es kolerajárványban 137 ember halt meg.[4] Később újabb kolerajárványok jöttek, további áldozatokkal.[4] A templom tízregiszteres orgonáját ifj. Kováts János szegedi orgonaépítő 1855-ben építette. A település lakossága 1890-ben már 5158 fő, akik összesen 1017 házban laktak.[4]
Az I. világháború után
1919 tavaszán a román hadsereg megszállta a Tiszántúlt. A hadsereg ellátására rekvirálásokat rendeltek el, de a gyakorlatban a begyűjtés ezen lényegesen túlterjedt: „minden jármű, gép, termelési eszköz és alapanyag összegyűjtésére törekedtek”. Apátfalván a (mezőgazdasági) gépek teljes körű begyűjtésén túl június 21-re meghirdették a lábasjószágok rekvirálását is, ami a település gazdasági ellehetetlenítésén túl már a lakosság napi megélhetését is veszélyeztette. Az apátfalviak ezt megtagadták, és sokan a tanyavilágba menekültek. Bár a terhek mérséklése ellen mindent megtettek, még a szegedi ellenforradalmi kormány miniszterelnökénél, gróf Károlyi Gyulánál is panaszt tudtak tenni, de ő sem tudta elérni, hogy a francia katonai hatóságok korlátozzák a románokat, így a június 23-i új határidőt nem kerülhették el. Június 22-én este mintegy kétszáz apátfalvi férfi gyülekezett Csikota András tanyáján, hogy eldöntsék, mit tegyenek ebben a helyzetben. Mivel a rekvirálás megtagadása, valamint két, a tanyákon bujkálók után kutató román járőr lefegyverzése miatt megtorlásra lehetett számítani, úgy döntöttek, hogy másnap rátámadnak a faluban állomásozó román katonákra. A néhány puskán kívül csak ásókkal, kaszákkal, botokkal felszerelkezett lázadók előbb, több irányból támadva a vasútállomásról űzték ki a katonákat, majd a granicsárokat és csendőröket is megfutamították. Az összecsapásban két apátfalvi esett el, míg három román katonát utolértek és meglincseltek. Az ellentámadástól tartva sokan Királyhegyesen, valamint a Marostól délre fekvő, szerb ellenőrzés alatt álló területeken kerestek menedéket, míg az otthon maradók a Száraz-ér gátján foglaltak el állásokat. A késő délelőtt kezdődő küzdelem addig tartott, amíg a lázadók muníciója el nem fogyott. A délután Békéscsabáról érkező román egységek már csak a megtorlásban vettek részt. A két napig tartó vérengzésnek közvetlenül 32, összesen 39 ember esett áldozatul, 86 embert pedig börtönbe hurcoltak; közülük az utolsók 1924-ben szabadultak.[5]
2001-ben a település lakosságának 95%-a magyar, 5%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[6]
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 88,2%-a magyarnak, 0,2% bolgárnak, 8,4% cigánynak, 0,2% németnek, 2,2% románnak mondta magát (11,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 67,6%, református 3,8%, evangélikus 0,2%, görögkatolikus 1,1%, felekezeten kívüli 8,5% (16,9% nem nyilatkozott).[7]
2022-ben a lakosság 91,1%-a vallotta magát magyarnak, 4% cigánynak, 2,4% románnak, 0,3% németnek, 0,2% örménynek, 0,1-0,1% bolgárnak, szlováknak és lengyelnek, 1,7% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (8,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 42,4% volt római katolikus, 3% református, 0,7% görög katolikus, 0,4% evangélikus, 0,4% ortodox, 1% egyéb keresztény, 0,5% egyéb katolikus, 13% felekezeten kívüli (38,5% nem válaszolt).[8]
"...mint fatörzsből gyönge ága...". Apátfalva története és a csanádi térség a kezdetektől 1956-ig; szerk. Urbancsok Zsolt; 2. átdolg. kiad.; Önkormányzat, Apátfalva, 2016 (Bíbic-könyvek)
