A megye nyugati felében fekszik, a Cserhát dombjai között. A legközelebbi város a mindössze 10 kilométerre fekvő Rétság, míg a főváros és a megyeszékhely (Salgótarján) egyaránt körülbelül 70-70 kilométer távolságra fekszik.
Különálló településrésze a központjától mintegy 4 kilométerre nyugatra található, ma már teljesen néptelen Világospuszta.
Korábban itt volt a Diósjenő–Romhány-vasútvonal végállomása, de a vonalon 2007-ben megszűnt a személyszállítás.
Története
RomhányÁrpád-kori település. Nevét már 1200-as években említette oklevél. Neve a német Ruhmann személynévből ered.
Romhány eredetileg két külön település volt: Kisromhány és Nagyromhány néven.
Az 1598-as összeíráskor még két falu szerepelt, és mindkettő a Bornemisza család birtoka volt. Nagy-Romhány György, Kis-Romhány pedig Miklós birtoka volt.
Az 1633 évi adóösszeírásban azonban már csak egy Romhány nevű település szerepelt.
A falu egykor a Lókos-patak déli részén, a dombon terült el, itt még az 1800-as években is láthatók voltak a kastély és a templom romjai.
1920-ban 2005 magyar lakosa volt. 2001-ben a település lakosságának 98%-a magyar, 2%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[12]
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 81,1%-a magyarnak, 2,7% cigánynak, 0,2% németnek, 0,3% románnak, 0,7% szlováknak mondta magát (18,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 51,8%, református 2,3%, evangélikus 3,5%, görögkatolikus 0,3%, felekezeten kívüli 6,7% (33,4% nem nyilatkozott).[13]
2022-ben a lakosság 91,5%-a vallotta magát magyarnak, 2,8% cigánynak, 0,5% németnek, 0,3% szlováknak, 0,2% románnak, 0,1% ukránnak, 1,6% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (8,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 42% volt római katolikus, 3,4% evangélikus, 2,9% református, 0,3% görög katolikus, 2,3% egyéb keresztény, 1,8% egyéb katolikus, 10,7% felekezeten kívüli (36,5% nem válaszolt).[14]
2016 óta nyaranta a Laszkári-kúria parkjában tartják meg a Pick Up Drive amerikai autós és rockabilly fesztivált.
Vasútbarátok számára érdekes lehet a 2007 óta nem üzemelő egykori vasútállomás
A községhatártól néhány száz méterre az országút mentén, de már Kétbodony területén található egy másik Rákóczi-emlékhely, egy közel életnagyságú, lovas kuruc katonát ábrázoló fafaragvánnyal.