A Hanság délnyugati részén fekszik, Csornától 10 kilométerre északra; síkvidéki sorfalu.
Megközelítése
A település közúton a legegyszerúbben Csorna érintésével közelíthető meg: a város központjában a 86-os főútra kell ráfordulni északi irányban, majd Csatárimajornál nyugatnak letérni a 8513-as útra. Kapuvárral és Bősárkánnyal a 8514-es út köti össze.
Neve régi adatok híján tudományosan nem etimologizálható megbízhatóan. Lehetséges eredete egy régi magyar személynév, az Acsa és a lak összekapcsolása.[4]
A népetimológia szerint neve az „átcsallak” szóból ered, mivel kezdetben a falu mocsaras fekvése miatt kevesen akartak oda letelepedni, ezért különféle módszerekkel próbálták átcsalni az embereket.
Története
Első írásos említése viszonylag késői, 1696-ból származik (Acsalagh). A település a 17. század végén alakult ki a hanyi lápvilág egy magasabb, kiemelkedő pontján. Volt idő, mikor a falut csak csónakon lehetett megközelíteni, a környező településektől más módon teljesen el volt zárva. Emiatt a faluba gyakran költöztek menekülő, védelmet kereső családok (esetenként németek és horvátok is). A lakosság megélhetése is a vízhez kötődött, leginkább halászattal, csikászattal, pákászattal, valamint juh- és szarvasmarha-tenyésztés foglalkoztak.
A község 1973–1990 között Bősárkány társközsége volt, 1990-től ismét önálló település. 1997-ben az alacsony létszám miatt a falu iskolájában a felső tagozatos oktatás megszűnt.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 98,1%-a magyarnak, 0,6% németnek mondta magát (1,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 93%, református 0,4%, evangélikus 0,4%, görögkatolikus 0,2%, felekezeten kívüli 2,3% (2,6% nem nyilatkozott).[12]
Nevezetességei
Római katolikus templom, főoltára és szószéke az 1700-as évekből való.
A községtől nem messze kezdődik a Fertő–Hanság Nemzeti Park. A falun át vezet a hansági kerékpárút, amely egyre több turistát vonz.