Nyúl község Győr-Moson-Sopron vármegyében, a Győri járásban.
A község Győrtől 13 km-re dél-délkeletre, a Sokorói-dombságban terül el. Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a 82-es főút; Ménfőcsanakkal a 8311-es út köti össze, és érinti a határszélét még a 8222-es út is. Vasúton a Győr–Veszprém-vasútvonalon érhető el; Nyúl megállóhelyet a 82 329-es számú mellékút szolgálja ki.
A faluról az első hiteles adat egy 1086-os összeírásból való, amikor már létező helynek írták le. Az először egységes faluból a tatárjárás után vált szét Kisnyúl, Nagy-, és Káptalannyúl. Nagynyúl a 15. századtól a győri káptalan tulajdonába került, és a káptalan birtokát ettől fogva Káptalannyúlnak nevezték. A falu először királyi udvari birtok volt; népei várszolgák, szolgáló népek. Jellegzetes tevékenység volt a legeltetés, a szabad pásztorok életmódja. Fokozatosan teret hódított a szántás-vetés. A kívánatossá vált nyúli birtokokat fokozatosan eladományozták – az (apátságnak, a püspökségnek, szerzetesrendeknek, lovagrendeknek). A tulajdonosok vegyesen rendelkeztek a terület jövedelmével. A király nemcsak a szőlőművelésre alkalmas területeket adományozta el, de más birtokokat is. A kisnyúli határ a turóci prépostságé, Nagynyúl határa a Szent Mauríciusz Monostoré lett,[3] Pannonhalmáé pedig a Pándzsán kívüli határ harmada. A széleken a győri káptalan, a keresztesek és magának a királynak a területei maradtak. Ezt az elosztást több évszázadon át alig módosították. A lassan kialakuló városi polgárság is igyekezett szőlőt szerezni. IV. Béla megengedte, hogy a győri várnépek önkormányzati testületet alakítsanak, és annak élére bírót állítsanak. Nagy Lajos király alatt újabb lendületet vett a szőlőtelepítés, Nyúl borai országos hírre tettek szert.
A község sokat szenvedett az átvonuló seregektől, és mivel Pannonhalmával a seregek gyakorta nem bírtak, többször is feldúlták a környező településeket, így Nyúlt is.
A mohácsi vész utáni, mintegy kétszáz esztendő egyetlen csapássorozatnak tűnik. Földönfutás, elhurcoltatás, kifosztás, a falvak elnéptelenedése, elvadult táj, a civilizáció és a kultúra visszaszorulása, az élet, a család végleges pusztulása volt a jellemző. Az 1606. évi zsitvatoroki béke védelmet és biztonságot ígért az üldözött népnek. A magyar és a török földesúr csalogatására a régi lakók visszatértek. 1607-ben ismét lakottá vált Nagynyúl, Káptalannyúl pedig 1619-ben kezdte újra szolgálni földesurát, de végleges újratelepedésről csak a szatmári béke után beszélhetünk.
A természeti csapások is visszatérően pusztították e területet:
A szabadságharc után az önkéntes örökváltsággal a volt jobbágyok kezébe kerültek az úrbéres telkek. A földesúr majorsági földjeit sikerült a falu közepéről kivinni a külső területekre. 1885. október 19-én Kis-, Nagy-, és Káptalannyúl Nyúlfaluvá egyesült.
A közlekedés csak lassan fejlődött. A kezdetben a falut elkerülő földutakat a tűrhető minőségű veszprémi kőút váltotta fel. 1896-ban átadták a Győrt Veszprémmel összekötő vasutat. A településen sokáig egyáltalán nem volt középület:
A vízügyi gondokat kezdetben tüneti kezeléssel oldották meg. A Szurdokon a víz félelmetes romboló munkáját a kőgátakkal csak lassítani tudták, a kanálist a falun keresztül vezették át, és az időnként szennyes áradattal, iszappal árasztotta el a mélyebben elterülő földeket.
A településen 2008. április 27-én időközi polgármester-választást (és képviselő-testületi választást) tartottak, az előző képviselő-testület önfeloszlatása miatt.[13] A választás négy polgármesterjelöltje között a hivatalban lévő faluvezető is elindult, és – igen nagy fölénnyel, 71 %-ot meghaladó szavazati aránnyal – meg is nyerte azt.[9]
A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 85,2%-a magyarnak, 0,4% cigánynak, 1,7% németnek, 0,3% románnak mondta magát (14,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 59,9%, református 2,8%, evangélikus 2,4%, görögkatolikus 0,1%, felekezeten kívüli 7,4% (26,5% nem nyilatkozott).[14]
2022-ben a lakosság 92,4%-a vallotta magát magyarnak, 1,3% németnek, 0,4% cigánynak, 0,2% szerbnek, 0,1-0,1% horvátnak, románnak, bolgárnak, ukránnak és szlováknak, 2,8% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 46,7% volt római katolikus, 2,8% református, 1,9% evangélikus, 0,4% görög katolikus, 0,6% egyéb keresztény, 1% egyéb katolikus, 7,9% felekezeten kívüli (38,6% nem válaszolt).[15]