Magyarország északnyugati részén, a Tóközben, a Rábca mellett helyezkedik el.
Megközelítése
A településen végighúzódik, annak főutcájaként, nagyjából délkelet-északnyugati irányban a 8417-es út, ez a legfontosabb közúti elérési útvonala. Fehértóval a 8503-as út köti össze, északnyugati határszélét pedig súrolja még a 8528-as út is.
Az ország távolabbi részei felől a 85-ös főúton vagy az M85-ös autóúton közelíthető meg a legegyszerűbben, előbbiről Enese központjában kell észak felé letérni, utóbbiról pedig a Lébény–Bezi–Enese–Tét-csomópontban, a mindkét esetben a 8417-es útra. Győrsövényház az autóút csomópontjától 6, a 85-ös elágazásától 7,5 kilométerre fekszik.
A település neve a 14. század végéig Sövényszád volt (ezt Suuenzad alakban írták), ez a név először egy 1396-os oklevélben fordult elő. Az elnevezés valószínűleg egy Sövény nevű folyó torkolatára utal, de egy népi monda úgy tartja, hogy amikor még nem volt itt település, akkor a mai Lébény felőli faluvégen egy halász telepedett le, és a vízparthoz közel cölöpöket vert le, majd vesszőfonatból falakat készített köréjük, és sárral tapasztotta össze őket. A víz ezt minden áradáskor kimosta, de az ember fáradhatatlanul újra és újra kijavította a falakat. Ez lett a település első lakóháza és innen kapta a Sövényház nevet.[4]
Története
A település neve 1396-ban villa Suuenzad néven szerepelt először egy oklevélben, majd a 15. század végéig Sövényszád alakban volt ismert. Első ismert birtokosai a Meggyesaljai, a Garai, a Szapolyai, a Török, a Pázmány, a Jagosich, a Klucsay és a Tarczy családok tagjai voltak, majd a falu az 1670-es években a győrijezsuiták tulajdonába került. A falu határába olvadt a középkori Szapud és Újfalu község területe.
Az 1600-as években lakossága magyar volt. A Rákóczi-szabadságharc idején császári csapatok felégették. Az elnéptelenedett falut az 1715-ös összeírás említette ismét, ekkor az új falvak között szerepelt. A településre ekkortájt Bajorországból jött, ún. dunai svábok telepedtek le, az 1780-as években már 708, többségében német lakosa volt. A jezsuita rend 1773-as feloszlatása után a falu birtokosai a Neuhold, Purgly, Balogh, Ris és Fricke családok voltak.
A második világháborút követően, 1946-ban az addig nagyrészt német lakosságú község sváb lakóinak 58 százalékát kitelepítették, helyükre magyarok költöztek.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 77,4%-a magyarnak, 4,6% németnek, 0,2% románnak mondta magát (22,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 58,1%, református 1%, evangélikus 5,7%, görögkatolikus 0,4%, felekezeten kívüli 3,6% (30,7% nem nyilatkozott).[12]
