A felső Szigetközben fekszik, Mosonmagyaróvártól 15 kilométer, Halászi és Dunakiliti szomszédságában. Több, a Duna túlsó partján fekvő település külterületi részeiből alakult ki a 20. században; központja az egykori Sérfenyősziget, további különálló településrészei: Doborgazsziget, Cikolasziget és Galambos. Az 1954-es nagy szigetközi árvíz idején minden községrész lakosságát ki kellett telepíteni, ezután a települést gyakorlatilag teljesen újraépítették. A Nagy-Dunán bevezetett vízpótló rendszer ma lényegében állandó vízállást biztosít.
Megközelítése
A vízitúra-útvonalakat leszámítva csak közúton közelíthető meg, az 1407-es úton (az északi szigetközi „főúton”), Halászi vagy Dunakiliti érintésével. Az út a község kisebb-nagyobb mértékben mind a négy említett településrészt érinti.
Története
A mai Dunasziget község területe a trianoni békeszerződésig olyan Pozsony vármegyei községekhez tartozott, melyeknek központja a Nagy-Duna balpartján, a Csallóközben volt. Ezek név szerint: Doborgaz, Keszölcés, Süly és Vajka. Ezek a településrészek régóta lakottak, a szigetközi halászat jelentős központjai voltak. A 19. század végétől összetartozásukat és anyaközségeiktől való viszonylagos különállásukat az is erősítette, hogy az állami anyakönyvezés bevezetésétől kezdve önálló anyakönyvi kerületet alkottak Vajkaszigeti anyakönyvi kerület néven.
Az 1920-ban meghúzott országhatár a Nagy-Duna lett, és a csallóközi községek Szigetközbe eső határrészeit elszakította tőlük. Emiatt 1921-ben ezen a Magyarországon maradt területen három új község alakult: Vajka és Süly határából Cikolasziget, Keszölcés határából Sérfenyősziget, Doborgaz határából pedig Doborgazsziget.
Doborgazszigetet 1937-ben Sérfenyőszigethez csatolták, amely 1969-ben egyesült Cikolaszigettel Dunasziget néven.
2024– : Dr. Husvéth Béla (független; október 1-jével léphet hivatalba)
A településen 2011. február 27-én időközi polgármester-választást kellett tartani,[10] mert az előző faluvezetőnek megszűnt a polgármesteri jogállása a tisztséggel összefüggő bűncselekmény miatt.[12] Tóth Istvánt a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság végzésében megrovásban részesítette, ám annak következtében 2010. november 10-ével megszűnt a polgármesteri jogviszonya;[13] az időközi választáson való indulásra viszont jogosult maradt és élt is e lehetőséggel. A voksolás eredményeként azonban, igen szoros küzdelemben (770 érvényes szavazatból, három jelölt közül, a végső győzteshez képest mindössze három szavazattal lemaradva) csak a második helyet érte el.[10]
Népesség
A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 87,4%-a magyarnak, 0,2% bolgárnak, 4,1% németnek, 0,2% románnak, 1,9% szlováknak mondta magát (11,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 74,6%, református 1,2%, evangélikus 0,1%, felekezeten kívüli 6,4% (17,5% nem nyilatkozott).[14]
A település lakosainak száma
(adott év első napján)