A környező községek többsége felől elérhető közúton, alsóbbrendű utakon. Főutcájaként, nagyjából kelet-nyugati irányban a Gyóró-Dénesfa határszélétől induló, és Simaságon át Csepregig vezető 8618-as út halad végig a központján, Répceszemerével a 8616-os, Csáfordjánosfával a 8617-es, Pusztacsaláddal a 8621-es, Újkérrel pedig a 8623-as út köti össze.
Az ország távolabbi részei felől legegyszerűbben a 84-es főúton közelíthető meg, simasági vagy újkéri letéréssel.
A falunév eredetének legvalószínűbb magyarázata az Árpád-korba nyúlik vissza. Az akkori gyakorlat vehető alapul, miszerint a korai időkben gyakori volt, hogy a birtokostól nyerte a település a nevét. Sőt, Melich János professzor, a régi magyar nyelv kitűnő tudósa több ízben leszögezte, egészen magyar sajátosságnak tekinthető, hogy toldalék nélkül, csupán a személynév változzék át helynévvé.
Ezután a Képes Krónikában bukkantak rá egy bizonyos Ján (Iván) nevű soproni comesre (ispán). 1071–ben – 3 évvel a cserhalmi ütközet után – Iván ispán vezetésével rendre visszaverték a bizánciakkal szövetkező besenyők támadásait. Ezen sikereknek köszönhetően a király és a herceg illendő köszönetet mondott, és királyi módon, bőkezűen megajándékozták. Tehát az akkor elismerésre szert tett ispán ekkor kaphatta meg a falut, és innen eredhet a község neve.
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon honnan származik ez az akkoriban szokatlan név? Nos ennek történelmi háttere van és ezen a logikai vonalon jutunk el egészen Kijevig, a normann–orosz állam központjába, ahol a Vazul–ág két hercege, I. András és Levente (herceg) is menedéket kapott, akiket aztán 1046-ban hívtak haza a magyar főurak, hogy András Magyarország királya lehessen. Katonai elitje – amely normann eredetű, a kor megbecsült és elismert katonai kíséretének számított, akiket a magyar királyok is előszeretettel alkalmaztak. Valószínűleg ez időben érkeztek több százan a magyar előkelőkkel hazánkba, mivel András felesége a kijevi fejedelem leánya volt. E korból való adat Oroszvár nevének feltűnése is (nyugati határszél), vagy a már említett Iván soproni ispán neve.
Összességében tehát megállapítható, hogy a falunév eredetét és magyarázatát a kitűnő vitéz nevében kereshetjük.
Története és mai élete
A rómaiak korában lakott hely. Iván első írásos említése 1234-ből származik, ez idő tájt a pornói apátság birtoka volt. 1357-ben már a Kapu várához tartozó királyi jobbágyok lakták. 1387-ben a kapuvári uradalom többi falvaival együtt a Kanizsayak, 1536-ban pedig a Nádasdyak lettek itt az urak. A 16. század derekán a Nádasdyakon kívül tiszttartóik, telekesi Török Pál és a völcseji Párnás János szereztek itt földesuruktól néhány jobbágytelket, sőt a Viczay család is birtokos lett a faluban. A Nádasdy-birtokot 1671-ben elkobozták, és a királyi kincstár tulajdona lett. 1678-ban Széchényi György érsek zálogba vette, 1714-ben pedig örök tulajdonként is a Széchényiek kezére került. Széchényi Ferenc1787-ben az egész Sárvár-Felsővidéki uradalmat bérbe adta 6 évre Sághy Dánielnek. A bérlet 1792-ben szűnt meg, amikor az uradalom többi községeivel együtt Iván is visszakerült a Széchényiek használatába.
Az iváni urasági majornak nagy múltja van. A középkori eredetű Várföldek, mint az uraság magánkezelésében álló birtokrész, már 1492-ben feltűnik. Ebből alakult ki a 16. század elején a major. A 16. században és a 17. század első felében fagyűjtésre, legeltetésre és makkoltatásra minden környékbeli lakos – nemes és jobbágy egyaránt – szabadon, fizetség és dézsma nélkül használhatta a nagyerdőt. A Nádasdyak iváni majorjának tiszttartói 1654 körül kezdték szabályozni a nagyerdő használatát. Az úrbéri állomány elkülönzése igen korán, 1797-ben megtörtént. Gróf Széchényi Ferenc szívén viselte jobbágyainak sorsát, ezért megvizsgálta az erdő- és legelőilletőségi járandóságok kihasításának körülményeit. Iván Sopron vármegye legnagyobb irtásfaluja. Szántóföld állományát a 16. századi 300 holdról 1850-ig 3800 holdra növelte. Nemcsak iváni jobbágyok irtottak, hanem a szomszédos községek lakói is. 1670-ben megszűnt a falu evangélikus egyháza. A katolikus plébános 1692-ben kezdte meg az anyakönyvek vezetését.
Az 1930-as években több tűzvész pusztított a faluban, ekkor kezdődött az első átépítés.
A második világháborúban a szovjet hadsereg különösebb pusztítás nélkül vonult át a községen. 1945 májusában a Széchenyi-nagybirtokot 359 földigénylő között szétosztották. Az 1956-os forradalom alatt a soproni egyetemisták nagygyűlést tartottak Ivánban. 1959-ben két termelőszövetkezet alakult, ezek az 1960-as években egyesültek, az 1970-es években pedig Ivánhoz csatlakozott a pusztacsaládi és a répceszemerei téesz. 1982-ben az egyesített termelőszövetkezetet öt felé osztották. A helyi ÁFÉSZ-t beolvasztották a sopronhorpácsi ÁFÉSZ-be, bezárták a téglagyárat és a Könnyűipari Gépgyár kihelyezett telephelyét. 1979-ben megszüntették a vasutat.
A lakosság idősebb rétege földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozik, a fiatalabbak a közeli városok ipari üzemeiben dolgoznak. A faluban a munkalehetőségek hiánya a lakosság számának csökkenését eredményezte. Az 1960-as években épült az óvoda, felújították a TÜZÉP-telepet, portalanított utakat, járdákat, ravatalozót építettek. Az 1970-es években készült el a gyógyszertár, az áruház, a vízmű, a takarékszövetkezet, a kultúrház és a szolgálati lakások. Az 1980-as években négytantermes általános iskola épült tornateremmel, öregek napközi otthona, postahivatal, fogorvosi rendelő szolgálati lakással. Van a faluban orvosi rendelő, védőnő, állatorvos, több bolt és vendéglő.
1981-ben volt az Önkéntes Tűzoltó Egyesület megalakulásának 100 éves évfordulója. Az Árpád utca 11. számú ház falán tábla jelzi, hogy ott született Pintér Gizella, az 1956-os mosonmagyaróvári sortűz egyik áldozata.
Iványi-Grünwald Béla (1867–1940) festőművész kibérelte az Ivánhoz tartozó egykori Visztamajort, és számos képét ott festette. Ivánban volt plébános Rozmán Sándor (1900–1953) kerületi hitoktatási felügyelő, halálát a brutális rendőri bántalmazás utáni vesebetegség okozta. Bindes Ferenc (1934–2019[3]) hittankönyvíró, Németh J. László iváni tanárral együtt pedig a „Ha engem üldöztek…” című kötet szerzője.
Élő népszokás a lucázás, a betlehemezés és Mikuláskor a korbácsolás. Nagypéntek a falu fogadott ünnepe az 1882. évi nagypénteki tűzvész emlékére.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 79,5%-a magyarnak, 9,1% cigánynak, 0,2% horvátnak, 1,1% németnek mondta magát (20,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 73,2%, evangélikus 1,1%, felekezeten kívüli 0,6% (24,2% nem nyilatkozott).[12]
Nevezetességei
Műemlék jellegű az egyhajós, szentély mellett álló tornyos, klasszicistaSzent Andrásrómai katolikus templom – a korábbi templom helyére gróf Széchényi Ferenc építtette 1820 körül –, 1883-ban a homlokzatát átépítették neoromán stílusban. Berendezése: Copf stílusú padok a 18. század végéről, a klasszicista mellékoltár és a szószék az eredeti.
Pestis-kereszt a 18. század elejéről, késő barokk Szent Anna szobor, klasszicista sírkövek a temetőben a 18. század első feléből
A falu közepén áll a Széchényi család egykori egyemeletes kastélya, amely 1830 körül épült, késő klasszicista stílusban. Ma általános iskola működik benne. A kastélyparkban a Fájdalmas Szűz szobra a 18. századból való.
.jpg)
