Panama világörökségi helyszínei

Panama területéről eddig öt helyszín került fel a világörökségi listára, két helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre.

PortobeloSan Lorenzo
1980
A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2012
Kulturális (I)(IV)
Hivatkozás: 135
A Panama Karib-tengeri partjánál álló a 17. és a 18. században épült erődítményrendszer a spanyol gyarmati építészet egyik jelentős példája. Az erődökkel Portobelót és San Lorenzót védték az ismétlődő kalóztámadások ellen. Portobelót 1597-ben alapították és hamarosan a Spanyolország és Latin-Amerika közötti áruszállítás fő csomópontja lett. A 30 kilométerrel feljebb található San Lorenzo a szárazföld belseje felé irányuló forgalom egyik központjává fejlődött. A Portobelónál emelt erődök, várak és laktanyák a tengeröböl körül alkotnak védelmi rendszert, az öböl ugyanis létfontosságú volt a földnyelvre való bejutás és az Európával folytatott kereskedelem számára. San Lorenző erődjei a Charges folyó torkolatát védelmezték. Az erődrendszert a támadások után háromszor kellett újjáépíteni 1688-ban, 1739-ben és 1761-ben. Később, amikor a kereskedelmi útvonalak súlypontja máshova helyeződött át a támadások abbamaradtak. Az erődrendszer jelenleg romos állapotban van. 2012-ben az állagmegóvás hiánya és a város terjeszkedése miatt a helyszín felkerült a Veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.
Darién Nemzeti Park
1981
Természeti (VII)(IX)(X)
Védett terület: 579 000 ha, hivatkozás: 159
A Kelet-Panamában, a kolumbiai határ mellett elterülő, mintegy hatezer négyzetkilométert elfoglaló nemzeti park a Csendes-óceán partjaitól felnyúlik a karibi partvidéken emelkedő hegyekig. 1980-ban nyilvánították nemzeti parkká, de már 1972-ben védelem alá vonták. A parkot homokos és sziklás partok, árapállyal érintett mangrovefákkal borított területek, és különféle esőerdők borítják, ennek következtében állatvilága rendkívül gazdag. Ökoszisztémáit az összes amerikai trópusi terület között a legváltozatosabbnak tartják. Élővilágát még nem teljesen térképezték fel, de az biztos, hogy itt található a dél- és észak-amerikai fajok egyik találkozóhelye. Közülük a legfontosabbak az erdei kutya, az óriás hangyász, a jaguár, az ocelot, a vízidisznó, a kajmán, az amerikai krokodil, a tapír és a puma. A Dariénben élő 450 madárfaj közül 5 csak itt található meg. A park antropológiai szempontból is nagyon jelentős mivel a choco és a kuna indiánok a mai napig is ősi hagyományaik szerint élnek itt és igyekeznek megőrizni kultúrájukat.
Talamanca Természetvédelmi TerületLa Amistad Nemzeti Park
 Costa Rica és  Panama közös világörökségi helyszíne
1983, kiterjesztés: 1990
Természeti (VII)(VIII)(IX)(X)
Védett terület: 570 045 ha, hivatkozás: 205
A Talamanca Természetvédelmi Terület Costa Rica és Panama közös világörökségi helyszíne. A Kordillerák részét képező Talamanca-hegység Közép-Amerika legmagasabb és legősibb nem vulkanikus eredetű hegyvonulata. A 8000 négyzetkilométeres természetvédelmi terület nagyobbik felét a 25000 évvel ezelőtti utolsó jégkorszak óta trópusi esőerdő borítja, ami azóta zavartalanul fejlődik. A táj változatos, megtalálható benne síkvidéki trópusi esőerdő, köderdő, szubalpesi bozótos, tölgyerdő, lápvidékek, jégkorszaki tavak, és magaslati mocsarak. Állat- és növényvilága rendkívül változatos, ez köszönhető a többféle éghajlatnak, a változó tengerszint feletti magasságnak (a park legmagasabb pontjai 3800 méter fölött vannak), valamint annak, hogy Észak- és Dél-Amerika találkozási pontjánál helyezkedik el. Többféle faj él benne mint a világ bármelyik másik ekkora védett területén. Az állatok közül 200 emlősfaj megtalálható itt, köztük Amerika összes vadmacska fajtája többek között a puma, a párducmacska és a jaguarundi, a puma közeli rokona. A park területe már évezredek óta lakott, de tervszerű régészeti feltárást eddig keveset végeztek. Jelenleg a Panama és Costa Rica közötti együttműködés eredményeként a bennszülött teribe, guaymi bribi és cabécar törzsek mintegy 10000 tagja él a védett területen őseik hagyományos életmódját folytatva.
Panamá Viejo lelőhelye és Panamaváros történelmi negyede
1997, kiterjesztés: 2003
Kulturális (II)(IV)(VI)
Védett terület: 54,7 ha, hivatkozás: 790
A Csendes-óceán partján fekvő Panama Viejót 1519-ben alapította Pedreirás Dávila konkvisztádor, és a település az Andokból érkező nemesfém kereskedelmének egyik központja lett. További jelentőségét kikötője és az itt felállított királyi bíróság adta, közigazgatási és egyházmegyei központ volt, viszont kedvezőtlen éghajlata miatt fejlődése egy ponton megrekedt így nem válhatott egy Guatemalavárossal vagy Bogotával összevethető várossá. Fénykorában lakosainak száma elérhette a 10000 főt. 1672-ben Henry Morgan walesi kalóz támadásakor a településen tűzvész pusztított, ezután elnéptelenedett és 8 kilométerrel távolabb, egy jobban védhető területen építették újjá. Ez a mai Panamaváros történelmi központja. Mindkét város európai elrendezésű, egyenes utakkal és tágas közterekkel. Az új központ a kaliforniai aranyláznak köszönhetően a 19. században is virágzott. A régi város régészeti helyszíne ma emlékhely, legfontosabb részei a katedrális, templomok, a városháza, a vízvezeték rendszer és a lakóházak maradványai. Az új város 17. és a 19. század közötti építészetében keverednek a spanyol, a francia és az amerikai építészeti stílusok. Figyelemre méltó épületei az öthajós székesegyház, a La Merced- és a San Francisco-kolostor, valamint a főútra, az Avenida Centrálra néző elegáns homlokzatok.
Coiba Nemzeti Park és annak különleges tengeri övezete
2005
Természeti (IX)(X)
Védett terület: 270 125 ha, hivatkozás: 1138
A Panama partjaitól délnyugatra fekvő 4000 négyzetkilométer összterületű világörökségi helyszínhez maga a Coiba sziget, harmincnyolc kisebb sziget és az ezeket körülvevő tengeri övezetek tartoznak. Ezt a térséget eddig megkímélték az El Niño viharai és hőmérséklet ingadozásai, ezenkívül védett a hideg szelektől is. A szigetek évezredek óta nem tartoznak a szárazföldhöz, ezért trópusi esőerdeiben egyedülálló fajok és alfajok élnek itt. Ezek közé tartozik a coibai aguti, illetve sok bőgőmajom-, oposszum-, és fehérfarkú szarvasalfaj. Az elszigeteltség miatti új fajokat eredményező evolúciós folyamatokat természettudósok tanulmányozzák, a terület egyfajta természetes laboratóriumnak tekinthető. A természetvédelmi terület más veszélyeztetett állatoknak is élőhelyet biztosít, közülük a karvalysas az ország többi részén már kihalt. A part melletti vizek állatvilága is rendkívül gazdag, itt található a második legnagyobb korallzátony a Csendes-óceán középső-keleti részén. Az itteni tengeröblök jellegzetes állatai az óriásráják és több cápafaj, valamint Csendes-óceán keleti régiója felől érkező nyílt vízi halak és tengeri emlősök.

Elhelyezkedésük

Panama világörökségi helyszínei (Panama)


Források

Read other articles:

Серая украинская порода Бык серой украинской породы Продуктивность мясо-молочное направление Происхождение Страна  Украина Характеристики Вес быков 800—850, коров 450—550 кг  Медиафайлы на Викискладе Се́рая украи́нская поро́да (укр. Сіра українська) — аборигенная[1&...

 

هذه مقالة غير مراجعة. ينبغي أن يزال هذا القالب بعد أن يراجعها محرر مغاير للذي أنشأها؛ إذا لزم الأمر فيجب أن توسم المقالة بقوالب الصيانة المناسبة. يمكن أيضاً تقديم طلب لمراجعة المقالة في الصفحة المخصصة لذلك. (يونيو 2023) قصر الخرابةمعلومات عامةنوع المبنى قصر حجري - استراحة حجر...

 

  Plesiadapidae Rango temporal: Paleoceno inferior - Eoceno inferior PlesiadapisTaxonomíaReino: AnimaliaFilo: ChordataClase: MammaliaInfraclase: PlacentaliaSuperorden: EuarchontogliresOrden: PlesiadapiformesFamilia: PlesiadapidaeTrouessart, 1897Géneros †Chiromyiodes †Jattadectes †Nannodectes †Platychoerops †Plesiadapis †Pronothodectes [editar datos en Wikidata] Los plesiadápidos (Plesiadapidae) es una familia de mamíferos plesiadapiformes similares a los primate...

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (يوليو 2019) ماكس كولي معلومات شخصية الميلاد 21 فبراير 1931  ملبورن  تاريخ الوفاة 6 يناير 2018 (86 سنة)   مواطنة أستراليا  الحياة العملية المهنة عازف مترددة  [لغات أ

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada April 2016. Linear AJangkauanU+10600..U+1077F(384 titik kode)BidangSMPAksaraLinear AAksara utamaLinear ATerpakai341 titik kodeTak terpakai43 titik kode kosongRiwayat versi Unicode7.0341 (+341) Catatan: [1][2] Linear A adalah blok Unicode yang mengand...

 

ナンシー大学 ナンシー第一大学図書館 ナンシー大学(ナンシーだいがく、Nancy-Université)は、フランス・ロレーヌ地域圏のナンシーにあった以下の3つの大学の総称である。2012年に、以下を含むロレーヌ地域圏の主要大学が統合され、現在はロレーヌ大学の一部となっている。 アンリ・ポアンカレ大学(英語版)(Henri Poincaré University(UHP)、通称「ナンシー第一大学」)...

For other uses, see Wild Coast. Section of the coast of the Eastern Cape, South Africa Wild Coastclass=notpageimage| Location of the Wild Coast Region Coffee Bay, Wild Coast The Wild Coast is a section of the coast of the Eastern Cape, a province of South Africa. The region stretches from East London in the south to the border of KwaZulu-Natal in the north. It is the traditional home of the Mpondo people, and the birthplace of many prominent South Africans, including Nelson Mandela and Thabo ...

 

Toni Kukoč PosisiSmall forward Tinggi6 ft 10 in (2,08 m) Berat235 lb (107 kg)Negara  KroasiaLahir18 September 1968Split, Kroasia, YugoslaviaDraftke-29 secara keseluruhan, 1990 Chicago BullsKarier pro1987 – sekarangKlub sebelumnya BC Split (1987 – 1991) Treviso SPA (1991 – 1993) Chicago Bulls (1993 – 2000) Philadelphia 76ers (2000 – 2001) Atlanta Hawks (2001 – 2002) Milwaukee Bucks (2002 – 2006) Toni Kukoč (IPA: [ˈkʊkɔtʃ]) (lahir 18 Se...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Desember 2022. Matenrou OperaInformasi latar belakangAsalTokyo, JepangGenreSymphonic Metal, Visual KeiTahun aktif2007 - sekarangLabelOffice A to ZSherow Artist SocietyKing Records/BellwoodCLJ RecordsSitus webMatenrou Opera official websiteAnggotaSonoAnziYoYuAyameMan...

この項目には性的な表現や記述が含まれます。免責事項もお読みください。 ごとう まい後藤 麻衣プロフィール生年月日 1972年10月16日現年齢 51歳出身地 日本・東京都血液型 O型公称サイズ(2009年(平成21年)7月時点)身長 / 体重 162 cm / ― kgスリーサイズ 86 - 54 - 84 cm 単位系換算身長 / 体重 5′ 5″ / ― lbスリーサイズ 34 - 21 - 33 in活動他の活動 レースクイーンテンプレ...

 

German association football club Football club1. FC NürnbergFull name1. Fußball-Club Nürnberg Verein für Leibesübungen e. V.Nickname(s)Der Club (The Club)Die Legende (The Legend)Der Ruhmreiche (The Glorious)Der Altmeister (The Old Master)Short name1 FCN, FCNFounded4 May 1900; 123 years ago (1900-05-04)GroundMax-Morlock-StadionCapacity50,000Board memberDieter Hecking (sport)Niels Rossow (commercial)Head coachCristian FiélLeague2. Bundesliga2022–232. Bundesliga, 14th o...

 

Supercopa Xerox 2002ゼロックス スーパーカップ2002 IX Supercopa de Japón El Estadio Nacional de Tokio, sede de la final.Datos generalesSede Japón JapónCategoría Primera DivisiónFecha 23 de febrero de 2002Edición 9.ªOrganizador J. LeaguePalmarésCampeón Shimizu S-PulseSubcampeón Kashima AntlersDatos estadísticosAsistentes 34 576Participantes 2 equipos Cronología 2001 2002 2003 [editar datos en Wikidata] La Supercopa de Japón 2002, también conocida como Su...

American athlete (1957–2023) Harvey GlanceGlance in 1980Personal informationFull nameHarvey Edward GlanceNationalityAmericanBorn(1957-03-28)March 28, 1957[1]Phenix City, Alabama, U.S.[2]DiedJune 13, 2023(2023-06-13) (aged 66)Mesa, Arizona, U.S.Height5 ft 8 in (173 cm)[2]Weight150 lb (68 kg)[2]SportSportAthleticsEvent(s)Sprint, long jumpCollege teamAuburn TigersAchievements and titlesPersonal best(s)100 yd – 9.4 (1975)100 m...

 

Science fiction short story This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: The Infinite Moment – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (April 2021) (Learn how and when to remove this template message) First editionCover art by Richard M. Powers The Infinite Moment is a science fiction short story coll...

 

Cloth merchant For other uses, see Draper (disambiguation). Drapers redirects here. For the magazine, see Drapers (magazine). This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Draper – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2019) (Learn how and when to remove this template message) In the Draper...

Indian actress Sumitra DeviSumitra Devi in 1956BornNilima Chattopadhyay[1](1923-07-22)22 July 1923[1][2]Shiuri, Birbhum, Bengal Presidency, British India[1]Died28 August 1990(1990-08-28) (aged 67)[1]Mumbai, IndiaNationalityIndianAlma materDeshbandhu Girls' High School, Kolkata[1]OccupationActressYears active1944–19641974–1977Era1940s1950sNotable workSandhiMeri BahenPather DabiAbhijogDevi ChowdhuraniSwamiMamtaSaheb Bibi GolamJa...

 

150-річчя з дня народження хіміка Д. І. Менделєєва СРСРНомінал 1 карбованецьМаса 12.8 гДіаметр 31 мм ммТовщина 2.3 ммГурт гладкий з написомМетал мідно-нікелевий сплавРоки карбування 1984Аверс Опис герб СРСРРеверс Опис портрет Д. І. МенделєєваГравер С. М....

 

Río Tunguska Pedregoso Подкаменная Тунгуска - Podkámennaya Tunguska Vista del Tunguska Pedregoso desde un helicópteroUbicación geográficaCuenca Río YeniséiNacimiento Confluencia de los ríos Kátanga y Tetere (486 km)Desembocadura Río YeniséiCoordenadas 57°41′14″N 104°21′19″E / 57.6873, 104.3553Ubicación administrativaPaís Federación de RusiaDivisión Óblast de IrkutskKrai de KrasnoyarskCuerpo de aguaAfluentes Chunia (980 km), Velmó (...

American actress Kelly RutherfordKelly Rutherford in 2007Born (1968-11-06) November 6, 1968 (age 55)Elizabethtown, Kentucky, U.S.OccupationActressYears active1987–presentSpouses Carlos Tarajano ​ ​(m. 2001; div. 2002)​ Daniel Giersch ​ ​(m. 2006; div. 2010)​ Children2 Kelly Rutherford (born November 6, 1968) is an American actress. She is known for her television roles as Stephanie Sam ...

 

坐标:25°12′02″N 121°25′49″E / 25.200520°N 121.430222°E / 25.200520; 121.430222 淡水太子廟基本信息位置 臺灣新北市淡水區崁頂里崁頂80之3號主神中壇元帥建立时间1963年 淡水太子廟,又名崁頂太子廟,是位於臺灣新北市淡水區淡海新市鎮崁頂里的哪吒廟,在興建淡海新市鎮一期時獲得保留。 歷史沿革 廟身 建廟緣由是1960年時,數名民眾在淡水田仔寮溝拾獲中壇...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!