Pakisztán világörökségi helyszínei

Pakisztán területéről eddig hat helyszín került fel a világörökségi listára,huszonhat további helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre.

Mohendzsodáro
1980
Kulturális (II)(III)
Védett terület: 240 ha, hivatkozás: 138
Az Indus alsó folyásánál fekvő, az i. e. 3. évezredben épült Mohendzsódáró az Indus-völgyi civilizáció központja volt. A lelőhelyre csak későn, 1922-ben bukkantak rá, az eddig feltárt terület nagysága eléri a 2,5 négyzetkilométert. A hatalmas kiterjedésű város az indiai szubkontinens legősibb és legjobb állapotban megőrzött romvárosa és a világ egyik legrégebbi fejlett társadalmának tanúja. A magaslaton fekvő fellegvár, a sánc és az alacsonyabban fekvő szabályosan megtervezett város lakosságát harmincötezer főre becsülik. A település a korai várostervezés egyik legfontosabb példája és jelentős hatást gyakorolt az indiai félsziget későbbi városainak kialakulására. Lakói cserekereskedelmet folytattak többek között az Ókori Egyiptommal és a mezopotámiai térséggel. Az ásatások során kiderült, hogy a településen nem alakultak ki jelentős vagyoni különbségek, nem épültek fényűző paloták, vagy uralkodói rezidenciák. Helyettük téglából készült lakóházakat és nagyméretű középületeket emeltek. Ezek közül a legfontosabbak a „Nagy Fürdő” és a „Magtár” a nyugati alsóváros területén.
Takszila
1980
Kulturális (III)(VI)
Hivatkozás: 139
Az Észak-Pakisztánban fekvő Takszila, a Gandhárai Birodalom egykori fővárosa a Kínát a nyugati világgal összekötő selyemút egyik ága mentén épült. Romjai három település maradványait foglalják magukba, Szaraikala sírdombjait, Szirkap falait, és Szirszuk város romjait. A feltárt épületrészek az i. e. 5. és az i. sz. 2. század közé datálhatók és kiválóan érzékeltetik hogyan fejlődött egy település az Indus völgyében. Szirkap a gréko-baktriai korszakból származik, Szirszukot pedig a kusánok uralkodója, Kadphiszész alapította az i. sz. 1. században. A hagyomány szerint a Nagy Asóka a Maujra-dinasztia nagy hatalmú uralkodója, aki egy időben Takszila kormányzója volt itt tért át a buddhizmusra. A település fejlődésére Perzsia, Görögország és Közép-Ázsia is nagy hatást gyakorolt. Az. i. e. 3. századtól az i. sz. 2. századig a buddhista műveltség egyik jelentős kulturális központja volt. A gandhárai művészetre jellemző stílusjegyek a buddhizmus, valamint a görög és az észak-indiai kultúra kölcsönös egymásra hatásának következtében alakultak ki.
Takht-i-Bahi és Sahr-i-Bahlol
1980
Kulturális (IV)
Hivatkozás: 140
Az Észak-Pakisztánhoz tartozó Szvat-völgyben található világörökségi helyszín két részből áll és a Takht-i-Bahi kolostor, valamint a közelében fekvő kisebb erőd, Sahr-i-Bahlol romjait foglalja magába. A kolostor a gandhárai korszak egyik jelentős központja volt, ami az i. sz. 1. és 4. század között élte virágkorát. Az ásatások során kiderült, hogy a helyén már az i. e. 1. században is volt egy település, de a hely csak később indult fejlődésnek amikor a térségben a buddhizmus lett az uralkodó vallás. A ma is látható legrégebbi épületelemek a 7. századból származnak. A kolostor épületegyüttese négy részből állt össze, a Sztúpák udvara, ahol falfülkékben Buddha-szobrokat helyeztek el, a kolostoregyüttes korai része egy udvarral és körben kialakított cellákkal, ahol a szerzetesek éltek, a templom, udvarának közepén egy központi sztúpával és a tantrikus kolostoregyüttes egy nyitott udvarral és sötét cellákkal. Az erőd romjai körülbelül ugyanarra a korra datálhatók, mint a kolostor maradványai.
Lahor erődje és a Shalimar-kertek
1981
Kulturális (I)(II)(III)
Hivatkozás: 171
A városközponttól északnyugatra fekvő erőd története a 11. századnál is korábbra nyúlik vissza. Miután a 13. és a 15. század között többször is lerombolták Nagy Akbar mogul uralkodó trónra lépése után kibővítették és jelentősen átalakították és a császár hatalmának egyik jelképévé változtatták. Az erőd területén belül két évszázadon keresztül folyt az építkezés, a napjainkban látható huszonegy megóvott műemlék tekinthető a mogul építőművészeti formák egyik leggazdagabb gyűjteményének. Közülük a legfontosabb az 1631 és 1632 között épített királyi palota az üvegmozaikokkal és féldrágakövekkel díszített Shish Mahal. A Shalimar-kertek a mogul kertépítészet csúcspontjai. A tizenhat hektáron elterülő kerteket 1641-ben kezdték el kialakítani három teraszon. A területen loggiákat építettek, vízeséseket alakítottak ki, dísztavakat ástak és számos fafélét telepítettek. A helyszín 2000-ben felkerült a veszélyeztetett helyszínek listájára mert egy útépítés során az öntözőrendszer és a kertet körülvevő falak egy részét lerombolták.
Tatta történelmi emlékei
1981
Kulturális (III)
Hivatkozás: 143
Thatta három dinasztia fővárosa volt. Ekkor a mai Szind tartomány politikailag és gazdaságilag is jelentős önálló területnek számított, majd a 16. század végén a Mogul Birodalom része lett. A térség a 14. századtól egészen a 18. századig fejlődött. Iszlám műemlékeire a különféle stílusok összeolvadása jellemző. A romváros egy völgyben terül el, a mellette álló Makli-domb szélén pedig a 15 négyzetkilométeren elterülő nekropolisz maradványai állnak. A kiterjedt romterület pontos képet a tartomány történelméről és kultúrájáról. Legfontosabb épülete a Sáh Dzsahán parancsára 1644-ben elkezdett, kilencvenhárom kupolával díszített Nagymecset, amelynek belsejét türkizkék kerámiamozaikokkal díszítették. A domb északi részén állnak a Szamma-dinasztia uralkodóinak emelt mauzóleumok, közülük a 15. század végén uralkodó Nizámuddin szultán gazdagon díszített síremléke a szindi építészet egyik remeke. Figyelemre méltó még Mirza Dzsán Baba sárga mészkőből épített síremléke a 16. század második feléből, amit gazdag arabeszk- és indamotívum-díszítéssel láttak el.
Rohtasz-erőd
1997
Kulturális (II)(IV)
Hivatkozás: 586
Az Észak-Pakisztánban fekvő Rohtasz-erődöt Sér Sáh Szúri utasítására kezdték el építeni 1541-ben a Pandzsáb tartománybeli Kahán folyó mellett álló domb tetejére. Az erőd a közép- és dél-ázsiai muszlim katonai építészet egyik legfontosabb alkotása. A stratégiailag kulcsfontosságú helyen álló épületegyüttes soha nem állt komolyabb ostrom alatt így jó állapotban maradt meg. Később a mogul uralkodók fennhatósága alá került. Legfontosabb része egy négy kilométer hosszú falrendszer, amelynek egyes részei tíz méter magasak vastagságuk pedig eléri a tizenkét és fél métert. A falak és a bástyák gyakorlatilag változatlan formában maradtak fenn. A falrendszert bástyákkal és kapukkal tagolták, a tizenkét bejárat közül a Szohail- és a Kabuli-kapu mérete és díszítése miatt kiemelkedik a többi közül. A külső erődfalak mögé egy palotaegyüttest, valamint katonai és polgári célú épületeket emeltek.

Elhelyezkedésük

Pakisztán világörökségi helyszínei (Pakisztán)


Források

Read other articles:

Fictional Pokémon species Fictional character MewPokémon characterNational PokédexMewtwo – Mew (#0151) – ChikoritaFirst gamePokémon Red and Blue (1996)Created byShigeki MorimotoDesigned byKen SugimoriVoiced by Various Kōichi Yamadera (Mewtwo Strikes Back and Super Smash Bros. series)Satomi Kōrogi (Lucario and the Mystery of Mew and Pokémon: The Mastermind of Mirage Pokémon)Christine Marie Cabanos (Pokémon Origins) In-universe informationSpeciesPokémonGenderUnknownTypePsychic Mew...

 

José Trinidad Morán y Manzano Información personalNacimiento 26 de noviembre, 1796El Tocuyo, VenezuelaFallecimiento 1 de diciembre, 1854Arequipa, PerúNacionalidad Boliviana, peruana y venezolanaFamiliaPadres Gregorio Morán María del Rosario ManzanoCónyuge Rafaela ZerecedaInformación profesionalOcupación Militar Años activo 1812-1854Lealtad Venezuela Venezuela Gran ColombiaBolivia BoliviaPerú Perú Confederación Perú-BolivianaRango militar General de DivisiónConfli...

 

село Новоселівка Країна  Україна Область Одеська область Район  Болградський район Громада Бородінська селищна громада Код КАТОТТГ UA51060050220082100 Облікова картка Новоселівка  Основні дані Засноване 1825 Населення 155 Територія 0.26 км² Густота населення 596.150 осіб/...

September September en los Premios Grammy, en febrero de 2013.Información personalNombre de nacimiento Petra Linnea Paula MarklundApodo September Nacimiento 12 de septiembre de 1984(39 años)Estocolmo, SueciaNacionalidad SuecaLengua materna Sueco FamiliaHijos 2 Información profesionalOcupación CantanteAños activa 2003 - presenteGéneros Pop, dance, electrónica, eurodance, houseInstrumento Voz Tipo de voz MezzosopranoDiscográficas Dance NationRazzia Records Sitio web Sitio web ofici...

 

Ioannis Kapodistrias Büste von Ioannis Kapodistrias im Nationalhistorischen Museum in Athen Ioannis Antonios Graf Kapodistrias (griechisch Ιωάννης Καποδίστριας, * 31. Januarjul. / 11. Februar 1776greg. auf Korfu; † 27. Septemberjul. / 9. Oktober 1831greg. in Nafplion) war das erste Staatsoberhaupt Griechenlands nach dessen Unabhängigkeit vom Osmanischen Reich. Inhaltsverzeichnis 1 Jugend und erste griechische Karriere 2 Russische Karri...

 

Si ce bandeau n'est plus pertinent, retirez-le. Cliquez ici pour en savoir plus. Cet article ne cite pas suffisamment ses sources (novembre 2022). Si vous disposez d'ouvrages ou d'articles de référence ou si vous connaissez des sites web de qualité traitant du thème abordé ici, merci de compléter l'article en donnant les références utiles à sa vérifiabilité et en les liant à la section « Notes et références » En pratique : Quelles sources sont attendues ? C...

Lembah Ayalon, seperti yang terlihat dari Gezer Lembah Ayalon (juga Ajalon; Ibrani: אַיָּלוֹןאַיָּלוֹן atau איילון, 'ayyalon, [Tempat] kijang) adalah sebuah tempat di dataran rendah Sefela yang ada di Tanah Israel kuno, yang diidentifikasi pada tahun 1800-an sebagai Yalo[1] di kaki pendakian Bet-Horon, kampung Arab Palestina yang terletak 3 km sebelah timur 'Anwas dan 13 kilometer (8,1 mi) tenggara dari Ramla di Tepi Barat, namun pada bulan Juni 1967 ...

 

Promotion of products or services on social media This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article needs to be updated. Please help update this article to reflect recent events or newly available information. (April 2022) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be...

 

Politics of Myanmar Constitution 2008 Constitution Constitutional Tribunal Chairman: Than Kyaw National Defence and Security Council Government President (list) Myint Swe (acting) State Administration Council Chairman: Min Aung Hlaing Vice Chairman: Soe Win Vice-President First: Myint Swe Second: Henry Van Thio Prime Minister (list) Min Aung Hlaing Deputy Prime Minister Soe Win Mya Tun Oo Tin Aung San Soe Htut Win Shein Cabinet Provisional Government Legislature (dissolved) House of Nationali...

Radar station in Massachusetts, US 1951–1994 North Truro Air Force Station Part of Air Defense Command (ADC)North Truro, Massachusetts The station from the southNorth Truro AFSLocation of North Truro AFS, MassachusettsCoordinates42°01′53.38″N 70°03′11.84″W / 42.0314944°N 70.0532889°W / 42.0314944; -70.0532889 (North Truro AFS P-10)TypeLong Range Radar SiteCodeADC ID: P-10 NORAD ID: Z-10 (NTAFS)Site informationOwnerNational Park ServiceControlled&#...

 

Not to be confused with Jaipur State. Jaitpur Stateजैतपुर रियासतPrincely State of British India1731–1849Jaitpur State in the Imperial Gazetteer of IndiaCapitalJaitpurHistoryHistory • Established as division of Panna State 1731• Annexed by the British Raj 1849 Succeeded by Presidencies and provinces of British India Today part ofUttar Pradesh, India Jaitpur State was a princely state in the Bundelkhand region. It was centered on Jaitpur, in present-...

 

For the 2013 horror film directed by Tobe Hooper, see Djinn (2013 film). 2014 American filmJinnDirected byAjmal Zaheer AhmadWritten byAjmal Zaheer AhmadProduced byBenjamin DresserStarringDominic RainsRay ParkWilliam AthertonFaran TahirSerinda SwanCinematographyRobert MehnertEdited byJustin HynousMusic byNoah SorotaProductioncompanyExxodus PicturesDistributed byFreestyle ReleasingRelease date April 4, 2014 (2014-04-04) Running time97 minutesCountryUnited StatesLanguagesEnglishUr...

2001 studio album by OliviaOliviaStudio album by OliviaReleasedMay 15, 2001Length49:10Label J BMG Producer Prince Charles Alexander Douglas Allen Rufus Blaq David Pic Conley Fanatic Rob Fusari Fran Lover Spydaman Joshua P. Thompson The Underdogs Warren Wilson Singles from Olivia BizounceReleased: March 20, 2001 Are U CapableReleased: June 12, 2001 Olivia is the debut studio album by American singer and songwriter Olivia. It was released on May 15, 2001, through J. As the first artist ...

 

Emmanuel Macron, les coulisses d'une victoire Données clés Réalisation Yann L'Hénoret Scénario Yann L'Hénoret Acteurs principaux Emmanuel MacronBrigitte Macron Sociétés de production 3e ŒilBlack Dynamite Pays de production France Genre Documentaire politique Durée 90 minutes Première diffusion 2017 Pour plus de détails, voir Fiche technique et Distribution Emmanuel Macron, les coulisses d’une victoire est un documentaire politique français réalisé par Yann L'Hénoret et ...

 

Eurovision Song Contest 2004Country IcelandNational selectionSelection processInternal selectionSelection date(s)Artist: 9 February 2004Song: 20 March 2004Selected entrantJónsiSelected songHeavenSelected songwriter(s)Sveinn Rúnar SigurðssonMagnús Þór SigmundssonFinals performanceFinal result19th, 16 pointsIceland in the Eurovision Song Contest ◄2003 • 2004 • 2005► Iceland participated in the Eurovision Song Contest 2004 with the song Heaven wri...

Jalan Legian Legian Road or Jalan Legian is the main street that runs north–south from Kuta to Seminyak on the island of Bali in Indonesia.[1] Legian Road contains a variety of shops, bars, hotels and dance clubs. Its proximity to the beach and its prominent night life make it host to thousands of tourists. Legian is well known for shopping and partying, with many areas offering traditional market shopping where shop owners are amenable to haggling and usually give shoppers an initi...

 

American football player (born 1994) American football player Dion DawkinsDawkins in 2022No. 73 – Buffalo BillsPosition:Offensive tacklePersonal informationBorn: (1994-04-26) April 26, 1994 (age 29)Rahway, New Jersey, U.S.Height:6 ft 5 in (1.96 m)Weight:320 lb (145 kg)Career informationHigh school:RahwayCollege:Temple (2013–2016)NFL draft:2017 / Round: 2 / Pick: 63Career history Buffalo Bills (2017–present) Roster status:ActiveCareer hig...

 

Arsitektur Dayak merupakan seni arsitektur yang berkembang pada masyarakat Dayak yang pada umumnya memiliki kemiripan satu sama lain di antara sub-sub Rumpun Dayak, umumnya berupa rumah panjang yang disebut dalam berbagai istilah seperti rumah panjai (Dayuk Iban Sarawak), rumah radank (Dayak Kanayatn), huma betang (Dayak Ngaju), Rumah Balay (Dayak Meratus), rumah Baloy (Dayak Tidung). Di kalimantan Timur terdapat Rumah Lamin, namun setiap sub etnis sebenarnya mempunyai sebutan sendiri untuk r...

För tecknet, se Svans (diakritiskt tecken). För det astronomiska fenomenet, se Komet. Ödlor kan tappa sin svans som en försvarsmekanism. Råttor har långa och smala svansar. Svans, extremitet hos vissa djur. Ryggradsdjurens svans innehåller svansben och svanskotor. Mänskliga embryon har svans under en period av sin utveckling. Svansens funktioner Svansens funktioner varierar mellan olika djurgripper. Energireserv: ödlor Gripsvans, som en ytterligare arm: många tr...

 

Paghimo ni bot Lsjbot. Alang sa ubang mga dapit sa mao gihapon nga ngalan, tan-awa ang Storey Lake. 50°25′50″N 125°21′03″W / 50.43056°N 125.35083°W / 50.43056; -125.35083 Storey Lake Lanaw Nasod  Kanada Lalawigan British Columbia Gitas-on 121 m (397 ft) Tiganos 50°25′50″N 125°21′03″W / 50.43056°N 125.35083°W / 50.43056; -125.35083 Timezone PST (UTC-8)  - summer (DST) PDT (UTC-7) GeoNames 6157629 Lan...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!