Irak világörökségi helyszínei

Irak területéről a 2019. évvel bezárólag hat helyszín került fel a világörökségi listára, tizenegy helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre.

Hatra
1985
A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2015
Kulturális (II)(III)(IV)(VI)
Védett terület: 323,75 ha, hivatkozás: 277
A Moszultól száz kilométerre délnyugatra fekvő Hatrát az i. e. 5. században alapították egy fontos mezopotámiai karavánút mellett. A selyemút egyik állomásaként olyan jelentőségre tett szert mint szíriai Palmüra, a libanoni Baalbek vagy a jordániai Petra. A településre nagy hatással volt a Pártus Birodalom, ebből a korból származó kettős erődrendszerének köszönhetően i. sz. 168-ban és i. sz. 198-ban is ellenállt a római támadásoknak. A várost 240 körül perzsák foglalták el és lerombolták. A gyűrű alakú városfalak által körbezárt terület körülbelül 2 négyzetkilométer. A szinte érintetlen állapotban fennmaradt falakat széles árok választja el egymástól. A ma is látható romok legnagyobb része a hellenisztikus és a római korból való. Hatra építészetében a hellenisztikus és római stílusjegyek keleti díszítőelemekkel keverednek. A Nagy templom udvar felé nyitott nagyméretű, boltíves csarnoka a perzsa hagyományok újjáéledésére utal. A maradványok jó része templomokból származik, de a falakon belül folytatott ásatások során számos pártus stílusú faragvány és szobor is előkerült. Ezek a magas művészi színvonalú faragványok isteneket, uralkodókat és előkelőségeket ábrázolnak. Az ország területén zajló háború miatt a helyszín felkerült a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.
Assur
2003
A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2003
Kulturális (III)(IV)
Védett terület: 70 ha, puffer zóna: 100 ha, hivatkozás: 1130
Assur a mai Irak északi részén, a Tigris folyó mentén fekszik, és egykor az Asszír Birodalom fővárosa volt. Itt volt a birodalom vallási központja is a főisten, Assur szentélyével. Az öntözéses földművelési zóna egykori határán található települést a sumerek alapították az i. e. 3. évezredben. Körülbelül ezer évvel később a kereskedelemnek köszönhetően fejlődésnek indult, majd egészen i. e. 614-ig, az Asszír Birodalom bukásáig fennállt, amikor a méd és babiloni hadsereg lerombolta. Az i. sz. 1. században a város a Pártus Birodalom egyik közigazgatási központjává vált, de nem sokkal később, a 3. század közepén véglegesen lerombolták. Feltárása a 20. század elején kezdődött Walter Andrae német régész vezetésével de kissé háttérbe szorult a Nimrudból és Ninivéből előkerült sokkal monumentálisabb műalkotások miatt. A korai ásatásokból származó leletanyag egy jelentős részét, köztük szövegeket még azóta sem publikálták. A településen nyomon követhető az építészeti stílus változása a sumér-akkád kortól az asszírok bukásán át egészen a pártus időkig. Az ország területén zajló háború miatt a helyszín felkerült a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.
Szamarra
2007
A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2007
Kulturális (II)(III)(IV)
Védett terület: 15 058 ha, puffer zóna: 31 414 ha, hivatkozás: 276
A Tigris felső folyásánál álló Szamarra helyén egykor Mezopotámia egyik jelentős városa állt. A város területének eddig csak az egyötödét tárták fel. A mai Szamarrát a 9. században építette al-Mutaszim kalifa és innen kormányozták a Tunéziától Közép-Ázsiáig terjeszkedő Abbászida Kalifátus tartományait. A vályogtéglákból emelt várost nem erősítették meg falakkal, mert a települést körülvevő csatornarendszer és a folyó természetes védelmet nyújtottak lakosai számára. Al-Mutaszim kisebbik fia I. al-Mutavakkil építtette a város keleti felében álló Nagymecsetet, amely mellett a híres, 52 méter magas csigalépcsős minaret áll. A minaretet feltételezhetően az ókori zikkuratok alapján tervezték. A mecsetet a várossal ellentétben fallal vették körül, a falakat szabályos távolságra elhelyezett félkör alakú tornyokkal erősítették meg. A kalifa palotáját a főutcán, a folyó mellett építették fel, és ez az egyetlen olyan palota, ami a 9. századból fennmaradt. Szamarrában olyan építészeti és díszítőművészeti fejlődés vette kezdetét, amely a birodalom határain kívül is hatást gyakorolt, innen terjedt el a faragott stukkók használata és egy újfajta porcelánfényezési technika is. Az ország területén zajló háború miatt a helyszín felkerült a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.
Erbíli citadella
2014
Kulturális (IV)
Védett terület: 15,6 ha, puffer zóna: 268,34 ha, hivatkozás: 1437
Erbíl, az ókori Arbil citadellája egy megerősített épületegyüttes az ország kurdok lakta területén, Erbil Kormányzóságban az azonos nevű város központjában. A városképet uraló erőd egy ovális, 25-32 méter magas tell tetején helyezkedik el. Ez a tell egy mesterséges domb, ami úgy alakult ki, hogy az egymást követő generációk mindig ugyanarra a helyre, a korábbiak elegyengetett romjaira építették vályogtégla házaikat. A terület már az i. e. 5. évezredben lakott volt, legkorábban egy Eblából származó ékírásos táblán említik i. e. 2300 körül. Az Asszír Újbirodalom idején fontos központ volt, befolyását megőrizte a keresztény korban is egészen 1258-ig, amikor a mongolok elfoglalták. Ezután fokozatosan elvesztette jelentőségét. Jelenleg látható külső fala 19. századból származik és nagyrészt egymás mellé épült házak homlokzatából áll. A falak közelébe körülbelül harminc városi palotát építettek. A citadellát három közigazgatási részre osztották, az egyikben a nemesi családok a másikban a dervisek a harmadikban a kézművesek laktak. A citadella egyetlen megmaradt vallási épülete a Mulla Effendi-mecset
Ahwar Dél-Irakban
2016
Vegyes (III)(V)(IX)(X)
Védett terület: 211 544 ha, puffer zóna: 209 321 ha, hivatkozás: 1481
Az „Ahwar Dél-Irakban” világörökségi helyszín négy mocsaras területből és három régészeti lelőhelyből áll. A térség a késő pliocén-korai pleisztocén földtörténeti korban alakult ki. Az i. e. 5. és az i. e. 3. évezredben az Perzsa-öböl vízszintje elérte maximális magasságát, ekkor a tengerpart a mainál lényegesen beljebb volt a szárazföldön. A rendkívül száraz térséget jelenleg a Tigris és az Eufrátesz folyók látják el vízzel. Ezen a területen fejlődtek ki a legkorábbi városok, köztük a helyszínhez tartozó Uruk, Ur és Eridu, kialakult az írás és monumentális építészet vályogtégla templomok formájában. A három település fontos vallási, politikai, gazdasági és kulturális központ volt nagyméretű középületekkel, zikkuratokkal, templomokkal, palotákkal, városfalakkal és vízelosztó rendszerekkel. Az i. e. 2. évezred elején a tenger elkezdett visszahúzódni, ami hozzájárult a városok hanyatlásához. Ahwar jelenlegi formáját körülbelül 3000 évvel ezelőtt nyerte el és egyike a legnagyobb olyan mocsaras területeknek, amelyeket sivatagos környezetben alakultak ki. A párolgás szintje extrém magas, miközben az éves csapadék mennyisége elhanyagolható.
Babilon
2019
Kulturális (III)(VI)
Védett terület: 1 054,3 ha, puffer zóna: 154,5 ha, hivatkozás: 278
Babilon romjai a fővárostól, Bagdadtól nyolcvanöt kilométerre délre helyezkednek el. A település i. e. 612 és i. e. 539 között Újbabiloni Birodalom fővárosa volt. Az ősi várost kisebb települések, falvak, megművelt területek vették körbe. A település romjai, a külső és belső városfalak, a paloták és templomok mind az ókori világ egyik jelentős birodalmának megmaradt emlékei. Egymást követő államszervezetek székhelye volt olyan uralkodók alatt mint Hammurapi és Nabukodonozor. Megjeleníti a hatalma csúcsán lévő Óbabiloni Birodalom erejét és kreativitását. Itt volt az ókori világ hét csodája közül is az egyik -Szemiramisz függőkertje- ami világszerte inspirált művészeket. Ezenkívül hatott a helyi vallásra is és modern kori popkulturális hatása is kimutatható.

Elhelyezkedésük

Irak világörökségi helyszínei (Irak)


Források

Read other articles:

Hitomi no Naka no Galaxy/HeroLagu oleh Arashidari album 5x5 The Best Selection of 2002–2004Sisi-BHey Hey Lovin' YouDirilis18 Agustus 2004 (2004-08-18) (Jepang)FormatCD, CD + DVDGenrePopLabelJ StormJACA-5016 (CD-DVD Edisi Terbatas A)JACA-5017 (CD-DVD Edisi Terbatas B)JACA-5018 (Edisi Normal)Kronologi singel Pikanchi Double (2004) Hitomi no Naka no Galaxy/Hero (2004) Sakura Sake (2005) Hitomi no Naka no Galaxy/Hero (瞳の中のGalaxy/Herocode: ja is deprecated , Galaxy in Your Eyes/Hero...

 

п о р Всесвіт серії Mass EffectВідеоігри Основна серія Mass Effect Mass Effect 2 Mass Effect 3 Mass Effect: AndromedaСпін-офи Mass Effect Galaxy Mass Effect Infiltrator Mass Effect: Datapad Література Книги Revelation Ascension Retribution Deception Mass Effect: Nexus Uprising Mass Effect: Annihilation Mass Effect: InitiationКомікси ME: Redemption ME: Evolution ME: Invasion ІншеКінофільми Mass Effect: Paragon Lost...

 

نون النسوةمعلومات عامةالصنف الفني فيلم رومانسي — فيلم كوميدي تاريخ الصدور 2016مدة العرض 80 دقيقةاللغة الأصلية لهجة مغربيةالبلد  المغربالطاقمالمخرج محمد علي مجبودالبطولة طارق البخاري تيليلا حميد النيدر فاطمة الزهراء لحرش فتاح الغرباويإدريس شلوحصناعة سينمائيةالمنتج قنا

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (أغسطس 2021) صبحي عبد الله زاده معلومات شخصية الميلاد 18 ديسمبر 2001 (22 سنة)  أذربيجان  مواطنة أذربيجان  الطول 175 سنتيمتر  الوزن 65 كيلوغرام  الحياة العملية المهنة...

 

Bundesamt für Umwelt BAFU Hauptsitz Ittigen Vorsteherin Katrin Schneeberger Aufsicht Eidgenössisches Departement für Umwelt, Verkehr, Energie und Kommunikation UVEK Webpräsenz bafu.admin.ch Hauptsitz an der Worblentalstrasse 68 in Ittigen Gebäude an der Monbijoustrasse 40 in Bern (seit 2022) Gebäude an der Papiermühlestrasse 172 (bis Frühjahr 2022) Das Bundesamt für Umwelt (BAFU, französisch Office fédéral de l’environnement OFEV, italienisch Ufficio federale dell’ambiente UFA...

 

Kesenian Minahasa merujuk kepada segala bentuk kegiatan seni yang berasal dari Minahasa, terdiri dari masambo, tarian, alat musik, kesusastraan, dan kerajinan. Masambo merupakan bentuk kesenian etnis Minahasa pada masa lampau yang berhubungan dengan nilai-nilai religi dan ilmu pengetahuan masyarakat Minahasa. Tarian Minahasa memiliki banyak jenis, di antaranya Tari Maengket, Tari Kabasaran, Tari Katrili, dan Tari Mesalai. Alat musik tradisional Minahasa merupakan perpaduan dua kebudayaan atau...

Indian screenwriter and film director (1933–2008) C. V. SridharSridhar on a 2013 stamp of IndiaBornChithamoor Vijayaragavalu Sridharakrishnan(1933-07-22)22 July 1933Chithamur, Chengalpattu, Madras Presidency, British IndiaDied20 October 2008(2008-10-20) (aged 75)ChennaiOccupationsFilm directorproducerscreenwriterYears active1959–1991 Chitthamoor Vijayaraghavalu Sridhar (22 July 1933 – 20 October 2008) was an Indian screenwriter and film director. He has directed nearly 60...

 

Engineering college in Andrha Pradesh, India This article may rely excessively on sources too closely associated with the subject, potentially preventing the article from being verifiable and neutral. Please help improve it by replacing them with more appropriate citations to reliable, independent, third-party sources. (July 2017) (Learn how and when to remove this template message) Vignan's Institute Of Information TechnologyMottoExcellence through DedicationTypeEngineering CollegeEstablishe...

 

Upazila in Rangpur Division, BangladeshBadarganj বদরগঞ্জUpazilaBadarganjLocation in BangladeshCoordinates: 25°40′N 89°03′E / 25.667°N 89.050°E / 25.667; 89.050Country BangladeshDivisionRangpur DivisionDistrictRangpur DistrictArea • Total301.29 km2 (116.33 sq mi)Population (2011) • Total287,699 • Density950/km2 (2,500/sq mi)Time zoneUTC+6 (BST)WebsiteOfficial Map of Badarganj Badarga...

Turkish TV series or program Ruhun DuymazGenreRomanceComedyDramaWritten byAyşe Üner KutluStory byDeniz DargıCem GörgeçCenk BoğaturAyşe Üner KutluDirected byAytaç ÇiçekStarring Şükrü Özyıldız Burcu Özberk Composers Ercan Saatçi İlker Yeter Country of originTurkeyOriginal languageTurkishNo. of seasons1No. of episodes9ProductionProducerSaner AyarProduction locationIstanbulRunning time120 minutesProduction companyO3 MedyaOriginal releaseNetworkFox TurkeyRelease24 July 202...

 

Kawasan Konservasi Perairan Daerah Kota Batam (KKPD Kota Batam) adalah salah satu kawasan konservasi perairan daerah yang ada di Kepulauan Riau. Awalnya, KKPD Kota Batam merupakan Taman Wisata Perairan Pulau Abang. Status awalnya diperoleh berdasarkan Surat Keputusan Walikota Batam Nomor Kpts 114/HK/VI/2007. Surat keputusan ini diterbitkan pada tanggal 4 Juni 2007. Statusnya berubah bersamaan dengan diterbitkannya Peraturan Daerah Kota Batam Nomor 07 Tahun 2009 tentang Pengelolaan Terumbu Kar...

 

Bridge in Sarajevo, Bosnia & Herzegovina Suada and Olga BridgeCoordinates43°51′11.9″N 18°24′23.4″E / 43.853306°N 18.406500°E / 43.853306; 18.406500CarriesMotor vehicles, pedestrians and bicyclesCrossesMiljackaLocaleSarajevo, Bosnia and HerzegovinaCharacteristicsTotal length42 m (138 ft)Width32 m (105 ft)Location Suada and Olga Bridge (Bosnian, Croatian and Serbian: Most Suade i Olge / Мост Суаде и Олге), also known by i...

  لمعانٍ أخرى، طالع منتو (توضيح). منتو الإله منتو على هيئة رجل برأس صقر عليها تاج من ريشتين بينهما قرص الشمس و كان يصور برأس عجل على هيئة بوخيس عند الغضب. يرمز إلى إله الحرب اسمه في الهيروغليفية الأب آمون  الأم موط  المنطقة أرمنت وطيبة تعديل مصدري - تعديل   جزء من س...

 

International athletics championship event1979 Central American and Caribbean Championships in AthleticsDates15–17 JuneHost cityGuadalajara, MexicoVenueEstadio Revolución← Xalapa 1977 Santo Domingo 1981 → Host venue in Guadalajara. The 1979 Central American and Caribbean Championships in Athletics were held at the Estadio Revolución in Guadalajara, Jalisco, Mexico 15–17 June 1979. Medal summary Men's events Event Gold Silver Bronze 100 metres Guy Abrahams  Panama 10.37A...

 

Lithuanian island Kiaulės Nugara on the left Kiaulės Nugara is an island in the Curonian Lagoon, Port of Klaipėda, Lithuania. The name of island means the back of a pig in the Lithuanian language. One of the biggest islands of Lithuania, its length is around 800 meters and its width around 200–300 meters. The island is used for the electric power transmission station between Klaipėda and Curonian Spit. Sailing between the island and ferry terminal is not allowed, because of electric cab...

Sân vận động Quốc tế Basraاِسْتَاد الْبَصْرَة الدُّؤَلِيّ (tiếng Ả Rập)ملعب جذع النخلةBên trong sân vận độngTên đầy đủSân vận động Quốc tế BasraVị tríBasra, IraqTọa độ30°26′25″B 47°46′51″Đ / 30,44028°B 47,78083°Đ / 30.44028; 47.78083Chủ sở hữuChính phủ IraqSức chứa65.227[1][2]Diện tích2.770.000 GSFMặt sânCỏCông trình xây dựng...

 

List of events ← 1954 1953 1952 1951 1950 1955 in France → 1956 1957 1958 1959 1960 Decades: 1930s 1940s 1950s 1960s 1970s See also:Other events of 1955History of France  • Timeline  • Years Events from the year 1955 in France. Incumbents President: Rene Coty President of the Council of Ministers: until 17 February: Pierre Mendès France 17 February-23 February: Christian Pineau starting 23 February: Edgar Faure Events 28 March – SNCF sets a new ...

 

Hypothetical successor of Nazi Germany This article is about the political concept. For other uses, see Fourth Reich (disambiguation). The Fourth Reich (German: Viertes Reich) is a hypothetical Nazi Reich that is the successor to Adolf Hitler's Third Reich (1933–1945). The term has also been used to refer to the possible resurgence of Nazi ideas,[1] as well as pejoratively of political opponents.[2][3] Origin The term Third Reich was coined by Arthur Moeller van den ...

Den här artikeln har skapats av Lsjbot, ett program (en robot) för automatisk redigering. (2013-04)Artikeln kan innehålla fakta- eller språkfel, eller ett märkligt urval av fakta, källor eller bilder. Mallen kan avlägsnas efter en kontroll av innehållet (vidare information) Gypona offaSystematikDomänEukaryoterEukaryotaRikeDjurAnimaliaStamLeddjurArthropodaUnderstamSexfotingarHexapodaKlassEgentliga insekterInsectaOrdningHalvvingarHemipteraÖverfamiljMembracoideaFamiljDvärgstritarCica...

 

Paghimo ni bot Lsjbot. Ageniella flavipennis Siyentipikinhong Pagklasipikar Kaginharian: Animalia Ka-ulo: Arthropoda Kasipak-ulo: Hexapoda Kahutong: Insecta Kahanay: Hymenoptera Kapunoang-banay: Vespoidea Kabanay: Pompilidae Kahenera: Ageniella Espesye: Ageniella flavipennis Siyentipikinhong Ngalan Ageniella flavipennis(Banks, 1946) Kaliwatan sa insekto ang Ageniella flavipennis.[1] Una ning gihulagway ni Banks ni adtong 1946. Ang Ageniella flavipennis sakop sa kahenera nga Ageniella,...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!