Norvégia világörökségi helyszínei

Norvégia területéről eddig nyolc helyszín került fel a világörökségi listára, öt helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre.

Urnesi dongatemplom
1979
Kulturális (I)(II)(III)
Védett terület: 0,21 ha, hivatkozás: 58
Az urnesi dongatemplom, Norvégia igazolhatóan legrégebbi temploma a viking kor végére datálható. A Sognefjord északi partján egy völgyben álló, a kelta, viking és román kori művészet hagyományait egyesítő templomot a 12. és a 13. században építették. A dongatemplomok kizárólag fából épültek, vázukat hajóárbócra emlékeztető póznák alkotják, tetejüket fazsindelyekkel borították. Norvégia területén mintegy harminc dongatemplom található, ezek közül az urnesi az egyik legszebb. Az épület külső részét 11. századi faragott fonásminták díszítik, amelyek egy korábbi, ugyanezen a helyen álló templomból származnak. Tetőszerkezete meredek, gúlaszerű, bejáratánál előcsarnokkal (narthex) rendelkezik. Belső tere a többi dongatemploméhoz hasonlóan egyszerű, előképe a norvég királyok nagycsarnoka lehetett. A félkör alakú boltívek alakján és az oszlopfők faragott domborművein a román kori építészet és szobrászat stílusjegyei figyelhetők meg. Az épület faragott díszítései mitikus lényeket, sárkányokat, egymásba fonódó állatokat, kígyószerű formákat ábrázolnak.
Bryggen
1979
Kulturális (III)
Védett terület: 1,19 ha, hivatkozás: 59
Bryggen a norvégiai Bergen egykori kereskedőnegyede a város fontos szerepére emlékeztet, amelyet a 14. századtól a 16. század közepéig a Hanza-szövetségben töltött be. Jelentőségét a halkereskedelemnek és a tartósításhoz szükséges só kereskedelmének köszönhette és napjainkig Norvégia egyik legfontosabb kikötője. Bryggen gyakorlatilag a város régi rakpartja. Az évszázadok során számos tűzvész pusztított a területen, az utolsó 1955-ben. A világörökségi helyszínhez összesen 62 épület tartozik, ezek azonban nem a középkorból származnak, hanem az 1702-es tűzvész után épültek, felhasználva a hagyományos építési technikákat. A háromszintes fából készült épületek egy-egy udvart fognak körül, a tetőkön kívül a homlokzatokat és az oldalfalakat is zsindely borítja. Ez a település az egyetlen valamikori Hanza-város, amelynek eredeti szerkezete továbbra is része a városképnek, egyben az Észak-Európában fából épült települések egyik jelentős példája.
Røros bányaváros
1980, kiterjesztés: 2010
Kulturális (III)(IV)(V)
Védett terület: 16 510 ha, puffer zóna: 481 240 ha, hivatkozás: 55
A 17. században alapított Røros városa létét az itt felfedezett rézlelőhelynek köszönheti. A kitermelés 1644 és 1977 között 333 éven keresztül folyt, de a kohósítás már 1953-ban megszűnt. A településen ma egy öntöde és mintegy kétezer emeletes faház áll. A nagyméretű faházak egy-egy udvar köré csoportosulnak. A város középkori megjelenését az épületek sötétre festett rönkfa homlokzatának köszönheti. A város egyetlen kőépülete az 1784-ben befejezett barokk templom. A templomot közrefogják a bányászok lakóépületei, ezek közül egyes házak 250 évesek.A skandináv háború során svéd csapatok 1679-ben lerombolták a várost ezután teljesen újjá kellett építeni. 1990-ben az egyik korábbi olvasztóhutában bányamúzeumot rendeztek be. A helyszínt 2010-ben kiterjesztették így védelem alá kerültek a környező ipari és mezőgazdasági területek, Femundshytta olvasztója és a szállítási útvonal.
Alta sziklarajzai
1985
Kulturális (III)
Védett terület: 53,59 ha, hivatkozás: 352
Az Alta régió az északi sarkkörtől északra egy fjord védett végében helyezkedik el, sziklába vésett és festett ábrái a világ legjelentősebb sziklarajzai közé tartoznak. A körülbelül 3000 sziklarajz 7 helyszínen, 45 helyen szétszóródva található és a feltételezések szerint i. e. 4200 és i. e. 500 között készült. A jó állapotban megmaradt rajzokat több centiméter mélyen vésték a sziklába. A képek bemutatják hogyan éltek a nem sokkal az utolsó jégkorszak után megtelepedett emberek. Az ábrázolások kronológiai sorrendje összefügg a tengerszinttel való távolságukkal, a legkorábbiak találhatók a legmagasabban. A legkorábbi és legkésőbbi rajzokat megközelítőleg 26 méter szintkülönbséggel vésték a sziklákba. A vésetek állatokat és embereket jelenítenek meg. Az állatok közül a leggyakoribb a rénszarvas, a jávorszarvas, a medve, a vadlúd és a lazac. Az embereket vadászat, halászat, tánc, és szertartások közben mutatják be, majd később a fokozatos felmelegedés hatására megjelennek a mezőgazdasági tevékenységek ábrázolása is. A közelben folytatott ásatások során olyan településnyomokat tártak fel amelyek kora megegyezik a sziklarajzokéval.
Vegaøyan – A Vega-szigetvilág
2004, kisebb módosítás: 2017
Kulturális (V)
Védett terület: 107 294 ha, puffer zóna: 28 952 ha, hivatkozás: 1143
Az északi sarkkörtől kissé délre található Vega-szigetcsoport több kis sziget együttese, amelyek a fősziget, a Vega körül helyezkednek el. Az utolsó jégkorszak után körülbelül tízezer évvel ezelőtt visszahúzódott a jégtakaró és lehetővé vált a halászat, valamint a helyi állatpopuláció vadászata. A világörökségi helyszínhez tartozó több mint ezer négyzetkilométeres területnek a szigetcsoport csak egy töredékét foglalja el. A helyi lakosok 1500 éven keresztül halászatból és a pehelyréce könnyű, a fészkük bélelésére használt pihéinek begyűjtéséből éltek. A szigetek már a kőkorszakban is lakottak voltak, az i. sz. 9. századra a pehelybegyűjtés vált az egyik fő bevételi forrásukká, ami jövedelmük egyharmadát alkotta. A térségben fenntartható gazdaság fejlődött ki, ennek jelei a halászfalvak, a raktárak, a rakpartok, a pehelyházak, a gazdasági területek és a világítótornyok. A pehelyrécék élőhelyét kerítésekkel vették körül, végül háziasították a vadon élő állatokat. Jelenleg halászattal már kevesebben foglalkoznak, de néhányan még őrzik a hagyományokat. Az összegyűjtött lúdpehely napjainkban is a textilipar egyik alapanyaga, ruhabélésként és takarókhoz használják.
Nyugat-norvégiai fjordok – a Geiranger-fjord és a Nærøy-fjord
2005
Természeti (VII)(VIII)
Hivatkozás: 1195
A Norvégia déli részén található két fjord a leghosszabb és legmélyebb fjordok közé tartozik, meredek sziklafalaik 1400 méter magasra emelkednek, vizük eléri az 500 méteres mélységet. A délebbre fekvő Nærøy-fjord 100 kilométerre nyúlik be a szárazföldbe és viszonylag lapos tetejű hegyek veszik körül glaciális tavakkal és egy fennsíki gleccserrel. A 60 kilométer hosszú Geiranger-fjord alpesi jellegű hegyek között fekszik, a régióhoz tartozó Torvløysa-hegység 1850 méter magas, altalaja folyamatosan fagyott. Mindkét fjordnak a szárazföld belsejében lévő része a mélyebb, összeköttetésben állnak a nyílt tengerrel, és a jégkorszak végén megemelkedő tengerszint miatt vízzel töltődtek fel. A partvonallal párhuzamosan futnak majd beleolvadnak egy másik fjordrendszerbe. Jellegzetes cikkcakkos formájuk annak köszönhető, hogy törészónákra merőlegesen alakultak ki. Ezeket a cikkcakkokat függővölgyek alkotják, medrük 300-500 méterrel húzódnak a tengerszint alatt. A fjordok 1-2 kilométer szélesek, az oldalukon látható vízeséseket a közeli hegyekből alázúduló folyók vize táplálja. A területre egyaránt jellemző a lombhullató és a tűlevelű erdő, az emberi jelenlétre elhagyott nomád táborhelyek maradványai utalnak.
Struve földmérő vonal
 Észtország,  Fehéroroszország,  Finnország,  Lettország,  Litvánia,  Moldova,  Norvégia,  Oroszország,  Svédország és  Ukrajna közös világörökségi helyszíne.
2005
Kulturális (I)(IV)(VI)
Hivatkozás: 1187
A 19. századra a háromszögeléses módszer módszer már elérte azt a fejlettségi szintet, hogy rendszeresen alkalmazták a földméréseknél. Friedrich Georg Wilhelm von Struve német csillagász eldöntötte, hogy ezzel a módszerrel pontosan meghatározza a Föld formáját és nagyságát. A méréseket úgynevezett háromszögelési technikával, mérőpontok által meghatározott háromszöghálózat segítségével végezték. A munkát 1816-ban kezdték el és majdnem negyven évvel később 1855-ben fejezték be. A cél a tartui meridián, a Tartu városán áthaladó hosszúsági kör pontos megmérése volt. A tíz országon (Norvégia, Svédország, Finnország, Oroszország, Észtország, Lettország, Litvánia, Fehéroroszország, Ukrajna, Moldovai Köztársaság) áthaladó földmérő vonal a Jeges-tengertől a Fekete-tengerig húzódik, hossza 2820 kilométer, 258 háromszögből és 265 felsőrendű és 60 alsórendű pontból áll. A telepített mérési pontokból napjainkra 34 maradt meg.
Rjukan és Notodden ipari műemlékei
2015
Kulturális (II)(IV)
Védett terület: 4 959,5 ha, puffer zóna: 33 967,6 ha, hivatkozás: 1486
Az ipari műemlékek a vízenergia létrehozását lehetővé tevő hegyek között helyezkednek el az ország délnyugati részén. Az épületkomplexumot a Norsk-Hydro Company alapította műtrágyagyártás céljára, hogy kielégítsék a 20. század elején a nyugati világban robbanásszerűen megnövekedő igényt az agrártermékek és így a mezőgazdasági termelést segítő anyagok iránt. A helyszín az ipari termelés 20. század elején bekövetkező globalizálódásának egyik példája volt, ahol építése során hasznosították a vízenergia termeléséhez szükséges amerikai és európai kutatási és tudományos eredményeket. Rjukan és Notodden városokban az ipari létesítményeket, az itt dolgozók lakhelyeit és közösségi épületeit vasút és vízi útvonal kötötte össze a kikötőkkel ahol az elkészült terméket hajókra rakták. A fejlett szállítási és előállítási technikák lehetővé tették, hogy az itt előállított termékmennyiség világszinten is jelentős legyen. A helyszín részei a gátak, az alagutak, a villamos vezetékek, a csőhálózat, a gyárépületek, ezek melléképületei, a munkások lakónegyedei, és az ezeket összekötő vasútvonalak. Az épületkomplexumok jó állapotban maradtak fenn, és megmaradásukat nem fenyegeti veszély.

Elhelyezkedésük

Norvégia világörökségi helyszínei (Norvégia)


Javasolt helyszínek

Megnevezés Kép Típus Kritérium Év Link
Viking emlékek: Hyllestad malomkő bányái és Vestfold megye hajótemetkezései Kulturális III 2011 5577
A Spitzbergák Vegyes V, VI, VII, VIII, IX, X 2007 5161
A Jan Mayen-sziget és a Bouvet-sziget Természeti VIII, IX, X 2007 5162
A Lapponiai térség, Tysfjord, valamint Hellemobotn és Rago fjordjai Vegyes III, V, VII, VIII, IX 2002 1750
A Lofoten-szigetek Vegyes III, VIII, IX, X 2002 1751

Források

Read other articles:

(7915) 1979 MA6ВідкриттяВідкривач Е. Гелін,Ш. Дж. БасМісце відкриття Обсерваторія Сайдинг-СпрінгДата відкриття 25 червня 1979ПозначенняТимчасові позначення 1979 MA6 1990 SX7Категорія малої планети Астероїд головного поясуОрбітальні характеристики[1] Епоха 4 листопада 2013 (2 456 600,5 ...

 

Pays de Guérande Héraldique Drapeau Situation du pays de Guérande dans le duché de Bretagne, à l'ouest du Pays nantais Administration Pays France Capitale historique Guérande Démographie Langue(s) français - breton - gallo modifier  Le pays de Guérande est un pays traditionnel de Bretagne, à l'ouest du pays nantais, situé entre l'estuaire de la Vilaine et celui de la Loire. Il appartient principalement à la presqu'île guérandaise de la Loire-Atlantique, mais comporte aussi ...

 

منتخب إستونيا لكرة القدم للسيدات معلومات عامة بلد الرياضة  إستونيا الفئة كرة القدم للسيدات  رمز الفيفا EST  الاتحاد اتحاد إستونيا لكرة القدم كونفدرالية يويفا (أوروبا) الملعب الرئيسي أ. لي كوك أرينا الموقع الرسمي الموقع الرسمي  الطاقم واللاعبون المدرب كيث بواناس ا...

Costco Wholesale CorporationJenisPerusahaan publik S&P 500 ComponentKode emitenNasdaq: COSTIndustriEceran (Warehouse club)Didirikan1983 (Kirkland, Washington)PendiriJames D. SinegalJeffrey H. BrotmanKantorpusatIssaquah, Washington, U.S.Cabang842 (2022) Amerika Serikat dan Puerto Riko (579) Canada (107) Meksiko (40) Jepang (31) Britania Raya (29) Korea Selatan (18) Taiwan (14) Australia (13) Spanyol (4) Prancis (2) Cina (2) Islandia (1) Selandia Baru (1) Swedia (1)Wilayah operasiDunia...

 

Про історію Республіки Китай з 1949 див. Республіка Китай. Республіка Китай 中華民國Chunghwa Minkuo ↓ 1912 – 1949 ↓ Згори: Прапор (1912—1928) Знизу: Прапор (1928—1949) Згори: Герб (1912—1928) Знизу: Герб (1928—1949) Гімн《五族共和歌》Пісня республіки п'яти (1912—1913) 《卿雲歌》Пісня доброзичливих хмар (1913...

 

Austrian snowboarder Alessandro HämmerleHämmerle in 2018Personal informationNationalityAustrianBorn (1993-07-30) 30 July 1993 (age 30)Frauenfeld, SwitzerlandHeight1.90 m (6 ft 3 in)Weight82 kg (181 lb)SportCountryAustriaSportSnowboardingEventSnowboard cross Medal record Men's snowboarding Representing  Austria Olympic Games 2022 Beijing Snowboard cross World Championships 2021 Idre Snowboard cross Winter Universiade 2015 Granada Snowboard cross Alessandro ...

2013 comedy-drama featuring Emma Roberts and John Cusack This article's lead section may be too short to adequately summarize the key points. Please consider expanding the lead to provide an accessible overview of all important aspects of the article. (August 2017) Adult WorldTheatrical release posterDirected byScott CoffeyWritten byAndy CochranProduced by Justin Nappi Joy Gorman Wettels Alex Goldstone Kevin Turen Manu Gargi Starring Emma Roberts Evan Peters John Cusack Armando Riesco Shannon...

 

جمال إمامي جمال الدين الإمامي الخوئي معلومات شخصية الميلاد سنة 1902  خوي  الوفاة سنة 1966 (63–64 سنة)  باريس  مواطنة الدولة البهلوية  إخوة وأخوات محمد أمين الإمامي الخوئي  الحياة العملية المهنة سياسي،  ودبلوماسي  تعديل مصدري - تعديل   جمال الدين الإمامي ا...

 

Uruguayan footballer (born 1997) In this Spanish name, the first or paternal surname is Mele and the second or maternal family name is Castañero. Santiago Mele Mele in 2017Personal informationFull name Santiago Andrés Mele CastañeroDate of birth (1997-09-06) 6 September 1997 (age 26)Place of birth Montevideo, UruguayHeight 1.85 m (6 ft 1 in)Position(s) GoalkeeperTeam informationCurrent team Atlético Junior(on loan from Plaza Colonia)Number 77Youth career Fénix...

Kenyan footballer (born 1996) This biography of a living person relies too much on references to primary sources. Please help by adding secondary or tertiary sources. Contentious material about living persons that is unsourced or poorly sourced must be removed immediately, especially if potentially libelous or harmful.Find sources: Kenneth Muguna – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (May 2019) (Learn how and when to remove this template messag...

 

Santa GenevevaSanta Geneveva, lukisan abad ke-19Lahirsekitar 419/427Nanterre, PrancisMeninggal502/512Paris, PrancisDihormati diGereja Katolik Roma, Gereja Ortodoks TimurKanonisasi500Pesta3 JanuariPelindungParis Santa Geneveva adalah seorang santa yang dikenal sebagai pelindung kota Paris.[1][2] Hal itu dikarenakan Geneveva pernah menyelamatkan kota Paris dari serangan Attilla Hun.[1][2] Ketika Paris hampir diserang oleh Atilla dan pasukannya, banyak rakyat yang...

 

Japanese drama Kaitou Sentai Lupinranger VS Keisatsu Sentai PatrangerGenre Tokusatsu Superhero fiction Action Science fiction Crime fiction Neo-western Neo-noir Police drama Comedy Created byTV AsahiToei CompanyBandai VisualWritten byJunko Kōmura Naruhisa Arakawa Akatsuki Yamatoya Kaori KanekoDirected byTeruaki Sugihara Hiroyuki Kato Shojiro Nakazawa Katsuya Watanabe Koichiro HayamaStarringAsahi ItoShogo HamaHaruka KudōKousei YukiRyo YokoyamaKazusa OkuyamaSeiya MotokiJingi IrieIke NwalaYoic...

Konsonan geser hulu-kerongkongan nirsuaraħNomor IPA144Pengkodean karakterEntitas (desimal)ħUnikode (heks)U+0127X-SAMPAX\KirshenbaumHBraille Gambar Sampel suaranoicon sumber · bantuan Konsonan desis hulu-kerongkongan nirsuara adalah jenis dari suara konsonan hulu-kerongkongan yang digunakan dalam berbagai bahasa. Simbol IPAnya adalah ⟨ħ⟩. Dalam bahasa Indonesia tidak ada huruf yang mewakili [ħ]. Fitur Karakteristik konsonan dari konsonan geser hulu-kerongkongan ni...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Billina – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (July 2015) (Learn how and when to remove this template message) This article's lead section may be too short to adequately summarize the key points. Please consider expanding the lead to provide an accessib...

 

MarokoJulukanأسود الأطلس (Ousud Al-atlas,'Singa Atlas')AsosiasiFederasi Sepak Bola Kerajaan MarokoKonfederasiCAF (Afrika)Sub-konfederasiUNAF (Afrika Utara)PelatihWalid RegraguiKaptenRomain SaïssPenampilan terbanyakNoureddine Naybet (115)[1]Pencetak gol terbanyakAhmed Faras (36)[1]Stadion kandangStadion Mohamed V, CasablancaKode FIFAMARPeringkat FIFATerkini 13 (26 Oktober 2023)[2]Tertinggi10 (April 1998 [3])Terendah95 (September 2010)Peringkat EloTerk...

Dutch healthcare manager and politician Conny HelderHelder in 2022Minister for Long-term Care and SportIncumbentAssumed office 10 January 2022Prime MinisterMark Rutte Personal detailsBorn (1958-11-27) 27 November 1958 (age 65)The Hague, NetherlandsPolitical partyPeople's Party for Freedom and DemocracyChildren2Alma materThe Hague University of Applied SciencesLeiden UniversityOccupationHealthcare managerpoliticianSignature Conny Helder (born 27 November 1958) is a Dutch healthcare ma...

 

Fédération Haïtienne des EchecsAbbreviationFHEHeadquartersPort-au-Prince, HaitiPresidentPhilippe Victor ChatelainVice-PresidentGottfried KräuchiTreasurerJean Philippe Bonne Annee The Haitian Chess Federation (French: Fédération Haïtienne des Echecs - FHE) is the national organization for chess in Haiti. The current president is Philippe Victor Chatelain who has been elected after the former President Jean Lamothe died on August 22, 2017, the Vice-President is Gottfried Kräuchi,[1&...

 

Genus of grasshoppers Conozoa Conozoa sulcifrons Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Arthropoda Class: Insecta Order: Orthoptera Suborder: Caelifera Family: Acrididae Subfamily: Oedipodinae Tribe: Trimerotropini Genus: ConozoaSaussure, 1884 Type species Conozoa behrensiSaussure, 1884; a junior synonym of C. sulcifrons (Scudder, 1876) Synonyms Agonozoa McNeill, 1900 Conozoa is a genus of grasshoppers in the family Acrididae.[1][2] Species ...

This biography of a living person needs additional citations for verification. Please help by adding reliable sources. Contentious material about living persons that is unsourced or poorly sourced must be removed immediately from the article and its talk page, especially if potentially libelous.Find sources: Red Canzian – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (January 2015) (Learn how and when to remove this template message) Red CanzianBackgroun...

 

American activist (1822–1908) Ferdinand Schumacher (1822–1908),[1] also known as The Oatmeal King, was an American entrepreneur and one of the founders of companies which merged to become the Quaker Oats Company.[2] Biography Ferdinand Schumacher was born in Celle, Kingdom of Hanover on March 30, 1822, the son of a merchant. He completed high school locally. He then apprenticed in the grocery business and learned how to make oatmeal using medieval milling technology.[3...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!