Kazahsztán világörökségi helyszínei

Kazahsztán területéről eddig hat helyszín került fel a világörökségi listára, tizenhárom helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre.

Ahmed Jaszavi hodzsa mauzóleuma
2003
Kulturális (I)(III)(IV)
Védett terület: 0,55 ha, puffer zóna: 79,4 ha, hivatkozás: 1103
Ahmed Jaszavi, a 12. századi szúfi hitoktató síremléke az ország déli részén Türkisztán városában áll. Tanításaiba belefoglalta az iszlám előtti sámánizmus elemeit is, ez vált később a török dervisek által gyakorolt vallás alapjává. Halála után kis méretű síremléke hamar zarándokhellyé vált. A ma is látható mauzóleumot Timur Lenk parancsára emelték 1389 és 1405 között mintegy százötven évvel Ahmed halála után az eredeti síremléke helyére. Ez az egyik legjobb állapotban fennmaradt épület ebből a korszakból, a Timurida Birodalom legjobban megőrzött emléke. Perzsa építőmesterek tervei alapján készült, akik új építészeti formákkal kísérleteztek, amelyeket később Szamarkandban, a birodalom fővárosában is alkalmaztak. Az épület alaprajza 60 x 50 méteres, és részben befejezetlen. Bejáratát geometrikus mintájú, színes mozaik díszíti, főtermét gömbölyű kupola fedi, ami 18,2 méter átmérőjével a legnagyobb érintetlen állapotú kupola Közép-Ázsiában. A síremlékhez tartozik egy mecset is falain eredeti falfestmények maradványaival. A mauzóleum az egykori citadella helyén fekszik, egyik oldalról természetvédelmi övezet másik oldalról viszont Türkisztán modern épületei veszik körül.
Tamgali régészeti területe és a petroglifák (barlangrajzok)
2004
Kulturális (III)
Védett terület: 900 ha, puffer zóna: 2 900 ha, hivatkozás: 1145
Az Északi-Tien-san hegységben Tamgali közelében negyvennyolc csoportban több mint ötezer rajzot véstek a sziklákra. A sziklarajzok (petroglifák) öt korszakban készültek, az i. e. 2. évezred közepétől a 20. századig. A rajzok települések, temetkezési helyek maradványai mellett egy 10 kilométer sugarú körön belül helyezkednek el a negyvennyolc régészeti területen. A rajzok nagy része pásztorkodó népek életformáját és társadalmi berendezkedését jeleníti meg, állatok háziasítását, vadászatot, szertartásokat. A legkorábbi vésetek kezdetlegesek, napisteneket és állatformájú lényeket ábrázolnak. A legnagyobb sziklarajzok egy szurdokban találhatók oltároknak tartott maradványokkal együtt, így feltételezhető, hogy ezen a helyen szertartásokat folytattak. A középkorra datálható rajzok között feltűnik egy istenalak is, de nem egyértelmű, hogy a Buddha vagy Siva ábrázolásáról van-e szó. A településmaradványok több rétegűek, ez huzamosabb ideig tartó fennállásról tanúskodik, ezek a rétegek azonban idegen megszállás jeleit is mutatják. Az ásatások során többféle síremléket is feltártak, kövekkel elzárt urna- és dobozsírokat a bronzkorból, valamint földhalmokat, úgynevezett kurgánokat a korai vaskortól napjainkig.
SzariarkaÉszak-Kazahsztán sztyeppéje és tavai
2008
Természeti (IX)(X)
Védett terület: 450 344 ha, puffer zóna: 211 147,5 ha, hivatkozás: 1102
A világörökségi helyszín Naurzum és Korgalzsin természetvédelmi területeiből, valamint a Közép-ázsiai sztyeppvidék jelentős részéből áll. A tengerszint felett 300 – 1000 méter magasságban elterülő táj képe változatos, sziklás, félsivatagos, füves sztyeppés vagy mocsaras. Naurzum és Korgalzsin lápjai fontos megállóhelyek a szibériai szaporodási helyük felé tartó afrikai, európai és dél-ázsiai költöző madarak számára. Az itt megpihenő madárfajok egy jelentős része veszélyeztetett mint például a hódaru, a borzas pelikán és a szalagos rétisas. Ez a terület a füves pusztákon áthaladó állatok egyik életfontosságú itatóhelye is, mivel a térségben ez az egyetlen jelentős összefüggő vízfelület. A védett terület növényvilága is jelentős és változatos, a feltűnő színekben pompázó növényfajok fele veszélyeztetett. Itt található az országban található őshonos növényfajoknak a fele. Az emlősök közül legfontosabb a kiemelten veszélyeztetett szajga, más néven tatárantilop. Az évszakváltozásokkal összefüggő hidrológiai, kémiai és biológiai folyamatok fontos kutatások tárgyai a térségben.
A Selyemút
 Kazahsztán,  Kirgizisztán és  Kína közös világörökségi helyszíne
2014
Kulturális (II)(III)(V)(VI)
Védett terület: 42 668,1 ha, puffer zóna: 189 963,1 ha, hivatkozás: 1442
A 35 000 kilométer kiterjedésű Selyemút egy 5000 kilométeres szakasza Kazahsztán, Kirgizisztán és Kína közös világörökségi helyszíne. Az útrendszer évezredeken keresztül összekötötte Ázsia keleti részét az Indiai szubkontinenssel, Közép- és Nyugat-Ázsiával valamint a Közel-Kelettel, és komoly szerepet játszott a világ több nagy civilizációjának fejlődésében. Bár az útvonalak egy részét már évezredekkel korábban is használták az úthálózat az i. e. 2. században kezdett el kialakulni, amikor jelentősen megnőtt szállított áru mennyisége. Végső formáját az i. sz. 1. századra nyerte el, virágkorát a 6. és a 14. század között élte és egészen a 16. századig használatban maradt. A világörökségi helyszínhez tartozó szakasz 33 eleme fővárosokat, palotákat, birodalmakat, királyságokat, erődöket, emlékműveket, a kínai nagy fal egyes részeit, buddhista barlangtemplomokat, vallási épületeket stb. kötött össze. Az úton főleg nyersanyagokat, élelmiszereket, fűszereket és luxusárukat szállítottak teherhordó állatokon valószínűleg több kereskedő közreműködésével. Egyes területeknek bizonyos áruk felett monopóliuma volt, például Kína látta el selyemmel Ázsiát és Mediterrán térséget is.Az út tengerszint feletti magassága -154 és 7400 méter között változik ezért szélsőséges a hőmérséklet ingadozás. Az útvonal egyes részeire extrém szárazság és sivatagi körülmények a jellemzőek, máshol szteppéken, erdőkön keresztül, hegyek között vagy folyók és alpesi tavak mellett halad el.
Nyugati-Tien-san
 Kazahsztán,  Kirgizisztán és  Üzbegisztán közös világörökségi helyszíne
2016
Természeti (X)
Hivatkozás: 1490
A különböző ökoszisztémák egyéni kombinációjával, a változatos állat- és növényvilággal és számos endemikus és veszélyeztetett ritka fajjal rendelkező Nyugati-Tien-san három ország, Kazahsztán, Kirgizisztán és Üzbegisztán közös világörökségi helyszíne. A területen megtalálható Közép-Ázsia endemikus élőlényeinek közel a fele, valamint ebből a térségből származik számos haszonnövény is. Néhány termesztett növény vadon élő változata is él itt, köztük az alma, a barack, a pisztácia, a szilva, a dió és a szőlő. A gerinces állatok közül eddig 61 emlős-, 316 madár-, 17 hüllő és 20 halfajt azonosítottak. A helyszínen globálisan veszélyeztetett 14 növény- és 18 állatfaj is él, köztük az egyiptomi keselyű és a hópárduc. A gerinctelen állatfajok között is magas a csak itt élő fajok aránya. A védett területre veszélyt jelent az orvvadászat, a túllegeltetés, az illegális fakitermelés és a növények gyűjtése. A természeti katasztrófák is komoly károkat okoznak, gyakoriak a hegyomlások, a sárlavinák, a szárazság okozta tüzek. A védett terület egyes részei közel esnek sűrűn lakott területekhez, ami további veszélyt jelent. A helyszín védelme érdekében korlátozzák a látogató számát, akiket csak vezetéssel engednek be előre meghatározott területekre.
Turán hideg téli sivatagai
 Kazahsztán,  Türkmenisztán és  Üzbegisztán közös világörökségi helyszíne
2023
Természeti (IX)(X)
Védett terület: 3 366 441 ha, puffer zóna: 622 812 ha, hivatkozás: 1693
A határokon átnyúló világörökségi helyszín tizennégy részből áll amelyek a mérsékelt övi Közép-Ázsia száraz területein találhatók a Kaszpi-tenger és a Turáni-hegység között. A területre szélsőséges időjárás jellemző nagyon hideg telekkel és forró nyarakkal, valamint a kemény körülményekhez sikeresen alkalmazkodó kivételesen változatos növény- és állatvilág. A helyszínen egy ezerötszáz kilométeres kelet-nyugati irányú sávban jelentős számú sivatagi ökoszisztéma alakult ki. A helyszínnek mind a tizennégy alkotórésze különbözik a többitől biodiverzitásban, sivatagi élőhelyeinek típusában vagy ökológiai folyamataiban.

Elhelyezkedésük térképen

Kazahsztán világörökségi helyszínei (Kazahsztán)


Javasolt helyszínek

Források

Read other articles:

Sommerfeld beralih ke halaman ini. Untuk kegunaan lain, lihat Sommerfeld (disambiguasi). Arnold SommerfeldArnold Johannes Wilhelm Sommerfeld (1868–1951)LahirArnold Johannes Wilhelm Sommerfeld(1868-12-05)5 Desember 1868Königsberg, Kerajaan PrusiaMeninggal26 April 1951(1951-04-26) (umur 82)Munich, Jerman BaratTempat tinggalJermanKebangsaanJermanAlmamaterUniversitas KönigsbergDikenal atasMovel Drude–SommerfeldKonstan struktur murniIdentitas SommerfeldHukum Sommerfeld–KosselKuantisas...

 

Tuan Kebawah Duli Yang Maha Mulia Paduka Seri Sultan Tamjidullah al-Watsiq Billah bin Pangeran Sultan Muda Abdur RahmanSULTAN BANJAR XIVBerkuasa3 November 1857-25 Juni 1859Penobatan7 September 1851 (Penjabat Mangkubumi Banjar)[1] 10 Juni 1852 (Sultan Muda Banjar) 3 November 1857 (Sultan Banjar)PendahuluSultan Adam al-Watsiq BillahPenerusSultan Hidayatullah II dari BanjarKelahiran1819Martapura, Kesultanan BanjarKematianEmpang BogorPemakamanMakam Dalem Sholawat empang BogorWangsaDinasti...

 

Ця стаття містить правописні, лексичні, граматичні, стилістичні або інші мовні помилки, які треба виправити. Ви можете допомогти вдосконалити цю статтю, погодивши її із чинними мовними стандартами. Граничні значення Аттерберга є основним показником критичного вмісту вод

Dale Watson Información personalNacimiento Birmingham, Alabama, Estados UnidosBirmingham (Estados Unidos) Nacionalidad EstadounidenseInformación profesionalOcupación Cantautor, músico, cantante, compositor de canciones y guitarrista Años activo desde 1976Género Country Instrumento Guitarra y voz Discográfica HighTone Records Sitio web www.dalewatson.com[editar datos en Wikidata] Dale Watson (7 de octubre de 1962 en Birmingham, Alabama) es un músico estadounidense de country ...

 

Greatest Hits kan verwijzen naar: Een veel voorkomende titel van een verzamelalbum met de grootste hits van een bepaalde artiest of band. Greatest Hits (2Pac) Greatest Hits Volume 1, album van The Beatles Greatest Hits Volume 2, album van The Beatles Greatest Hits (Better Than Ezra) Greatest Hits (Björk) Greatest Hits (Black Sabbath) Greatest Hits (Blink-182) Greatest Hits: My Prerogative (Britney Spears) Greatest Hits (The Cats) Greatest Hits (CSN), album van Crosby, Stills & Nash Great...

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (ديسمبر 2018) أنتوني فاسكيز معلومات شخصية الميلاد 29 يوليو 1988 (العمر 35 سنة)بروكلين  الطول 1.88 م (6 قدم 2 بوصة) مركز اللعب مدافع الجنسية الولايات المتحدة  المدرسة ا

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada November 2022. TsarSutradara Pavel Lungin Produser Pavel Lungin Olga Vasilieva Ditulis oleh Alexey Viktorovich Ivanov PemeranPyotr MamonovOleg YankovskyPenyuntingAlbina AntipenkoTanggal rilis Mei 2009 (2009-05) Durasi116 menitNegara Rusia Bahasa Rusia Tsar (bah...

 

Cet article est une ébauche concernant un footballeur polonais. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Paweł Linka Biographie Nationalité Polonais Naissance 26 juin 1986 (37 ans) Poznań Poste Gardien de but Parcours senior1 SaisonsClubsM (B.)2003-2006 Amica Wronki6 (0)2004→ Promień Żary (en)2006-2008 Lech Poznań1 (0)2007-2008→ Odra Wodzisław Śląski1 (0)2008-2009 Lec...

 

Austrian operetta festival Seebühne Mörbisch am Neusiedlersee Stage design of Land of Smiles, Franz Lehar (2019) The Seefestspiele Mörbisch, originally: Seespiele Mörbisch, is an annual operetta festival in Mörbisch am See (Austria). With around 150,000 visitors, the Mörbisch Lake Festival is the world's largest festival of the operetta genre. In addition to operettas, classical musicals are also performed on an irregular basis. Above all, the natural scenery of Neusiedler See is always...

American musician For the Australian rules footballer, see Dave Farrell (footballer). For the English footballer, see David Farrell (footballer, born 1971). Dave FarrellFarrell performing with Linkin Park in 2014Background informationBirth nameDavid Michael FarrellAlso known asPhoenixBorn (1977-02-08) February 8, 1977 (age 46)[1]Plymouth, Massachusetts, U.S.Genres Alternative rock nu metal electronic rock alternative metal ska punk (early) Occupation(s)MusicianInstrument(s) Bass ...

 

 Główny artykuł: Mistrzostwa Europy w Lekkoatletyce 1962. Mistrzostwa Europy w Lekkoatletyce 1962Rzut młotem mężczyzn Gyula Zsivótzky Aleksiej Bałtowski Jurij Bakarinow Gyula Zsivótzky Rzut młotem mężczyzn był jedną z konkurencji rozgrywanych podczas VII Mistrzostw Europy w Belgradzie. Kwalifikacje rozegrano 15 września, a finał 16 września 1962. Zwycięzcą tej konkurencji został reprezentant Węgier Gyula Zsivótzky. W rywalizacji wzięło udział dwudziestu zawodnik...

 

Performing arts venue in Texas For the theatre in Northern Ireland, see Alley Theatre (Strabane). Alley TheatreThe Alley Theatre seen from the Bayou PlaceAddress615 Texas AvenueHouston, TexasCoordinates29°45′42.71″N 95°21′55.84″W / 29.7618639°N 95.3655111°W / 29.7618639; -95.3655111DesignationUnited StatesCapacityHubbard: 774Neuhaus: 296ConstructionOpenedFebruary 8, 1949 (company)October 13, 1968 (1968-10-13) (building)ArchitectUlrich Franzen...

Герб Черепина ДеталіНосій ЧерепинЗатверджений 16 серпня 2005Корона сільська Герб Черепина — офіційний символ символ села Черепин Львівської області, затверджений 16 серпня 2005 року сесією Давидівської сільської ради. Автор — А. Гречило. Зміст 1 Опис 2 Зміст 3 Див. так...

 

Japanese media franchise For other uses, see Ultraman (disambiguation). This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Ultraman – news · newspapers · books · sc...

 

1989 single by Angela WinbushIt's The Real ThingSingle by Angela Winbushfrom the album The Real Thing ReleasedSeptember 11, 1989Recorded1988-1989Genre Soul new jack swing R&B pop dance Length4:46LabelPolygramSongwriter(s)Angela WinbushProducer(s)Angela WinbushAngela Winbush singles chronology Hello Beloved (1988) It's The Real Thing (1989) No More Tears (1990) It's the Real Thing is a 1989 song by American R&B singer Angela Winbush. It is the lead single from her second studio album, ...

American photographer Noah KalinaKalina in 2021BornNoah Kalina (1980-07-04) July 4, 1980 (age 43)Huntington, NY, U.S.EducationSchool of Visual ArtsKnown for Landscape photography Portrait photography Notable workEverydayWebsitenoahkalina.com Noah Kalina (born July 4, 1980) is an American art photographer. Much of Kalina's work focuses on the passage of time including his well-known project Everyday which shows the aging of a human.[1][2] His photographs have appeared...

 

Future monorail station in Sao Paulo, Brazil Vereador José Dinizpaused construction works in 2022General informationLocationAv. Jornalista Roberto Marinho × Av. Ver. José DinizCampo BeloBrazilCoordinates23°37′20″S 46°40′43″W / 23.622222°S 46.678611°W / -23.622222; -46.678611Owned by Government of the State of São PauloOperated by ViaMobilidade (2024-2044)PlatformsIsland platformsConstructionStructure typeElevatedAccessibleYesOther informationStation cod...

 

Municipality of Unzué in Navarre For other uses, see Unzué (disambiguation). Unzué is a town and municipality located in the province of Navarre, in the autonomous community of Navarre, in the North of Spain. References External links UNZUE in the Bernardo Estornés Lasa - Auñamendi Encyclopedia (Euskomedia Fundazioa) (in Spanish) vteMunicipalities in Navarre Abaurregaina Abaurrepea Aberin Ablitas Abáigar Abárzuza Adiós Aguilar de Codés Aibar Allo Allín Altsasu Améscoa Baja Antzin A...

Aspect of history History of South Asia Outline Palaeolithic (2,500,000–250,000 BC) Madrasian culture Soanian culture Neolithic (10,800–3300 BC) Bhirrana culture (7570–6200 BC) Mehrgarh culture (7000–3300 BC) Edakkal culture (5000–3000 BC) Chalcolithic (3500–1500 BC) Anarta tradition (c. 3950–1900 BC) Ahar-Banas culture (3000–1500 BC) Pandu culture (1600–1500 BC) Malwa culture (1600–1300 BC) Jorwe culture (1400–700 BC) Bronze Age (3300–1300 BC) Indus Valley Civil...

 

Rallycross series held in Latvia This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: 2019 World RX of Latvia – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2021) (Learn how and when to remove this template message) World RX layout of Biķernieku Kompleksā Sporta Bāze 2019 World RX of LatviaRound 9 of ...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!