Indonézia világörökségi helyszínei

Indonézia területéről eddig tíz helyszín került fel a világörökségi Listára, tizenkilenc helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre.

Komodo Nemzeti Park
1991
Természeti (VII)(X)
Védett terület: 219 322 ha, hivatkozás: 609
A nemzeti parkot három kis sziget alkotja: Komodo, Rinja és Padar, nevét a Föld legnagyobb gyíkjáról, az itt élő komodói varánuszról kapta. A megjelenésük és agresszív magatartásuk miatt „komodói sárkánynak” is nevezett óriásgyíkok kizárólag itt fordulnak elő, vaddisznót, szarvast, nagyobb madarakat, viperákat és teknősöket zsákmányolnak. A komodói varánusz a ma élő legnagyobb gyíkfajta, talajon élő nappali ragadozó. Szaglása rendkívül fejlett, a dögszagot öt kilométeres távolságból is megérzi. A szigetek növényvilágát trópusi monszun esőerdők, füves mezők és szavannák alkotják, a főemlősöket a jávai makákók képviselik. A vaddisznó csak később jelent meg a területen, azóta egyike a komodói sárkány fontos zsákmányállatainak. Az óriásgyíkok teljes egyedszámát hatezer példányra becsülik, ebből háromezer élhet a szigeten. A szigetek körül az árapálynak és az áramlatoknak köszönhetően magas a víz oxigéntartalma ezért kedvező szaporodóhely. A szigeten az édesvízkészlet és a menedéket nyújtó barlangok lehetővé tették az ember korai megtelepedését, ezt a neolitikumra datálható régészeti leletek is bizonyítják.
Ujung Kulon Nemzeti Park
1991
Természeti (VII)(X)
Védett terület: 78 525 ha, hivatkozás: 608

Ujung Kulon, Indonézia első nemzeti parkja a Szunda-föld részét képező Jáva északnyugati részén fekszik, hozzá tartozik az azonos nevű félsziget, több part menti kisebb sziget és a Krakatau-rezervátum. Itt található a jávai síkság legnagyobb alföldi őserdője, valamint parti korallzátonyok és a Krakatau vulkán szigetének növényzete. Az esőerdő legveszélyeztetettebb állatfaja a jávai orrszarvú, vadon élő állományát hatvan példányra becsülik. Ez a park a legutolsó szaporodási területe. A védett területen más ritka állatfaj egyedei is megtalálhatók, ilyen például a jávai bateng, szarvas- és majomfajok, a leopárd, a sósvízi krokodil és szarvascsőrű madárfajok. A park ezen kívül jelentős kutatási helyszín, többek között kialudt vulkánok tanulmányozására is alkalmas. A terület természetes növénytakarója az alföldi esőerdő már csak a védett övezett egy részét borítja, ennek fő oka az emberi beavatkozáson kívül a Krakatau 1883-as kitörése.

Borobudur
1991
Kulturális (I)(II)(VI)
Védett terület: 25,51 ha, puffer zóna: 64,31 ha, hivatkozás: 592
A Jáva szigetén található Borobodur templomegyüttes a legfontosabb Indián kívüli buddhista szentély, amit a világ legnagyobb és legteljesebb buddhista szentélykomplexumaként tartanak számon. Építése körülbelül száz évig, az i. sz. 8. század közepétől a 9. század közepéig tartott. A többszintes épületben öt szabályos négyszögletű terasz jelképezi a földi életet, efölött három koncentrikus kört alkotó emelvény áll, (a mennyei, szellemi világ jelképe), ennek tetején egy lépcsőkön megközelíthető fősztúpa látható. A felső teraszokon 72, a fősztúpa felé tájolt kisebb sztúpa áll (a legendák szerint formájukat maga a Buddha határozta meg) és mindegyikben egy-egy szobrát helyezték el. A templomegyüttest egy hat kilométer hosszú, lapos domborművekkel borított fallal vették körül, a teljes épületkomplexum kialakításához hatvanezer köbméter követ bányásztak ki, faragtak formára és szállítottak az építkezés helyszínére. A zavaros politikai helyzet miatt az épület állapota a 11. századtól romlani kezdett, a feltételezések szerint a 14. századtól már nem is használták vallási célokra. A 19. század elején fedezték fel újra, kutatása 1835-ben kezdődött meg. A természeti csapások miatt megrongálódott épületet az UNESCO felügyelete mellett és pénzügyi támogatásával 1973 és 1982 között újjáépítették.
Prambanani templomegyüttes
1991
Kulturális (I)(IV)
Hivatkozás: 642
Prambanan egy 224 szentélyből álló, három koncentrikus kör köré épült hindu templomegyüttes Jáva szigetén Yogyakartától 14 km-re keletre. Egykor az volt a sziget legszentebb hindu vallási helyszíne. Építését az i. sz. 8 században kezdték és a 9. század második évtizedében készülhetett el. Az épületegyüttest Sivának szentelték, akit a leghatalmasabb istenségnek tartottak. A legbelső koncentrikus körben tizenhat templom található, ezek közül a legnagyobb a 47 méter magas Síva-templom, mellette áll a Brahma- és a Visnu-templom. A szentélyeket domborművek díszítették, ezeken a Rámájana indiai eposzból ábrázoltak jeleneteket. Nem sokkal azután, hogy az épületegyüttes elkészült építői sorsára hagyták, feltételezhetően a Merapi vulkán kitörése miatt. Egy 1549-es földrengéssorozatban komoly károkat szenvedett, ezután kőbányának is használták. A 20. század első felében újjáépítették majd 2006-ban egy újabb földrengésben megint károsodott. Sérüléseit azóta kijavították és ismét látogatható. A helyszínhez tartoznak a szomszédos épületegyüttesek is, Lumbung, Burah, Asu és Szeru, ezek közül Szeru szerkezetében és kinézetében is nagyon hasonlít hozzá.
Sangiran, a jávai előember lelőhelye
1996
Kulturális (III)(VI)
Védett terület: 5 600 ha, hivatkozás: 593

Sangiran, a jávai előember lelőhelye kulcsfontosságú helyszín az emberi evolúció tanulmányozásában. A jávai ember koponyáját 1891-ben fedezték fel itt, majd 1936 és 1941 között folytatott ásatások során újabb emberszerű csontok megkövesedett maradványaira bukkantak. A leletek arra utalnak, hogy a területet legalább másfél millió évvel ezelőtt is lakták emberszabásúak. Sangiran jelenleg az előember-kutatás egyik legfontosabb helyszíne a világon. Állati kövületeket is találtak itt többek között orrszarvúk, elefántok, bivalyok és szarvasok maradványai kerültek elő. Kőszerszámokat is feltártak, a kalcedonból és jáspisból pattintott vágókések és fejszék a paleolitikum idejéből származnak, egy másik tárgycsoport amely csonteszközökből és fejszékből áll a neolitikum idejére datálható. A helyszín az előember-maradványok mennyisége miatt is jelentős, az eddig felfedezett hatvan emberi lelet mindegyike a Homo erectus embertípushoz tartozik, amely már magán viselte a ma élő ember fizikai tulajdonságait.

Lorentz Nemzeti Park
1999
Természeti (VIII)(IX)(X)
Védett terület: 2 350 000 ha, hivatkozás: 955
Új-Guinea biológiai sokféleségének kiemelkedő példája a Lorentz, a világ egyik leginkább ökológiailag változatos nemzeti parkja. A 25 000 négyzetkilométeres védett terület két kontinentális kéreglemez találkozásánál fekszik ahol jelenleg is hegységképződési folyamatok zajlanak és a gleccserek is jelentős mértékben alakítják a tájat. A térség egyike az Egyenlítő melletti három olyan területnek ahol a hegycsúcsokat állandóan hó fedi. A park területén emelkedik Új-Guinea legmagasabb pontja, a Puncak Jaya 4884 méteres tengerszint feletti magasságával. Állat- és növényvilága rendkívül változatos sok őshonos fajjal. Az itt található élőlények egy része még tudományos besorolásra vár. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben ez az egyetlen természetvédelmi terület, amely a tengeri területeken, a mangrovékon, az árapály- és édesvízi mocsári erdőkön, az alföldi és a hegyi esőerdőn, az alpesi tundrán és az egyenlítői gleccsereken átívelő ökoszisztémák változatosságát foglalja magába.
Szumátra trópusi esőerdei
2004
Veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2011
Természeti (VII)(IX)(X)
Védett terület: 2 595 124 ha, hivatkozás: 1167
A helyszín három nemzeti parkot foglal magába Szumátra szigetén: az északon fekvő Gunung Leuser Nemzeti Parkot, a középen található Kerinci Seblat Nemzeti Parkot és a sziget déli részén fekvő Bukit Barisan Selatan Nemzeti Parkot. Ezt a trópusi erdei örökséget azért választották ki, mert itt az erdők jelentős, érintetlen területe található Szumátrán, továbbá a biológiai sokféleség és az alföldi és a hegyi őserdők jelenléte miatt. Ennek a térségnek van a legnagyobb esélye arra, hogy hosszú távon megőrizze Szumátra különleges faji sokszínűségét. Eddig körülbelül tízezer növényfajt azonosítottak a területen, ez Szumátra összes növényfajának fele. Itt élnek a világ legnagyobb virágai a óriás bűzvirág és a titánbuzogány is. Változatos állatvilágának egy része még még besorolásra vár. Emlősből eddig több mint kétszázfélét, a madarak közül 580 félét figyeltek meg az esőerdő területén. A madarak közül 21 faj őshonos itt, az emlősök között 22 ázsiai eredetű és nem található meg máshol a szigetvilágban, 15 pedig csak az indonéziai térségben él. A terület legismertebb élőlénye a veszélyeztetett orangután. A nemzeti park geológiai alakzatokban is bővelkedik, tűzhányók, vízesések és barlangok tagolják a tájat. Illegális fakitermelés, orvvadászat és mezőgazdasági célokra használt területek növekedése miatt a helyszín 2011-ben felkerült a Veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára
Bali kultúrtája
2012
Kulturális (II)(III)(V)(VI)
Védett terület: 19 519,9 ha, puffer zóna: 1 454,8 ha, hivatkozás: 1194
A Bali szigetén 19 500 hektáron elterülő kultúrtáj öt rizsteraszból és a hozzá tartozó vízgazdálkodási rendszerből áll, amelyet a 9. században kezdtek el kiépíteni. A nedves trópusi klímának és a termékeny vulkanikus talajnak köszönhetően a térség ideális helyszíne a rizstermesztésnek. A vízgazdálkodás itt évszázadok óta közösségi feladat, a "szubaknak" nevezett vízelvezető rendszerek csatornákból, duzzasztógátakból állnak, középpontjuk a víztemplomok amelyeken keresztül a víz a termőföldekre folyik. A szubak vízelosztási rendszer jellegzetessége, hogy minden termelő egyformán részesül belőle, ennek köszönhető, hogy a Balin élő rizstermelők a szigetvilág legjobbjaivá váltak és nagyszámú népességet is el tudtak tartani terményeikkel. A kultúrtájon épült fel a 18. században a Pura Taman Ayum, a királyi víztemplom ami a sziget legnagyobb és leglátványosabb ilyen jellegű építménye. Balin összesen körülbelül 1200 ilyen szubak rendszer működik, ebből öt tartozik a világörökségi helyszínhez. Minden ilyen rendszer 50 – 400 rizstermelő földjét látja el vízzel. Ezek a hagyományos módszerekkel gazdálkodó termelők nem használnak műtrágyát és növényvédő szereket a földjeiken.
Ombilin szénbánya
2019
Kulturális (II)(IV)
Védett terület: 268,18 ha, puffer zóna: 7 356,9 ha, hivatkozás: 1610
A szénbánya Szumátra egyik nehezen megközelíthető részén található. Az ipari létesítményt holland gyarmatosítók hozták létre a 19. század végén és a 20. század elején az itt bányászható rendkívül jó minőségű szén kitermelésére, feldolgozására és szállítására. A bányában dolgozókat a helyi lakosság köréből toborozták illetve a hollandok által felügyelt területekről származó kényszermunkásokkal egészítették ki. A világörökségi helyszínhez tartozik maga a bánya, a bányaváros, a szén tárolására szolgáló épületek Emma Haven kikötőjében, valamint a vasúthálózat ami összeköti a bányát a part menti létesítményekkel. Az Ombilin szénbánya és a hozzá tartozó kisegítő elemek egy olyan integrált rendszert alkotnak amelyek lehetővé tették a mélyművelésű szénbányában a gazdaságos kitermelést, feldolgozást és szállítást.
Yogyakarta kozmológiai tengelye
2023
Kulturális (II)(III)
Védett terület: 42,22 ha, puffer zóna: 291,17 ha, hivatkozás: 1671
Yogyakarta úgynevezett kozmológiai tengelye a város 6 kilométer hosszú, a 18. században kialakított észak - dél irányú főtengelye. Kialakítása óta a mellette található épületeknek köszönhetően a jávai kormányzat és kultúra központja. Legfontosabb épülete a Yogyakartai szultáni palota. A palota és az egész település helyét úgy választották ki a 18. század közepén, hogy összhangban legyen a jávai hiedelemmel miszerint a palota fizikai, metafizikai és spirituális értelemben a hindu-buddhista világkép kicsinyített változata. A tengelyt a Merapi hegy "Az óvó szellemek lakóhelye" és az Indiai-óceán "A déli tenger királynőjének otthona" között jelölték ki. A helyszín kapcsolatba hozható az életciklushoz kötődő jávai rituálékkal, az ősök tiszteletével, az esetleges koronázásokkal az iszlámhoz kötődő kivételes napokkal és a természet erőivel. A különféle vallások és hiedelmek ötvöződésének a helye, ahol a korábbi jávai hiedelmek, hindu, buddhista, szúfi iszlám és nyugati hatások egyaránt felismerhetőek.

Elhelyezkedésük

Indonézia világörökségi helyszínei (Indonézia)


Források

Read other articles:

1988 studio album by Earl Thomas ConleyThe Heart of It AllStudio album by Earl Thomas ConleyReleasedApril 29, 1988Recorded1987StudioEmerald Sound Studios, Scruggs Sound Studios, Nashville, TNGenreCountryLength36:43LabelRCAProducerEmory Gordy Jr., Randy ScruggsEarl Thomas Conley chronology Too Many Times(1986) The Heart of It All(1988) Greatest Hits, Volume II(1990) The Heart of It All is the seventh studio album by American country music artist Earl Thomas Conley. It was released on A...

 

Mazmur 103Naskah Gulungan Mazmur 11Q5 di antara Naskah Laut Mati memuat salinan sejumlah besar mazmur Alkitab yang diperkirakan dibuat pada abad ke-2 SM.KitabKitab MazmurKategoriKetuvimBagian Alkitab KristenPerjanjian LamaUrutan dalamKitab Kristen19← Mazmur 102 Mazmur 104 → Mazmur 103 (disingkat Maz 103 atau Mz 103; penomoran Septuaginta: Mazmur 102) adalah sebuah mazmur dalam bagian ke-4 Kitab Mazmur di Alkitab Ibrani dan Perjanjian Lama dalam Alkitab Kristen. Menurut ayat pertam...

 

  هذه المقالة عن المحافظة السامية للأمازيغية. لمعانٍ أخرى، طالع أمازيغ (توضيح). المحافظة السامية للأمازيغية الاختصار HCA البلد الجزائر  المقر الرئيسي الجزائر العاصمة،  الجزائر تاريخ التأسيس 27 ماي 1995 منطقة الخدمة  الجزائر اللغات الرسمية لغة أمازيغية الأمين العا...

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (مارس 2019) كأس فرنسا لركوب الدراجات على الطريق الموسم الحاليكأس فرنسا لركوب الدراجات على الطريق 2019 تاريخ الإنشاء 1992 ال

 

هذه المقالة بحاجة لصندوق معلومات. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة صندوق معلومات مخصص إليها. هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (مايو 2023) هذه مقالة غير مراجعة. ينبغي أن يزال هذا القالب بعد أن يراجعه...

 

بوروفيكا الإحداثيات 53°30′23″N 83°50′28″E / 53.5064°N 83.8411°E / 53.5064; 83.8411  تاريخ التأسيس 1923  تقسيم إداري  البلد روسيا[2] الإمبراطورية الروسية الاتحاد السوفيتي[1]  خصائص جغرافية ارتفاع 143 متر  معلومات أخرى منطقة زمنية توقيت كراسنويارسك  [لغات أخرى]&...

Lehigh Valley Health NetworkIndustryHealthcare, hospitalsFounded1899HeadquartersAllentown, Pennsylvania, U.S.ServicesPrimary, secondary, and tertiary care centers; ambulatory clinicsRevenue$42 million (2014)Websitewww.lvhn.org Lehigh Valley Hospital–Cedar Crest on Cedar Crest Boulevard in Allentown, the largest hospital in the Lehigh Valley, third largest hospital in Pennsylvania with 877 beds and 46 operating rooms, and Lehigh Valley Health Network's flagship hospital, July 2008 Lehigh Val...

 

Puppet state of Nazi Germany and protectorate of Fascist Italy within occupied Yugoslavia NDH redirects here. For other uses, see NDH (disambiguation). This article is about the puppet state during World War II. For the state which gained independence in 1991, see Croatia. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Independent State of Cr...

 

Canadian ice hockey player and executive Ice hockey player Craig MacTavish MacTavish in 2011Born (1958-08-15) August 15, 1958 (age 65)London, Ontario, CanadaHeight 6 ft 1 in (185 cm)Weight 195 lb (88 kg; 13 st 13 lb)Position CentreShot LeftPlayed for Boston BruinsEdmonton OilersNew York RangersPhiladelphia FlyersSt. Louis BluesCoached for Edmonton OilersNew York RangersLausanne HCYaroslavl LokomotivSt. Louis BluesNHL Draft 153rd overall, 1978Boston Brui...

Italian composer and conductor This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article contains wording that promotes the subject in a subjective manner without imparting real information. Please remove or replace such wording and instead of making proclamations about a subject's importance, use facts and attribution to demonstrate that importance. (October 2023) (Learn how and when ...

 

American college football season 1908 Vanderbilt Commodores footballConferenceSouthern Intercollegiate Athletic AssociationRecord7–2–1 (3–0–1 SIAA)Head coachDan McGugin (5th season)Offensive schemeShort puntCaptainJohn Vaughn BlakeHome stadiumDudley FieldSeasons← 19071909 → 1908 Southern Intercollegiate Athletic Association football standings vte Conf Overall Team W   L   T W   L   T LSU + 2 – 0 – 0 10 – 0 R...

 

Building in South Africa The Wits Theatre Complex is a performing arts complex in Braamfontein, a suburb of Johannesburg, South Africa. It is part of the University of the Witwatersrand, although it also caters for professional companies, dance studios and schools.[1] It is run by the University's Performing Arts Administration (PAA).[2] The Wits Theatre Complex opened in July 1983. Plans for the construction of the theatre complex were first announced ten years before that; i...

Australian field hockey player Graeme BegbiePersonal informationNicknameGreyNationalityAustralianBornJanuary 1986Perth, Western AustraliaSportCountryAustraliaSportField hockeyEventMen's teamClubYMCC Coastal City Hockey ClubTeamWA ThundersticksNow coachingYMCC Coastal City Hockey Club Juniors (2008–???) Medal record Men's field hockey Representing  Australia World Cup 2010 New Delhi Team Graeme Begbie (born January 1986 in Perth) is an Australian field hockey player. He plays club hocke...

 

This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article may contain improper references to user-generated content. Please help improve it by removing references to unreliable sources, where they are used inappropriately. (August 2019) (Learn how and when to remove this template message) This article is missing information about Under Construction/Proposed/Timeline of tallest. Please ...

 

American actor This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Tim Rooney – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (April 2017) (Learn how and when to remove this template message) Tim RooneyBack, L-R: Ahna Capri, Andrew Duggan, Peggy McCay, Tim Rooney. Front: Ronnie Dapo, Carol Nicholson and Tramp, fro...

Monster Games, Inc.公司類型游戏开发者 成立1996年11月,​27年前​(1996-11)總部美国明尼苏达州诺斯菲尔德市产业电子游戏產品电子游戏网站www.mgiracing.com 怪兽游戏工作室(英語:Monster Games, Inc.) 是一家位于美国明尼苏达州诺斯菲尔德市的独立的电子游戏开发商,成立于1996年。公司为人熟知的作品是作为Wii平台的首发游戏之一的《激情卡车(英语:Excite Truck)》和...

 

Letak Distrik Brokopondo di Suriname Distrik Brokopondo merupakan sebuah distrik di Suriname yang memiliki luas wilayah 7.364 km² dan populasi 8.340 jiwa (2005). Ibu kotanya ialah Brokopondo. Resort Resort di Brokopondo Provinsi Brokopondo di bagi menjadi 6 resort (ressorten): Brownsweg Centrum Klaaskreek Kwakoegron Marshallkreek Sarakreek lbs Distrik dan resor di SurinameDistrik Brokopondo Brownsweg Centrum Klaaskreek Kwakoegron Marshallkreek Sarakreek Distrik Commewijne Alkmaar Bakkie...

 

British actor (born 1992) Lucien LaviscountLaviscount in 2019BornLucien Leon Laviscount (1992-06-09) 9 June 1992 (age 31)Burnley, Lancashire, EnglandOccupationActorYears active2002–present Lucien Leon Laviscount (/ˈlævɪskaʊnt/;[1] born 9 June 1992) is a British actor. He first came to prominence in 2007 appearing in teen drama Grange Hill. He later appeared in several television series, including ITV's Coronation Street (2009) and BBC One's Waterloo Road (2010–11). I...

Canadian actress Anna SilkSilk in August 2011Born (1974-01-31) January 31, 1974 (age 49)Fredericton, New Brunswick, CanadaNationalityCanadianAlma materSt. Thomas UniversityOccupationActorYears active1999–presentKnown forBo on Lost GirlSpouse Seth Cooperman ​(m. 2009)​Children2 Anna Silk (born 31 January 1974)[1] is a Canadian actress best known for her role as Bo Dennis, the protagonist of the Showcase television series Lost Girl (201...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Februari 2023. SIMFi merupakan kepanjangan dari kartu SIM dan wifi. Teknologi ini merupakan sebuah gagasan baru yang bisa mengubah peta komunikasi ke depannya. Tidak mengherankan jika SIMFi mendapat julukan “Killer Next Aplication” di dunia teknologi komunikasi....

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!