A Kongói Demokratikus Köztársaság világörökségi helyszínei

A Kongói Demokratikus Köztársaság területéről eddig öt helyszín került fel a világörökségi listára, három helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre.

Az UNESCO egy úgynevezett Veszélyeztetett világörökségi helyszínek listáján tarja nyilván azokat a helyeket, amelyeket megsemmisülés vagy rombolás veszélye fenyeget. A Kongói Demokratikus Köztársaság zavaros belpolitikai helyzete miatt az ország mind az öt helyszíne felkerült erre a listára.

Virunga Nemzeti Park
1979
Veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 1994
Természeti (VII)(VIII)(X)
Védett terület: 800 000 ha, hivatkozás: 63
A több bioföldrajzi terület határán fekvő Virunga Nemzeti Park 8000 négyzetkilométer kiterjedésű. Az ugandai és ruandai határ közelében létesített park Kongó északkeleti részén terül el és itt található az ország legcsapadékosabb és legszárazabb övezete is. Változatos domborzata sokszínű élettér, köztük mocsár, szavanna, hómező (a Ruwenzori-hegység magassága eléri az 5000 métert), láva borította síkság és vulkánok oldalát borító erdők kialakulását tette lehetővé. A parkot mintegy kétszáz emlősfaj népesíti be, köztük elefántok, vízilovak, párducok, okapik, antilopfajok, kafferbivalyok, varacskos disznó, csimpánzok és gorillák. A park ezen kívül a Szibériából és Európából érkező vándormadarak telelőhelye is. A védett terület leghíresebb lakója a kihalással fenyegetett hegyi gorilla, aminek itt található az egyik utolsó menedéke. A populációt 2011-ben hétszáz példányra becsülték, ennek fele élt a parkban. A területen hőforrások is működnek, a Virunga-hegység egyes tűzhányói még ma is aktívak. Az utolsó háborúig a folyókban élő vízilovak száma elérte a húszezret. A nemzeti park a Kongóban uralkodó polgárháborús állapotok miatt 1994-ben felkerült a veszélyeztetett világörökségeket tartalmazó listára.
Garamba Nemzeti Park
1980
Veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 1984 - 1992, 1996 - jelenleg is
Természeti (VII)(X)
Védett terület: 500 000 ha, hivatkozás: 136
A Nílus és Kongó folyók közötti vízválasztónál található 5000 négyzetkilométeres területet már 1938-ban nemzeti parkká nyilvánították. Az ország északkeleti részében, a szudáni határ mentén kialakított parkot embermagasságú fű borítja. A dombos fennsíkon fekvő nehezen megközelíthető természetvédelmi területet kifejezetten zsiráfok, valamint a szélesszájú orrszarvú északi alfaja a fehér orrszarvú védelmére hozták létre. A jókora mocsaras mélyedésekkel tarkított parkban több, mint negyven emlősfaj él, köztük nagy példányszámban vízilovak és elefántok. A fehér orrszarvúnak ez az utolsó életképes populációja, és a kongói zsiráf is csak itt él természetes környezetében. A fehér orrszarvú egyébként is kis létszámú csoportja a háború és az orvvadászat miatt még jobban megfogyatkozott és az alfaj a kihalás szélére került.
Kahuzi-Biéga Nemzeti Park
1980
Veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került:1997
Természeti (X)
Védett terület: 600 000 ha, hivatkozás: 137
Az ország keleti részén fekvő erdővel borított nemzeti parkot a keleti síkvidéki gorillák védelmére hozták létre. A parkban két kihunyt tűzhányó a Kahuzi és a Biega található. A park kisebb, keleti része a Mitumba-hegységet érinti, nagyobbik, nyugati része a Kongó-medencében fekszik. A nyugati rész esőerdő borítja, de a parkban 1200 – 1500 méteren mérsékelt égövi erdő is található. A 200 – 300 egyedre becsült gorilla-populáció kis csoportokban él az erdőben 2100 és 2400 méter tengerszint feletti magasságban. Összes egyedszámuk pár ezerre csökkent. A változatos növényvilágnak köszönhetően a park más főemlősöknek és emlősöknek is menedéket nyújt. Közülük a legfontosabbak a kelet-afrikai csimpánzok, valamint cerkófok, karcsúmajmok, elefántok, őserdei óriás disznók, antilopok, párducok és bivalyok.
Salonga Nemzeti Park
1984
Veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 1999
Természeti (VII)(IX)
Védett terület: 3 600 000 ha, hivatkozás: 280
Az ország középső részén, a Kongó folyó mellékága, a Salonga folyó mentén elterülő nemzeti park Közép-Afrika egyik legnagyobb egybefüggő esőerdővel borított része. Az 1970-ben védelem alá helyezett 36 000 négyzetkilométer kiterjedésű terület a világ második legnagyobb esőerdei nemzeti parkja. A parkot azért hozták létre, hogy megőrizzék az esőerdő ökológiai szempontból létfontosságú részeit, amelyek védelem nélkül áldozatul estek volna a folyamatosan egyre nagyobb területeket igénylő mezőgazdaságnak. A parkon belül az esőerdő összetétele a domborzattól függően változik, háromféle típusa különböztethető meg, a mély-mocsaras-erdős síkság, a folyami terasz, valamint a magasabban fekvő száraz fennsík. A nemzeti park teljesen elszigetelt, csak vízi úton közelíthető meg. Ennek következtében számos faj menedéke, a legismertebb közülük a törpecsimpánz, más néven bonobó, amelynek minden természetes környezetben megtalálható populációja védett parkokban él. Az esőerdő menedéket nyújt más fajoknak is, az okapinak, a bongó antilopnak, a vízi cibetmacskának, a kongói pávának és az afrikai keskenyorrú krokodilnak.
Okapi Vadrezervátum
1996
Veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 1999
Természeti (X)()()
Védett terület: 1 372 625 ha, hivatkozás: 718
Az 1992-ben védett területté nyilvánított 14000 négyzetkilométeres Okapi Vadrezervátum az ország északkeleti részén fekvő Ituri-esőerdő mintegy ötödét teszi ki. A Kongó-folyó medencéjében, Afrika egyik legnagyobb vízgyűjtő területén található rezervátum az 1890-ben felfedezett csíkos lábú, növényevő patás állatról, az okapiról híres, amelyről nevét kapta. Az okapik természetes környezetükben csak a kongói esőerdőkben fordulnak elő. Összes vadon élő egyedszámukat harmincezerre becsülik, közülük megközelítőleg ötezer példány él a rezervátum területén, amely több más veszélyeztetett főemlősnek és madárfajnak is menedéket nyújt. A rezervátumban hagyományos nomád életmódot folytató pigmeus csoportok élnek, akik kitűnően ismerik és hasznosítják az erdő erőforrásait. Élelmüket vadászattal és gyűjtögetéssel biztosítják, hálóval és íj segítségével vadásznak, valamint rovarokat, gombákat, gyümölcsöket, növényeket és mézet gyűjtenek.

Elhelyezkedésük

A Kongói Demokratikus Köztársaság világörökségi helyszínei (Kongói Demokratikus Köztársaság)


Források

Read other articles:

Koordinat: 22°17′15.91″N 114°10′25.03″E / 22.2877528°N 114.1736194°E / 22.2877528; 114.1736194 Pelabuhan Victoria Pemandangan siang hari Pelabuhan Victoria dari Sky100 International Commerce Centre Hanzi tradisional: 維多利亞港 Alih aksara Mandarin - Hanyu Pinyin: Wéiduōlìyà Gǎng Kejia (Hakka) - Romanisasi: Vui2do1li1a1 Gong3 Yue (Kantonis) - Jyutping: Wai4do1lei6aa3 Gong2 Pemandangan malam Pelabuhan Victoria dari Puncak Victoria Pelabuhan Victori...

 

البلدان التي زارها البابا. قام البابا يوحنا بولس الثاني خلال بابويته قام بزيارة 129 بلدًا وقطع أكثر من 1.1 مليون كليومتر سفرًا،[1] واجتذب حشودًا كبيرة كانت باستمرار في أسفاره، وقيل أن بعضها كان أكبر تجمع للبشرية على الإطلاق مثل يوم الشباب العالمي في مانيلا والذي حضره خمسة م

 

Federal Hotel and Coffee Palace Federal Coffee Palace 1890sLocalizaciónPaís AustraliaUbicación Melbourne, Victoria, AustraliaDirección 555 Collins StreetInformación generalInauguración 1888Diseño y construcciónArquitecto William PittOtra informaciónN.º de habitaciones 370[editar datos en Wikidata] El Federal Coffee Palace era un hotel de templanza de estilo Segundo Imperio en el centro de la ciudad de Melbourne, Victoria, construido en 1888 en el apogeo de la era Boom de M...

14th century Italian painter mainly known for his panel paintings Martyrdom of St Sebastian Giovanni del Biondo was a 14th-century Italian painter of the Gothic and early-Renaissance period. He was active in the period 1356-1399 and is mainly known for his panel paintings. He specialized in religious-themed works, many of which have survived. Early life and education Del Biondo's precise date of birth is unknown.[1] From tax records, it is known that Giovanni del Biondo lived and flou...

 

この項目には性的な表現や記述が含まれます。免責事項もお読みください。 『女高生 天使のはらわた』(じょこうせい てんしのはらわた)は、1978年公開の日本映画。日活ロマンポルノの一作。カラー / ワイド / 79分。 曽根中生監督、深水三章、大谷麻知子主演。名美という名の女を主人公とする、石井隆の連作劇画『天使のはらわた』からの最初の映画化作品である...

 

Pemilihan umum Presiden Korea Selatan 20122007201719 Desember 2012Kandidat   Calon Park Geun-hye Moon Jae-in Partai Partai Saenuri Partai Demokratik Bersatu Suara rakyat 15,773,128 14,692,632 Persentase 51.6% 48.0% Peta persebaran suara provinsi dan kota yang dimenangkan oleh ■ – Park Geun-hye ■ – Moon Jae-in Presiden petahanaLee Myung-bak Partai Saenuri Presiden terpilih Park Geun-hye Partai Saenuri Sunting kotak info • L • BBantuan penggunaan templat ini Pemi...

RavenswoodGenre Supranatural Horror Misteri Cerita seru Drama remaja Pembuat Joseph Dougherty Oliver Goldstick I. Marlene King Pemeran Nicole Gale Anderson Tyler Blackburn Steven Cabral Brett Dier Britne Oldford Merritt Patterson Penata musik Michael Suby Joel J. Richard Negara asalAmerika SerikatBahasa asliBahasa InggrisJmlh. musim1Jmlh. episode10ProduksiProduser eksekutif Leslie Morgenstein I. Marlene King Oliver Goldstick Joseph Dougherty ProduserNelson SolerDurasi42 menitRumah produ...

 

Nunsiatur Apostolik Takhta Suci Vatikan di Jakarta, Indonesia Nunsiatur Apostolik merupakan sebuah perwakilan diplomatik yang setara dengan kedutaan besar yang mewakili Takhta Suci. Nunsiatur apostolik dikepalai oleh seorang nunsius, atau nunsius apostolik sebagai gelar yang lebih resmi. Nunsius apostolik Takhta Suci Vatikan untuk Indonesia saat ini dijabat oleh Mgr. Piero Pioppo. Daftar kantor diplomatik Takhta Suci   Hubungan diplomatik, misi residen, nunsius menjadi pangkat dubes...

 

كيرياكي    خريطة الموقع تقسيم إداري البلد اليونان  [1] خصائص جغرافية إحداثيات 38°21′00″N 22°47′00″E / 38.35°N 22.78333333°E / 38.35; 22.78333333  الارتفاع 760 متر  السكان التعداد السكاني 2185 (إحصاء السكان) (2011)  معلومات أخرى التوقيت ت ع م+02:00 (توقيت قياسي)،  وت ع م+03:00 (ت...

Abderrahmane SissakoBerkas:Abderrahmane Sissako.jpgLahir13 Oktober 1961 (umur 62)Kiffa, MauritaniaKebangsaanMauritaniaPekerjaanSutradara, penulis latar, produser Abderrahmane Sissako (kelahiran 13 Oktober 1961) adalah seorang sutradara dan produser yang sering berkarya di Mali dan France. Sissako, bersama dengan Ousmane Sembène, Souleymane Cissé, Idrissa Ouedraogo dan Djibril Diop Mambety, merupakan salah satu dari beberapa pembuat film dari Afrika yang memiliki pengaruh internasional....

 

Artykuł 53°14′13″N 18°12′59″E - błąd 38 m WD 53°14'13"N, 18°12'59"E - błąd 38 m Odległość 5 m Trzęsacz wieś Dwór Państwo  Polska Województwo  kujawsko-pomorskie Powiat bydgoski Gmina Dobrcz Wysokość 88 m n.p.m. Liczba ludności (2020) 279[1] Strefa numeracyjna 52 Kod pocztowy 86-022[2] Tablice rejestracyjne CBY SIMC 0084534 Położenie na mapie gminy DobrczTrzęsacz Położenie na mapie PolskiTrzęsacz Położenie na mapie województwa...

 

1971 film by Robert Butler The Barefoot ExecutiveTheatrical release posterDirected byRobert ButlerScreenplay byJoseph L. McEveetyStory byLila GarrettBernie KahnStewart C. BillettProduced byBill AndersonStarring Kurt Russell Joe Flynn Wally Cox Heather North John Ritter Harry Morgan Narrated byKurt RussellCinematographyCharles F. WheelerEdited byRobert StaffordMusic by Robert F. Brunner Franklyn Marks Bruce Belland ProductioncompanyWalt Disney ProductionsDistributed byBuena Vista DistributionR...

1997 Conservative Party leadership election ← 1995 10–19 June 1997 (1997-06-10 – 1997-06-19) 2001 →   Candidate William Hague Kenneth Clarke John Redwood First ballot 41 (25.0%) 49 (29.9%) 27 (16.5%) Second ballot 62 (38.2%) 66 (40.7%) 34 (20.9%) Third ballot 92 (56.7%) 70 (43.2%) Eliminated Leader before election John Major Elected Leader William Hague The 1997 Conservative Party leadership election was triggered when John Maj...

 

Former municipality in Oppland, Norway Former municipality in Oppland, NorwayBiri Municipality Biri herredFormer municipalityView of the village of Biri Oppland within NorwayBiri within OpplandCoordinates: 60°57′20″N 10°36′41″E / 60.95558°N 10.6115°E / 60.95558; 10.6115CountryNorwayCountyOpplandDistrictVestopplandEstablished1 Jan 1838 • Created asFormannskapsdistriktDisestablished1 Jan 1964 • Succeeded byGjøvik MunicipalityAdministr...

 

British surface-to-air missile Thunderbird Thunderbird II at Imperial War Museum DuxfordTypeSurface-to-air missilePlace of originUnited KingdomService historyIn service1959-1977Used byBritish ArmyRoyal Saudi Air ForceProduction historyManufacturerEnglish ElectricSpecificationsLength20 ft 10 in (6.35 m)Diameter1 ft 8.7 in (0.527 m)Wingspan5 ft 4 in (1.63 m)WarheadContinuous-rod HE warheadEngineliquid fuel rocket4 x Gosling solid ...

Osilator kendali tegangan adalah osilator yang digunakan untuk mengatur nilai tegangan arus searah menjadi nilai frekuensi. Penggunaan osilator kendali tegangan sebagai penghasil gelombang modulasi frekuensi. Osilator kendali tegangan merupakan bagian terpenting dari sirkuit terpadu penghasil frekuensi. Nilai frekuensi yang dihasilkan oleh osilator kendali tegangan berada pada rentang 900 MHz, 1800 MHz, dan 1900 MHz. Osilator kendali tegangan yang mengalami kerusakan akan membuat sinyal naik ...

 

1978 Wanderlodge The Immortality Bus The Immortality Bus is a 1978 Wanderlodge that has been made to appear as a 38-foot brown coffin.[1] The bus was used by Zoltan Istvan and various other transhumanist activists during his 2016 US presidential campaign to deliver a Transhumanist Bill of Rights to the US Capitol and to promote the idea that death can be conquered by science.[2][3] The nearly four-month journey of the art vehicle from San Francisco to Washington, ...

 

Si ce bandeau n'est plus pertinent, retirez-le. Cliquez ici pour en savoir plus. Cet article ne cite pas suffisamment ses sources (septembre 2022). Si vous disposez d'ouvrages ou d'articles de référence ou si vous connaissez des sites web de qualité traitant du thème abordé ici, merci de compléter l'article en donnant les références utiles à sa vérifiabilité et en les liant à la section « Notes et références » En pratique : Quelles sources sont attendues ? ...

The Sheriff of Orkney and Shetland, also known as the Sheriff of Orkney and Zetland, was historically the royal official responsible for enforcing law and order in Orkney and Shetland, Scotland. The office was combined with the role in Shetland of the foud and the foudry.[1] The foud was a bailiff who returned customs and rents due the crown, including butter and oil known as fat goods.[2] The sheriffdom of Orkney and Shetland was created in the 16th century upon the ceding of...

 

Calvary CemeteryDetailsEstablishedNovember 26, 1893LocationCleveland, Ohio, U.S.CountryUnited StatesCoordinates41°26′25″N 81°36′25″W / 41.440356°N 81.606810°W / 41.440356; -81.606810TypePrivateOwned byRoman Catholic Diocese of ClevelandSize275 acres (1,110,000 m2)No. of graves300,000 (2017)WebsiteCalvary CemeteryFind a GraveCalvary CemeteryThe Political GraveyardCalvary Cemetery Calvary Cemetery is a Roman Catholic cemetery in Cleveland, Ohio, in the U...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!