Jemen világörökségi helyszínei

Jemen területéről eddig öt helyszín került fel a világörökségi listára, kilenc helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre.

Sibám városfallal körülvett óvárosa
1982
A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2015
Kulturális (III)(IV)(V)
Hivatkozás: 192
A sziklás fennsíkon elhelyezkedő település pontos korát eddig még nem tudták megállapítani. A város egy kis dombra épült, így megmenekült az időnkénti pusztító árvizektől. Néhány építménye az iszlám első századaira datálható, mint például a 904-ben emelt Péntek-mecset. A várat 1220 körül emelték, a többi épület túlnyomó többsége viszont a 16. században épült. A majdnem szabályos téglalap alakú óvárost egy körülbelül 400 x 500 méteres agyagfal veszi körül, a körbezárt területen megközelítőleg 500 ősi lakóház áll. A teljesen egységes kinézetű házak rácsos szerkezetben kerültek elrendezésre, némelyikük közel 30 méter magas. A legmagasabb házak nyolc emeletesek, a többi átlagosan ötszintes. Építésükhöz égetés nélküli agyagtömböket használtak fel. Az egymáshoz közelálló épületek homlokzatának felső részét fehér festékkel díszítették amelybe az állagmegóvás érdekében kötőanyagokat kevertek, de ennek ellenére a felső szinteket így is átlag tízévente fel kell újítani. Az országban uralkodó háborús állapotok miatt a helyszín felkerült a Veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.
Szanaa óvárosa
1986
A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2015
Kulturális (IV)(V)(VI)
Hivatkozás: 385
Egy 2200 méter magasan elterülő völgyben fekvő Szanaa egykor a tömjénút egyik legszebb állomása volt. A megközelítőleg 2500 éve lakott település 1962 óta Jemen fővárosa. Az i. e. 2. században a jemenita királyság egyik előretolt bástyája volt és tevékenyen részt vett az Arab-félsziget politika életében. Jemen 628-ban áttért az iszlámra, és a hagyomány szerint Mohamed próféta személyesen adott utasítást a város első mecsetének felépítésére. A 7. és a 8. században Szanaa volt az iszlám vallás terjesztésének egyik fő központja. Ennek következtében a városban 103 mecsetet, 14 törökfürdőt és csaknem 6000 házat építettek, ezeknek kora elérheti az 1000 évet. A házak toronyszerű épületek, az alsó emeletek kőből, felsőbb szintjeik kiégetetlen agyagtéglából épültek. A házak ajtaját és ablakait fehér festékkel emelték ki, ezen kívül a falakat horizontális stukkófrízekkel díszítették. A városközpont jellegzetes motívumai a házak virág-, vagy geometrikus stukkókkal keretezett félkör alakú padlásablakai. A település a 16. században oszmán fennhatóság alá került, ekkor egymást követő rekonstrukciók kezdődtek, amelyek azonban mindig figyelembe vették az eredeti városképet. Az országban uralkodó háborús állapotok miatt a helyszín felkerült a Veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.
Zabíd történelmi városrésze
1993
A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2000
Kulturális (II)(IV)(VI)
Hivatkozás: 611
Zabíd, Jemen középkori fővárosa egyetemének köszönhetően a 13. és a 15. század között az arab és muzulmán világ egyik szellemi központja volt. Különleges alaprajza, lakóházainak és katonai építményeinek egyedülálló építészeti stílusa miatt fontos régészeti és történelmi emlékhelynek számít. Utcái és időnként az egy méternél is keskenyebb sikátorai labirintusszerűen helyezkednek el, ezt időnként kisebb terek, valamint a Bab el-Naszr citadella előtt egy nagyobb nyitott terület tagolják. A települést korábban hatalmas fal védte, a körülzárt területen a lakóházak mellett közel száz mecsetet emeltek. A város szellemi központjában, a Medinában az al-Iszkadarijah-mecset közelében számos Korán-iskola helyezkedik el. A lakóházak legfontosabb eleme egy négyszögletes helyiség ami egy kisebb udvarra nyílik. A homlokzatokat és az ajtókereteket stukkókkal díszítették, ezek élénk színű, részletgazdag, drapéria-jellegű díszítőelemek. A település fontosabb épületei közé tartozik a Nagymecset és az Aszair-mecset. A városban forgatták 1974-ben Pier Paolo Pasolini „Az Ezeregyéjszaka virágai” című filmjét. Az épületek leromlott állapota miatt a helyszín a jemeni kormány kérésére felkerült a Veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.
Szokotra-sziget
2008
Természeti (X)
Védett terület: 410 460 ha, puffer zóna: 1 740 958 ha, hivatkozás: 1263
Az Afrika szarvának folytatásában fekvő Szokotra-szigetcsoport világviszonylatban is jelentős növény- és állatvilága miatt nevezetes. Az Ádeni-öböl bejáratánál fekszik, stratégiailag fontos helyen. Geológiailag Afrika szarvához tartozik de már legalább 15 millió éve nincs vele szárazföldi kapcsolatban, így egyedülálló növény- és állatvilág alakulhatott ki rajta. Az egyik legnagyobb fajgazdagsággal rendelkező szigetcsoport a világon, az itt élő állatok és növények túlnyomó többsége endemikus faj. Figyelemre méltó, hogy a területen nem élnek emlősök. A szigetek területének körülbelül háromnegyede védett. A 250 kilométer hosszú szigetcsoport négy fő szigete Szokotra, Adb el-Kuri, Szamha és Darsza. A szigeteken megtalálható alapanyagok (például a tömjénkészítéshez szükséges mirha és aloé, valamint a szigeteken őshonos szokotrai sárkányfa gyantája) miatt már az egyiptomi fáraókorban is a hajósok egyik fontos célállomása volt. Az európaiak egészen a 19. század végéig nem fordítottak rá figyelmet, élővilágának kutatására is csak a 20. század végétől kerülhetett sor, amikor az ország az 1990-es években politikailag nyitottabbá vált.
Sába királyságának emlékei, Marab
2023
A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2023
Kulturális (III)(IV)
Védett terület: 375,29 ha, puffer zóna: 25 967,6 ha, hivatkozás: 1700
Sába királyságának emlékei a dél-arábiai térség történelmének i. e. 1. évezrede és az iszlám i. sz. 630 körüli megérkezése közötti időszakból származnak. Ezalatt jemeni királyságok szerveződtek a száraz és kedvezőtlen életfeltételeket kínáló területen, amelyek az Arábiát a mediterrán térséggel összekötő Tömjénút közelsége miatt a virágkorukat élték az i. e. 8. század és az i. sz. 3. század között. A helyszín hét régészeti lelőhelyből áll, a királyság gazdasági ereje a két város, a templomok és a kiterjedt öntözőrendszerek maradványai alapján nyilvánvaló. A királyság adminisztratív, kulturális és gazdasági központja a fallal körülvett Marab volt, míg a kutatók egy tőle negyven kilométerre fekvő másik települést katonai központként azonosítottak. Öntözőrendszereik felépítése magas technikai tudásról tanúskodik, segítségükkel oázisokat hoztak létre a sivatagi környezetben. A műemlékegyüttes rendkívül sérülékeny, az országban uralkodó háborús állapotok miatt a világörökségi listára kerüléssel egy időben a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára is felkerült.

Elhelyezkedésük

Jemen világörökségi helyszínei (Jemen)


Források

Read other articles:

Кубок Польщі 1971—1972 Подробиці Кількість учасників 50 Призові місця  Чемпіон Гурнік (Забже) (6-й раз) Віцечемпіон Легія (Варшава) Статистика ← 1970—1971 1972—1973 → Кубок Польщі з футболу 1971–1972 — 18-й розіграш кубкового футбольного турніру в Польщі. Титул вп'яте поспіль здо...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada September 2020. Advance Arc HarmonyAsal JepangGenreJ-POPTahun aktif14 November 2018 -LabelTokuma JapanSitus webhttp://advance-arc-harmony.tokyo/Advance Arc Harmony, yang berjudul Admoni (アドモニ), adalah sebuah grup idola Jepang yang dibentuk pada November...

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (يونيو 2019) تيم بيرنهارت معلومات شخصية الميلاد 17 يناير 1958 (65 سنة)  سارنيا، أونتاريو  مواطنة كندا  الوزن 160 رطل  الحياة العملية المهنة لاعب هوكي الجليد  الرياض...

?†Taubaracna maculosaЧас існування: олігоцен, 28–23 млн р. т. PreꞒ Ꞓ O S D C P T J K Ꝑ N ▼ Біологічна класифікація Домен: Ядерні (Eukaryota) Царство: Тварини (Animalia) Тип: Членистоногі (Arthropoda) Клас: Павукоподібні (Arachnida) Ряд: Павуки (Araneae) Підряд: Аранеоморфні (Araneomorphae) Рід: †TaubaracnaMartine et all., 2023 Ви...

 

Petra Majdič Medallista olímpica Datos personalesNacimiento Liubliana, Yugoslavia22 de diciembre de 1979 (43 años)Carrera deportivaRepresentante de Eslovenia EsloveniaDeporte Esquí de fondo               Medallero Esquí de fondo femenino Evento O P B Juegos Olímpicos 0 0 1 Campeonato Mundial 0 1 1 [editar datos en Wikidata] Petra Majdič (Liubliana, Yugoslavia, 22 de diciembre de 1979) es una depor...

 

Cet article est une ébauche concernant l’Ukraine. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Makariv (uk) Макарів Héraldique Drapeau Administration Pays Ukraine Oblast  Oblast de Kiev Raïon Makariv Code postal 08000 — 08002 Indicatif tél. +380 4578 Démographie Population 9 589 hab. (2021) Densité 153 hab./km2 Géographie Coordonnées 50° 27′ 27″ nord, 29

Artikel ini sudah memiliki daftar referensi, bacaan terkait, atau pranala luar, tetapi sumbernya belum jelas karena belum menyertakan kutipan pada kalimat. Mohon tingkatkan kualitas artikel ini dengan memasukkan rujukan yang lebih mendetail bila perlu. (Pelajari cara dan kapan saatnya untuk menghapus pesan templat ini) Ilustrasi cerita sangkuriang Sangkuriang (Sunda: ᮞᮀᮊᮥᮛᮤᮃᮀ, translit. Sang Kuriang) adalah cerita rakyat serta legenda masyarakat Sunda. Legenda tersebu...

 

Direct thrombin inhibitors (DTIs) are a class of anticoagulant drugs that can be used to prevent and treat embolisms and blood clots caused by various diseases. They inhibit thrombin, a serine protease which affects the coagulation cascade in many ways. DTIs have undergone rapid development since the 90's. With technological advances in genetic engineering the production of recombinant hirudin was made possible which opened the door to this new group of drugs. Before the use of DTIs the thera...

 

أليس في بلاد المرآةAlice Through the Looking Glass (بالإنجليزية) الشعارملصق الفيلممعلومات عامةالتصنيف فيلم ثلاثي الأبعاد الصنف الفني فيلم فنتازيا — فيلم مقتبس من عمل أدبي تاريخ الصدور 26 مايو 2016[2][3] (ألمانيا)27 مايو 2016[4] (إسبانيا)27 مايو 2016[5] (الولايات المتحدة)2 يونيو 2016[6&...

NCAA Division III men's cross country championshipsSportCross countryFounded1973Country United StatesMost recentchampion(s)Pomona–Pitzer (3rd)Official websiteNCAA.com The NCAA Division III men's cross country championships are contested at an annual cross country meet hosted by the NCAA to decide the team and individual national champions of men's intercollegiate cross country running among its Division III members in the United States. It has been held every fall, usually in Novem...

 

北京地铁15号线北京地铁15号线列车驶入后沙峪站(2021年3月)概覽營運地點 中国北京市海淀区、朝阳区、顺义区服務類型地铁所屬系統北京地铁目前狀況运营中起點站清华东路西口終點站俸伯系統代號M15线技術數據路線結構地下、地面、高架路線長度41.4 km(25.7 mi)[1](已开通)45.7 km(28.4 mi)[2](已开通和西延段)44.9 km(27.9 mi)[3&...

 

Song by Lady Gaga Why Did You Do That?Song by Lady Gagafrom the album A Star Is Born ReleasedOctober 5, 2018VenueSaturday Night Live NBC StudiosGenreDance-popLength3:04LabelInterscopeSongwriter(s) Lady Gaga Diane Warren Mark Nilan Jr. Nick Monson Paul DJWS Blair Producer(s) Lady Gaga Mark Nilan Jr. Nick Monson Paul DJWS Blair Audio videoWhy Did You Do That? on YouTube Why Did You Do That? is a song recorded by American singer Lady Gaga for the 2018 film A Star Is Born and released on the soun...

Chilean YouTuber, comedian, and writer (born 1990) In this Spanish name, the first or paternal surname is Garmendia and the second or maternal family name is Aranis.This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article possibly contains original research. Please improve it by verifying the claims made and adding inline citations. Statements consisting only of original resea...

 

German Neo-Nazi youth organization You can help expand this article with text translated from the corresponding article in German. (January 2013) Click [show] for important translation instructions. View a machine-translated version of the German article. Machine translation, like DeepL or Google Translate, is a useful starting point for translations, but translators must revise errors as necessary and confirm that the translation is accurate, rather than simply copy-pasting machine-tran...

 

Vidhan Sabha constituencySakra Assembly constituencyConstituency No. 92 for the Bihar Legislative AssemblyConstituency detailsCountryIndiaRegionEast IndiaStateBihar Elected year2020 Assembly constituency in Bihar, IndiaSakraAssembly constituencySakraLocation in BiharCoordinates: 25°55′N 85°32′E / 25.917°N 85.533°E / 25.917; 85.533Country IndiaStateBiharDistrictMuzaffarpurConstituency No.92TypeReserved for SCLok Sabha constituency15. MuzaffarpurElectoral sy...

Historic forts in Binhai, Tianjin, China This article is about the forts in China. For the fort in Alaska, USA, see Fort Taku. Takou redirects here. For the village in Burkina Faso, see Takou, Burkina Faso. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Taku Forts – news · newspapers · books · scholar · JST...

 

Village in Łódź Voivodeship, PolandPodwodyVillagePodwodyCoordinates: 51°26′N 19°17′E / 51.433°N 19.283°E / 51.433; 19.283Country PolandVoivodeshipŁódźCountyBełchatówGminaGmina BełchatówPopulation170 Podwody [pɔdˈvɔdɨ] is a village in the administrative district of Gmina Bełchatów, within Bełchatów County, Łódź Voivodeship, in central Poland.[1] It lies approximately 10 kilometres (6 mi) north-west of Bełchatów and 41...

 

Este artículo o sección necesita referencias que aparezcan en una publicación acreditada.Este aviso fue puesto el 1 de septiembre de 2009. M. Ward M. Ward en una presentación en el Festival de Glastonbury, el 27 de junio de 2009.Información personalNombre de nacimiento Matthew Stephen WardNombre en inglés Matt Ward Nacimiento 4 de octubre de 1973 (46 años)Newbury Park, California, Estados Unidos Nacionalidad EstadounidenseInformación profesionalOcupación Cantante, Compositor, Músico...

قرية المجلل  - قرية -  تقسيم إداري البلد  اليمن المحافظة محافظة المحويت المديرية مديرية ملحان العزلة عزلة بني مكار السكان التعداد السكاني 2004 السكان 311   • الذكور 163   • الإناث 148   • عدد الأسر 49   • عدد المساكن 43 معلومات أخرى التوقيت توقيت اليمن (+3 غرينيت...

 

Defunct American technology company Stac, Inc.FormerlyState of the Art ConsultingStac ElectronicsTypePublicIndustryComputer softwareFounded1983; 40 years ago (1983) as State of the Art Consulting in Pasadena, California,United StatesFounderGary Clow, Doug Whiting, John Tanner, Mike Schuster, William Dally, Scott Karns, Robert Monsour, Robert Johnson, Hugh NessFateDissolved in 2002; 21 years ago (2002)HeadquartersCarlsbad, California, United StatesProductsSt...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!