Észtország világörökségi helyszínei

Észtország területéről eddig két helyszín került fel a világörökségi listára, három helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre.

Tallinn óvárosa
1997, kismértékű határmódosítás: 2008
Kulturális (II)(IV)
Védett terület: 113 ha, puffer zóna: 2253 ha, hivatkozás: 822
A dánok által a középkorban alapított Tallinn az észak-európai kereskedővárosok egyik olyan példája, ahol a történelmi városközpont szinte sértetlenül megmaradt. A Hanza-szövetség egyik központja volt, hajdani gazdagságáról számos kereskedőház, fényűző középület és templom tanúskodik. A korábban Revalnak nevezett település 1920-ban lett Észtország fővárosa és ekkor kapta a Tallinn nevet. Az Óváros magja a Dómhegyen található, amelyet tornyokkal megerősített falakkal védelmeztek. Legfontosabb épülete a Szűz Mária-templom (a Dóm), amelyet 1230-ban kezdtek el építeni. A Városháza téren álló gótikus stílusú városháza a 14. századból származik. Figyelemre méltó még a fafaragványokkal gazdagon díszített Szentlélek-templom, a 13. vagy a 14. században alapított Szent Miklós-templom, valamint a Szent Olaf-templom. Az alsóváros a mai napig őrzi a középkorra jellemző szabálytalan úthálózatát, számos városi palotát és kereskedelmi célokra használt magánépületeket.
Struve földmérő vonal
 Észtország,  Fehéroroszország,  Finnország,  Lettország,  Litvánia,  Moldova,  Norvégia,  Oroszország,  Svédország és  Ukrajna közös világörökségi helyszíne.
2005
Kulturális (I)(IV)(VI)
Hivatkozás: 1187
A 19. századra a háromszögeléses módszer módszer már elérte azt a fejlettségi szintet, hogy rendszeresen alkalmazták a földméréseknél. Friedrich Georg Wilhelm von Struve német csillagász eldöntötte, hogy ezzel a módszerrel pontosan meghatározza a Föld formáját és nagyságát. A méréseket úgynevezett háromszögelési technikával, mérőpontok által meghatározott háromszöghálózat segítségével végezték. A munkát 1816-ban kezdték el és majdnem negyven évvel később 1855-ben fejezték be. A cél a tartui meridián, a Tartu városán áthaladó hosszúsági kör pontos megmérése volt. A tíz országon (Norvégia, Svédország, Finnország, Oroszország, Észtország, Lettország, Litvánia, Fehéroroszország, Ukrajna, Moldovai Köztársaság) áthaladó földmérő vonal a Jeges-tengertől a Fekete-tengerig húzódik, hossza 2820 kilométer, 258 háromszögből és 265 felsőrendű és 60 alsórendű pontból áll. A telepített mérési pontokból napjainkra 34 maradt meg.

Elhelyezkedésük

Észtország világörökségi helyszínei
Észtország világörökségi helyszínei (Észtország)

Javasolt helyszínek

Források

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!