Mauritius világörökségi helyszínei

Mauritius területéről eddig két helyszín került fel a világörökségi listára, egy másik helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre.

Aapravasi Ghat
2006
Kulturális (VI)
Védett terület: 0,16 ha, puffer zóna: 28,9 ha, hivatkozás: 1227
1834-ben a brit kormány Mauritius szigetét választotta az úgynevezett „nagy kísérlet” helyszínének, ahol a rabszolgaság szabad munkaerővel való felváltása érdekében 1920-ig mintegy félmillió munkást szerződtettek. Túlnyomó többségük cukornádültetvényeken dolgozott. A rabszolgaság eltörlésével az ültetvénytulajdonosoknak új, olcsó munkaerőforrásra volt szüksége, ennek következményeként a szerződtetett munkások százezrei a történelem egyik legnagyobb népvándorlását idézték elő. Az egész világon elterjedő új gazdasági rendszer egyik csomópontja Mauritius szigete volt, egyfelől Indiához való közelsége miatt (jelenlegi 1,2 milliós lakosságának 70%-a indiai eredetű), másfelől azért mert szigeten lévő ültetvények is gyors fejlődésnek indultak. A munkások több évre elköteleződtek, ennek ellentételezéseként fizetést, szállást és ellátást kaptak. Egy részüket Réunion szigetén, Ausztráliában, Dél- és Kelet-Afrikában vagy a Karib-szigeteken fekvő ültetvényekre szállították. Aapravasi Ghat (Bevándorlási állomás) 19. századból származó épületegyüttese a sziget fővárosában Port Luis-ban található. Az épületek ma már romos állapotban vannak, eredeti állapotuknak csak körülbelül a 15%-a maradt fenn.
Le Morne kultúrtáj
2008
Kulturális (III)(VI)()
Védett terület: 349,6 ha, puffer zóna: 2 405 ha, hivatkozás: 1259
A Mauritius délnyugati részén található ötszáz méter magasra emelkedő Le Morne-hegy a 18. században és a 19. század elején a szökött rabszolgák menedéke volt. Először a holland uralom idején a 18. század elején szállítottak ide rabszolgákat Afrikából, Madagaszkárról és Ázsiából és a cukornádültetvényeken dolgoztatták őket. A sziget jelentős központja volt az átmenő rabszolga-kereskedelemnek is. A szökevények a hegy elszigetelt, erdővel borított szinte áthatolhatatlan sziklás vidékén rejtőzködtek, magán a hegyen, a hegy lábánál vagy a hegyoldalban lévő barlangokban, ahol egész közösségek alakultak ki az úgynevezett maroonokból, szökött afrikaiakból és ázsiaiakból. Ezeket a közösségeket „magukra hagyottaknak” nevezték és a rabszolgaság 1835-ös eltörlése után legendás ellenállóként tisztelték őket. Történeteik szájhagyomány útján terjedtek és a lakosság kulturális örökségének részévé váltak. A sega nevű, a rabszolgaság idejéből származó tánc Mauritius nemzeti kultúrájának egyik meghatározó eleme lett. A környező dombokkal és lagúnákkal harmonikus egységet alkotó hegy a szökött rabszolgák szabadságért folytatott küzdelmének, valamint kreol identitás jelképének tekinthető.

Elhelyezkedésük

Mauritius világörökségi helyszínei (Mauritius)

Javasolt helyszínek

Mauritius javasolt világörökségi helyszínei
Megnevezés Kép Típus Kritérium Év Link
Black River Gorges Nemzeti Park Természeti VII, IX, X 2006 5038

Források

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!