Szíria világörökségi helyszínei

Szíria területéről eddig hat helyszín került fel a világörökségi listára, tizenkét helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre. Az UNESCO Világörökség Bizottsága 2013-as ülésszakán az országban uralkodó polgárháborús helyzet miatt az összes szíriai helyszínt felkerült a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.[1]

Damaszkusz ősi városa
1979
A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2013
Kulturális (I)(II)(III)(IV)(VI)
Védett terület: 86,12 ha, puffer zóna: 42,6 ha, hivatkozás: 20
Az i. e. 3. évezredben alapított Damaszkusz egyike a világ legrégebbi folyamatosan lakott városainak. A település az Egyiptomot Mezopotámiával összekötő kereskedelmi útvonal mentén fekszik. Az i. e. 14. században hol Egyiptom, hol Mitanni felügyelete alatt állt, végül a hettita befolyás alá került. Asszíria déli és nyugati terjeszkedésének idején a dél-szíriai régió egyik legerősebb asszír-ellenes központja volt, de végül mégis asszír fennhatóság alá került. I. e. 38-ban a Római Birodalomhoz csatolták. 636-ban az Omajjád kalifátus fővárosaként az arab világ része lett. A középkorban elsősorban kardokra és csipkékre szakosodott, virágzó kézműipar központja volt. A városban a történelem különböző időszakaiból 125 emlékmű maradt fenn, ezek közül a leghíresebb az egykori asszír szentély, majd a későbbi Szent János-bazilika helyére épült Omajjád-mecset és a Szent Pál életútjához köthető templomok és egyéb helyszínek.
Boszra ősi városa
1980
A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2013
Kulturális (I)(III)(VI)
Védett terület: 116,2 ha, puffer zóna: 200,4 ha, hivatkozás: 22
Boszra a Római Birodalom arábiai tartományának fővárosa, később a Mekkába vezető zarándokutak egyik fontos állomása volt. Első nagyobb fellendülése az i. e. 2. században következett be, amikor a nabateusok fennhatósága alatt állt, akik innen ellenőrizték a kereskedelmi útvonalakat. A város római korszakából többek között egy diadalív maradványai, egy közkút, két tetrapülon és lakóházad romjai maradtak fenn. Leghíresebb emléke a városfalakon kívül épült, 2. századi, szinte teljes épségben megmaradt római színház. A tizenötezer nézőt is befogadni képes színházat egy a 13. században épített citadella falai veszik körül, ennek köszönhető fennmaradása. Később a városban számos korai keresztény épületet emeltek, ezek közül néhány ma is látható. A 6. század elején befejezett katedrális nagymértékben hatott a korabeli keresztény építészeti formákra. Az 1950-ben helyreállított Omar-mecset egyike a legkorábbi megmaradt iszlám épületeknek. Az iszlám építészet további fennmaradt alkotásai egy 14. századi fürdő romjai, a Mabrak-mecset, ahol a hagyomány szerint Mohamed imádkozott, egy medresze a 13. század első évtizedeiből, egy ciszterna és az Ajjúbidák korában épült Fatima-mecset.
Palmüra romjai
1980
A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2013
Kulturális (I)(II)(IV)
Védett terület: 1 640 ha, puffer zóna: 16 800 ha, hivatkozás: 23
A Damaszkusz és az Eufrátesz között félúton fekvő Palmüra oázisa a 3. századig a kelet-nyugati kereskedelem és az ókor egyik legfontosabb kulturális központja volt. A ma romokban álló templomegyüttes és az oszlopsoros utcák kialakítása a perzsa hatásokkal összefonódott hellenisztikus és a római városépítészeten alapul, de a palmürai vallás és kultúra az arab sivatagi törzsek világához tartozott. Többségében megmaradt hatalmas középületeivel és lakónegyedeivel a település az ókori városépítészet egyik kiemelkedő példája. Főtengelye a hosszirányú fedett átjárókkal szegélyezett nyitott főutcát alkotó több, mint egy kilométer hosszú oszlopsor volt, ami Baál templomát kötötte össze az úgynevezett Diocletianus-táborral. Palmüra ma is látható legfontosabb részei a Baál-templom, a diadalív, az oszlopos főút, a színház, a tetrapülon, Diocletianus tábora, Nebo temploma, az arab kastély, és a temető számos toronysírral.
Aleppó ősi városa
1986
A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2013
Kulturális (III)(IV)
Védett terület: 364 ha, hivatkozás: 21
A Földközi-tenger térsége és a keleti kereskedelmi útvonalak egyik fontos csomópontján álló Aleppó az i. e. 3. évezredtől kezdve fejlődött és gazdagodott. A várost a részben mesterségesen létrehozott dombon álló Citadella uralja. Bár a Citadella feltehetően a 12. században épült, a dombot, ahol áll már az i. e. 3. évezredtől védelmi célokra használták. Az óvárost fallal vették körbe, ennek egyes részei ma is láthatók. Az i. e. 18. században hettita uralom alá került, majd később egyiptomi, asszír, babilóniai és perzsa hódítók követték egymást. A görög és római időkben elvesztette befolyása egy részét és csak az i. sz. 10. században virágzott fel újra. A város legfontosabb műemlékei az omajjád nagymecset, a fedett bazár, számos medresze, és romos állapotban lévő karavánszerájok. Aleppó jelenlegi arculatát az Ajjúbidák uralma alatt kapta, a források szerint a 13. században a városban több, mint 700 mecset állt. A Citadellán belül egy közfürdő, egy 1214-ben alapított mecset és a Királyi Palota található.
A Krak des Chevaliers és a Szaladin-citadella
2006
A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2013
Kulturális (II)(IV)
Védett terület: 8,87 ha, puffer zóna: 167,21 ha, hivatkozás: 1229
A várak a középkori hadi építészet kiemelkedő emlékei, egy időben mindkettő kulcsfontosságú keresztes védőbástya volt. A stratégiai fontosságú helyen, 650 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő látványos Krak des Chevaliers vár központi részét még az arabok emelték az ezredforduló előtt. A 13. század elején keresztes lovagok fennhatósága alá került, akik jelentősen kibővítették és megerősítették. A várat kettős fal veszi körül, a falakon belül vízvezetékkel és ciszternákkal. A 13. század első felében egy békésebb időszakban figyelmet fordíthattak az épület díszítésére is, ekkor készült a gótikus stílusú előcsarnok, és a nagymester bordás boltozatokkal lefedett lakosztálya. A vár 1271-ig maradt a Jeruzsálemi Szent János lovagrend (johanniták) ellenőrzése alatt, amikor a mamlúkok elfoglalták. A Szaladin-citadella eredetileg egy a 10. század végén épült bizánci erőd volt, amit a 12. század elején foglaltak el a keresztesek. A magaslaton álló vár egyetlen könnyen megtámadható pontjánál egy 130 méter hosszú, 20 méter széles árkot ástak. A várfalon belül ciszternákat alakítottak ki, később mecseteket építettek.
Észak-Szíria ókori falvai
2011
A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2013
Kulturális (III)(IV)(V)
Védett terület: 12 290 ha, hivatkozás: 1348
A Szíria északnyugati részén nyolc csoportban elhelyezkedő körülbelül negyven ókori eredetű falu fontos információforrás a késő antik és bizánci életmóddal kapcsolatban. A falvakat az i. sz. 1. és 7. évszázadban alapították, majd a 8. és 10. század között folyamatosan elnéptelenedtek. Építészeti örökségük megmaradt része lakóházakból, pogány templomokból, ciszternákból, fürdőkből és keresztény templomokból áll. A fennmaradt épületek kiválóan szemléltetik az átmenetet a római életformából a bizánci kereszténységbe. A vízkiemelő szerkezetek maradványai, a településeket védelmező falak romjai és a korabeli fejlett mezőgazdaság a technikai vívmányok magas szintű alkalmazásáról tanúskodik.

Elhelyezkedésük

Szíria világörökségi helyszínei (Szíria)


Javasolt helyszínek

Jegyzetek

Források

Read other articles:

Monk and abbot of Fleury Abbey (c.945–1004) This article is about the abbot of Fleury. For other people called Abbo, see Abbo. Saint Abbo of FleuryTitle page from a tract written by Abbo of Fleury, showing the word ABBO, created between 962 and 986 in Fleury AbbeyBornc. 945OrléansDied13 November 1004(1004-11-13) (aged 58–59)The monastery of La Reole in GasconyVenerated inCatholic ChurchEastern Orthodox ChurchFeast13 November Abbo or Abbon of Fleury (Latin: Abbo Floriacensis; c....

 

Сквер Героїв підпільників Країна  Росія Адміністративна одиниця Таганрог Координати: 47°12′59″ пн. ш. 38°55′20″ сх. д. / 47.21650100002777606° пн. ш. 38.92244100002777429° сх. д. / 47.21650100002777606; 38.92244100002777429 Сквер Героїв підпільників у 1973 році Сквер Героїв підпільни

 

Ваенхонг Менайотін {{{підпис}}}Загальна інформаціяГромадянство  ТаїландНародився 27 жовтня 1985(1985-10-27) (38 років)Махасаракхамd, ТаїландВагова категорія Мінімальна (до 47,6 кг)Стійка ПравшаЗріст 158 смРозмах рук 164 смПрофесіональна кар'єраПояс WBC (2014—2019Боїв 59Перемог 55Перемог но

Serbian footballer Miloš Bočić Personal informationDate of birth (2000-01-26) 26 January 2000 (age 23)Place of birth Belgrade, SerbiaHeight 1.73 m (5 ft 8 in)Position(s) ForwardTeam informationCurrent team CataniaNumber 24Youth career UdineseSenior career*Years Team Apps (Gls)2019 Udinese 0 (0)2019–2023 Pescara 29 (1)2021 → Pro Sesto (loan) 10 (1)2022 → Pistoiese (loan) 13 (3)2022–2023 → Frosinone (loan) 11 (0)2023– Catania 0 (0) *Club domestic league appear...

 

Catholic separate school board in Toronto, Canada For General public schools in Toronto, see Toronto District School Board. For French language Catholic schools in Toronto, see Conseil scolaire catholique MonAvenir. Toronto Catholic District School Boardformerly known asMetropolitan Separate School Board (MSSB)Location80 Sheppard Avenue East, Toronto, Ontario, M2N 6E8, Canada CanadaDistrict informationMottoTransforming the world through witness, faith, innovation and action.Imagine the Possib...

 

Coordenadas: 45° 22' N 7° 16' E Grosio    Comuna   Localização GrosioLocalização de Grosio na Itália Coordenadas 45° 22' N 7° 16' E Região Lombardia Província Sondrio Características geográficas Área total 127 km² População total 4 827 hab. Densidade 38 hab./km² Altitude 656 m Outros dados Comunas limítrofes Grosotto, Monno (BS), Sondalo, Valdidentro, Valdisotto, Vezza d'Oglio (BS) Código ISTAT 014033 Código cadastra...

国际足联纪律准则(英語:FIFA Disciplinary Code,简称FDC)是由国际足联司法机构颁布的一套守则和法规,由“纪律委员会”和“上诉委员会”组成[1]。 国际足联纪律准则规范了几乎所有与兴奋剂、腐败、仲裁、种族主义、体育场以及禁令(英语:Ban (law))等有关的问题,它还详细介绍了足球世界管理机构的行为准则。 委员会 国际足联纪律准则的决定和条例由了以下国...

 

The examples and perspective in this article deal primarily with OECD and do not represent a worldwide view of the subject. You may improve this article, discuss the issue on the talk page, or create a new article, as appropriate. (March 2022) (Learn how and when to remove this template message) This is a list of countries by the proportions of 25- to 64-year-olds having completed tertiary education as published by the OECD. It includes some non-OECD nations. Tertiary education is the educati...

 

1996 single by Tori Amos This article is about the song by Tori Amos. For other topics, see Tallulah. TalulaSingle by Tori Amosfrom the album Boys for Pele B-sideSamuraiFrog on My ToeLondon GirlsAmazing Grace / Til' the ChickenSister Named DesireAlamoReleasedMarch 11, 1996 (1996-03-11)[1]Length4:08LabelAtlanticEastWestSongwriter(s)Tori AmosProducer(s)Tori AmosTori Amos singles chronology Caught a Lite Sneeze (1996) Talula (1996) Professional Widow (1996) Talula is a son...

Japanese-Canadian war drama TV film This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (October 2015) (Learn how and when to remove this template message) HiroshimaDirected byKoreyoshi KuraharaRoger SpottiswoodeWritten byJohn HopkinsToshiro IshidoProduced byRobin SpryKazutoshi WadakuraAndrew AdelsonTracey AlexanderMichael CampusTetsuya IkedaPaul E. PainterStarrin...

 

Building in Timișoara, RomaniaCount Mercy HouseCasa Contelui de MercyAlternative namesMercy PalaceGeneral informationArchitectural styleClassicist, baroqueLocationTimișoara, RomaniaCoordinates45°45′22″N 21°13′54″E / 45.75611°N 21.23167°E / 45.75611; 21.23167Completed1812 The Count Mercy House (Romanian: Casa Contelui de Mercy) is a historical monument[1] in Timișoara, Romania. Also known as Mercy Palace, it was the residence of Florimond de Mercy...

 

2023 Boston City Council election ← 2021 November 7, 2023 (2023-11-07) 2025 → 13 seats on the Boston City Council   Party Non partisan Last election 13 Incumbent City Council President Ed Flynn Nonpartisan Elections in Massachusetts General 1942 1944 1946 1948 1950 1952 1954 1956 1958 1960 1962 1964 1966 1970 1974 1978 1982 1986 1990 1994 1998 2002 2006 2008 2010 2012 2014 2016 2018 2020 2022 Federal government U.S. President 1788–89 1792 1796 ...

Viktor Chukarin Nazionalità  Unione Sovietica Ginnastica artistica Palmarès Competizione Ori Argenti Bronzi Giochi olimpici 7 3 1 Mondiali 3 0 1 Per maggiori dettagli vedi qui Il simbolo → indica un trasferimento in prestito.   Modifica dati su Wikidata · Manuale Viktor Ivanovič Čukarin (in russo Виктор Иванович Чукарин?, in ucraino Віктор Іванович Чукарін?; Krasnoarmejskoe, 9 novembre 1921 – Leopoli, 25 agosto 1984) è stato u...

 

American businessman Jeffrey SprecherSprecher in 2020BornJeffrey Craig Sprecher (1955-02-23) February 23, 1955 (age 68)Madison, Wisconsin, U.S.Alma materUniversity of Wisconsin-Madison (BS)Pepperdine University (MBA)Occupation(s)Chairman and CEO, Intercontinental Exchange Chairman, New York Stock ExchangeSpouse Kelly Loeffler ​(m. 2004)​ Jeffrey Craig Sprecher (/ˌsprɛkər/, SPREK-ər, born February 23, 1955) is an American businessman, the founder, cha...

 

Hospital in Sutherland , ScotlandLawson Memorial HospitalNHS HighlandLawson Memorial HospitalShown in SutherlandGeographyLocationStation Road, Golspie, Sutherland KW10 6SS, ScotlandCoordinates57°58′23″N 3°59′18″W / 57.9730°N 3.9883°W / 57.9730; -3.9883OrganisationCare systemNHS ScotlandTypeGeneralHistoryOpened1899LinksListsHospitals in Scotland The Lawson Memorial Hospital is a health facility in Ben Bhraggie Terrace, Golspie, Scotland. It is managed by NHS...

Keuskupan MogadishuDioecesis MogadiscensisKatedral MogadishuLokasiNegara SomaliaMetropolitSubyek langsung Takhta SuciStatistikLuas637.657 km2 (246.201 sq mi)Populasi- Total- Katolik(per 2014)10.428.04330 (0.0002%)InformasiRitusRitus LatinKatedralKatedral MogadishuKepemimpinan kiniPausFransiskusUskupGiorgio Bertin (administrator apostolik)Peta Keuskupan Mogadishu (bahasa Latin: Mogadiscen(sis)) adalah sebuah keuskupan Gereja Katolik Roma yang terleta...

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (أكتوبر 2017) إعصار أوفيليا المعلومات الاعصار أوفيليا في الدرجة الثالثة يوم 1 اكتوبر تكون 19 سبتمبر 2011 تلاشى 7 اكتوبر 2011 الموسم موسم أعاصير المحيط الأطلسي 2011 الفئة الفئة ا...

 

グルーチョ・マルクスGroucho Marx 1950年撮影本名 Julius Henry Marx生年月日 (1890-10-02) 1890年10月2日没年月日 (1977-08-19) 1977年8月19日(86歳没)出生地 アメリカ合衆国・ニューヨーク州・ニューヨーク死没地 アメリカ合衆国・カリフォルニア州・ロサンゼルス職業 俳優・コメディアン・作家ジャンル 映画・テレビ番組・舞台・ラジオ番組活動期間 1905年 - 1976年配偶者 ルース・ジ...

Esma Redžepova (Macedoneană: Есма Реџепова)Esma RedžepovaDate personaleNume la naștereEsma Redžepova TeodosievskaNăscută8 august 1943 (80 de ani)Skopje, Bulgaria Decedată10 decembrie 2016 (73 de ani)[1] Skopje, Macedonia de Nord Căsătorită cuStevo Teodosievski[*]​ (până la 9 aprilie 1997) Cetățenie Regatul Bulgariei Statul Independent al Macedoniei Federația Democrată a Iugoslaviei Republica Socialistă Federativă Iugoslavia ...

 

Тамга рода Ошакты Ошакты (каз. Ошақты) — один из казахских родов . Исторически кочевали, проживали в нижнем течении Таласа, юго-восточных отрогах Каратау. В конце XIX в. их число достигло 20 тыс. человек. По подсчёту М. Т. Тынышпаева, их численность в 1917 г. достигала 70 ты...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!