A Közel-Kelet (néhol helytelenül az angol kifejezést fordítva Közép-Kelet) elsősorban politikai-történelmi, nem pedig földrajzi fogalom, mely a 20. század folyamán jött létre az itt felfedezett olajkincsnek és a kialakult bonyolult etnikai-vallási-politikai ellentéteknek köszönhetően, melyek az Oszmán Birodalom felbomlásával, illetve a brit és franciamandátumok kiürítésével és Izrael Állam megalapításával párhuzamosan harapóztak el. Az ebben rejlő lehetőségeket a nagyhatalmak maximálisan kiaknázták és elmélyítették a hidegháború során. Elsősorban Ázsiában helyezkedik el, de nyugati határa, Egyiptom révén Afrikába is átnyúlik. A Közel-Kelet egy nagy kiterjedésű középső övezetét „termékeny félhold” néven emlegetik.
A Közel-Kelet országai
A Közel-Kelet térképe
A Közel-Kelethez szűkebb értelemben az alábbi államok tartoznak:
A Közel-Kelet felszíne rendkívül változatos: az egyiptomi és arábiai sivatagoktól egészen az iráni és török magashegységeken keresztül a nagy folyamok (Nílus, Tigris, Eufrátesz) termékeny lapályaiig és a különféle tengerpartokig mindenféle felszíni forma megtalálható itt.
A Közel-Kelet éghajlata a felszíni formáknak megfelelően jobbára forró és száraz sivatagi, noha a Földközi-tenger mellékén mediterrán hatás is érvényesül, Törökország és Irán magasabb régióiban pedig hegyvidéki éghajlat uralkodik. A legtöbb helyen hull némi csapadék, de többnyire túl kevés vagy rendszertelen a megállapodott mezőgazdasághoz. A világ legrégebbi földművelő településeinek maradványai mégis Anatólia, Irak és Palesztina területén kerültek elő (ld. termékeny félhold).
Természeti erőforrások
Természeti erőforrásokban szegény régió. A füves puszták mára eltűntek. Az ivóvíz szinte mindenütt ritka érték, megszerzése az államok között zajló politikai játszma része (például a Golán-fennsíkIzrael és Szíria között). Egyes hegyvidékek réz-, vas- és más fémlelőhelyeket rejtenek, ezeket sok esetben az ókortól fogva művelik.
A Perzsa-öböl környékén valamint Mezopotámia északi részén hatalmas kőolajkészletek találhatók, a világ ismert tartalékainak több mint a fele. Az olaj a 20. század közepétől fogva rendkívüli mértékben megnövelte a Közel-Kelet jelentőségét. Áldásaiban csak néhány ország, elsősorban Szaúd-Arábia, Irán, Irak, Kuvait, Omán és az Egyesült Arab Emírségek részesülnek.
Történelem
Az Oszmán Birodalom 1900 körül magába foglalta a Közel-Kelet jelentős részét
A Közel-Kelet földrajza is hozzájárult lakóinak sokféleségéhez. E sokszínűség nem mindig mutatkozik meg a statisztikákban. A közel-keleti népesség kilenctizedének vallása az iszlám. Nagy többségük szunnita, de Irakban, Szíriában és Libanonban jelentős a síita elem. Libanonban tömbben, a Közel-Kelet többi részén elszórtan keresztény közösségekkel is találkozhatunk, míg Izrael többségében zsidó állam.
Nyelvek
Az itt élők fele arabul beszél. Jelentős a kurdul, törökül vagy perzsául beszélők száma.
A fennálló különbségek a második világháború óta több helyen vezettek etnikai és/vagy vallási összeütközésekhez, polgárháborúkhoz.