Mali világörökségi helyszínei

Bővebben: Világörökség

Mali területéről eddig négy helyszín került fel a világörökségi listára, tizenöt további helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre.

Az országban uralkodó zavaros politikai helyzet miatt először 2012-ben két helyszín, Timbuktu és Aszkia síremléke később, 2016-ban Dzsenné óvárosa is felkerült a Veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.

	Dzsenné óvárosa
	1988
	A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2016
	Kulturális (III)(IV)
	Hivatkozás: 116
	A Niger folyó és egyik fő mellékfolyója a Bani között elhelyezkedő Dzsenné a torkolatvidéken élt iszlám előtti civilizációk egyik tanúja. A körülbelül i. e. 250 óta lakott település évszázadokon át szoros kereskedelmi kapcsolatban állt a vízi úton megközelíthető Timbuktuval, valamint a Szaharán keresztül folytatott gyapot, arany és rabszolga-kereskedelem egyik központja volt. A 15. században a Szongai Birodalom fennhatósága alá került, de ekkor is megőrizte befolyását és ezután is fejlődni tudott. A 15. és a 16. században fontos szerepet játszott a muszlim vallás terjesztésében. A település hagyományos házaiból mintegy kétezer ma is áll, ezeket alacsony dombokra építették, hogy védekezzenek a folyó áradásaitól. Dzsenné építészete marokkói hatásokat mutat, fő jellegzetessége a függőleges irányban való terjeszkedés. A települést több mint 2 kilométer hosszú agyagfallal vették körbe amelyet lőréses oromzatokkal és kapukkal tagoltak. A régebbi kerületekben 16-19. századi lapos tetejű kereskedő- és kézművesházak állnak. A híres nagymecsetet, ami a széles sugárúttal kettéválasztott város emblematikus építménye, a 19. században lebontották, de a 20. század elején hagyományos szudáni Száhel vályogtégla-stílusban újjáépítették.

	Timbuktu
	1988
	A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2012
	Kulturális (II)(IV)(V)
	Hivatkozás: 119
	A Szahara déli peremén elhelyezkedő, a híres iszlám Szankoré Egyetemnek otthont adó Timbuktu a Mali Birodalom 1330-körül kezdődő virágkorában Nyugat-Afrika egyik vezető kereskedelmi és kulturális központja volt. A hagyomány szerint az 5. században alapította egy tuareg csoport, akik egy átmeneti táborhelyet hoztak létre a területen. 1468 után a Szongai Birodalom, 1591-től marokkói fennhatósága alá került, később tuaregek lakták, majd 1984-ben franciák szállták meg. A városba Afrika különböző részéből érkeztek tudósok, számos iskolájában a becslések szerint 25 000 diák is tanulhatott. A városképet tömbszerű agyagépületek határozzák meg. A világörökségi helyszínhez három mecset, tizenhat mauzóleum, illetve temető tartozik. A három nagy mecset, a Djingareyben, a Szankoré és a Szidi Jahia a város történetének lenyűgöző emlékei, közülük is kiemelkedik a csaknem teljesen agyagból épült Djingareyben-mecset. A Szidi Jahia-mecset a térség legkisebb vallásos jellegű épülete. A középkori egyetem a város északi részén helyezkedik el, a szintén ebben a városrészben álló Szankoré-mecset jellegzetességei a piramis alakú, agyagból és fából emelt minaretjei.

	Bandiagara szirtjei (A dogonok földje)
	1989
	Vegyes (V)(VII)
	Védett terület: 327 390 ha, hivatkozás: 516
	A Bandiagara területe sziklák és homokos fennsíkok kombinációja, a dogon kultúra egyik központja. A világörökségi helyszínhez a sziklafalak alatt elterülő síkságok is hozzátartoznak 250 dogon faluval és a környéken élő szogon közösség településeivel. A dogonok a 15 - 16. században népesítették be a területet, jelenlétükről lapos tetejű kunyhóik, közösségi épületeik, magtáraik és sziklatemetőik tanúskodnak. Épületeiket vallási és mitológiai megfontolások alapján emelik. Hagyományaikra a maszkok használata, az ősök és egyes állatok, mint például a rókák és sakálok tisztelete, a bonyolult rituálék és ceremóniák jellemzőek. Kultúrájukban fontos szerepet játszik az ünnepek és szertartások alatt viselt maszkok készítése is. Leglátványosabb településeik meredek sziklákon helyezkednek el négyszögletes vályogkunyhókkal és magtárakkal. A férfiaknak és a nőknek külön magtárakat emelnek, ahol az élelem mellett értékeiket tárolják. Jellemző épülettípus ezen kívül a kerek tornyokkal ellátott Binu-szentély és a Toguna, a felnőtt dogon férfiak találkozóhelye.

	Aszkia síremléke
	2004
	A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2012
	Kulturális (II)(III)(IV)
	Védett terület: 4,24 ha, puffer zóna: 82,7 ha, hivatkozás: 1139
	Aszkia 17 méter magas, piramis szerkezetű sírját 1495-ben Aszkia Muhammad szongai uralkodó részére építették Mali északkeleti részén, a birodalom fővárosában, Gaóban. A településen ez az egyetlen fennmaradt emlék a Szongai Birodalom korából, ami kisebb megszakításokkal a 7. századtól a 16. századig állt fenn. A sír építtetője az Aszkia-dinasztia megalapítója, Aszkia Muhammad eredetileg az 1464-től 1492-ig uralkodó Szunni Ali hadvezére volt, akinek halála után Aszkia Muhammad magához ragadta a hatalmat. Aszkia az uralkodása alatt államvallássá tette az iszlámot. A birodalom a 15. és a 16. században élte virágkorát, ekkor a Marokkóval, Arábiával, Indiával és Kínával folytatott kereskedelem hasznából jelentős vagyonokat halmoztak fel. A sír a Száhel-övezetre jellemző agyagépítészet egyik kiemelkedő példája. Piramis alakja az egyiptomi piramisokat utánozza. A hagyomány szerint az uralkodó járt Egyiptomban, ahol lenyűgözték az ókorban emelt piramisok, ezért készíttetett magának is hasonló alakú síremléket.

Elhelyezkedésük

Pozíció Mali térképén

Javasolt helyszínek

Név	Típus	Kritérium	Év	Hiv.
A Kankou Moussa mecset helye Gaóban	vegyes	II, IV	2021	[1]
Manden történelmi helyszínei és kultúrtájai	vegyes	II, IV, X	2018	[2]
Bamakói székesegyház	kulturális	II, IV	2017	[3]
Mandiakuy-i templom	kulturális	II, IV	2017	[4]
Gourma elefánt biodiverzitás rezervátum	természeti	VIII, X	2017	[5]
A Niger-folyó medencéje	természeti	VIII, X	2017	[6]
A Bafing Makana Park biodiverzitási rezervátum	természeti	VIII, X	2016	[7]
Magui-tó	természeti	VIII, X	2016	[8]
Hamdallahi történelmi városa	kulturális	I, VI	2009	[9]
Médine-i erőd	kulturális	III, IV	2009	[10]
Nionói nagymecset	kulturális	III, IV	2009	[11]
Komoguel mecsete	kulturális	III, IV	2009	[12]
Sikasso Tata	kulturális	I, II, VI	2009	[13]
Baoulé védett terület	kulturális	II, IV	1999	[14]
Es-Souk	kulturális	II, IV	1999	[15]