Vas vármegyei, horvát származású.[5]Budapesten született Sinkovits Jenő vendéglős és Göndöcs Terézia elsőszülött fiúgyermekeként. Kispesten nevelkedett, ahol nagyapja, Sinkovits Vince meséi mellett nőtt fel, aki sokat mesélt Attiláról, Csaba királyfiról, a hadak útjáról, 1848-ról és az első világháborúról. A gazdasági válság csődbe juttatta a család kisvendéglőjét. Ebből a gyermek Sinkovits csak annyit fogott fel, hogy kisebb lakásba kellett költözniük, ahol később öccse is megszületett. Édesanyja varrással próbálta kiegészíteni a család jövedelmét és közben németül tanította fiát. Ennek a második világháború alatt nagy hasznát vette.
Lassan stabilizálódott a család helyzete, édesapja főpincéri állást szerzett a híres Ilkovics étteremben, ő pedig az Árpád Gimnázium diákja lett. Az iskolában egész életére szóló élményekben volt része. Itt lett cserkész, ami kitöltötte ifjúsága minden percét. Állítása szerint életre, erkölcsre, hazafiságra, bajtársiasságra, hitre, hűségre, önállóságra, és önfegyelemre, kézügyességre és talpraesettségre, szorgalomra és leleményre nevelte, magyar népdal- és népmesekincshez, természetismerethez és -szeretethez, madárvédelemhez és természetjáró kultúrához szoktatta. Katolikus hittanára, dr. Könözsy Lajos hatására még a papi pályára is gondolt. Az első bécsi döntés után Ipolyság mellett cserkésztáborozott. A háború alatt kelletlenül, de a Leventemozgalomban is részt vett. Nem szerette, mivel cserkésznek vallotta magát, és szerinte a két mozgalom olyan volt akár a tűz és a víz. Egy leventegyakorlat után, amikor diáktársai előtt egy oktató a neve miatt megalázta, édesapja felvetette, hogy meg kellene változtatniuk a családnevüket. Sinkovits azonban így reagált: „Nem, Édesapám! Most már csak azért is ezzel a névvel mutatom meg!”
A második világháború alatt – mint cserkész – kármegfigyelő szolgálatot teljesített a Margit-szigeti víztoronyban és a Szemlő-hegyi víztározónál. Később édesanyjával és két testvérével Somogy vármegyébe költöztek nagybátyjához, ahol mint leventekorút befogták kötelező hadi munkára. Galambok határában ásott tankcsapdát, lövészárkot, géppuskafészket, olykor napi tíz kilométert gyalogolva sárban, fagyban. De edzettsége és istenadta humora ezen is átsegítette, még társaiban is ő tartotta a lelket. A háború vége felé egyre több visszavonuló német katonával találkozott (itt vette hasznát édesanyja németnyelv-tanításának), sőt egyszer még egy Németország felé tartó vonatra is felrakták, azonban Szentgotthárdnál „véletlenül” lemaradt a szerelvényről.
Amikor a németek kivonultak, a néhány napos békét kihasználva „ástak". De már nem lövészárkot, hanem családi ezüstöt, lesütött húsokat, bödön zsírt, mézet, hordónyi pálinkát és bort. Több családtagját elvitték az „oroszok”, sőt magának Sinkovitsnak is háromszor kellett megszöknie tőlük, mivel málenkij robotra akarták fogni. 1945 őszén újraindult a tanév az Árpád Gimnáziumban. 1947-ben érettségizett, majd felvették a Színiakadémiára. Egykori gimnáziumában 1999 óta évente megrendezésre kerül a Sinkovits Imre vers- és prózamondó verseny.[6]
Színészi pályája
1948-tól a Belvárosi Színházban, 1949-től az Ifjúsági Színházban játszott, ösztöndíjasként az Apák ifjúsága című darabban láthatta a közönség. Kolléganője Gombos Katalin színésznő volt, aki éppen ekkor szerződött vidékről Budapestre, a darabban ő alakította Dását. Hamarosan szerelem szövődött köztük, és 1951-ben össze is házasodtak. Ugyanebben az évben szerezte meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, valamint ugyanekkor a Nemzeti Színházhoz ment át, ahol 1956-ig játszott.
A Nemzetiben Háy Gyula: Az élet hídja című drámájában kapta első szerepét, a darab szerinti édesapját Bihari József alakította, akivel baráti viszonyba került.
Az áttörést Madách ImreMózes című darabjának címszerepe jelentette számára. Mózest olyan drámai erővel játszotta el, hogy a bemutatótól számítva 22 éven keresztül, 700-nál is több alkalommal lépett fel ebben a szerepben.
Az 1956-os forradalom alatt
1956. október 23-án Sinkovits Imre tízezres tömeg előtt szavalta el a Nemzeti dalt a Petőfi-szobornál, az esemény az 1956-os megmozdulás jelképe lett. Este, a Parlament előtti tömegtüntetésen az épületben Nagy Imrére váró írók és politikusok közé keveredve élte át Nagy Imre megérkezését és beszédét.[7]
1956. október 30-án délelőtt 11 órakor került sor Színművészek Ideiglenes Nemzeti Bizottságának tagválasztására a Nemzeti Színházban. Az eseményen jelen volt a Madách Színház, az Operaház, a Néphadsereg Színháza, valamint a Nemzeti Színház tagsága. A jelenlévők Bessenyei Ferencet és Hindi Sándort követően harmadikként Sinkovits Imrét választották be, majd utána Raksányi Gellért, Szörényi Éva, Juhász József, Marosi Károly, Somogyvári Pál, Temesi János, Homm Pál, Bán József, György József, és Hegyi György következtek. Az ülésen határozat született arról, hogy a színészek és a művészek tiltakozás gyanánt mindaddig szüneteltetik munkásságukat, amíg Magyarországon szovjet csapatok tartózkodnak, az ÁVH-t fel nem oszlatják és a bűnösöket felelősségre nem vonják, valamint, amíg létre nem jön a Szovjetunióval való teljes egyenlőségen alapuló független viszony. Bárminemű restaurációval szemben is fellépnek, és még a Magyar Rádióban sem hajlandóak szerepelni.
Ugyanezen a délutánon Színművészeti Szövetségben a budapesti színházak küldöttei életre hívták a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség Forradalmi Bizottságát. A tagok közé itt is beválasztották Sinkovits Imrét, Darvas Ivánnal, Pécsi Sándorral, Szakáts Miklóssal, Molnár Tiborral, Lukács Miklóssal, Palló Imrével, és Bessenyei Ferenccel együtt. Itt, mintegy megerősítésképpen, a színházak bezárása mellett döntöttek a szovjet csapatok kivonulásáig. Egyúttal az ország valamennyi színházának a művészeit felszólították, hogy színházak forradalmi bizottságát alakítsák meg mindenhol, egyúttal szervezetek azonnali hatállyal lépjenek kapcsolatba a Színművészeti Szövetség Forradalmi Bizottságával.
A forradalom leverése után
1956. november 4-i szovjet invázió és a forradalom leverése után az új, kádári hatalom a bizottság működését felfüggesztette, majd rövidesen feloszlatta, tagjai ellen pedig az államhatalom megdöntésére való felbujtás vádjával indított eljárást. Sinkovitsot népszerűsége miatt nem merték börtönbüntetéssel sújtani.[8] Helyette politikai nyomásra előbb a Nemzeti Színház vezetősége rendszerellenes magatartás miatt fél évre eltiltotta a színpadtól, majd elbocsátották. „Ők tőlem nyilvános önkritikát kívántak, és én ezt nem voltam hajlandó megtenni. [...] Még élő vezető politikusunk próbált azzal hatni rám: Sinkovits elvtárs, maga kövezte ki az utat a Petőfi-szobortól a Köztársaság térig. Én ezt ott, akkor, rögtön visszautasítottam. Ezt követte volna a mentőakció: hogy hangosan nyilatkozzak. Azt mondtam: nem, nincs mit visszavonnom.” – emlékezett a művész 1988-ban.
Ebben az időszakban folyamatosan nyomozók zaklatták, megfigyelték, kihallgatásokra vitték. A családja megélhetése végett más munkát vállalt, játékfröccsöntőként dolgozott.[8] Csak 1958-tól engedték meg neki, hogy a külvárosi, „proli” színháznak számító József Attila Színházban újra színészként játsszon. Kiemelkedő tehetsége itt is kifejezésre jutott, sorra vitte sikerre szerepeit. 1963-ban engedték vissza a Nemzeti Színház társulatába, amelynek évtizedeken át meghatározó tagjaként működött. Egyik legismertebb filmszerepe A tizedes meg a többiek felejthetetlen alakítása. Munkahelyét, a Nemzeti Színházat 2000-től kormányzati döntéssel Pesti Magyar Színházra nevezték át. Itt játszott haláláig. 72 évesen halt meg, tüdőrákban.
Halála előtt alig fél nappal a Magyar Színházban lépett fel; Vörösmarty MihályCsongor és Tünde című darabjában játszotta a Tudós szerepét. Azon az estén légszomjjal küszködött, szemmel láthatóan nem volt jól, alig tudott színpadra lépni, Kozák András vezette kézen fogva a színpadig, de minden erejét megfeszítve tette a dolgát. Az előadás után a színpadról lejövet az öltözőig is alig tudott elmenni, ereje elhagyta. Néhány óra múlva otthonában érte a halál. A jó barát, Agárdy Gábor mondta: „…harminchét éven át öltöztünk egy öltözőben. A testvéremet veszítettem el, a barátomat. Nem tudom felfogni. Ez döbbenet. Ez nem igaz. Most ment volna a Balkáni gerle, amiben együtt játszunk. S ilyen hirtelen… Délelőtt telefonáltak a színházból, hogy nem érzi jól magát, s lemondta még a hétvégi Ármány és szerelem előadását is. De mindent titkolt, még azt is, hogy ki az orvosa… Az is fájt neki, hogy a Nemzeti Színháztól elvették a nevét. Nem mutatta, nem beszélt róla, mert azt mondta, nem érdemes. Nem tudom elképzelni, mi lesz, ha bemegyek az öltözőbe, s ott látom majd az elárvult helyét.”
Temetése
2001. február 2-i temetése valódi nemzeti esemény volt. A közszolgálati televízió a tervezett hatvanhárom perc helyett kilencvenkilenc perc időtartamban, és élő adásban sugározta búcsúztatását az Óbudai temetőből, ahol hozzá méltó, egyszerű, csendes szertartás zajlott. A képernyőn pusztán a képeket lehetett látni, senki nem közvetített vagy kommentálta az eseményeket. Színésztársát búcsúztatta Kállai Ferenc. Sinkovits csodálatos verstolmácsolásaival kísért bejátszásokon az ő 1956-os bátorságát és színészi maradandóságát, emberi egyszeriségét dokumentálták.
Ars poeticája
„... az én életem a színház. S a hitvallásom; hiszek a színházban, a művészetben, az érzelemben és az emberi értelemben. Én az érzelmekre ható színházat vélem igazán modernnek. Csakhogy, minden dolgok dialektikája, hogy az érzelem felkeltésének az útjai értelmi cselekvések kockáival kövezettek. Én magam is először néző, vagyis olvasó módjára fürdöm meg a szerepeimben. Hagyom magamra hatni az író gondolatait. Azt akarom megtudni, hogy szeretem, vagy gyűlölöm az író által megálmodottat. Félreértés ne essék, nem a szerepemet, hanem az alakot, amelyet az író írt. Majd ezt az első benyomásomat akarom felidézni a nézőben. Így építem, építgetem a figurát apró kövekből nagy alapokra, majd később egyre kisebb kockákkal. Faragom és csiszolgatom, amíg össze nem áll egyetlen alakká. Amikor így tudatosan felépítem, akkor lepergetem az egészet magam előtt, úgy mintha én lennék a néző. Átélem a szinte lehetetlent, a magam látását. Ehhez egyetlen eszköz, hogy ismerni kell a nyersanyagot, amellyel dolgozom. A nyersanyag pedig én vagyok. A testem, és legbelül, amelyet szellemnek neveznek. Ismerni kell az erényeket, de még fontosabb a fogyatékosságokról tudni. Legszigorúbb kritikusom én vagyok, hiszen én tudom igazán, hogy mennyit nem tudok. ... Abban hiszek, hogy a színház segít az embereknek jobbá, szebbé tenni az életüket. Én azért lettem színész, mert úgy éreztem, a hogyanról van mondanivalóm." (Film Színház Muzsika – 1961. 25. szám)
Elhangzott az óbudai Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban:
„Egy hetven esztendős vén diák az óbudai Árpád Gimnáziumból kéri türelmeteket néhány mondat erejéig. Legelébb is, sohasem felejtsétek el iskolátok névadójának, Kőrösi Csoma Sándornak élete példáját. No nem kell ezért világutazókká válnotok, hogy a magyarság eredetét, őshazáját felkutassátok. Akad felfedezni, megőrizni való e 75 esztendeje Csonka Hazában is! (Elég ha Csoma Sándor szülőfalujára, a háromszéki Kőrösre gondolunk.) Nem kell elzarándokolni a távoli Dardzsiling régi angol temetőjébe sem, ahol végre megpihen „...egy szegény, árva magyar pénz és taps nélkül! Ki nemzetének bölcsejét kereste és a maga sírját találta itt – de halhatatlanságát is!", miként sírfeliratán olvasható. Élete példáját kutassátok s kövessétek! Önfegyelmét és szorgalmát, keresztény hitét és edzett testét, puritán életvitelét, hatalmas műveltségét! S mindezeket a Haza és Emberiség szolgálatába állítva! Ez a mai harsogó-csápoló-idegrángásos, lélektelen „fogyasztói társadalom", diszkóival, hamburgerjeivel, drogos-alkoholos tömeghisztériájával, mint a hínár húz le a tartalmatlan, csenevész élet mocsarába! Az így elsatnyult testben, milyen lélek lakozhat? Márpedig Magyarországnak testben és lélekben is erős, egészséges, keresztény Ifjúságra és Családokra van szüksége, ha fenn akarunk maradni a jövő századokban, évezredekben! De feladat vár Rátok a nyelvápolás terén is. Nem a tibeti nyelvtan s szótár elkészítése, csupán Édesanyátok nyelvének tisztán tartása, megőrzése, hogy szeplőtlen gazdagságában adhassátok tovább gyermekeiteknek, unokáitoknak! Mert ez az egyik, tán legerősebb kapocs, mely összeköt Valamennyiünket, élő és holt magyarokat! Végezetül! Nem az Őshazát kell keresnünk! (De azért ismerjük meg a tudósok, nyelvészek, régészek s néprajzosok eddigi kutatásait, eredményeit.) Ezt a mostani, megcsonkított, fenyegetett sorsú Hazát kell megismernünk, felemelnünk, becsülnünk és megvédenünk, magunknak s a Jövendőnek! Tamási Áronnal szólva: „Mi végre vagyunk a világon? Hogy valahol otthon legyünk benne!" Ez a „valahol", itt van a talpunk alatt! Magyarország! Fiatal Barátaim! Tudom, nem kevés, amit kértem Tőletek. De csak így, s csak ezért érdemes élni! Márpedig e Nemzetnek annyi hősi halottja volt, most hősi élőkre van szüksége! Hiszem, Ti azok lesztek! Megfáradt, öreg, de szeretetet, hitet sugárzó karommal ölellek Benneteket!" – Sinkovits Imre.
Kemény Egon–Ignácz Rózsa–Soós László–Ambrózy Ágoston: „Hatvani diákjai” (1955) Rádiódaljáték 2 részben. Szereplők: Hatvani professzor – Bessenyei Ferenc, Kerekes Máté – Simándy József, női főszerepben: Petress Zsuzsa, további szereplők: Mezey Mária, Tompa Sándor, Pálóczi Horváth Ádám: Sinkovits Imre, Zenthe Ferenc, Bende Zsolt, Horváth Tivadar, Kovács Károly, Hadics László, Gózon Gyula, Csákányi László, Dénes György és mások. Zenei rendező: Ruitner Sándor. Rendező: Molnár Mihály és Szécsi Ferenc. A Magyar Rádió (64 tagú) Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte, közreműködött a Földényi-kórus 40 tagú férfikara. 2019 – Kemény Egon kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző halálának 50. évfordulója esztendejében CD-újdonságként jelentek meg a Hatvani diákjai és a Komáromi farsang című daljátékai eredeti rádió-hangfelvételeinek (1955, 1957) digitalizált (2019) duplaalbumai. kemenyegon.hu
"Vigasz-lámpácskák". Válogatott írások, 1981–2000; összeáll., szerk. Balatoni Monika; Kairosz, Szentendre, 2001 (Magyar Thália). A kötetet 2021-ben kiadta a POKET ZsebkönyvekKeleti Éva és Gáti György fényképeivel kiegészítve.
↑ abFind a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2024. november 14.)
↑A mai burgenlandi horvátok, illetve nyugat-magyarországi horvátok között napjainkban is gyakori név a Sinkovits, illetve változatai a Sinkovich, Sinkovics.
↑„…mentünk tovább a Fő utcán keresztül a Parlament elé, ott aztán megtudtam, hogy benn van egy egyetemista küldöttség, és a kb. 3-4-5 ezer főnyi tömeg be akarja törni a Parlament 1-es kapuját. […] Igyekeztem ezeket az embereket megnyugtatni, lecsillapítani; főleg mert beláttam az ablak szélén, s belül géppuskával, géppisztollyal álltak. Aztán jött Erdei Ferenc felesége, Majláth Jucó, aki képviselő volt, s igazolványával bevitt egy terembe, ahonnan Nagy Imrét már keresték telefonon, mert kint a tömegben már gyújtották meg az újságpapírokat és Nagy Imrét követelték. Naiv, fiatal színész, 28 éves voltam, azt gondoltam, hogy ugyanúgy le tudom csitítani őket, mint előzőleg két helyen már. És kezdtem mondani Batsányitól A látót, a Franciaországi változásokat, Adytól a Fölszállott a pávát, Petőfi Nemzeti dalát, de már engem is kifütyültek. Felgyorsultak az események, és az emberek Nagy Imrét akarták hallani...”
Sinkovits Imre: Nincs mit visszavonnom, interjúArchiválva2017. április 10-i dátummal a Wayback Machine-ben, Vasárnapi Újság, 1988.09.04.
↑ ab„Óbuda – 1956”, Időszaki kiállítás az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából az Óbudai Múzeumban. 2016
↑A magyar szinkron 1973-ban készült, és a televízióban 1974. április 30-án adták le.
↑A magyar szinkron 1991-ben készült, és a televízióban 1992. október 21-én adták le.
↑A magyar szinkron 1978-ban készült, és a televízióban 1982. március 20-án adták le.
↑A magyar szinkron 1966-ban készült, és a hazai mozikban 1967. április 27-én mutatták be.
↑A magyar szinkron 1974-ben készült, és a hazai mozikban 1975. szeptember 25-én mutatták be.
↑A magyar szinkron 1977-ben készült, és a hazai mozikban 1979. június 28-án mutatták be.
↑A magyar szinkron 1987-ben készült, és a televízióban 1988. július 23-án adták le.
↑A magyar szinkron 1980-ban készült, és a televízióban 1982. augusztus 6-án adták le.
↑A magyar szinkron 1987-ben készült, és a televízióban 1988. augusztus 20-án adták le.
↑A magyar szinkron 1983-ben készült, és a televízióban 1984. december 26-án adták le.
↑A magyar szinkron 1985-ben készült, és a televízióban 1986. augusztus 24-én adták le.
↑A magyar szinkron 1986-ban készült, és a hazai mozikban 1987. október 29-én mutatták be.
.jpg)
.JPG)
.JPG)
