III. Károly spanyol király unokáiként férjével közeli rokoni kapcsolatban álltak, elsőfokú unokatestvérei voltak egymásnak. Frigyükre a Bourbon-ház spanyol és nápolyi ágai közötti dinasztikus dupla-házasság révén került sor: 1802-ben Mária Izabella mellett bátyja, Asztúria hercege hozzáment a nápolyi trónörökös húgához, Mária Antóniához. A nápolyi udvarban a hercegnő nem tett jó benyomást anyósára, Ausztriai Mária Karolinára, aki sosem kedvelte meg menyét. Mária Izabella anyósa 1814-es halálát, majd hitvese 1825-ös királlyá válását követően sem tett szert politikai befolyásra, főleg leányai házasságáért felelt.
1804-től kezdődően férjével való huszonnyolc évig tartó házasságuk alatt összesen tizenkét gyermeket szült, köztük a későbbi II. Ferdinánd nápoly–szicíliai királyt. Hitvese 1830-as halála után több szerelmi viszonyt is folytatott, majd 1839-ben másodjára is megházasodott a nápolyi hadsereg egy tisztjével, a nála tizenhat évvel fiatalabb Francesco del Balzo gróffal. Kedves jellemének köszönhetően Mária Izabella 1848 szeptemberében bekövetkezett haláláig mindvégig népszerű és közkedvelt maradt.
Életrajza
Ifjúkora
Mária Izabella (spanyolul:María Isabel) 1789. július 6-án született a madridi királyi palotában. IV. Károly spanyol király és Parmai Mária Lujza királyné legfiatalabb életben maradt leánya volt. Szülei tizennégy gyermeke közül ő volt a tizedik, egyben az ötödik leánygyermek.[2] Az udvari pletykák szerint az infánsnő valódi apja nem a király, hanem anyja szeretője, Manuel Godoy volt, aki 1792-től az ország miniszterelnöke lett.
Az infánsnő gyermekkora egybeesett a francia forradalom kitörésével és az ebből adódó spanyol politika átrendeződésével. Egy nagycsalád legfiatalabb túlélő leányaként szülei elkényeztették, oktatására keveset fordítottak. Amikor 1800 decemberében Lucien Bonaparte személyében új francia nagykövet érkezett Spanyolországba, felmerült az infánsnő és az Első Konzul közötti házasság terve. Napóleon felesége ekkor még Joséphine de Beauharnais volt, ám javasolták a Konzulnak a válást, hogy egy királyi vérből származó hercegnőt vegyen feleségül, ezzel is tovább szilárdítva helyzetét. Mivel azonban Napóleon nem sokra tartotta a Bourbonokat, a Mária Izabellával való házasság sosem valósult meg.
Mária Izabella és Calabria hercegének házassági ötlete Alquier francia diplomatától származott, aki korábban Madridban és Nápolyban is francia nagykövetként szolgált. Alquier a frigytől remélte a Nagy-Britannia szövetségesének számító, valamint a Francia Köztársasággal ellenséges Nápolyi Királyság bevonását a nem sokkal korábban megalakult spanyol–francia szövetségbe. Terve egy kettős-házasság volt a Bourbon-ház spanyol és nápolyi ágai között. Ennek értelmében a nápolyi trónörökös feleségül veszi unokatestvérét, Mária Izabella infánsnőt, egyúttal az infánsnő bátyja, Asztúria hercege elveszi Ferenc húgát, Mária Antóniát. Mária Karolina nápolyi királyné ellenezte a gyermekeit kiházasító terveket, mivel szívből gyűlölte Franciaországot – révén, hogy a forradalom alatt kivégezték szeretett testvérét, Marie Antoinette királynét –, valamint nem bízott a spanyolokban a Napóleonnal tanúsított jóindulatuk miatt. Mária Izabella infánsnő mindössze tizenkét éves volt a házassági szerződés megkötésekor. Ez még abban a korban is szokatlannak számított, amikor a hercegnőket fiatal korukban adták férjhez. A mielőbbi házasságot azonban az indokolta, hogy szükséges volt a minél előbbi szoros kapcsolat kialakítása a madridi és nápolyi udvarok között a kritikus napóleoni terjeszkedés időszakában.
A két házasságról szóló szerződést 1802 áprilisában írták alá Aranjuezben. 1802. július 6-án, tizenharmadik születésnapján Mária Izabella infánsnő meghatalmazottak útján hozzáment a huszonöt esztendős unokatestvéréhez, Ferenc nápolyi és szicíliai trónörököshöz Madridban. A szertartáson az infánsnő bátyja, Ferdinánd képviselte a vőlegényt. A spanyol királyi család augusztus 13-án Barcelónába utazott. Ide érkezett meg a nápolyi delegációval Ferenc és nővére, Mária Antónia. A két pár október 4-én házasodott ténylegesen össze. Az ünnepségek október 12-ig nyúltak, majd Mária Izabella elindult újdonsült férjével Nápolyba, ahova október 19-én érkezetek meg. Új hazájában neve olasz megfelelője lett: Maria Isabella.
Nápoly és Szicília trónörökösnéje
Személye nem keltett jó benyomást a nápolyi udvarba érkezését követően. Különösen anyósa, a királyné volt csalódott. Mária Karolina Gallo márkijának írt levelében kifejtette, hogy Mária Izabellát kicsinek és testesnek tartja, aki gyakran ok nélkül vihorászik, emellett meglehetősen unalmas és műveletlen. A királyné leveleiben azt is taglalta, hogy a hercegné sem olaszul, sem franciául nem beszél, csak spanyolul szólal meg, azzal is kifejezéstelenül és röviden. Leánya, Mária Antónia hasonló véleményen volt újdonsült férjéről, Mária Izabella bátyáról, akit leveleiben csúfnak és nagyon egyszerű teremtésnek írt le.
A nápolyi spanyol nagykövet Pedro Cevallos miniszternek írt beszámolója szerint, Mária Izabella boldog volt új hazájában. Gyakran látogatott színházakba és vett részt különböző ünnepségeken. Már tizenöt esztendős korában, 1804. október 24-én megszülte első gyermekét, Lujza Sarolta hercegnőt, akit további tizenegy gyermek követett 1827-ig bezárólag. Férje első házasságából egy mostohalánya is volt, az 1798-ban született – nagyanyja után – Mária Karolina hercegnő, aki később Berry hercegének, X. Károly francia király fiának lett a felesége.
1806 májusában, a napóleoni háborúk idején a királyi családnak másodjára is NápolybólSzicíliába kellett menekülniük, amikor a már császárrá koronázott Napóleon seregei meghódították a királyságot. A császár először saját bátyát, Joseph Bonapartét, majd 1808-tól sógorát, Joachim Muratot tette meg Nápoly uralkodójának. A királyi család Szicília szigetén a brit csapatok védelme alatt állt. Mária Karolina királyné kezdetben innen szervezte a franciák elleni támadást, majd hatalma és befolyása folyamatosan csökkent, mígnem ő maga is elhagyta a szigetet és Ausztrába távozott. Ugyanis a szicíliai brit csapatok főparancsnoka, Lord William Bentinck nyíltan beavatkozott a sziget belügyeibe. Ferdinánd királyt lemondatták, kormányzóvá és a brit érdekek kiszolgálójává fiát, Ferencet tették meg. Ezzel Mária Izabella státusza is emelkedett, ám anyósával ellentétben ő továbbra sem ambicionált politikai szerepet, ahogyan később, királynéként sem.
Napóleon végleges bukását és a bécsi kongresszust követően Mária Izabella apósa, Ferdinánd király osztrák támogatással 1815-ben visszatért Nápolyba. Eltörölve az alkotmányt és 1816-ban egyesítve a Nápolyi és a Szicíliai Királyságokat, kikiáltották Két Szicília Királyságát. Ferenc továbbra is Szicília kormányzója maradt, családjával a szigeten éltek, ritkán látogatva a félszigetre. Szicíliai tartózkodásuk alatt Mária Izabella szinte folyamatosan terhes volt. Végül 1820-ban a család visszatért Nápolyba, ahol Mária Izabella további három gyermeküknek adott életet.
Két Szicília királynéjaként
Amikor apósa, I. Ferdinánd nápoly–szicíliai király 1825. január 4-én meghalt, férje, az akkor negyvenhét esztendős Ferenc követte a trónon. Így lett Mária Izabella Két Szicília királynéja hitvese oldalán. Ugyan Ferenc kormányzósága idején nyitottnak mutatkozott a liberális eszmék iránt, uralkodóként azonban már reakcionista politikát folytatott. Az államügyeket elsősorban Luigi de’ Medici intézte. A korrupciótól hemzsegő királyi udvar élén pedig az uralkodó inasa, Michelangelo Viglia és a királyné szolgálólánya, Caterina de Simone állt.
Mária Izabella királynéként sem ambicionált hatalmi szerepet magának, politikai súlya csekély volt. Sok szülését követően túlsúlyossá vált, az ideje nagy részét pedig továbbra is a színházak, bálok és udvari események jelentették. Mivel aktív társadalmi életet élt, számos emberrel találkozott, akik megismerhették kedves személyiségét, amitől jóval népszerűbbnek számított mint férje, a király. 1827 augusztusában megszülte utolsó, tizenkettedik gyermekét, Francesco di Paolát, Trapani grófját.
A királyné állandó társasága második legidősebb leánya, Mária Krisztina volt. A hercegnő már a húszasévei elején járt, ám még nem házasodott meg, mivel nem találtak a számára rangban megfelelő férjjelöltet. 1829 májusában ez azonban megváltozott: elhunyt Mária Izabella bátyjának, VII. Ferdinánd spanyol királynak harmadik felesége, Mária Jozefa Amália királyné. Mivel a királynak egyik korábbi feleségétől sem születtek gyermekei, így újabb házassági szándékát egyből kinyilvánította, elkerülve egy trónutódlási válság kirobbanását. A helyzetet kihasználva Mária Izabella és legidősebb leánya, az akkor már Spanyolországban feleségként élő Lujza Sarolta hamar megszervezték Mária Krisztina és nagybátyja, a király házasságát.
Az esküvőre meghívták a nápoly–szicíliai királyi párt is, Mária Izabella pedig alig várta, hogy huszonhét év után újra visszatérjen szülőhazájába. Férje, Ferenc király egészségügyi állapota megromlott, köszvény gyötörte, ennek ellenére a királyné rábeszélte őt a hosszú külföldi utazásra. 1829. szeptember 28-án indultak meg Nápolyból, távollétük idejére legidősebb fiukat, Calabria hercegét nevezték meg az ország régensének. Útjuk során látogatást tettek az egyházi állambanVIII. Piusz pápánál, majd ezt követően Grenoble városában találkoztak Berry hercegnéjével, Ferenc első házasságából származó leányával. Az esküvőre végül 1830. január 25-én került sor Madridban. A visszafele úton ismét találkoztak Berry hercegnével, és látogatást tettek Párizsban is, ahol X. Károly francia király fogadta őket. Végül 1830. július 30-án értek haza Nápolyba. Hazatérésüket követően a király egészségügyi állapota gyors romlásnak indult, végül november 8-án elhunyt.
Későbbi élete
Férje halálával Két Szicília Királyságának koronája legidősebb fiára szállt, aki II. Ferdinánd néven foglalta el trónját, ezzel Mária Izabella anyakirályné lett. Tudta nélkül egy liberális-összeesküvés középpontjában találta magát: Vincenzo Ruffo della Scaletta herceg és Peter Ugo della Favare márki szervezésében le akarták szorítani a trónról Ferdinándot, régensnek pedig Mária Izabellát akarták megtenni. A szervezkedésről azonban az újdonsült király tudomást szerzett és azonnal leverte azt.
A király és az anyakirályné kapcsolata rideg volt. Ferdinánd csendes és komoly ifjú volt – trónra lépésekor mindössze húsz esztendős –, aki apjával ellentétben sokkal energikusabb személyiséggel bírt, és komolyan vette uralkodói feladatait. Mária Izabella azonban sokkal jobban kedvelte másodszülött fiát, Capua hercegét, aki nyitottabb volt és osztotta anyja nagyvilági életvitelét. Emellett az anyakirályné férje halálát követően csodálókkal vette körül magát, gyengéi voltak a fiatal, jóképű udvaroncok, akik közül a korabeli udvari pletykák szerint számos szeretője került ki. Viselkedése a rágalmazások könnyű célpontjává tették, ami miatt fia, a király is neheztelt rá. Kapcsolatukat végül Ferdinánd király felesége, Savoyai Mária Krisztina oldotta fel, akivel Mária Izabella közeli viszonyt tudott kialakítani.
Az anyakirályné 1835-ben egy házas osztrák katonatiszt, Peter von Schmuckher báró szeretője lett. Ugyan kapcsolatuk viharos volt, ám a báró feleségének 1837-ben bekövetkezett halála után frigyüket tervezgették. Mivel Schmuckher a házasság feltételeként ragaszkodott a királyi fenség megszólításhoz, valamint az azzal járó uralkodói előjogokhoz is, így Mária Izabella visszautasította őt, majd fia közbenjárásával 1838 januárjában kiutasították a bárót Nápolyból.
Mivel az anyakirályné elszánta magát, hogy újból megházasodik, a király egy listát adott anyja számára azon nemesek nevével, akiket megfelelőnek ítéltek a célra. Mária Izabella választottja végül a jóképű hadnagy, Francesco del Balzo gróf lett, aki egy ősi ám elszegényedett nápolyi nemesi család sarja volt. Házasságukra 1839. január 15-én került sor szűk körben. Mária Izabella ekkor ötven, míg újdonsült férje harmincnégy esztendős volt. A pár visszavonultan élt a Capodimonte-palotában. A halál végül nem itt, hanem a portici királyi palotában érte közel tíz évvel később, 1848. szeptember 13-án.
Gyermekei
Mária Izabella és I. Ferenc nápoly–szicíliai király gyermekei
Ez a szócikk részben vagy egészben a María Isabella of Spain című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
AisyahIbu Orang-Orang BerimanNama asalعائشة بنت أبي بكرLahirAisyah binti Abu Bakar613/614 MMakkah, Hijaz, Jazirah Arab(saat ini wilayah Arab Saudi)Meninggal13 Juli 678 / 17 Ramadhan 58 AH (sekitar umur 64 tahun)Madinah, Hijaz, Arabia(saat ini wilayah Arab Saudi)MakamJannatul Baqi, Madinah, Hijaz, Arabia(saat ini wilayah Arab Saudi)Suami/istriMuhammad (k. 620; (w. 632)Orang tuaAbu Bakar (ayah)Ummi Ruman (ibu)Karier militerPerang/pertempuranPerang Saudara Islam IPerang Jamal ...
هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (أغسطس 2019) جامعة الجنان University of Jinan 济南大学 جامعة الجنان معلومات التأسيس 1948 (منذ 75 سنة)، 2000 (دمج ثلاث مؤسسات في جامعة جينان) النوع عامة التوجهات الدراسية تهتم بالمجال التقن
Regering-Jaspar I Regeringsleider Henri Jaspar Coalitie Katholieke Unie BWP Liberale Partij Zetels Kamer 179 van 187 (5 april 1925) Premier Henri Jaspar Aantreden 20 mei 1926 Ontslagnemend 21 november 1927 Einddatum 22 november 1927 Voorganger Poullet Opvolger Jaspar II Portaal België De regering-Jaspar I (20 mei 1926 - 22 november 1927) was een Belgische regering. Het was een coalitie van de Katholieke Unie (78 zetels), BWP (78 zetels) en de Liberale Par...
Андрій РубльовАндрей Рублёв Жанр історична драма / байопікРежисер Андрій ТарковськийСценаристи Андрій Міхалков-Кончаловський, Андрій ТарковськийУ головних ролях Анатолій СолоніцинМикола ГринькоІван ЛапіковРолан БиковМикола БурляєвІрма РаушІрина МірошниченкоБолот
دولة جبل العلويين 1920 – 1936 دولة جبل العلويينعلم الحكم الذاتي العلوي التقسيمات الإدارية الفرنسية لسوريا عاصمة اللاذقية نظام الحكم غير محدّد اللغة الرسمية الفرنسية الانتماءات والعضوية الوفاق الثلاثي التاريخ التأسيس 1920 الزوال 1936 تعديل مصدري - تعديل دولة جبل ا
Джастін ЛестерДжастін Гаррі Лестер англ. Justin «Harry» Lester Загальна інформаціяГромадянство СШАНародження 30 вересня 1983(1983-09-30) (40 років)Акрон, ОгайоЗріст 170 смВага 69 кгAlma mater Cuyahoga Valley Christian AcademydСпортКраїна СШАВид спорту боротьбаДисципліна греко-римська боротьбаКлуб USOEC M...
Parish in Louisiana, United States Parish in LouisianaLafourche ParishParishLafourche Parish CourthouseLocation within the U.S. state of LouisianaLouisiana's location within the U.S.Coordinates: 29°29′N 90°24′W / 29.49°N 90.4°W / 29.49; -90.4Country United StatesState LouisianaFounded1807Named forla fourche, French for the forkSeatThibodauxLargest cityThibodauxArea • Total1,474 sq mi (3,820 km2) • Land1,068 ...
Ulrike Merten, 2009 Ulrike Merten geb. Hofberger (* 13. Dezember 1951 in Bielefeld) ist eine deutsche Politikerin (SPD). Von 2005 bis 2009 war sie Vorsitzende des Verteidigungsausschusses des Deutschen Bundestages und von 2010 bis 2019 Präsidentin der Gesellschaft für Sicherheitspolitik. Inhaltsverzeichnis 1 Leben und Beruf 2 Partei 3 Abgeordnete 4 Weblinks Leben und Beruf Nach dem Besuch der Volksschule absolvierte Ulrike Merten von 1965 bis 1968 eine Ausbildung zur Kauffrau und Drogistin....
Esta página cita fontes, mas que não cobrem todo o conteúdo. Ajude a inserir referências. Conteúdo não verificável pode ser removido.—Encontre fontes: ABW • CAPES • Google (N • L • A) (Janeiro de 2013) Nano da Silva Ramos Informações pessoais Nome completo Hermano João da Silva Ramos Nacionalidade brasileiro francês Nascimento 7 de dezembro de 1925 (97 anos)Paris, França Registros na Fórmula 1 Temporadas ...
Short prose pieces by Samuel Beckett For the Barry Guy album, see Fizzles (album). Fizzles Cover of Grove's 1977English paperback versionAuthorSamuel BeckettPublisherGrove PressPublication date1977ISBN9780802111937 The Fizzles are eight short prose pieces written by Samuel Beckett: Fizzle 1 [He is barehead] Fizzle 2 [Horn came always] Fizzle 3 Afar a Bird[1] Fizzle 4 [I gave up before birth][2] Fizzle 5 [Closed place] Fizzle 6 [Old earth] Fizzle 7 Still Fizzle 8 For to end yet...
هذه المقالة تحتاج للمزيد من الوصلات للمقالات الأخرى للمساعدة في ترابط مقالات الموسوعة. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة وصلات إلى المقالات المتعلقة بها الموجودة في النص الحالي. (مارس 2019) يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة م...
Cribas de laboratorio para separación por tamización Los métodos de separación de mezclas son aquellos procesos físicos por los cuales se pueden separar las mezclas.[1] Por lo general, el método a utilizar se define de acuerdo a los tipos de componentes de la mezcla y a las propiedades esenciales, así como las preferencias más importantes entre las fases. La separación es la operación en la que una mezcla se somete a algún tratamiento que la divide en al menos dos sustancias...
Hackeremblem: Der Glider Das Hackeremblem ist ein im Oktober 2003 von dem Hacker und Programmierer Eric Steven Raymond vorgeschlagenes Logo für die gesamte Linux-, Open-Source-, GNU- und BSD-Hackerkultur. Während es zuvor nur spezifischere Symbole gab, wie den Tux für Linux, das Gnu der Free Software Foundation oder den daemon der BSD-Gemeinschaft, sollten sich nun (unabhängig vom Betriebssystem oder der verwendeten Lizenz) mit diesem Symbol alle Hacker identifizieren. Dies bezieht sich j...
Ukrainian rabbi Mordechai TwerskyTwersky's tombTitleChornobyler MaggidPersonalBornMordechai Twerskyc. 1770DiedMay 1837 (20 Iyar 5597)ReligionJudaismSpouseChaya Soro (daughter of Aharon of Karlin), Feygele (daughter of Dovid Leikes)ChildrenAaron Twersky of ChornobylMoshe Twersky of KorostyshivYaakov Yisroel Twersky of CherkasyMalka, Menachem Nochum Twersky of Makariv Avrohom Twersky of TriskDovid Twersky of TalneYitschok Twersky of SkviraYochonon Twersky of RakhmastrivkaChana Chaya TwerskyPare...
American college football season 2018 Delaware Fightin' Blue Hens footballNCAA Division I First Round, L 6–20 at James MadisonConferenceColonial Athletic AssociationRankingSTATSNo. 24FCS CoachesNo. 23Record7–5 (5–3 CAA)Head coachDanny Rocco (2nd season)Offensive coordinatorSean Devine (2nd season)Defensive coordinatorChris Cosh (2nd season)Home stadiumDelaware Stadium(capacity: 22,000)Seasons← 20172019 → 2018 Colonial Athletic Associat...
Australian surfer (born 1992) Felicity PalmateerPalmateer finishing her heat at the Supergirl Pro in Oceanside, CaliforniaPersonal informationBornFelicity Tamasyn Palmateer (1992-08-04) 4 August 1992 (age 31)Hillarys, Western AustraliaResidenceBurleigh Heads, Queensland, Australia[1]Height5 ft 9 in (175 cm)[2]Surfing careerCareer earnings$64,438[3]SponsorsBillabong, Channel Islands Surfboards, Future Fins, The Surfboard RoomSurfing specificationsSta...
Kerajaan Kalinyamat1527–1599Pantai utara Jawa Tengah pada pertengahan abad ke-16. Kota Kalinyamat terletak di tenggara Jepara.Ibu kotaKalinyamatBahasa yang umum digunakanJawaAgama IslamPemerintahanMonarki• 1527–1536 Ratu Kalinyamat• 1536–1549 Pangeran KalinyamatRatu Kalinyamat (pendamping)• 1549–1579 Ratu Kalinyamat• 1579–1599 Pangeran Arya Jepara Sejarah • Menjadi vasal dari Demak 1527• Pengukuhan sebagai negara merdeka 1549•...