Antónia Lujza hercegnő (*/† 1784), születésekor meghalt.
Lujza Mária hercegnő (1787–1789), kisgyermekként meghalt.
Gyermekkorát Parmában töltötte. Vézna, gyenge testalkatú fiú volt, gyakran küszködött megfázással, köhögéssel. Kisgyermekként baleset érte, beütötte fejét egy márványasztalba. Életének további részében olyan egészségügyi tüneteket produkált, amelyeket – a kortársak leírása alapján – modern szakértők epilepsziaként azonosítottak.
A hercegség trónörököseként 1795-ben Madridba utazott, hogy oktatását tökéletesítsék. Az utazás másik célja az volt, hogy feleségül adják hozzá nagybátyjának, IV. Károly spanyol királynak valamelyik leányát.
A házasság boldognak bizonyult. Házasságuk első, majdnem felhőtlen éveit Spanyolországban töltötték. Első gyermekük, Károly herceg Madridban született. Életület azonban beárnyékolta Lajos herceg gyenge egészsége. Légzési nehézségei és epilepsziás problémái az évek előrehaladtával súlyosbodtak, szokásos napi teendőiben is feleségére kellett támaszkodnia.
Lajos király családja körébenÉszak-Itália és az Etruriai Királyság 1803-ban.
1801 februárjában a lunéville-i békeszerződés értelmében I. Ferdinánd herceg névleg megkapta a Toszkánai Nagyhercegséget, de ezt már májusban el is veszítette. Bonaparte tábornok már Anglia ellen készülődött, és szövetségesül meg akarta nyerni a Spanyol Királyságot. Megállapodott a spanyol Bourbon-házzal, hogy a Parmai Hercegség elvesztéséért kárpótlásként megkapják a Bonaparte által királysággá átalakított Etruriai Köztársaságot.
1801. március 21-én Bonaparte megbízottai és Manuel de Godoy spanyol főminiszter megkötötték az aranjuezi szerződést, amely az Etruriai Királyság uralkodójaként a 28 éves Lajos Bourbon–parmai herceget, Ferdinánd fiát jelölte meg. Az egyezmény szerint a Parmai Hercegség Ferdinánd halála után a Francia Köztársaságra szállt. Lajos herceg feleségével és kisfiával együtt rangrejtve Párizsba utazott, hogy átvegye új királyi megbízatását Bonaparte első konzul kezéből. A franciaországi utazás során a Livorno grófja és grófnéja álnevet használták. 1801. május 25-én Párizsban beiktatták Etruria királyának méltóságába. Az új királyi család 1801 augusztusában érkezett meg székvárosába, Firenzébe, ahol Grouchy tábornok francia csapatainak élén ünnepélyesen fogadta őket.
Lajos apja, Ferdinánd herceg ettől kezdve a francia kormánymegbízott állandó felügyelete alatt élt a fontevivói apátságban, ahol 1802-ben meg is halt, valószínűleg megmérgezték. Halála előtt fiát, Lajos herceget jelölte ki Parma uralkodó hercegévé, aki azonban nem vehette át apja örökségét, mert Parma és Piacenza hercegségeit az aranjuezi szerződés értelmében 1802-ben a Francia Köztársasághoz csatolták.
Az etruriai királyi pár decemberben utazott vissza Itáliába, amikor hírt kaptak arról, hogy Lajos király apja, a fontevivói kolostorba visszavonult és a francia megszállók által szigorú felügyelet alatt tartott I. Ferdinánd herceg az esküvőkkel szinte egy időben, a kettős esküvővel egy időben (október 9-én) meghalt.
Firenzébe visszatérve Lajos király egészsége tovább romlott. 1803. május 27-én, mindössze 30 évesen meghalt, valószínűleg egy epilepsziás roham következtében. Testét Spanyolországba szállították. A spanyol királyok temetkezőhelyén, a San Lorenzo de El Escorial-i királyi kolostorban, az Infánsok Kriptájában (Panteón de Infantes) helyezték örök nyugalomra.
Királyságának későbbi sorsa
Az Etruriai Királyság trónját négyéves fia, Károly Lajos herceg örökölte, akit I. Károly és II. Lajos néven is említenek. A kiskorú uralkodó helyett anyja, az özvegy Mária Lujza Jozefa anyakirályné régensként kormányozta a királyságot még 4 évig, amikor I. Napóleon császár megszüntette az Etruriai Királyságot, az özvegy Mária Lujza Jozefát fiával együtt visszaküldte Spanyolországba. 1808. május 30-án az Etruriai Királyságot a Francia Császársághoz csatolták.
Források
Bernard Mathieu Edit de La Tourelle: Tableau généalogique de la Maison de Bourbon, 1984.
Adele Vittoria Marchi: Parma e Vienna, Artegrafica Silva, Parma, 1988.
Jean-Charles Volkmann (kiadó): Généalogie des rois et des princes, Jean-Paul Gisserot, 1998.
Larousse encyclopédique en couleurs, France Loisirs, 1978.