1807. október 23-án azonban Napóleon császár megszüntette az Etruriai Királyságot. December 10-én Mária Lujzának le kellett mondania régensi tisztségéről. 1808. május 30-án a francia szenátus döntése értelmében az Etruriai Királyságot a Francia Császársághoz csatolták, területén három francia megyét (département) hoztak létre.
Megélhetési forrás híján Károly Lajos herceget anyja visszavitte Spanyolországba nagyapjához, IV. Károly királyhoz. A trónját vesztett kiskorú király és az özvegy anyakirályné kártalanítására Napóleon egy új államot, az „Észak-Luzitániai Királyságot” tervezett létrehozni a Franciaország által frissen meghódított Portugália területén. Ez a terv azonban meghiúsult, mert a francia megszállás nyomán felkelés és palotaforradalom tört ki Spanyolországban. 1808-ban IV. Károly lemondani kényszerült. A spanyol Bourbon-ház szembefordult Napóleonnal. Az új uralkodó, VII. Ferdinánd, Mária Lujza Jozefa bátyja kiutasította az országból saját nővérét, Mária Lujza Jozefát, aki fiával együtt visszatért Parmába, majd később Napóleon mindkettőjüknek Nizzát jelölte ki lakóhelyül. 1811-ben az özvegy anyakirályné megpróbált 12 éves fiával együtt átszökni Angliába, de szándékát meghiúsították. Károly Lajos herceget anyjával együtt egy Róma melletti kolostorba vitték, ahol 1814-ig fogságban maradtak.
Károly Lajos Bourbon–parmai herceg és anyja részére a bécsi kongresszus a kicsiny Luccai Hercegséget juttatta, amelyet a Toszkánai Nagyhercegség területéből szakítottak ki számukra. A hercegség önálló státusát az 1817-es párizsi szerződés biztosította. Átmenetileg ezzel kellett megelégedniük. Itt éltek 1847-ig, Károly herceg itt nősült meg 1820-ban. Édesanyja, az özvegy Mária Lujza etruriai királyné uralkodó hercegnőként kormányozta Luccát, Károly a hercegség trönököse volt. 1824. március 13-án anyja elhunyt, a 25 éves Károly Lajos herceg (I. Károly néven) lett Lucca uralkodó hercege lett.
Szerződése szerint hercegségét Mária Lujza főhercegnő haláláig megtarthatta volna. Az erélytelen Károly herceg azonban – félve a várható forradalmi mozgolódásoktól – már két hónappal Mária Lujza halála előtt, 1847 októberében lemondott itteni trónjáról, így a Luccai Hercegség a szerződésben előirányzottnál korábban visszakerült a Habsburg–Lotaringiai-ház által uralt Toszkánai Nagyhercegséghez.
A házasfelek nem illettek egymáshoz. A hercegnő mélyen hívő katolikus volt, életét vallásának és egyházának törvényei szerint vezette. Károly Lajos herceg viszont csapongó, életvidám fiatalember volt, saját kedvtelései szerint élt, a szórakozás kedvéért gyakran elhanyagolta még a kormányzás kötelességeit is. Házaséletük legnagyobb részét egymástól távol töltötték. Mindössze két gyermekük született, csak egyikük érte meg a felnőttkort:
Lujza, Lucca hercegnője (1821–1823), kisgyermekként meghalt.
Metternich osztrák kancellár azonban jelentést kapott, hogy Mária Lujza halálát kihasználva a parmai liberálisok felkelésre készülnek. Cantelli gróf, Parma város elöljárója kapcsolatot keresett a liberális mozgalommal, és egy ideiglenes kormányt próbált felállítani még az új uralkodó megérkezése előtt. A helyi császári megbízottak azonnal leváltották tisztségéről. 1847. december 31-én Mária Lujza özvegye, Charles-René de Bombelles gróf, főudvarmester már jelenthette Metternich kancellárnak, hogy az új uralkodó, fiával együtt megérkezett Parmába, és II. Károly néven elfoglalta ősei trónját.
Károly herceg gyenge és befolyásolható személyiség volt. Bizalmatlansággal és rosszindulattal viseltetett a számára idegen parmai udvar tagjaival szemben. Felelőtlen ígéreteket tett Bécsnek, és a parmai liberálisoknak is, amelyeket nem tudott betartani. Felesége, Mária Terézia megkapta a Parma hercegnéje (Duchessa di Parma) címet. Könnyed és csapongó természetű férje helyett a következő hónapokban gyakorlatilag ő uralkodott hercegségekben.
A népek tavasza
1848-ban Itáliában is eljött a népek tavasza. A milánói felkelés hírére március 20-án Parmában is kitört a forradalom. Az olasz egység trikolórja alatt gyülekező fegyveres lázadók összecsaptak a katonasággal, halottak és sebesültek maradtak az utcán. Ferdinánd Károly trónörökös kíméletlen katonai megtorló akciót szervezett, de II. Károly tűzszünetet rendelt el. A felkelők követelésére II. Károly felmondta az Osztrák Császársággal kötött katonai szövetséget, és új kapcsolatokat keresett II. Lipót toszkánai nagyherceg, IX. Piusz pápa és Károly Albert szárd–piemonti király személyében. Aztán meggondolta magát és lemondott. A korábban leváltott Cantelli grófot megbízta a régenstanács vezetésével. Ideiglenes kormány alakult, amely az „I. Parmai Állam” nevében kezdte kiadni első rendeleteit.
