A falut 1283-ban IV. László király oklevelében említik először. 1284-ben „Sumus” alakban említik, ekkor birtokosa Somosi György fia Péter volt. A település a 13. században keletkezett az Aba nemzetség egy elpusztult faluja helyén, a somosi váruradalom területén. 1284-től vámszedőhely volt, híresek voltak vásárai is. 1427-ben 10 portája adózott. Itt verte meg 1449. szeptember 5-én Giskra huszita serege Székely Tamás magyar seregét. A várat 1575-ben elfoglalta és lerombolta a török, a falu viszont mezővárossá fejlődött. Főbb birtokosai a Somosy, Berzeviczy, Máriássy, Thököly, Klobusiczky és Dessewffy családok. 1787-ben 112 házában 845 lakos élt.
A 18. század végén Vályi András így ír róla: „SOMOS. Drinov. Régi tót Mezőváros Sáros Várm. földes Ura Dezsőfy Uraság, a’ kinek kastéllyával ékesíttetik, fekszik Eperjeshez két mértföldnyire; lakosai leginkább katolikusok, határja középszerű, vagyonnyaikat jól eladhattyák.”[2]
A 19. századtól az Andrássyak tulajdonában találjuk. 1828-ban 140 háza és 1055 lakosa volt. Lakói mezőgazdasággal foglalkoztak, de a 19. századtól jelentős volt a fazekasság és téglagyár is működött a településen.
Fényes Elek1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Somos, tót falu, Sáros vmegyében, Eperjeshez délre 2 mfd., a kassai országútban, a Tarcsa mellett: 885 kath., 14 evang., 25 zsidó lak. Kath. paroch. templom. Földe, rétje igen jó, s a gazdaság müvelt európai módra folytattatik. Kastély. Vizimalom. Tehenészet. Szép tölgyes erdő. F. u. gr. Andrásy György.”[3]
