Az örmény gazdaság növekedésével Jereván jelentős átalakulásokon ment keresztül a 2000-es évek elején, a szovjet időkben még ritka kiskereskedelmi üzletek, éttermek, boltok és kávézók száma mára megsokszorozódott. 2011-es népszámlálás alapján a város 1 060 138 fős lakossága az ország népességének több mint 35%-át tette ki.[11] A 2016-os becslés szerint a város lakossága 1 073 700 fő.[12] Jereván az Eurocities társult tagja.[13]
Nevének eredete
Kiss LajosFöldrajzi nevek etimológiai szótára szerint a magyar Jereván a németEriwan, az oroszЕрева́н (nyelvemlékbeli Эрива́нь) átvétele. „A név etimológiája tisztázatlan, talán kapcsolatba hozható a Szeván-tó partján talált ékírásos feliratokban szereplő Eriani országnévvel”.[14]
Földrajz
Jereván az örmény-felföld szívében[15] az Ararát-hegység északkeleti részén a Hrazdan-folyó völgyében, az Ararát-síkságon fekszik. A város átlagos tengerszint feletti magassága 990 méter, legmélyebb pontja 865 m, míg legmagasabban fekvő pontja 1390 méterrel fekszik a tengerszint felett.[16] A város magasabban fekvő részét három oldalról hegyek veszik körül, délről pedig a Hrazdan – az Araksz egyik mellékfolyója, amely a Szeván-tó vizét vezeti el – határolja, ami egy festői kanyonnal két részre osztja a város. Örményország fővárosaként Jereván nem része egyetlen tartománynak sem: északról és keletről a Kotajk, dél–délnyugatról Ararat, nyugatról Armavir és északnyugatról Aragacotn tartományok határolják. A városközponttól nyolc kilométerre délkeletre található, 1981-ben alakult Erebouni Állami Rezervátum 120 hektáron terül el a város Erebouni körzetében.[17] Tengerszint feletti magassága 1300 és 1450 között változik, nagyrészt lakatlan sztyeppéket és hegyeket foglal magába.[17]
Éghajlat
A város éghajlata kontinentális jellegű, hosszú, forró és száraz nyarakkal, illetve rövid, ámde hideg és hóban gazdag telekkel. Ez a város elhelyezkedésének (hegyek veszik körül és az Ararát-síkságon fekszik), valamint a tengertől való távolságnak tudható be. A nyarak általában nagyon forróak, a hőmérséklet augusztusban néhol eléri a 40 fokot, míg a telek jellemzően havat és fagypont alatti (januárban −15 °C vagy alacsonyabb) hőmérsékletet hoznak. A csapadék mennyisége kevés, átlagosan 318 milliméter évente. Jereván napsütéses óráinak száma 2700 körül alakul évente.[16]
A város területe már az i. e. 4. évezredtől kezdve lakott, az első megerősített települések a bronzkorbólSengavit, Karmir Blur, Karmir Berd és Berdadzor voltak. Az ókori Urartui Királyságkr. e. 9. században alakult az örmény-felföldVan-tavának vidékén, magába foglalva a mai Jerevánt. A királyságot Arame alapította, ami korának egyik legfejlettebb állama volt.[20] Régészeti leletek, köztük ékírásos szövegek bizonyítják,[21] hogy kr. e. 782-ben I. Argistiurartui királyErebuni (örményül:Էրեբունի) néven erődöt alapított a mai főváros helyén, védelmül az észak-kaukázusi népek ellen.[22] Jereván ezáltal a világ egyik legősibb települése.[23] Az urartui fennhatóság alatt öntözőcsatornák és víztározók épültek. Kr. e. 7. század közepén II. Rusza az Erebuni erődtől hét kilométerre nyugatra megalapította Teisebaini városát,[24] ami egy hegyre (Karmir Blur) épült, hogy megvédje a királyság keleti határait barbár kimmerek és szkíták támadásai ellen. Az ásatások során egy kormányzó mintegy 40 000 négyzetméteres, 120 szobás palotájára, valamint egy, a hurri mitológiaTeiseba időjárás- és viharistenének szentelt citadellára leltek. Teisebaini – köztük a palota és a citadella – építése a kr. e. 7. század közepére fejeződött be III. Rusza uralkodása idején. Teisebaini kr. e. 585-ben elpusztult a méd–szkíta szövetség által.
Az i. e. 4. és az i. sz. 3. század közötti időszakról nem ismerünk történelmi adatokat, ezért ezt a korszakot Jereván sötét éveinek nevezik. I. sz. 301-ben az örmények felvették a kereszténységet, és az 5. században megépült Jereván első temploma, a Péter-Pál templom (1931-ben lerombolták).
Idegen uralom (658–1827)
658-ban a várost elfoglalták az arabok. Ezután a település sokáig az Európa és India közti karavánutak egyik fontos kereszteződése volt. A 7. század óta hívják Jerevánnak, ekkor a perzsa uralom alatt álló Örményország fővárosa volt. A 9. és a 11. század között az örmény Bagratuni Királyság egyik fontos városa volt. Ezután a szeldzsuk törökök foglalták el, majd 1387-ben Timur Lenk uralma alá került, aki kifosztotta a települést. Stratégiai jelentősége miatt gyakran cserélt gazdát Perzsia és a törökök között, 1513 és 1737 között például 14-szer.
1604-ben I. Abbász sah uralma alatt több tízezer örményt deportáltak Perzsiába, melynek köszönhetően a lakosság 80%-a muszlim, és csak 20%-a volt örmény. Az 1670-es évekbenJean Chardin francia utazó járt a városban, és bemutatta azt a Chardin lovag úr utazásai Perzsiában és a Kelet más helyein[25] című könyvében. 1679. június 7-én egy erős földrengés teljesen romba döntötte a települést. A Szafavidák uralma alatt Jereván és környéke a Chukursaad (Irevan) Beglerbégség közigazgatási egységhez tartozott. 1747-től a Perzsa Birodalomnak alárendelt Erivan Kánság része volt egészen 1828-ig.
A cári Oroszország uralma alatt (1828–1917)
Minaret, a városi mecset JerevánbanKék mecset JerevánbanOrtodox templom Jerevánban
Az orosz–perzsa háború (1826–1828) alatt az orosz erők Ivan Paszkevics vezetésével 1827. október 1-jén elfoglalták a várost,[22][26][27] melyet 1828-ban, a turkmencsaji békét követően hivatalosan is feladtak a perzsák.[28] Majd három évszázadnyi perzsa uralom után Jereván és Örményország északi része az Orosz Birodalom részévé vált, egészen annak 1917-es összeomlásáig. Az oroszok támogatták az örmény lakosság visszatelepítését Perzsiából és Törökországból. Míg Jereván lakosságának 1830-ban 35,7%-a volt örmény nemzetiségű,[29] addig ez az arány 1873-ra 50,1%-ra nőtt.[30] Az áttelepítés célja az orosz közel-keleti hatalom megszilárdítása volt.[31]1829-ben a hazaérkezett örmények letelepedtek és egy új negyed is épült a számukra.
I. Miklós orosz cár 1837-es látogatását követően a település ujezd rangot kapott. 1850-ben megalakult a 28 000 négyzetméter területet lefedő Jereváni Kormányzóság, amelynek kormányzóságának Jereván adott otthont. A 20. század elejére Jereván lakossága meghaladta a 29 000 főt.[32] Az első vasútvonal1902-ben épült Jerevánban, összekötve a várost Alekszandropollal (ma Gjumri) és Tiflisszel (ma Tbiliszi). Még ez évben megnyitotta kapuit a város első nyilvános közkönyvtára. 1905-ben I. Napóleon unokaöccsét, Louis Josef Jérôme Bonaparte herceget nevezték ki kormányzóvá.[33]1913-ban nyolc előfizetővel megindult a telefonszolgáltatás a városban. Jereván 1917-ig szolgált a kormányzóság központjául, az Orosz Birodalom bukásáig.
A 20. század elején Jereván egy mindössze 30 000 fős kisváros volt.[32] Az 1917-es októberi orosz forradalom az Orosz Birodalom bukásához vezetett, melynek következtében örmény, grúz és muzulmán transzkaukázusi vezetők kikiáltották a Transzkaukázusi Demokratikus Szövetségi Köztársaság függetlenségét. Az ország azonban rövid életűnek bizonyult. Gjumri elfoglalását követően a török hadsereg 1918. május 21-én az örmény ellenállás központja, Jereván felé kezdett vonulni. V. Györgyörmény katolikosz elrendelte, hogy az örmény apostoli ortodox egyház harangjai hat napon át zúgjanak, hogy fegyverbe hívja az örményeket: földműveseket, költőket, kovácsokat, de még a lelkészeket is.[34] Civilek – köztük gyerekek is – kivették részüket, „ökrök, vízibivalyok és tehenek vontatta szekerek elárasztották az utakat élelmet, muníciót és önkénteseket szállítva a környező vidékekről” Jerevánba.[35]
1918. májusára az örmény erők sikeresen legyőzték a törököket a Szardarapati, Bash Abaran melletti és a második Kara Killisse-i csatákban. 1918. május 28-án kikiáltották az Örmény Köztársaság függetlenségét, melynek fővárosa Jereván lett. 1919. május 26-án az örmény kormány törvényben rendelkezett a Jereváni Állami Egyetem megalapításáról.
A sèvres-i békeszerződés 1920-as aláírását követően nemzetközileg is elismerték a köztársaság függetlenségét, az Amerikai Egyesült Államok mellett számos dél-amerikai ország is diplomácia kapcsolatot létesített az országgal. A rövid életű függetlenséget követően a Szovjetunió 1920. december 2-án megszállta Örményországot. Noha a függetlenségpárti erőknek 1920 februárjában sikerült visszafoglalniuk a várost és kiszabadítaniuk a raboskodó politikai és katonai személyeket, a szovjet hadsereg 1921. április 2-án végleg bevette a várost.
Szovjet uralom (1920–1991)
A város alapításának 2750. évfordulójára kiadott bélyeg
A szovjet uralom alatt Jereván volt a Szovjetunió első olyan városa, amely átépítése egy általános terv alapján történt: az 1920-as években indult meg a város átépítése Alekszander Tamanjan örmény építész tervei alapján történt, aki munkájában ötvözte az örmény nemzeti hagyományokat és a kortárs városszerkezettel. Tamanjan sugaras szerkezetű várost tervezett, melynek megvalósításához sok történelmi épületet – templomokat, mecseteket, bazárokat, karavánszerájokat és a perzsa erődöt is – le kellett rombolni. A körzetek nagy része korábbi örmény települések után kapta nevét, amelyek az örmény népirtás alatt elpusztítottak a törökök: Arabkir, Malatia-Szebasztia és Nork-Maras kerületek Arabkir, Malatya és Kahramanmaraş településekről kapta nevét. A második világháború után német hadifoglyok is részt vettek az építkezéseken.
Az évek alatt Kentron körzet vált Jereván legfejlettebb területévé, ami jelentős szakadékot teremtett a város egyéb körzeteihez képest. A legtöbb oktatási, kulturális és tudományos intézménynek a körzet adott otthont.
1965. április 24-én az örmény genocídium 50. évfordulóján százezres demonstrációt tartottak a városban, követelve a népirtás elismerését a szovjet hatóságoktól.[36] Jereván 1968-ban ünnepelte alapításának 2750. évfordulóját.
Jereván kulcsszerepet játszott az örmény demokratikus mozgalomban, ami a Gorbacsov-érában jelent meg az 1980-as években. A glasznoszty és peresztrojka reformkísérletek olyan kérdéseket is felvetettek, mint például Hegyi-karabah és a gazdaság helyzete, a korrupció, a demokrácia, s végső soron a függetlenség kérdését. 1988-tól kezdve közel egymillió örmény tüntetett országszerte ezen kérdések mellett, amelynek központja a Színház tér (a mai Szabadság tér) volt.[37] A tüntetések elfojtása érdekében a szovjet rendőri és katonai erők számos alkalommal zárták le a teret.[38][39][40]
A függetlenség elnyerése után (1991–)
Jereván éjszakai látképe 2013 szeptemberében
A Szovjetunió széthullását követően 1991. szeptember 21-én Jereván a független Örmény Köztársaság fővárosává vált.[41] Az önállóság elnyerése után a Szovjetunió gyöngyszemének tartott ország és fővárosa komoly problémákkal szembesült. Eltűnt a korábbi hatalmas szovjet piac, és a két szomszédos országgal, Azerbajdzsánnal és Törökországgal a hegyi-karabahi konfliktus miatt rendkívül feszültté vált a viszonya. A városban nem volt áram, gáz és benzin, fűteni csak fával lehetett. 1996-ra az ország megegyezett Iránnal az olaj és más egyéb termékek szállításáról és az áramtermelés is újraindult.
A függetlenséget követő első jelentős tüntetés Jerevánban 1996 szeptemberében volt, miután Levon Ter-Petroszjant másodszorra is elnöké választották. Az ellenzék tömegtüntetéseket tartott 1996. szeptember 23-a és 26-a között és választási csalással vádolta Ter-Petroszjant.[42] Körülbelül kétszázezer fő tüntetett a választási eredmények ellen a Szabadság téren.[43] A szeptember 25-ai, parlament körüli erőszakos tüntetések miatt a kormány harckocsikat és katonai egységeket küldött Jerevánba, hogy másnap betartassa a demonstrációs tilalmat.[44]Vazgen Szargszján miniszterelnök és Szerzs Szargszján nemzetbiztonsági miniszter az örmény állami televízióban bejelentette, hogy sikeresen megakadályoztak egy puccskísérletet.[45]
A 2008-as februári vitatott elnökválasztást a regnáló Szerzs Szargszján nyerte, amit véres tiltakozáshullám követett. Március elsejének reggelén a Szabadság téri tüntetést az örmény biztonsági erők véresen feloszlatták és lezárták a teret a civilek elől. Az összecsapásokban 8 tüntető, egy rendőr és katona vesztette életét,[46] kétszázan megsérültek[46] és 106[47] embert őrizetbe vettek a hatóságok.[48][49] Az eseményeket követően Robert Kocsarján elnök húsznapos szükségállapotot rendelt el.[50]
2016. június 17-én egy csoport fegyveres túszokat ejtett és elfoglalt egy jereváni rendőrkapitányságot Erebouni körzetben, követelve az ellenzéki politikus, Zsirajr Szefilján szabadon bocsátását és Szerzs Szargszján elnök lemondását.[51] A támadásban három rendőr vesztette életét.[52] Számos kormányellenes tüntető demonstrált és csapott össze a rendőrökkel szolidaritásból a fegyveresek mellett,[53] több mint 165 tüntetőt vettek őrizetbe, mintegy hatvanan kerültek kórházba.[54] A fegyveresek két hét után végül megadták magukat.[55]
Közigazgatás
Jereván 12 körzete
A város 12 közigazgatási körzetre (örményül:վարչական շրջան) oszlik,[56] mindegyik élén egy választott vezetővel. Jereván tizenkét körzetén együttes területe 223 négyzetkilométer.[57][58][59]
Jereván Örményország fővárosa és legnagyobb városa is egyben, több mint egymilliós lakosságával. A Szovjetunió felbomlásáig a népesség többségét az örmények alkották orosz, kurd és azeri kisebbség mellett. Az 1988 és 94 között zajló Hegyi-karabahi háború kitörését követően az Azerbajdzsán–Örményország közötti népességcsere folytán az azeri lakosság többsége elhagyta az országot. Az 1990-es évek gazdasági válsága miatt az orosz kisebbség szintén kivándorolt. Manapság Jereván populációját döntően örmények adják.
A Szovjetunió összeomlását követő gazdasági válság miatt ezrek hagyták el Örményországot, többségük Oroszországba, Észak-Amerikába vagy Európába ment. Jereván lakossága az 1989-es 1,2 millióról[16] 2001-re 1 103 488 főre,[69] míg 2003-ra 1 091 235 főre apadt.[70]
Gazdaság
Jereván Örményország ipari központja. Az ipar legfőbb ágazatai a gépipar, vegyipar, textilipar és az élelmiszeripar, különösen a brandygyártás, mely világhírű. Az egyik legfontosabb konyakgyár az Ararát Konyakgyár. A főváros nemcsak az örmény nagyvállalatok központja, hanem jó néhány nyugati nagyvállalat is kezdi idehelyezni székhelyét, például a Lycos.
A város Örményország kereskedelmi központja is. Itt található az Örmény Nemzeti Bank, az Örmény Értéktőzsde és több kereskedelmi bank.
Jereván közlekedésének gerincét az 1981-ben épült metró adja. Ezenkívül fontos szerepet játszanak még az iránytaxik, az úgynevezett ertoughajin taxik. Ezek a mikrobuszok előre meghatározott útvonalakon járnak, és bárhol le lehet őket inteni, vagy ki lehet belőlük szállni a városközponton kívül. A főváros Örményország fő közlekedési csomópontja, itt találkoznak a legfontosabb főutak és vasútvonalak.
Jerevánt fő repülőtere a Zvartnotszi nemzetközi repülőtér, ami a városközponttól nyugatra, 12 kilométerre található. Az 1961-ben épült repülőtér az ország legfontosabb légi csomópontja. Az Erebuni repülőtér a várostól délre található. A függetlenség kikiáltása óta főképp katonai és privát gépek használják. Az örmény hadseregMiG-29-es vadászgép és Mi-24 támadóhelikopterek repülőszázada állomásozik itt.
A Karen Demirchyan után elnevezett metró (örményül:Կարեն Դեմիրճյանի անվան Երեւանի մետրոպոլիտեն կայարան)1981-óta szolgálja ki a várost. A jereváni metró egyvonalas felépítésű, ami 12,1 kilométer hosszú, tíz állomása és 45 szerelvénye van. Az állomások belseje hasonló a volt nyugat–szovjet utódállamokéhoz, plafonról logó csillárokkal. A metróállomások többségének nevét a Szovjetunió összeomlását és az örmény függetlenség kikiáltását követően megváltoztatták.
A vonal északkeleti bővítése és két új állomás építése jelenleg is tart. Az első állomást és a meglévő vonalat összekötő, mintegy egy kilométer hosszú alagút megépítése 18 millió dollárba kerül.[71] A metróhálózat több mint 60 000 ember szállít naponta.
Látnivalók
Világosító Szent Gergely katedrális
A fővárosban kevés a régi korból származó műemlék, köszönhetően a város 20. századi átépítésének. A legrégebbi időkből származó látnivalói közé tartozik egy urartui és római erőd. A modern korból viszont sok híres látnivalója van:
A Köztársaság tér, a főváros szíve, közepén szökőkúttal, oldalán a külügyminisztériummal, a Mariott Hotellel, a főpostával, lakóházakkal, és az Örmény Történelmi Múzeummal. A tér kövezete felülről nézve egy örmény szőnyeghez hasonlít.
A Világosító Szent Gergely-katedrális, a város 2001-ben elkészült új székesegyháza.
Az Örményország Anyácska szobor (Mayr Hayastan) a Haghtanak-parkban (Győzelem park), mely a város hősi halottaira emlékeztet. Talapzatában egy múzeum található.
A Tsitsernakaberd, az örmény népirtás halottainak emlékműve, közelében a Genocídium Múzeummal.
A Cascade, egy lépcsősor, mely a központi városrészt köti össze a Győzelem parkkal. Tetejéről fantasztikus kilátás nyílik a városra.
Az Északi sugárút, a 2007 végére elkészülő sétálóutca, mely az operaházat köti össze a Köztársaság térrel.
Az 5,5 hektáros Angolpark (Angliakan aygi) a város egyik legrégebbi parkja a Köztársaság tér közelében.
A Cascade lépcsősorról érdemes megjegyezni, hogy nem csupán a közlekedést szolgáló felszíni lépcső, hanem egy a hegyoldalba vájt teraszos építmény, melynek felszínén számos szobor, növényterasz és szökőkút van, és a belső része ad otthont a Cafesjian művészeti múzeumnak.[72] A Cascade-ban kiállító híresebb művészek a teljesség igénye nélkül: Barry Flanagan, Jaume Plensa, Fernando Botero, Maylee Christie, François-Xavier Lalanne, David Breuer-Weil, Dale Chihuly, Peter Woytuk, Joana Vasconcelos.
Szórakozás
A szabadidő eltöltésére sok lehetőség van.
A fővárosban sok, akár nemzetközi hírnek is örvendő múzeum van. A Matenadaran örmény és ókori népek kéziratainak világhírű gyűjteménye. Az Örmény Történelmi Múzeum a Nemzeti Galériával egy épületben, a Köztársaság téren található. Ezeken kívül ismert még az Erebuni Erődmúzeum, a Genocídium Múzeum és a Parajanov Múzeum.
A város leghíresebb koncertterme az operaház. Repertoárjában az örmény nemzeti daraboktól a nemzetközi klasszikusokig mindenfajta mű megtalálható. A leghíresebb filmszínházak a Moszkva és a Nairi Mozi.
Az éjszakai élet legkedveltebb színhelyei az Astarl, a One és a Relax Nightclub, a L'Orange, The Club és a The Shramrock Tavern bárok.
Jereván legnépszerűbb sportága a labdarúgás. Jelentősebb klubjai a volt szovjet bajnok Ararat, a tizenegyszeres örmény bajnok Pjunik, a Mika, a Bananc és az Alashkert.
A jereváni rádió külön viccfajtát képviselt a szocialista időkben. A legismertebb talán a következő:
– Igaz-e, hogy Moszkvában a Lenin téren Volvókat osztogatnak?
– A hír igaz – közli a jereváni rádió –, azzal az apró korrekcióval, hogy nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem a Lenin téren, hanem a Moszkva téren, nem Volvókat, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
A „jereváni rádiót” azóta is annak kapcsán szokás emlegetni, ha egy lényegi különbséget apró módosításként tüntetnek föl.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Yerevan című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
↑Dunn, Ashley. „Pink Rock Comes as Gift From Homeland in Answer to Armenian College's Dreams”, Los Angeles Times, 1988. február 21. (angol nyelvű) „To Armenians, though, the stone is unique. They often refer to Yerevan, the capital of their homeland, as "Vartakouyn Kaghak," or the "Pink City" because of the extensive use of the stone, which can vary from pink to a light purple.”
↑Տուֆ [Tuff] (örmény nyelven). encyclopedia.am. „Երևանն անվանում են վարդագույն քաղաք, որովհետև մեր մայրաքաղաքը կառուցապատված է վարդագույն գեղեցիկ տուֆե շենքերով:”
↑Sarukhanyan, Petros. „Շնորհավո՛ր տոնդ, Երեւան դարձած իմ Էրեբունի”, Hayastani Hanrapetutyun, 2011. szeptember 21. (Hozzáférés: 2018. június 30.) (örmény nyelvű) „Պատմական իրադարձությունների բերումով Երեւանին ուշ է հաջողվել քաղաք դառնալ։ Այդ կարգավիճակը նրան տրվել է 1879 թվականին, Ալեքսանդր Երկրորդ ցարի հոկտեմբերի 1—ի հրամանով։”
↑Armenia. In Eastern Europe, Russia and Central Asia 2003. (angolul) Szerk. Imogen Bell. 3. kiadás. London: Taylor & Francis. 84. o. ISBN 9781857431377
↑„2011-es örmény népszámlálás”, Örmény Nemzeti Statisztikai Hivatal (Hozzáférés: 2018. június 30.) (örmény nyelvű)
↑George A. Bournoutian: A concise history of the Armenian people: (from ancient times to the present). (angolul) 2. kiadás. Costa Mesa, California: Mazda Publishers. 2003. ISBN 9781568591414
↑Aron Katsenelinboĭgen: The Soviet Union: Empire, Nation and Systems. (angolul) New Brunswick: Transaction Publishers. 1990. 143. o. ISBN 0-88738-332-7
↑Richard G. Hovannisian: The Republic of Armenia: The First Year, 1918–1919. I. kötet (angolul) Berkeley: University of California Press. 1971. 126–127. o. ISBN 0-520-01984-9
↑Yerevan (angol nyelven). eurocities.eu. [2018. július 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 3.)
↑Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológia szótára: A–K. I. kötet Technikai munkatárs Gölniczi Margit. negyedik, bővített és javított kiadás. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1988. 657. o. ISBN 963 05 4568 3 készült a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében
↑Voyages de monsieur le chevalier Chardin en Perse et autres lieux de l’Orient
↑Mark Ferro: The Use and Abuse of History: How the Past Is Taught to Children. (angolul) London: Routledge. 2003. 233. o. ISBN 0-415-28592-5
↑Arman J. Kirakossian: British Diplomacy and the Armenian Question: From the 1830s to 1914. (angolul) New York: Gomidas Institute. 2003. 142. o. ISBN 1-884630-07-3
↑ ab(oroszul) Эривань // Географическо-статистический словарь Российской империи. Сост. по поручению Русского географического общества действ. член Общества П. Семёнов, при содействии действ. члена В. Зверинского. Т. V. Спб., 1885, с. 870.
↑Michael Bobelian: Children of Armenia: A Forgotten Genocide and the Century-long Struggle for Justice. (angolul) New York: Simon & Schuster. 2009. 34. o. ISBN 1-4165-5725-3
↑Ronald Grigor Suny: The Revenge of the Past: Nationalism, Revolution, and the Collapse of the Soviet Union. (angolul) Stanford: Stanford University Press. 1993. 122. o. ISBN 0-8047-2247-1
↑Mark Malkasian: Gha-ra-bagh!: The Emergence of the National Democratic Movement in Armenia. (angolul) Detroit: Wayne State University Press. 1996. 41. o. ISBN 0-8143-2605-6
↑Mark Malkasian: Gha-ra-bagh!: The Emergence of the National Democratic Movement in Armenia. (angolul) Detroit: Wayne State Univ. Press. 1996. ISBN 9780814326046 „Residents awoke the next day [of 22 March 1988] to find Theater Square and the opera house ringed by fresh-faced soldiers...”
↑Keller, Bill. „Armenia Opens To Show Capital Under Tight Lid”, The New York Times, 1988. december 22. (Hozzáférés: 2018. június 18.) (angol nyelvű) „The virtually nonstop, open-air political discussions that raged outside the city's neoclassical opera house have ended. The square beside the opera house is now ringed by tanks and troops, who wear bulletproof vests at nightfall.”
↑埃里温 (kínai nyelven). 北京市人民政府外事办公室, 2010. december 20. [2018. július 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 4.)
↑Human rights watch world report 1997: events of 1996. (angolul) New York: Human Rights Watch. 1997. 198. o. ISBN 9781564322074
↑Ian Jeffries: The Caucasus and Central Asian Republics at the Turn of the Twenty-First Century: A guide to the economies in transition. (angolul) New York: Routledge. 2003. 57. o. ISBN 9780203358474
↑ ab„Armenia 2012 report”, Freedom House. [2018. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. június 18.) (angol nyelvű) „Social polarization deepened after mass protests following the 2008 presidential election were dispersed by police and army forces, leaving ten dead and up to two hundred wounded.”
↑„Armenia: Skirmishes Taint First Day After State Of Emergency”, RFE/RL, 2008. március 21. (Hozzáférés: 2018. június 18.) (angol nyelvű) „Armenian prosecutors announced on March 19 that they had arrested 106 people for allegedly plotting to stage a coup during the postelection protests.”
↑Tavernise, Sabrina. „Emergency Order Empties Armenian Capital’s Streets”, The New York Times, 2008. március 3.. [2014. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. június 18.) (angol nyelvű) „It was clear by early afternoon Saturday that after 10 days of peaceful protests, the demonstrators, who had been beaten by police officers in the morning, were spoiling for a fight.”
↑2001-es örmény népszámlálás (örmény nyelven) (PDF). Örmény Nemzeti Statisztikai Hivatal, 2001. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 28.)
Sergey Vardanyan: Hayastani mayrakaghaknerě =: The capitals of Armenia (Armenian Edition). (örményül) (hely nélkül): Apolo. 1995. ISBN 5807907787, ISBN 978-5807907783