Ukrajna eddig három alkalommal, 2004-ben, 2016-ban és 2022-ben aratott győzelmet.
Története
Évről évre
Ukrajna első győzelme 2004-ben
Ukrajna 2003-ban vett részt először az Eurovíziós Dalversenyen. Bár első alkalommal még csak a 14. helyen végeztek, már a második részvételük során nyerni tudtak, így a 2005-ös, ötvenedik versenynek Kijev adhatott otthont. A hazai rendezésű versenyen a 19. helyen zártak. 2006-ban újra a legjobbak közt végeztek, hetedikek lettek. A következő évben a nőimitátorVerka Serduchkával, majd Ani Lorakkal állhattak fel újra a dobogóra, mindkétszer ezüstérmesek lettek. 2009-ben a döntőben 12. helyet szerezték meg.
Jamala, a 2016-os dalfesztivál győztese a döntő utáni sajtótájékoztatón.
A következő két évben ismét a legjobb tíz között végeztek, 2010-ben pont tizedikek lettek, egy évvel később pedig negyedikek. 2012-ben ezúttal 15.-ek lettek, 2013-ban pedig az elődöntőben és a döntőben is bronzérmesek lettek, így a dobogó összes fokozatán állhattak már. 2014-ben újabb szép eredménnyel zárták a versenyt, Magyarország mögött, hatodikként végeztek. 2015-ben úgy döntött az ukrán televízió, hogy anyagi okokból visszalép a versenytől. 2016-ban visszatértek, és Jamalának köszönhetően megszerezték második győzelmüket.[1] A 2017-es, hazai rendezésű versenyen azonban a 24. helyen végeztek - ez az ország eddigi legrosszabb eredménye.[2]2018-ban 17. helyezettek lettek a döntőben. 2019-ben visszaléptek a versenytől a nemzeti döntő alatt kialakult konfliktus miatt.[3]
2020-ban a Go A képviselte volna az országot, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. Az ukrán műsorsugárzó jóvoltából az együttes végül újabb lehetőséget kapott az ország képviseletére a következő évben. 2021-ben az elődöntőből második helyezettként sikeresen továbbjutottak a döntőbe, ahol az ötödik helyen végeztek. 2022-ben a siker folytatódott annak ellenére, hogy a dalfesztivál ideje alatt is háború volt az országban. Ukrajna a Kalush Orchestrának köszönhetően megszerezte harmadik győzelmét.[4] Versenydaluk, a Stefania 631 pontot gyűjtött össze (192-t a szakmai zsűritől, 439-et a nézői szavazáson). 2023-ban a TVORCHI képviselte az országot, akik hatodik helyzettel lettek.
Ukrajna az egyetlen ország, amely eddig mindig továbbjutott az elődöntőkből, és eddigi részvételeik során összesen tízszer végeztek a legjobb tíz között, így az utóbbi évek egyik legsikeresebb országa, továbbá az egyetlen ország, amelyik az ezredfordulót követően mindegyik évtizedben győzni tudott legalább egyszer.
Nyelvhasználat
A nyelvhasználatot korlátozó szabály 1999-ig volt érvényben, vagyis Ukrajna 2003-as debütálásakor már szabadon megválaszthatták az indulók, hogy milyen nyelvű dallal neveznek.
Az eddigi tizenhét ukrán versenydalból tizenegyet teljes egészében angol nyelven, egyet ukrán, kettőt angol és ukrán, egyet angol és krími tatár kevert nyelven adtak elő, illetve 2007-es versenydaluk tartalmazott angol, német, ukrán, illetve orosz kifejezéseket is. 2021-ben először, daluk teljes egészében ukrán nyelven hangzott el.
Nemzeti döntő
A 2018-as nemzeti döntő zsűrije.
Az első két indulót az ukrán tévé kérte fel a feladatra, azóta azonban minden évben tartottak nemzeti döntőt.
2005-ben a hazai induló kiválasztására egy nagyszabású nemzeti döntőt rendeztek. A válogató négy hónapon át tartott, és a döntőt tizenöt elődöntő előzte meg. A tizenkilenc döntős közül a nézők választották ki a győztest, telefonos szavazás segítségével.[5]
2006-ban egy lényegesen kisebb selejtező mellett döntöttek, három előadó közül a zsűri és a nézők közösen választottak.[6] 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben hasonló lebonyolítású nemzeti döntőt rendeztek több előadó részvételével.[7] 2008-ban egy előadó énekelt több dalt, és azok közül választották ki az indulót.[8] Eredetileg 2010-ben is egy előadó, Vaszil Lazarovics részvételével rendezték a nemzeti válogatót, de az ukrán tévét ért kritika miatt egy új döntőt írtak ki, ekkor már húsz előadó részvételével.[9]
Ukrajnában nem alakult ki hagyományos, minden évben megrendezett nemzeti válogató. Az ukrán induló kilétét vagy nemzeti döntő segítségével, vagy nemzeti döntő nélküli belső kiválasztással döntötték el. A legújabb nemzeti döntőjük a Vidbir nevet viseli, amely 2016 óta szolgál az ország eurovíziós előadójának és dalának megtalálásához a 2021-es év kihagyásával, amikor a 2020-as képviselőjük új lehetőséget kapott a műsorszolgáltatótól, miután elmaradt a verseny a Covid19-pandémia miatt.[10] 2022-től ismét ezzel a műsorral választják ki dalukat a versenyre.[11]
Ukrajna mindegyik országtól kapott legalább egy pontot a döntőkben.
Rendezések
Ruslana a 2005-ös dalverseny döntőjében.
Ukrajna eddig kétszer rendezte a dalversenyt, mindkét alkalommal győzelmüket követő évben, 2005-ben és 2017-ben.[12][13] Mindkét évben az ország fővárosa, Kijev, adott otthont a dalfesztiválnak. Érdekesség, hogy a Junior Eurovíziós Dalfesztivált is kétszer rendezte Ukrajna, mindkét esetben Kijevben.
2005-ben a Kijevi Sportpalotában tartották az eseményt, amelynek kapacitása körülbelül 5000 néző befogadására volt képes. A verseny elődöntőjét 2005. május 19-én, a döntőjét pedig május 21-én tartották, az est házigazdái Maria Efrosinina és Pavlo Shylko voltak. Az esemény mottója az Awakening (magyarul:Felébredés), amely Európának bemutatkozni kész ország és a város ébredését szimbolizálta.[14] Emellett tükrözte az ország akkori politikai helyzetét is, hiszen 2004 novembere és 2005 januárja között a Narancsos forradalom politikai eseménysorozat zajlott Ukrajnában, amely a 2004-es ukrajnai elnökválasztáson elkövetett csalások miatt indult el.[15] Ez volt az első olyan dalverseny, ahol 16:9 felbontást alkalmaztak.
A 2017-es verseny műsorvezetői.
2017-ben hosszas várakozás, halasztások és bonyodalmak után végül ismét Kijevre esett a választás.[16] Összesen hat város volt versenyben a rendezésért, amit végül ennek felére csökkentettek. Az utolsó fordulóban Kijev mellett Dnyipro és Odessza szerepelt, előbbinél visszavonták a pályázatot, utóbbinál pedig nem volt megfelelő a helyszín a rendezésre. A végső helyszín a 14 000 férőhelyes Nemzetközi Kiállítási Központ lett. A dalfesztivál mottója a Celebrate Diversity (magyarul:Ünnepeljük a sokszínűséget) lett, a logó pedig egy hagyományos ukrán gyöngy nyaklánc köré épült fel, ami különböző gyöngyökből áll és mindegyik saját tervezésű, ezzel ünnepli a sokszínűséget és az egyéniséget. Az ékszer eredeti neve Namysto, ami védő amulett is, valamint a szépség és az egészség szimbóluma.[17] A dalverseny elődöntőire 2017. május 9-én és 11-én került sor, míg a döntőt május 13-án tartották. Az adások műsorvezetői Olekszandr Szkicsko, Volodimir Osztapcsuk és Timur Miroshnychenko voltak (utóbbi leginkábba a green room-ban).[18] Ez volt az első alkalom, hogy három férfi házigazdája volt a rendezvénynek, valamint az 1956-os dalfesztivál óta a második alkalom, hogy nem volt női műsorvezető.
2022-ben harmadjára nyert Eurovíziós Dalfesztivált Ukrajna, azonban 2022-es ukrajnai orosz invázió miatt az ország nem volt alkalmas a következő évi esemény megrendezésére.[19] 2022. július 25-én vált hivatalossá, hogy a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválnak az Egyesült Királyság ad otthont, majd október 7-én jelentették be, hogy Liverpoolban rendezik a versenyt Ukrajna tiszteletére, így a hivatalos logó közepében található szívben is az ukrán zászló jelent meg. Utoljára 1980-ban fordult elő, hogy a versenynek nem az előző évben győztes ország adott otthont.