Az orosz műsorsugárzó a Pervij Kanal és a Rosszija 1, amelyek 1993-ban lettek tagjai az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 1994-ben csatlakoztak a versenyhez. A két műsorsugárzó felváltva közvetíti a versenyt és nevezi az orosz indulót.
Oroszország eddig egy alkalommal, 2008-ban aratott győzelmet.
Története
Évről évre
Oroszország 1994-ben vett részt először, és az első tízben végzett. Ezt azonban rossz eredmények követték, ami miatt az 1993 és 2003 között érvényben lévő kieséses rendszer értelmében több évet is ki kellett hagyniuk.
A 2008-as verseny helyszíne.
A visszatérés után sokkal sikeresebbek voltak: 2000-ben és 2006-ban másodikak, 2003-ban és 2007-ben harmadikak lettek. 2003-ban nagyon közel kerültek a győzelemhez, mindössze három ponttal kaptak kevesebbet, mint a győztes. 2008-ban két évvel korábbi versenyzőjük, Dima Bilannak sikerült megszerezni az első győzelmét Oroszországnak, így a 2009-es versenynek Moszkva adott otthont. 2009-ben, majd egy évvel később is a 11. helyen végeztek.
2011-ben a 16. helyet érték el. 2012-ben az első elődöntő megnyerése után a döntőben a 2. helyen végeztek; a következő 4 évben is ott voltak a legjobb 10 között (2013-ban ötödikek, 2014-ben hetedikek, 2015-ben másodikak, 2016-ban megnyerték a nézői szavazást, az új szavazási rendszer bevezetésének következtében azonban végül a harmadik helyen végeztek). 2017-ben az ukrán hatóságok kitiltották három évre Ukrajnából az orosz versenyzőt, Julia Samoylovát és az EBU több lehetőséget is felajánlott, de az orosz műsorsugárzó végül visszalépett a versenytől.[1]2018-ban az énekesnő új lehetőséget kapott, hogy képvisje az országot, akinek nem sikerült bejutnia a döntőbe, így az oroszok legrosszabb eredményét szerezte meg. 2019-ben ismét egy visszatérő előadó indult Oroszország színeiben Sergey Lazarev személyében, aki csak úgy, mint 2016-ban, ismét harmadik helyen végzett.
2020-ban a Little Big képviselte volna az országot, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. Versenydaluk, az Uno, később a legtöbb megtekintéssel rendelkező videó lett a dalfesztivál hivatalos YouTube csatornáján.[2] Az orosz műsorsugárzó jóvoltából végül nem kaptak újabb lehetőséget az ország képviseletére a következő évben, habár előzetesen jelezték részvételi szándékukat a versenyen. 2021-ben az elődöntőből harmadik helyezettként sikeresen továbbjutott a döntőbe Manizha, ahol ismét a legjobb tízben, a kilencedik helyen végeztek. 2022-ben eredetileg szerepeltek a résztvevők listáján, viszont az orosz-ukrán krízis következtében több résztvevő ország műsorsugárzója arra kérte az EBU-t, hogy zárja ki az országot. Február 25-én az EBU közlemény adott ki, amelyben kifejtették, hogy Oroszország nem vehet részt a torinói versenyen.[3]
Nyelvhasználat
Oroszország 1994-es debütálásakor még érvényben volt a nyelvhasználatot korlátozó szabály. Ennek értelmében indulóiknak az ország hivatalos nyelvén, vagyis orosz nyelven kellett énekelniük. Ezt a szabályt 1999-ben eltörölték, azóta főleg angol nyelvű dalokkal neveztek.
Oroszországban nem alakult ki hagyományos, minden évben megrendezett nemzeti válogató. Az orosz műsorsugárzó általában a nemzeti döntő nélküli belső kiválasztás mellett döntött, eddig nyolcszor rendeztek orosz nemzeti döntőt, legutóbb 2021-ben.
1994-ben kilenc dal közül egy zsűri választotta ki az ország első indulóját.[5] A következő nemzeti döntőre 2005-ig kellett várni, ekkor a döntőt már három elődöntő is megelőzte, és a győztest a nézők választották ki telefonos szavazás segítségével.[6]
2008-ban a huszonhét fős mezőnyből egy zsűri és a nézők közösen alakították ki az eredményt,[7] míg 2009-ben tizenhat előadó közül két fordulós szavazás során választották ki a győztest. Az első körben a nézők kiválasztották a három legjobbat, és közülük egy zsűri választott.[8]