Grúzia 2007-ben vettek részt először a versenyen. Ekkor és a következő évben is továbbjutottak az elődöntőből. Előbbinél 12. helyen zártak a döntőben, míg utóbbinál eggyel jobb helyen, 11. helyezést értek el. A 2008-as orosz–grúz háború után a GPB bejelentette, hogy nem kíván részt venni a 2009-esmoszkvai versenyen.[1] Novemberben Grúzia megnyerte a Junior Eurovíziós Dalverseny (többek között az Oroszországtól kapott maximális 12 pontnak köszönhetően), majd néhány héttel később a grúz tévé bejelentette, hogy mégis részt vesz a versenyen, és egy nemzeti döntőn választották ki indulójukat.[2] Azonban a győztes, Stephane és 3GWe Don’t Wanna Put In című dalát az EBU elmarasztalta politikai tartalma miatt, és végül Grúzia bejelentette végleges visszalépését.[3]
2009 nyarán a grúz tévé bejelentette, hogy 2010-ben visszatérnek a versenyhez.[4] A következő két évben a kilencedik helyen végeztek, viszont 2012-ben, amikor a szomszédos Azerbajdzsánban került megrendezésre a verseny, első alkalommal nem sikerült döntőbe jutniuk. 2013-ban 15. helyen végeztek a döntőben, a következő évben azonban az elődöntő utolsó helyén végeztek. 2015-ös szereplésük már sikeresebb volt: az elődöntő 4. helye után 11.-ek lettek a döntőben. Pár évre rá az énekesnő kijelentette, hogy dala, a Warrior, és az egész előadása politikai jellegű volt, hiszen szerette volna elmesélni, hogy szeretett hazájában az orosz megszállások iránt mit érez.[5]2016-ban ismét továbbjutottak, és a 20. helyen végeztek a döntőben. A következő három évben azonban kiestek az elődöntőben, 2017-ben 11.-ként mindössze 17 pontra lett volna szükségük, hogy továbbjussanak, 2018-ban utolsó helyen, míg 2019-ben 14. helyen végeztek. 2022-ben sem jutottak tovább.
2020-banTornike Kipiani képviselte volna az országot, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. A grúz műsorsugárzó jóvoltából végül újabb lehetőséget kapott az ország képviseletére a következő évben.[6] Az énekesnek végül nem sikerült továbbjutnia a döntőbe, összesítésben utolsó előtti helyen végeztek. 2022-ben sem jutottak tovább, a második elődöntő utolsó helyezettjei lettek. 2023-ban a 2011-es Junior Eurovízió győztes csapatának egyik tagja, Iru Khechanovi versenyzett Grúzia színeiben, akinek szintén nem sikerült továbbjutni a döntőbe, tizenkettedik lett az elődöntőben. 2024-ben Nutsa Buzaladze törte meg a hét évig tartó sikertelenséget, aki újra bejuttatta az országot a döntőbe, ahol a huszonegyedik helyen végeztek, ami Grúzia legrosszabb döntős szereplése.
Nyelvhasználat
A nyelvhasználatot korlátozó szabály 1999-ig volt érvényben, vagyis Grúzia 2007-es debütálásakor már szabadon megválaszthatták az indulók, hogy milyen nyelvű dallal neveznek.
Grúzia eddigi tizenhat versenydala közül két grúz nyelvű, tizenhárom angol nyelvű, egy pedig angol és grúz kevert nyelvű volt.[7]
Nemzeti döntő
Az ország első indulóját, Sophót a grúz tévé jelölte ki a feladatra. Egy nemzeti döntő keretében az énekesnő öt dalt énekelt, melyek közül a nézők választhatták ki a kedvencüket.[8] 2010-ben ugyanilyen lebonyolítású nemzeti döntőt rendeztek; Sopho Nizharadze hat dala közül választották ki a győztest.[9]
2008-ban több résztvevővel rendeztek nemzeti válogatót. A tizenkettő induló közül a közönség választotta ki a nyertest.[10] A következő évben tíz versenyzőből egy zsűri és a nézők együtt választották ki az indulót.[11] A dalok többsége politikai témájú volt, így a győztes is. A dalverseny szabályai azonban ezt nem teszik lehetővé, így az EBU nem fogadta el a benevezett dalt, ami miatt a grúz tévé végül a visszalépés mellett döntött.[3]
Visszatérésük után először 2011-ben rendeztek újra nemzeti döntőt, ahol a nézők és a szakmai zsűri közösen döntött.[12] A következő évben ugyanígy választották ki az ország képviselőjét.[13] Miután nem jutottak tovább az elődöntőből, így 2013-ban nem rendeztek döntőt, a grúz tévé jelölte ki indulójukat, akik végül bejutottak a döntőbe.[14] A következő évben ugyanígy cselekedtek, viszont nem sikerült kvalifikálni magukat a döntőbe, ezért 2015-ben újból döntőt rendeztek.[15][16] 2015-ben ismét a GPB jelölte ki a grúz előadót, míg dalukat dalválasztó műsor segítségével választották ki a nézők és a zsűri.[17] Az öt versenydal közül a Midnight Gold nyert, amely a zsűrinél csak második helyen végzett, de a nézők több, mint 1300 szavazattal első helyre szavazták.
2017-ben minden idők legnagyobb grúz döntőjét rendezték.[18] Összesen 25 szerzemény versenyzett az ország képviseléséért. Végül Tamara Gachechiladze a nézők által második, a zsűri által pedig első helyen végzett, így összességében őt hirdettek ki győztesként. Az énekesnő végül 11. helyen végzett az elődöntőben, így 2014 óta először ismét nem jutottak tovább. A következő évben ismét a műsorsugárzó választotta ki a grúz résztvevőt.[19]
2019 óta a grúz nemzeti döntő az Idol énekes tehetségkutató show-műsor, a 2021-es év kihagyásával, amikor a 2020-as képviselőjük új lehetőséget kapott a műsorszolgáltatótól, miután elmaradt a verseny a Covid19-pandémia miatt.[20][21] A következő évtől kezdve ismét belső kiválasztást alkalmazott a köztévé, 2023-ban pedig egy újabb tehetségkutató-formátummal, a grúz The Voice-al választják ki előadójukat. 2024-ben belső kiválasztást alkalmaztak.