1994-ben vehettek részt először a nemzetközi döntőn, de az 1993 és 2003 között érvényben lévő kieséses szabály értelmében mindegyik szereplés után ki kellett hagyniuk egy évet a rossz eredmények miatt, és 1998 után az STV a visszalépés mellett döntött.
Tíz évvel később, 2008-ban jelentkeztek ismét a versenyre, de pénzügyi okok miatt akkor nem vettek részt. Végül 2009-ben tért vissza Szlovákia, de a következő négy évben nem sikerült kvalifikálniuk magukat a döntőbe.
Nyelvhasználat
Szlovákia 1994-es debütálásakor még érvényben volt a nyelvhasználatot korlátozó szabály. Ennek értelmében indulóiknak az ország hivatalos nyelvén, vagyis szlovák nyelven kellett énekelniük.
Ezt a szabályt 1999-ben eltörölték, tehát 2009-es visszatérésükkor már szabadon megválaszthatták milyen nyelven énekelnek. Ők ezt követően is a szlovák nyelv mellett döntöttek, majd 2011-ben először küldtek angol nyelvű dalt.[1]
Eddig Szlovákia hét dalából öt szlovák nyelvű, kettő pedig angol nyelvű volt.
Nemzeti döntő
Szlovákiában nem alakult ki hagyományos, minden évben megrendezett nemzeti válogató. A kilencvenes években a szlovák tévé minden alkalommal a nemzeti döntő nélküli belső kiválasztás mellett döntött.
Az első szlovák nemzeti döntőt 2009-ben rendezték. Összesen ötven előadó részvételével, a döntőt öt elődöntő előzte meg. A tizenhat fős döntőben a szavazás két fordulóból állt. Az első körben a nézők kiválasztották az első három helyezettet, a második körben közülük egy zsűri választotta ki a nyertest.[2] 2010-ben hasonló lebonyolítású, többfordulós nemzeti döntő keretében választották ki indulójukat.[3] 2011-ben és 2012-ben pedig az RTVS belső zsűrije kérte fel az előadókat erre a feladatra.