A vasútvonal Zalaegerszegről déli irányban halad, majd közvetlenül Baktüttös megállóhely előtt nyugati irányba fordul, majd délnyugati irányba halad egészen Csömödérig. Csömödéren csatlakozik hozzá a Csömödéri Állami Erdei Vasút és az állomás után keresztezi is annak pályáját. Iklódbördőce után északnyugati irányt vesz, Lenti előtt ismét keresztezi a kisvasutat, majd Lenti és Rédics között nyugati irányba haladva éri el a jelenlegi végpontját.
A Jugoszlávia területén üzemelő vasút megmaradt, kiszolgálva a lendvai kőolajipari létesítményeket. Az ország felbomlása után, Szlovénia megalakulásával, a vasútvonal csupán a horvátországiCsáktornya felől tud kapcsolódni a Horvát Vasutakhoz (HŽ). A Csáktornya és Lendva közötti szakaszon 1991-2014 között szünetelt a személyszállítás.
Jelene
A vasútvonalon jelenleg mellékvonali forgalmat bonyolít le a GYSEV, zömében GYSEV 5047 sorozatú motorkocsikkal. A vonalon sok a lassújel. Legtöbbször 40 km/órás lassúmenetre figyelmeztetnek. A vonalon napi 5 pár vonat közlekedik. A vonatok kihasználtsága általában kielégítő. A vasútvonalon – mellékvonali mivoltához képest – jelentős a teherforgalom. Kedden és csütörtökön is jár a tolatós tehervonat. Rédics kivételével általában minden állomáson rakodnak, a teherforgalom kb. 90%-át a zalai erdőkből kitermelt fa adja.
A vonalon Mellékvonali Rádiós Forgalomirányítási Rendszer (MERÁFI) üzemel, ezt a MÁV takarékossági okokból még a rendszerváltás előtt pár évvel vezette be kísérleti jelleggel a vasútvonalon, a rendszer azóta is sikeresen üzemel. A MERÁFI rendszer bevezetésekor modernizálták az útátjárókat és az állomások vágányhálózatát is.
A Zalaegerszeg–Lenti (44 km) szakaszon a megengedett legnagyobb sebesség 60 km/óra, a tengelyterhelés 21 tonna, Lenti és Rédics között (5 km) a legnagyobb sebesség 40 km/óra, a tengelyterhelés pedig 18 tonna.
Ezt a vasútvonalat is érintette a „Fogadj örökbe egy megállót” program, melynek keretében Lentiszombathely igen rossz állapotban lévő vasúti megállója is megújulhatott. Többször tervben volt a személyforgalom megszüntetése, de a vasútvonal helyreállítása is az országhatárt metsző szakasz visszaépítésével.[3][4]
2019 decemberében közbeszerzést írt ki a NIF Zrt. a teljes vasútvonal tervezési feladatainak elvégzésére, melynek célja a 48,7 kilométeres pálya felújítása a megyeszékhely és a szlovén határnál fekvő végállomás között, a lassújelek megszüntetésével.[6] A szerződést 2020. június 30-án írták alá.[7]
A 2023. decemberi menetrendváltástól a GYSEV vette át a vonal személyszállítási kiszolgálását.[8]
Csatlakozó kisvasutak
A vasútvonalhoz jelenleg két ponton (Csömödér-Páka, Lenti) csatlakozik a Csömödéri Állami Erdei Vasút. Ennek oka, hogy a jelenlegi keskeny nyomközű hálózat két külön vasút (Lenti és Csömödéri ÁEV) vonalainak 2002-ben történő összekötésekor jött létre. A csömödéri vasút építése 1918-ban kezdődött a Csömödér és Szentpéterfölde közötti szakaszon. Ezzel összeköttetést teremtettek a csömödéri fűrészüzem és az Eszterházy-hitbizomány erdőterületei között.
Jegyzetek
↑Riválisok polgárosodása. Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez 1867-1918 - Zalai gyűjtemény 70. (Zalaegerszeg, 2011)