Mádi Szabó Gábor
Mádi Szabó Gábor (Nyíregyháza , 1922 . augusztus 30. – Budapest , 2003 . március 6. ) Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.
Élete
Nyíregyházán született 1922. augusztus 30-án Mádi Szabó József és az orosz származású Traber Franciska gyermekeként. Az Óbudai Árpád Gimnáziumban Szabó Gábor 1938-ban[2] a VII.a. osztály, 1939-ben[3] a VIII.a osztály tanulója. Pünkösti Andornál , a Madách Színházban kezdte pályáját 1942-ben. 1946-tól a Nemzeti Színházban játszott, majd 1950-től az Ifjúsági Színház , 1957-től pedig a Petőfi Színházban . 1959-től a Vígszínház , 1963-tól a szolnoki Szigligeti Színház , 1964-től pedig a József Attila Színház színésze volt.
Televíziós külső felvételen, 1960
1970-ben Pécsre szerződött, 1972-től újra a Vígszínház, 1986-tól a budapesti Katona József Színház tagja volt. Átütő egyéniség, a színészi eszköztár legegyszerűbb eszközeivel is képes volt a legszélsőségesebb indulatok ábrázolására. Több filmben és tévéjátékban nyújtott sikeres alakítást.
Színházi szerepei
Filmjei
Játékfilmek
Tévéfilmek
Rajz- és bábfilmek
Szinkronszerepei
Hangja a magyar nézők számára összefonódott Anthony Quinn -el, akit 1954-tól 1996-ig mintegy 17 filmben szinkronizált.
Hangja a magyar nézők számára összefonódott Jean Gabin -nel, akit 1957-tól 1976-ig mintegy 11 filmben szinkronizált.
Filmek
Év
Cím
Szereplő
Színész
Szinkron év
1931
A köpenicki kapitány
—
—
1955
1932
Ösztönlét
Papa
Henry Stephenson
1993
1934
És felkel a nap…
Polivanov
Mihail Tarhanov
1973
1936
A kis Fauntleroy lord (1. magyar szinkron)
Havisham
Henry Stephenson
1994
Ahogy tetszik (1. magyar szinkron)
Száműzött herceg
Henry Ainley
1966
1937
A nagyváros
—
—
Viharos alkonyat (2. magyar szinkron)
Misa Bocsarov
Borisz Livanov
1965
1939
Észak törvénye
Dull
Charles Vanel
1973
Szerelem és vérpad
Francis Bacon
Donald Crisp
1968
1941
Vasöklű Bogdán
Makszim Krivonosz
Nyikita Ilcsenko
1974
1943
Akiért a harang szól
Gomez kapitány
Frank Puglia
1969
1944
Rettegett Iván I.
Maljuta Szkuratov
Mihail Zsarov
1964
1945
Kék rapszódia
Al Jolson
1972[5]
Rettegett Iván II. – A bojár összeesküvés
Maljuta Szkuratov
Mihail Zsarov
1964
1946
A hallgatag bosszúálló
Jim, a szakács
J. Farrell MacDonald
1962
Gilda
Casey
Joe Sawyer
1964
Tőr és köpeny
—
—
1963
1947
Egy életen át (2. magyar szinkron)
Voronov, az aranyásó
Vlagyimir Maruta
1973[6]
Tökéletes alibi
—
—
1961
1949
A silai legenda
Rocco Barra
Amedeo Nazzari
1968
Sztálingrádi csata II.
Vatutin tábornok
Vlagyimir Golovin
1950
1951
Szerelmi történet
Ernest Plonche felügyelő
Louis Jouvet
1991
1952
A vasárnap hősei
A professzor
Sandro Ruffini
1994
Öt szegény egy autóban
—
—
1962
Per a város ellen
Antonio Spicacci bíró
Amedeo Nazzari
1959
Toledói szerelmesek
Don Blas
Pedro Armendáriz
1964
Trent utolsó kalandja
Sigsbee Manderson
Orson Welles
1963
1953
A félelem bére
Luigi
Folco Lulli
1955
A kapitány paradicsoma
—
—
1962
Ha lenne 100 millióm…
Giovanni
Checco Durante
1965
Kifulladt vad
Dutch Peterson
Ward Bond
1967
Madame de…
André de... tábornok
Charles Boyer
1968
Vágyakozás (1. magyar szinkron)
A doktor
Carlos López Moctezuma
1972
1954
A bátorság iskolája
—
—
1954
A kettétört lándzsa
Matt Devereaux
Spencer Tracy
1975
A rakparton
Johnny Friendly
Lee J. Cobb
1979[7]
Kopogd le a fán!
Godfrey Langstrom
Torin Thatcher
1972
Luxustutajon
Nyesztratov
Vaszilij Merkurev
1964
Vörös és fekete
Julien apja
Alexandre Rignault
1965
1955
Az Anya
Andrej Nakodka
Andrej Petrov
1956[8]
Csalók
Augusto
Broderick Crawford
1969
Halló, itt Gabriella!
Fernando, Bruna testvére
Sergio Raimondi
1956
Ördöngösök
Alfred Fichet biztos
Charles Vanel
1996
Rossz nap Black Rocknál
John J. Macreedy
Spencer Tracy
1995
1956
A 306-os ügy
—
—
1956[9]
A költő
Nikolai Tzarev
Nyikolaj Krjucskov
1957
A negyvenegyedik (1. magyar szinkron)
Jevszjukov biztos
Halhatatlan garnizon
Baturin őrnagy
Vaszilij Makarov
Hétköznapi tragédia (2. magyar szinkron)
Andrea Marcocci
Pietro Germi
1978
Moby Dick (1. magyar szinkron)
Boomer kapitány
James Robertson Justice
1971
Nagy Sándor (1. magyar szinkron)
Filiposz
Fredric March
1978
Ők voltak az elsők
—
—
1957
Patkányfogó
Henri Coupeau
François Périer
1958
1957
A vád tanúja (1. magyar szinkron)
Törvényszolga
—
1961
Csendes Don (1. magyar szinkron)
Sztyepan
Alekszej Blagovesztov
1958
Jeanne Eagels
Sal Satori
Jeff Chandler
1968
Kocsubej
Kandibin
Pavel Uszovnyicsenko
1960
Lissy
S.A. csoportvezető
Kurt Oligmüller
1957
Tizenkét dühös ember (első-két magyar szinkron)
Harmadik esküdt
Lee J. Cobb
1959
1965
1958
A félkegyelmű
Parfjon Rogozsin
Leonyid Parhomenko
1958[10]
A megbilincseltek (1. magyar szinkron)
Big Sam
Lon Chaney, Jr.
1966
A szél
—
—
1960
Az én drága párom
Rogyion Mefodijevics Sztyepanov
Pjotr Konsztantyinov
1959
Feltámadás
Simonson
Robert Freitag
1961
Hüvelyk Matyi (1. magyar szinkron)
Őrmester
—
1960
Játék és álom
—
—
1959
Jog és zűrzavar
Sir Edward Crichton bíró
Robert Morley
1971
Kettős szerepben
Tony Varlet
François Périer
Ördögi találmány
Kalózkapitány
František Šlégl
1958
Rendkívüli történet
Kovaljenko
Mihail Kuznyecov
1959
Rendszáma H-8
Pongrac, útitárs
Stane Sever
Sabella unokája
—
—
1968
Távoli partokon
Ferrero
Aleszker Alekperov
1959
Veszélyes barátság
Mihail Prohorov
Mihail Uljanov
1959
A béke első napja
—
—
1960
A fekete Orfeusz
Hermész
Alexandro Constantino
1974
A kis csalogány
—
—
1961
A sztyeppék csendjében
Farzanov, a főmérnök
Mihail Kuznyecov
1960
Aranykezű Mária (1. magyar szinkron)
—
—
1964
Az elvarázsolt herceg
—
—
1960
Az iskolások útja (1. magyar szinkron)
Tiercelin
Lino Ventura
1971
Ballada a katonáról
Vezérőrnagy
Nyikolaj Krjucskov
1960
Csillagok
?
?
1959
Fehér vér
Parancsnok
Werner Schulz-Wittan
1960
Foma Gorgyejev (első-két magyar szinkron)
—
—
Ignat Gorgyejev
Szergej Lukjanov
1974
Különös találkozás (1. magyar szinkron)
—
—
1961
Tűz a Dunán
Mihály
Liviu Ciulei
1960
1960
A fehér csat
Chládek kapitány
Čestmír Řanda
1961
A kalandor
—
—
A láp kutyája
Suter főhadnagy
Günther Simon
Aki szelet vet (2. magyar szinkron)
Henry Drummond
Spencer Tracy
1973
Feltámadás
—
—
1962
Ferrara hosszú éjszakája
Carlo Aretusi
Gino Cervi
Lavina
?
?
Menekülés a pokolból
—
—
1961
Messzi utca (1. magyar szinkron)
Koroszteljov
Szergej Bondarcsuk
1960
Orkán
Duma
Ion Manta
Túl fiatal a szerelemre
Mr. Collins, Elizabeth apja
Austin Willis
1962
1961
A mi édesanyánk
Jevdokim Csernisev
Nyikolaj Lebegyev
1961
A két ’N’ úr
—
—
1962
A szép amerikai
—
—
A torpedó visszalő
Mundy tiszt
Sid James
Antigoné
Kreón
Mánosz Katrákisz
1967
Az utolsó ítélet (1. magyar szinkron)
Zsebtolvaj
Ernest Borgnine
1963
Fracasse kapitány
Vallombreuse herceg
Gérard Barray
1972
Malachiás csodája
—
—
1962
Meglepetés a cirkuszban
—
—
Münchhausen báró
Hajóskapitány
Jan Werich
Nikki, Észak vad kutyája (1. magyar szinkron)
Jacques Lebeau prémvadász
Émile Genest
1966
1962
A prágai tréfacsináló
—
—
1963
Aki megölte Liberty Valance-t (1. magyar szinkron)
Tom Doniphon
John Wayne
1981
Az oroszlán
Robert Hayward
William Holden
1975
Gombháború
Lebrac apja
Jean Richard
1963
Gyilkosság Gateway-ben
?
Hannes Fischer
1962
Társtalanul
Jost
Otomar Krejca
1963
Visszavárlak
—
—
1962
1963
A makacs lány
Arszenyij
Arkagyij Tolbuzin
1965
A párduc (1. magyar szinkron)
Don Fabrizio Salina herceg
Burt Lancaster
1975
Bolond, bolond világ (1. magyar szinkron)
C. G. Culpepper kapitány
Spencer Tracy
1977
Egy nő a hajón
—
—
1964
Élők és holtak
Birjukov
Borisz Csirkov
Germinal
Victor Maigrat
Claude Cerval
1963
Ruha teszi az embert
—
—
1964
1964
Euridiké
—
—
1969
Hamlet
Színészkirály
Alekszandr Csekajevszkij
1964
Homályban
Eric Crawford
Curd Jürgens
1975
Szökésben
Kain-Baty
Sztanyiszlav Csekan
1965
1965
A domb
Bert Wilson főtörzsőrmester
Harry Andrews
1966
A szép, kék Duna partján
Gasser
Attila Hörbiger
1975
Az első tanító
—
—
1968
Forrás a szomjazóknak
Serdyuk
Dmitrij Miljutyenko
1996
Segítség! Gyilkos!
Fernando Boccetta
Alberto Sordi
1967
1966
Fekete péntek
Caldwell szenátor
Hans Christian Blech
1968
Kis lázadás
Noel Greb, az igazgató
Sam Levene
1969
Nyaralók
Szuszlov
Boris Babochkin
1967
1967
A leghosszabb éjszaka
—
—
Az öngyilkos
—
—
1968
Forró éjszakában (1. magyar szinkron)
Gillespie seriff
Rod Steiger
1971
Három topolyafa
—
—
1969
Kortársaink
—
—
1968
Lélekben erősek
Dimitrij Medvegyev
Ivan Pereverzev
Nemsokára itt a tavasz
—
—
1969
Vasáradat
—
—
1968
1968
A bostoni fojtogató
Ed Willis detektív hadnagy
Richard X. Slattery
1970
A könnyűlovasság támadása
Smith törzsőrmester
John Trenaman
Az az átok nagyapa
Nagypapa
Michel Simon
1975
Harc Rómáért
—
—
1969
Helené, avagy az életöröm
Meneláosz
Pierre Dux
1974
Hívd a férjem találkára
—
—
1976[11]
Jó estét, Mrs. Campbell! (1. magyar szinkron)
Walter Braddock
Telly Savalas
1970
Minden jó, ha vége jó
Király
Sebastian Shaw
1971
Ölj meg, csak csókolj!
Kórházi beteg
Gianni Baghino
1969
Vihar előtt
Jakov
Nyikolaj Szimonov
1971
Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája
A főügyész
Georges Rouquier
1969
1969
A félszemű (2. magyar szinkron)
Reuben J. „Rooster” Cogburn seriff
John Wayne
1991
A jégsziget foglyai
Romagna kapitány
Massimo Girotti
1971
A karbonárik (1. magyar szinkron)
Gyóntatóatya
Alberto Sordi
1971
Az utolsó mohikán
Nat Bumpo
Hellmut Lange
Elátkozottak (első-két magyar szinkron)
Konstantin Von Essenbeck
Reinhard Kolldehoff
1973
1979
1970
A 22-es csapdája (1. magyar szinkron)
Cathcart ezredes
Martin Balsam
1972
Belorusz pályaudvar
Viktor Karlamov Szergejevics
Alekszej Glazirin
1971
Címe ismeretlen
Marceau felügyelő
Lino Ventura
1976[12]
Cseljuskin
Kujbisev
Fritz Diez
1975
Hajnali sztyeppén
Jakov Alekszejevics
Jevgenyij Lebegyev
1972
Menekülés
Csarnota tábornok
Mihail Uljanov
Négy gyilkosság elég lesz, kedvesem!
Gengszter #2
—
1971
Rio Lobo (1. magyar szinkron)
Cord McNally ezredes
John Wayne
1985
1971
A fogoly ítéletre vár
Pszichiáter
Mario Pisu
1973
A leszámolás napja
Vaszilij Platonovics Rogyonov
Vaclav Dvorzseckij
A tizedik nap
Theo Van Horn
Orson Welles
1988
Az Androméda-törzs (1. magyar szinkron)
Manchek hadnagy
Ramon Bieri
1973
Columbo – I/3. rész: Holt tárgyak (első-két magyar szinkron)
Martin J. Hollister tábornok
Eddie Albert
1975
1993
Családi élet
Mr. Baildon
Bill Dean
1975
Csoda olasz módra (1. magyar szinkron)
—
—
1972
Hideg pulyka (1. magyar szinkron)
—
—
1973
Kispolgárok
Tyetyerev
Pavel Pankov
1975
Macbeth
Duncan
Nicholas Selby
1973
Optimista tragédia
Parancsnok
Rolf Ludwig
1974
Öreg rabló nem vén rabló
Mjacsikov
Jurij Nikulin
1973
Platonov szerelmei
Mikhail Platonov
Rex Harrison
1974
Sátáni ötlet (1. magyar szinkron)
Rosinsky
François Périer
1971[13]
1972
A farmer lányai
Joshua Cabe
Buddy Ebsen
1976
A jelölt
Crocker Jarmon szenátor
Don Porter
1982
A sortűz
Demir Elezi
Abdurrahman Shala
1973
Az ördögök éjszakája (2. magyar szinkron)
Gorca Ciuvelak
Bill Vanders
1990
Égő hó
Vesnin
Anatolij Kuznyecov
1974
Goriot apó
Vautrin
Roger Jacquet
1975
Jegor Bulicsov és a többiek
Jegor Bulicsov
Mihail Uljanov
1974
Magányos szívek
Rex Willoughby
Douglas Fairbanks, Jr.
1977
Mert szeretik egymást
—
—
1972
Veronika és a bűvös zsák
—
—
1974
1973
A hosszú búcsú (1. magyar szinkron)
Roger Wade
Sterling Hayden
1974[14]
Angolnak születtem
Erich Krogh
Peter Finch
1980
Az ezredeseket akarjuk
—
—
1974
Don Quijote kalandjai
Don Quijote
Rex Harrison
1975
Kényes egyensúly (1. magyar szinkron)
Tobias
Paul Scofield
1983
Megtorlás
—
—
1991
Tábornok elvtárs
Főparancsnok
Georgij Kulikov
1975
1974
A cement
Szavcsuk
Borisz Jurcsenko
1976
Antonius és Kleopátra
—
—
1977
Sör és perec 1-3.
Willie Ashenden
Michael Hordern
1979
1975
A halott férfi esete
—
—
1976
A világ legerősebb embere
A.J. Arno
Cesar Romero
1993
Comenius
Ferdinánd
Traugott Buhre
1978
Lázroham
—
—
1976
Lear király
Kent gróf
Ewan Hooper
1978
1976
A jónevű senki avagy a stróman
Howard ügyvédje
Norman Rose
A sah fia
Rusztam
Bimbolat Vatajev
1977[15]
A vadon szava
Narrátor (hang)
Marvin Miller
1978
Budapesti mesék
Énekes
Franciszek Pieczka
1976
Kiváló holttestek
Rogas felügyelő
Lino Ventura
1977
Suttogó halál
Johannes
Trevor Howard
1993
1978
Államérdek
Marrot professzor
François Périer
1979[16]
King 1-3.
Martin Luther King Sr.
Ossie Davis
1979
Lányok
Dandillot úr
Jean Davy
1989
Severino
Őrmester
Leon Niemczyk
1979
1979
Tetthely – 96. rész: A király
Königsmann
Heinrich Schweiger
1981
1980
Oblomov néhány napja
Zahar
Andrej Popov
1983
1981
Fantom az éjszakában (1. magyar szinkron)
Peter Hartman
Nigel Davenport
1985
1982
Fitzcarraldo
Don Aquilino
José Lewgoy
1995
1983
A jégmadár (1. magyar szinkron)
Cecil
Rex Harrison
1984
Legyetek jók, ha tudtok
V. Sixtus
Mario Adorf
1989
Mr. Halpern és Mr. Johnson
Ernest Johnson
Jackie Gleason
1990
1984
Végzetes látomás (1. magyar szinkron)
Freddy Kassab
Karl Malden
1988
1985
Bosszúvágy 3. – A terror utcája (1. magyar szinkron)
Bennett Cross
Martin Balsam
1989
Macskaszem (2. magyar szinkron)
Cressner
Kenneth McMillan
1998
Moszkvai csata
Sztálin
Jakov Tripolszkij
1986
Tetthely – 174. rész: A halál leleményessé tesz
Hans Georg Bülow felügyelő
Heinz Drache
1991
Tetthely – 178. rész: Valaki látta a gyilkost
Eugen Lutz
Werner Schumacher
1989
1986
A forradalom nyara
Necker
Guy Tréjan
A rózsa neve (1. magyar szinkron)
Baskerville-i Vilmos
Sean Connery
1991
Kalózok
Thomas Bartholomew Red kapitány
Walter Matthau
Kemény fickók
Harry Doyle
Burt Lancaster
1989
Patton utolsó napjai
George S. Patton Jr. tábornok
George C. Scott
1995
1987
A gyanúsított (1. magyar szinkron)
Paul Gray
Philip Bosco
1990
Call girl ötszázért
Arthur Kirk
Karl Malden
1989
Hódító Pelle (1. magyar szinkron)
Lasse
Max von Sydow
1993
Úri passziók (2. magyar szinkron)
„Jock” Delves Broughton
Joss Ackland
1997
1988
Holdfény Parador felett
Ralph
Jonathan Winters
1995
1989
A canterville-i kísértet
Simon Canterville
Jiří Bartoška
1991
Gyilkosság a paradicsomban (1. magyar szinkron)
Sir Harry Oakes
Rod Steiger
Ha a forgószél hazarepít
Harry Robins
Brian Keith
1992
Harlemi éjszakák (1. magyar szinkron)
Bennie Wilson
Redd Foxx
1990
Kinek mi jár
Richard Richardson
Ernst Jacobi
1991
Maffiatörténet
Don „Luce” Luciano
John Vernon
Visszatérés Malaveilbe
Coco
Jean Franval
1993
1990
A keresztapa III. (1. magyar szinkron)
Lamberto bíboros
Raf Vallone
1991
A terror útja
Leon Klinghoffer
Burt Lancaster
1995
Julianus barát 1-3.
Ugrin érsek
Raf Vallone
1990
Új hullám
—
—
1993
1991
A gyerekrablás
Pete Mooney őrmester
Richard Bradford
1995
Cape Fear – A rettegés foka
Bíró
Martin Balsam
1992
Don Quijote 1-5. (1. magyar szinkron)
Don Quijote
Fernando Rey
1995
Feketelistán (1. magyar szinkron)
Felix Graff
Sam Wanamaker
1996
Minden reggel
Monsieur de Sainte Colombe
Jean-Pierre Marielle
1994
Soha ne felejts!
William Cox
Dabney Coleman
1992
1992
Kerge kacsák (1. magyar szinkron)
Hans
Joss Ackland
1994
1993
Ábrahám
Terah
Vittorio Gassman
1995
Hemingway és én
Frank
Richard Harris
Sliver
Alex Parsons
Martin Landau
1993
1994
Végveszélyben
Bennett elnök
Donald Moffat
1994
1995
A nyomorultak
Myriel
Jean Marais
1997
Hunter visszatér
Pete Morgan
Brian Keith
1996
József
Jákob
Martin Landau
X polgártárs
Bondarcsuk
Joss Ackland
1995
1996
Kerge kacsák 3.
Hans
1997
Sorozatok
Rajzfilmek
Star Wars-trilógia
Az eredeti Star Wars-trilógia részeinek elején ő olvasta a felvezető szöveget.
CD-k, hangoskönyvek
Móra Ferenc : A békapásztor
Móra Ferenc: Gregulics inasa
Hangjáték, rádiójáték
Vészi Endre : A pók hatalma (1947)
Victor Hugo : A király mulat (1949)
Iványi György : Uszályhajó (1952)
Lukovszkij : Az örök éjszaka titka (1952)
Vészi Endre : Szélvihar Kőszegen (1955)
Alois Jiràsek: Husz és Zsiska (1956)
Erdős László, dr.: A sárkúti zendülés (1957)
Hegedűs Géza : Szerelem a fűzfák alatt (1957)
Kreutzer Sándor : A Szél Folyó völgye (1958)
Mesterházi Lajos: Pesti emberek (1958)
Visnyevszkij : Kronstadti tengerészek (1958)
Vörösmarty Mihály : Csongor és Tünde (1958)
William Shakespeare: Vihar (1959)
Anton Pavlovics Csehov : A panaszkönyv (1960)
Sándor István : Kölcsey (1960)
Méreyné Juhász Magda: Az ifjú Bessenyei (1961)
Harmat Judit : A lélek magvetői (1961)
Szergej Antonov: Aljonka (1962)
Alekszej Arbuzov : Az elveszett fiú (1962)
Jókai Mór : A kőszívű ember fiai (1962)
Tyihon Szjomuskin: A jégvilág Robinsonja (1962)
Majoros István: Baleset, avagy az igazság lovagja (1962)
Lucille Fletcher: Bocsánat, téves kapcsolás (1963)
Fáklyavivők – dalok, hősök, emlékek (1964)
Thorbjorn Egner: Három rabló (1964)
Wolfgang Weyrauch : Japáni halászok (1964)
Kamondy László : Ember a küszöbön (1964)
Takács Tibor : Kaftános fejedelem (1964)
Carel és Jozef Capek : A rovarok életéből (1965)
Felkai Ferenc : Hannibál (1965)
Friedrich Dürrenmatt: Straniczky és a nemzeti hős (1965)
Gyárfás Miklós : Sír az oroszlán (1965)
Ionesco : A király haldoklik (1965)
Felnőttek vagyunk, felelősek -irodalmi összeállítás (1966)
Forgószínpad–Füst Milán műveiből (1966)
Gáspár Margit : Az égbolt nem felel (1966)
Wolfgang Schreyer : A Walkür-akció (1966)
Sós György : A cipők éneke (1966)
Édes hazám-Barangolás a Matyóföld körül (1967)
Mihail Solohov : Csendes Don (1967)
Mikszáth Kálmán : A két koldusdiák (1967)
Balázs János: Szomszédnépek parasztjai (1967)
Egri Viktor : Ének a romok felett (1968)
Miloslav Stehlik: A bizalom vonala (1968)
William Faulkner - Kompozíció az író műveiből (1968)
Hegedűs Géza : Szerelem és diplomácia (1969)
Jókai Mór: Erdély aranykora (1969)
Jurandot, Jerzy: A kilencedik igaz (1969)
Eötvös József : Magyarország 1514-ben (1970)
Homérosz: Odüsszeia (1970)
Idézés (1970)
Katona József: Bánk bán (1970)
Falusi délután-Pipaszó mellett (1970)
Szergej Jeszenyin : Pugacsov (1970)
Harmath Judit: A tábornok, akinek golyó van a fejében (1971)
Kohlhaase, Wolfgang: Kérdések egy fényképhez (1971)
László Endre: "Te csak húzzad, Bihari!" (1971)
Jack London : Aranyásók Alaszkában (1971)
Gorkij : Ellenségek (1972)
Günther Kunert : Idővel tűz támad (1972)
Kovács Ágnes: A selyemrét (1972)
„Boldog, ki fákat ültet, olt…” (1973)
Török Tamás: Sihaha Sebestyén füstölgése (1973)
Áprily Lajos: Álom a vár alatt (1974)
Gyárfás Miklós: Szívdobogás a cseresznyefa alatt (1974)
H. Lányi Piroska: Spartacus (1974)
Robin White : Katonák (1974)
Misarin, Alexandr: A feladatot vállalom (1975)
Rudolf Fabry : Ballada a háborúról és a szerelemről (1975)
Szabó Magda : Tündér Lala (1975)
Mocsár Gábor : Riasztólövés (1975)
Tenyérnyi ország a félsziget sarkán (1975)
Albert Zsuzsa: „Kék, tavaszi fátyol” (1976)
Joachim Walther : A zöldövezet (1976)
Kosztolányi Dezső : Hajnali beszélgetés (1976)
Bill Naughton: Késő éjjel a Watling Streeten (1977)
Csörsz István : A bolond kutya gazdája (1977)
Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember (1977)
John Arden: Zsákos ember terhe (1977)
Karinthy Ferenc: Visszajátszás (1977)
Kopányi György : Földgömb, madárral (1977)
Pedro Calderon de la Barca: Az élet álom (1977)
Rudyard Kipling : A dzsungel könyve (1977) - Bagira
Csokonai Vitéz Mihály : A méla Tempefői (1978)
Lázár Ervin: Rendhagyó baleset (1978)
Nemeskürty István : Károlyi Gáspár (1978)
Kazarosz Aghajan : Anahit (1978)
Olbracht: Anna (1978)
Vámos Miklós : Az öreg hal és a tenger (1978)
Galgóczi Erzsébet : Viszek a börtönbe leveskét (1979)
Kopányi György: Botrány (1979)
Robert Merle : A sziget (1979)
Ókori kalandozások-Egyiptom (1979)
Taylor: A homokzátony (1979)
Vil Lipatov: A nyomozás lezárult (1979)
Lengyel Péter: Cseréptörés (1980)
Az első lovashadsereg (1981)
Török Gyula: A zöldköves gyűrű (1981)
Charles Dickens : Szép remények (1981)
Castle, John - Hailey, Arthur: Rémület a levegőben (1982)
Díszvacsora a temetkezési vállalatnál (1982)
Gyönyörű sors (1982)
Robert Louis Stevenson : Kincses sziget (1982)
Szabó Lőrinc : A szökevény (1982)
Testamentum (1982)
Galgóczi Erzsébet: A kápolna titka (1983)
Magányos vadász a szív (1983)
Thury Zoltán: Katonák (1983)
Tersánszky Józsi Jenő: A vízbefúlt csizmája (1983)
Móra Ferenc: A rab ember fiai (1984)
Rozewicz, Tadeusz: Az éhezőművész elmegy (1984)
Schnabel, Ernst: Anna Frank nyomában (1984)
Csukás István: Gyalogcsillag (1985)
Déry Tibor: Kedves Bópeer (1985)
Jókai Mór: Az arany ember (1985)
Karinthy Ferenc: Éljen és virágozzék! (1985)
Molnár Ferenc: Az ismeretlen lány (1985)
A karmester (1985)
A szegényember öröme - irodalmi kompozíció (1985)
Üdv néked, Arthur, nagy király! (1985)
Hernádi Gyula: Gólem (1986)
Kálnoky László : Az üvegkalap (1986)
Rákosy Gergely : Az óriástök (1987)
Mikszáth Kálmán: Krúdy Kálmán csínytevései (1987)
Zombori Attila : Éjféli mise (1987)
Odesszai történetek (1988)
Alexandre Dumas : A fekete tulipán (1989)
Spiró György : A hívás (1989)
Kós Károly : Budai Nagy Antal (1991)
Nyerges András : Makinyög (1992)
A nagyratörő (1993)
Ágh István : Eljárulás István királyhoz (1994)
Herczeg Ferenc: Az élet kapuja (1994)
Krúdy Gyula : Madárijesztő Manó kalandjai (1994)
Kosztolányi Dezső: Csoda (1997)
Weöres Sándor : Kétfejű fenevad (1997)
Gosztonyi János : A hontalan (1998)
Antoine O’Flatharta: Három pokróc 20 font (1998)
Papp Zoltán: Verziók, avagy a honvéd halála (2000)
Száraz Miklós György : Atyamanó (2000)
Vértessy Sándor : Asbóth Sándor, Lincoln magyar hőse (2000)
Díjai
Jegyzetek
↑ a b c d Freebase-adatdump . Google
↑ III. kerületi magy. kir. állami Árpád főgimnázium, Budapest, 1938 | Arcanum Digitális Tudománytár (magyar nyelven). adt.arcanum.com . (Hozzáférés: 2023. március 18.)
↑ III. kerületi magy. kir. állami Árpád főgimnázium, Budapest, 1939 | Arcanum Digitális Tudománytár (magyar nyelven). adt.arcanum.com . (Hozzáférés: 2023. március 18.)
↑ A tévéfilm sorozat. Az MTV2 8 epizódban adta 1991. június 6-tól hetente.
↑ A magyar szinkron 1972-ben készült, és a televízióban 1973. július 10-én adták le.
↑ A magyar szinkron 1973-ban készült, és a televízióban 1979. február 23-án adták le.
↑ A magyar szinkron 1979-ben készült, és a televízióban 1980. július 26-án adták le.
↑ A szinkron 1956-ban készült, és a hazai mozikban 1957. október 31-én mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1956-ban készült, és a hazai mozikban 1957. április 4-én mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1958-ban készült, és a hazai mozikban 1959. február 19-én mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1976-ban készült, és a televízióban 1977. szeptember 10-én adták le.
↑ A magyar szinkron 1976-ban készült, és a televízióban 1979. február 6-án adták le.
↑ A magyar szinkron 1971-ben készült, és a hazai mozikban 1972. március 16-án mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1974-ben készült, és a hazai mozikban 1975. augusztus 28-án mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1977-ben készült, és a hazai mozikban 1979. március 8-án mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1979-ben készült, és a hazai mozikban 1980. május 8-án mutatták be.
↑ Az Alfa holdbázis című sci-fi sorozat 1. évadának 24 epizódjából 6 részt választották ki az MTV1 adására.
Források