PROFILBARU.COM

	Eugène Ionesco
	1993-ban
Született	Eugen Dimitri Ionescu; 1909. november 26.; Slatina, Románia
Elhunyt	1994. március 28. (84 évesen); Párizs, Franciaország
Állampolgársága	román
Házastársa	Rodica Ionesco (1936–)
Gyermekei	egy gyermek
Foglalkozása	színműíró; költő; irodalomkritikus; naplóíró; illusztrátor; grafikusművész; filmszínész; televíziós színész; filmrendező;
Tisztsége	seat 6 of the Académie française (1970. január 22. – 1994. március 28.)
Iskolái	Bukaresti Egyetem; I. Károly Főgimnázium; Fraţii Buzeşti Főgimnázium; Sfântul Sava Főgimnázium;
Kitüntetései	Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének parancsnoka; Prince Pierre Award; A Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének parancsnoka; A művészetek és a tudományok érdemrendje; Prix du Brigadier; a francia Becsületrend tisztje; star on Playwrights' Sidewalk; Osztrák Állami Díj az európai irodalomért (1971); Jeruzsálem-díj (1973);
Sírhelye	Montparnasse-i temető
	IMDb; PORT.hu;
	A Wikimédia Commons tartalmaz Eugène Ionesco témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Eugène Ionesco (szül.: Eugen Ionescu) (Slatina, Románia, 1909. november 26. – Párizs, 1994. március 28.)^[5] román–francia származású francia író, az abszurd dráma egyik megteremtője. A Patafizikai Társaság egyik tagja.

Élete

1909. november 26-án látta meg a napvilágot az Olt megyei Slatina városában, Romániában. Apja román, míg anyja francia zsidó volt, így gyermekkorának jelentős részét Franciaországban tölthette, de a szülei válása után, 1925-ben visszatért apjával Romániába. A Bukaresti Egyetemen szerzett francia nyelvtanári diplomát 1933-ban, diplomamunkáját a francia irodalomról írta. Az egyetemen ismerkedett meg Emil Ciorannal és Mircea Eliadével, akikkel életre szóló barátságot kötött.

1936-ban nősült meg, házasságából egy lánya született. 1938-ban családjával visszatért Franciaországba, hogy anyagot gyűjthessen a doktori cím megszerzéséhez szükséges munkájához. A második világháború ezen gyűjtőmunka közben érte őket, ezért úgy döntöttek, hogy maradnak, Marseille-ben telepedtek le. Párizs 1944-es felszabadítása után nem sokkal azonban a tengerpartról a francia fővárosba költöztek. 1948-ban egy angol nyelvkönyv példamondatainak tanulmányozása közben döbbent rá a kispolgári lét abszurditására. Első abszurd darabját A kopasz énekesnőt is ebben az évben írta, mely 1950-ben került színpadra, megteremtve ezzel az abszurd színház világát, ugyanis a darab színpadi rendezése is a könyvből áradó abszurditást tükrözte. (Egész addigi és azt követő életében is ódzkodott a „rendes” színházaktól.) 1967-ben látogatást tett Izraelben.

1970-ben az Francia Akadémia rendes tagjává választotta.^[6] 1994. március 29-én, 84 éves korában érte a halál.

Mivel szinte kizárólag francia nyelven írt, joggal tekintik – félig román származása ellenére – francia írónak. Romániában ma az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő szerző.

Díjai, kitüntetései

Még életében díszdoktora lett a New York-i, a leuveni, a warwicki és a tel-avivi egyetemnek, illetve számos díjat is kapott, közülük a legismertebbek:

a Tours Fesztivál filmdíja, 1959
Prix Italia, 1963
az íróközösség színházdíja, 1966
nemzeti nagydíj a színházért, 1969
monacói fődíj, 1969
osztrák állami kitüntetés az európai irodalomért tett szolgálatai elismeréséül, 1970
Jeruzsálem-díj, 1973

Válogatott művei

Költészet

Elegii pentru fiinte mici (1931)

Színjátékok

A kopasz énekesnő (1949)
Les Salutations (1950)
A lecke (más fordításban Különóra), (1950)
A székek (1952)
A mester (1953)
A kötelesség oltárán (más fordításban A kötelesség áldozatai), (1952)
La Jeune Fille à marier (1953)
Amandée vagy hogyan lehet tőle megszabadulni (1954)
Jacques vagy a behódolás (1955)
Az új lakó (1955)
A festmény (1955)
L'Impromptu de l'Alma (1956)
A jövő a tojásban van (1957)
Az ingyenölő (1958)
Scène à quatre (1959)
Apprendre à marcher (1960)
Orrszarvú (1960) – (ISBN 963-15-1548-6)
Ketten félrebeszélnek (1962)
A király halódik (1962)
A légbenjáró (1963)
A szomjúság és az éhség (1964)
La Lacune (1966)
Öldöklősdi (más fordításban Haláli nagy játék), (1970)
Macbett (1972)
L'Homme aux valises (1975)
Voyage chez les morts (1980)

Esszék és teoretikus írások

Nu (1934)
Hugoliade (1935)
La tragédie du langage (1958)
Expérience du théâtre (1958)
Discours sur l'avant-garde (1959)
Notes et contre-notes (1962)
Fragments of a Journal (1966)
Découvertes (1969)
Antidotes (1977)

Regények és novellák

La vase (1956)
Le piéton de l'air (1961)
La photo du colonel (1962)
A magányos (1973)

Magyarul

A levegő gyalogosa; németből ford. Bárd Oszkárné; Színháztudományi Intézet, Budapest, 1964 (Világszínház)
A kopasz énekesnő; ford. Gera György; in: A harag éjszakái. Modern francia drámák; ford. Bajomi Lázár Endre et al., utószó Czimer József, jegyz. Sz. Szántó Judit, Bajomi Lázár Endre; Európa, Budapest, 1965
Julien Weverberghː Az aranyfüstös hullaház. A Ceausescu-klán negyedszázada; bev. Eugène Ionescoː Lehetünk-e bűnrészesek?, utószó Bodor Pál, ford. László András; Képes 7, Budapest, 1990
Drámák (A kopasz énekesnő, Különóra, Jacques vagy a behódolás, A székek, A kötelesség oltárán, Az új lakó, Az ingyenélő, Rinocéroszok, Haldoklik a király, A légbenjáró); ford. Bognár Róbert et al., vál., utószó Szántó Judit; Európa, Budapest, 1990
A fehér és a fekete; ford. Juhász Katalin; Orpheusz, Budapest, 2004
A magányos. Regény; ford. Romhányi Török Gábor; Barrus, Budapest, 2007
Mesék 1, 2, 3, 4; ford. Burján Monika; Scolar, Budapest, 2011

Irodalom

Claude Abastado, Ionesco, Paris, Bordas, 1971
Simone Benmussa, Ionesco, Paris, Seghers, 1966
Matei Călinescu, Eugène Ionesco: teme identitare și existențiale, Iași, Junimea, 2006
Ecaterina Cleynen-Serghiev, La Jeunesse littéraire d'Eugène Ionesco, Paris, PUF, 1993
Richard N. Coe, Eugène Ionesco, Edinburgh, Oliver and Boyd, 1961
Jean-Hervé Donnard, Ionesco dramaturge ou l'artisan et le démon, Paris, Lettres Modernes, 1966
Yves-Alain Favre, Le théâtre de Ionesco ou le rire dans le labyrinthe, Mont-de-Marsan, José Feijóo, 1991
Robert Fricks, Ionesco, Nathan-Éditions Labor, 1976
Alexandra Hamdan, Ionescu avant Ionesco. Portrait de l'artiste en jeune homme, Berne, Peter Lang S.A., Editions Scientifiques Européennes, 1993
Marie-Claude Hubert, Eugène Ionesco, Paris, Seuil, 1990
Marie-France Ionesco, Portretul scriitorului în secol , București, Humanitas, 2003
Emmanuel Jacquart, Le théâtre du dérision, Paris, Gallimard, 1974 (éd. revue et augmenteé, 1998)
Gelu Ionescu, Anatomia unei negații. Scrierile lui Eugen Ionescu în limba română (1927–1940), București, Minerva, 1991
Alexandra Laignel-Lavastine, Cioran, Eliade, Ionesco: L'Oubli du fascisme, Paris, PUF, 2002
Rosette C. Lamont, Ionesco's Imperatives. The Politics of Culture, Ann Arbor, The University of Michigan Press, 1993
Rosette C. Lamont (ed.), Ionesco: A Collection of Critical Essays, Englewood Cliffs, NJ, Prentice Hall, 1973
Rosette C. Lamont & Melvin J. Friedmann (eds.), The Two Faces of Ionesco, Troy, NY, Whitston Publishing Company, 1978
Laura Pavel, Ionesco. Anti-lumea unui sceptic, Pitești, Paralela 45, 2002
Marta Petreu, Ionescu în țara tatălui, Cluj, „Biblioteca Apostrof”, 2001
Philippe Sénart, Ionesco, Paris, Éditions Universitaires, 1964
Lukovszki Judit: Ionesco képei; Kossuth Egyetemi, Debrecen, 2005 (Orbis litterarum)
Magyar Miklós: Örkény István és a francia abszurd dráma; Mundus Novus, Budapest, 2013 (Mundus – új irodalom)