A 2020-as UEFA-bajnokok ligája-döntő az európai labdarúgó-klubcsapatok legrangosabb tornájának 28., jogelődjeivel együttvéve a 65. döntője volt. A mérkőzést az isztambuliAtatürk Olimpiai Stadionban rendezték volna eredetileg május 30-án, magyar idő szerint 21 órától.[1] 2020 márciusában a koronavírus-járvány miatt a döntőt elhalasztották.[2] Az UEFA 2020. június 17-i döntése értelmében a döntőt a lisszaboniEstádio da Luz stadionban rendezték 2020. augusztus 23-án, helyi idő szerint 20 órától (magyar idő szerint 21 órától), zárt kapuk mögött. A mérkőzést a Bayern München nyerte 1–0-ra. A Bayern története hatodik BEK/BL-győzelmét szerezte. A BL történetében először fordult elő, hogy a győztes minden mérkőzését megnyerte.[3]
A Paris Saint-Germain először vett részt a BL-döntőben. Úgy jutottak döntőbe, hogy a mérkőzés előtt 110 mérkőzést játszottak az európai kupákban, amellyel megelőzték az Arsenal ezirányú rekordját, amely 90 mérkőzés volt a 2006-os BL-döntő előtt.[5] Hetedik alkalommal jutott be francia csapat a döntőbe, a 2004-es döntő óta az első. Egyedüli francia csapatként az Marseille nyert BL-t, még 1993-ban.[6] A PSG harmadik alkalommal játszott európai kupadöntőt, Korábban az 1996-os KEK-döntőben győzött, az 1997-es KEK-döntőt viszont elvesztette.[7] A csapat az 1996-os kupagyőzelmét követően az UEFA-szuperkupán kikapott.[8] A PSG megnyerte a Covid19-pandémia miatt félbeszakadt 2019–2020-as francia bajnokságot[9] és a 2019–2020-as francia kupát is.[10] Megnyerték a 2019–2020-as francia ligakupát és a szuperkupát is.[11][12]
A Bayern München 11. alkalommal játszott BEK/BL-döntőt. Korábban ötször győzött (1974, 1975, 1976, 2001, 2013), ötször vesztett (1982, 1987, 1999, 2010, 2012).[6] Összességében a 13. döntőjük volt, az 1967-es KEK-döntőben és az 1996-os UEFA-kupa-döntőben is győztek.[7][13] A Bayern megnyerte a 2019–2020-as német bajnokságot és a 2019–2020-as német kupát is.[14][15] A döntőt megelőzően a Bayern egy 20 mérkőzéses győzelmi sorozatban volt, és veretlen volt 2020-ban, a döntőt megelőző 29 mérkőzésen veretlenek (28 győzelem és 1 döntetlen).[16] A Bayern a második csapat, amely veretlenül jutott a BL-döntőbe az AC Milan 1993-as teljesítménye után, amely a döntőben végül az egyetlen korábbi francia győztestől (Marseille) kapott ki.
Mindkét csapat bajnokként indult a BL-ben, 1998 óta ez volt az első alkalom, hogy két bajnokcsapat játszotta a döntőt.[17]1976 után másodjára fordul elő, hogy a BEK/BL-döntőben francia és német csapat játszott egymással.[6]
Csapatok
Megjegyzés: a torna elnevezése 1992-ig bajnokcsapatok Európa-kupája, 1993-tól UEFA-bajnokok ligája volt.
Csapat
Az ezt megelőző döntős szereplések évszámai (vastaggal a győztes évek)
A 2019–2020-as UEFA-bajnokok ligája csoportkörének mérkőzéseit 2019. szeptember 17. és december 11. között játszották le.[18] A csoportkörben 32 csapat vett részt, melyből 16 csapat jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba.[19]
Sorsolás
A csoportkör sorsolását 2019. augusztus 29-én tartották Monacóban.[20]
A 32 csapatot nyolc darab négycsapatos csoportba sorsolták. A csapatokat 4 kalapba sorolták be, a következők szerint:
Az 1. kalapba került a UEFA-bajnokok ligája címvédője, az Európa-liga címvédője és a rangsor szerinti első hat ország bajnokcsapata.
A 2., 3. és 4. kalapba került a többi csapat, a 2019-es UEFA-együtthatóik sorrendjében.
Ezen felül az azonos nemzetű csapatokat négy csoportra nézve is szétosztották (A–D, E–H), a televíziós közvetítések miatt. Továbbá a következő párok a négy csoportra nézve külön kerültek:
Spanyolország: Barcelona és Real Madrid, Atlético Madrid és Valencia
Anglia: Liverpool és Manchester City, Chelsea és Tottenham Hotspur
Olaszország: Juventus és Internazionale, Napoli és Atalanta
Németország: Bayern München és Borussia Dortmund, Bayer Leverkusen és RB Leipzig
Franciaország: Paris Saint-Germain és Lyon
Oroszország: Zenyit és Lokomotyiv Moszkva
Belgium: Club Brugge and Genk
Egy játéknapon négy csoport mérkőzéseit rendezték. Az egyik négy csoport kedden, a másik négy csoport szerdán játszott, illetve fordítva. A végleges menetrendet a sorsolás után, számítógéppel állították össze.[19]
Játéknap
Mérkőzések
1. játéknap
2 – 3, 4 – 1
2. játéknap
1 – 2, 3 – 4
3. játéknap
3 – 1, 2 – 4
Játéknap
Mérkőzések
4. játéknap
1 – 3, 4 – 2
5. játéknap
3 – 2, 1 – 4
6. játéknap
2 – 1, 4 – 3
A menetrend összeállításakor az alábbi szempontokat is figyelembe vették: azonos városban játszó csapatok nem játszhattak hazai pályán ugyanabban a fordulóban, valamint a "téli országokban" (pl. Oroszország) nem játszottak mérkőzést az utolsó játéknapon a hideg időjárás miatt.
A játéknapok: szeptember 17–18., október 1–2., október 22–23., november 5–6., november 26–27., december 10–11. A mérkőzések közép-európai idő szerint 18:55-kor és 21:00-kor kezdődtek.
Csapatok
Az alábbi csapatok vettek részt a csoportkörben:[21]
A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyen záró csapat az egyenes kieséses szakaszba jutott, a harmadik helyezettek az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában folytatták, míg az utolsó helyezettek kiestek.
Sorrend meghatározása
Az UEFA versenyszabályzata alapján, ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal állt, az alábbiak alapján kellett meghatározni a sorrendet:
az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több pont
az azonosan álló csapatok mérkőzésein elért jobb gólkülönbség
az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több gól
az azonosan álló csapatok mérkőzésein idegenben szerzett több gól
ha kettőnél több csapat áll azonos pontszámmal, akkor az egymás elleni eredményeket mindaddig újra kell alkalmazni, amíg nem dönthető el a sorrend
az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség
az összes mérkőzésen szerzett több gól
az összes mérkőzésen szerzett több idegenben szerzett gól
az összes mérkőzésen szerzett több győzelem
az összes mérkőzésen szerzett több idegenben szerzett győzelem
fair play pontszám (piros lap = 3 pont, sárga lap = 1 pont, kiállítás két sárga lap után = 3 pont);
Megjegyzés: Az 1991–92-es kiírás még bajnokcsapatok Európa-kupája néven volt, de ez volt az első szezon, amelyben csoportkör is volt. A szezonban nem volt egyenes kieséses szakasz a csoportkör és a döntő között.
Megjegyzés: A 2024–25-ös szezontól a csoportkör helyét átvette az alapszakasz, minden csapat egy csoportban versenyzett
A 2019–2020-as UEFA-bajnokok ligája csoportkörének mérkőzéseit 2019. szeptember 17. és december 11. között játszották le.[1] A csoportkörben 32 csapat vett részt, melyből 16 csapat jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba.[2]
Sorsolás
A csoportkör sorsolását 2019. augusztus 29-én tartották Monacóban.[3]
A 32 csapatot nyolc darab négycsapatos csoportba sorsolták. A csapatokat 4 kalapba sorolták be, a következők szerint:
Az 1. kalapba került a UEFA-bajnokok ligája címvédője, az Európa-liga címvédője és a rangsor szerinti első hat ország bajnokcsapata.
A 2., 3. és 4. kalapba került a többi csapat, a 2019-es UEFA-együtthatóik sorrendjében.
Ezen felül az azonos nemzetű csapatokat négy csoportra nézve is szétosztották (A–D, E–H), a televíziós közvetítések miatt. Továbbá a következő párok a négy csoportra nézve külön kerültek:
Spanyolország: Barcelona és Real Madrid, Atlético Madrid és Valencia
Anglia: Liverpool és Manchester City, Chelsea és Tottenham Hotspur
Olaszország: Juventus és Internazionale, Napoli és Atalanta
Németország: Bayern München és Borussia Dortmund, Bayer Leverkusen és RB Leipzig
Franciaország: Paris Saint-Germain és Lyon
Oroszország: Zenyit és Lokomotyiv Moszkva
Belgium: Club Brugge and Genk
Egy játéknapon négy csoport mérkőzéseit rendezték. Az egyik négy csoport kedden, a másik négy csoport szerdán játszott, illetve fordítva. A végleges menetrendet a sorsolás után, számítógéppel állították össze.[2]
Játéknap
Mérkőzések
1. játéknap
2 – 3, 4 – 1
2. játéknap
1 – 2, 3 – 4
3. játéknap
3 – 1, 2 – 4
Játéknap
Mérkőzések
4. játéknap
1 – 3, 4 – 2
5. játéknap
3 – 2, 1 – 4
6. játéknap
2 – 1, 4 – 3
A menetrend összeállításakor az alábbi szempontokat is figyelembe vették: azonos városban játszó csapatok nem játszhattak hazai pályán ugyanabban a fordulóban, valamint a "téli országokban" (pl. Oroszország) nem játszottak mérkőzést az utolsó játéknapon a hideg időjárás miatt.
A játéknapok: szeptember 17–18., október 1–2., október 22–23., november 5–6., november 26–27., december 10–11. A mérkőzések közép-európai idő szerint 18:55-kor és 21:00-kor kezdődtek.
Csapatok
Az alábbi csapatok vettek részt a csoportkörben:[4]
A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyen záró csapat az egyenes kieséses szakaszba jutott, a harmadik helyezettek az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában folytatták, míg az utolsó helyezettek kiestek.
Sorrend meghatározása
Az UEFA versenyszabályzata alapján, ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal állt, az alábbiak alapján kellett meghatározni a sorrendet:
az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több pont
az azonosan álló csapatok mérkőzésein elért jobb gólkülönbség
az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több gól
az azonosan álló csapatok mérkőzésein idegenben szerzett több gól
ha kettőnél több csapat áll azonos pontszámmal, akkor az egymás elleni eredményeket mindaddig újra kell alkalmazni, amíg nem dönthető el a sorrend
az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség
az összes mérkőzésen szerzett több gól
az összes mérkőzésen szerzett több idegenben szerzett gól
az összes mérkőzésen szerzett több győzelem
az összes mérkőzésen szerzett több idegenben szerzett győzelem
fair play pontszám (piros lap = 3 pont, sárga lap = 1 pont, kiállítás két sárga lap után = 3 pont);
Megjegyzés: Az 1991–92-es kiírás még bajnokcsapatok Európa-kupája néven volt, de ez volt az első szezon, amelyben csoportkör is volt. A szezonban nem volt egyenes kieséses szakasz a csoportkör és a döntő között.
Megjegyzés: A 2024–25-ös szezontól a csoportkör helyét átvette az alapszakasz, minden csapat egy csoportban versenyzett
Legfeljebb öt cserelehetőség legfeljebb három alkalommal, a hosszabbítás során még egy cserelehetőség egy alkalommal. Az alkalmakhoz nem számítanak a félidőben, a hosszabbítás előtt és a hosszabbítás szünetében elvégzett cserék.