1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2024. július 21. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2024. július 14.
Pályafutását 2005-ben az uruguayi Nacional Montevideo csapatában kezdte. Egy év után Hollandiába igazolt, a Groningen csapatához, itt is egy szezont töltött el. Ezután 2007-ben a szintén holland AFC Ajax játékosa lett, ahol nagyon jónak mondható 0,7–es gólátlagot produkált három és fél év alatt. A harmadik éve kiemelkedett a többi közül, mivel abban a – 2009–10-es – szezonban 48 mérkőzés alatt 49 gólt lőtt. Ő lett az Eredivisie gólkirálya és ő lőtte a legtöbb bajnoki gólt egész Európában. 2011 januárjától az angol Liverpool, 2014-től az FC Barcelona játékosa volt. 2020-ban Ronald Koeman kinevezése után, felbontották a szerződését és az Atlético Madridhoz igazolt. 2022 nyarán szerződése lejártával visszatért első klubjához, a Nacional Montevideo-hoz.
1987. január 24-én az uruguayi Saltoban látta meg a napvilágot. A családban ő volt a negyedik a hét testvér közül. 9 éves volt mikor szülei elváltak, ezért mindannyiukat az édesanyjuk nevelte fel. Annyira nehéz volt a helyzetük, hogy a fővárosban utcaseprő munkát kellett vállalnia, amiből a futball jelentette a kitörést. Édesapja Rodolfo, taxisofőrként dolgozik Montevideóban. 2009 óta házasságban él, felesége Sofia Balbi, aki még a fiatalkori szerelme volt. Eddig három közös gyermekük született. Először lányuk Delfina (2010), majd két fiuk Benjamin (2013) és Lautaro (2018).
Nacional
Hazájában a Nacional Montevideo színeiben kezdte meg a profi pályafutását 2005-ben. Egy évet töltött itt, ezalatt megnyerte a bajnokságot a csapattal, ezenkívül 29 mérkőzésen 12 gólt szerzett. A szezon végén Európába igazolt, a holland FC Groningen csapatához.[3]
Groningen
2006 nyarán Suárez a FC Groningenhez igazolt. Átigazolásának értéke körülbelül nyolcszázezer euró volt. Itt is csak egy szezont játszott, ezalatt 29 bajnoki mérkőzésen 10-szer volt eredményes.[4] A játékára az ugyancsak az Eredivisie-ben játszó Ajax csapata is felfigyelt, és 2007 augusztusában átigazolt Amszterdamba. Az átigazolási ára 7,5 millió euró volt.[5]
Ajax
2007–2008
Átigazolása körül eleinte gondok adódtak, de idővel az Ajax belement abba, hogy a Groningen által kért összeget kifizesse.[6] Még augusztus elején sikerült megkötni a szerződést, ennek ellenére az augusztus 11-én lejátszott Holland Szuperkupa-döntőn még nélküle lépett pályára és nyert az Ajax a PSV ellen 1–0-ra.[7]
Első mérkőzését egy BL-selejtezőn, a Slavia Praha ellen játszotta.[8] Ezen a mérkőzésen sikerült kiharcolnia egy tizenegyest, amit viszont Klaas-Jan Huntelaar kihagyott. Bajnoki bemutatkozása alkalmával rögtön gólt szerzett, kiosztott három gólpasszt és kiharcolt egy újabb tizenegyest. Az Ajax ezen a mérkőzésen kiütéses, 8–1-es győzelmet aratott a frissen feljutott De Graafschap ellen.[9] A következő, immár hazai mérkőzésen a Heerenveen ellen újabb két alkalommal talált a hálóba.[10] Még az első szezonjában sikerült megszereznie első bajnoki mesterhármasát a Willem II csapata ellen. Első idényét a bajnokságban 14 góllal zárta, ezt 27 összecsapáson sikerült elérnie. Az egész szezonbeli átlaga 0,5 volt, amit 40 mérkőzésen lőtt 20 góljával hozott össze.[11][12][13]
2008–2009
A 2008–09-es idény során rengeteg negatív kritikát kapott számos (9) sárga lapja és műesései miatt.[14] Már 2009 márciusában az FC Utrecht ellen megkapta hetedik sárga lapját, és emiatt ki kellett hagynia a következő mérkőzést Hága ellen.[15] Miután 2009 januárjában Huntelaar a Real Madridhoz igazolt, Suárez lett a csapat első számú gólfelelőse. Ebben az idényben 22 bajnoki gólt szerzett, s ezzel az AZ Alkmaarban játszó Mounir El Hamdaoui mögött egy góllal lemaradva a második helyen végzett a góllövőlistán.[16]
2009–2010
Miután a 2009–10-es szezon előtti nyáron távozott a klubtól Thomas Vermaelen, Suárez örökölte a csapatkapitányi karszalagot. A szezonban az első góljait – rögtön egy mesterhármast – a második fordulóban szerezte az RKC Waalwijk ellen, 2009 augusztusában.[17] A PSV Eindhoven ellen bár kétszer is betalált, végül az eindhoveni csapat győzött egy rendkívül jó mérkőzésen, 4–3-ra.[18] Az újonnan létrehozott Európa-liga rájátszásának első körében négyszer is betalált a Slovan Bratislava 5–0-s kiütésekor.[19] Egy hónappal később, amikor az Ajax 4–0-ra győzte le a Venlót, mind a négy gólt Suárez szerezte.[20] Ekkor már hét bajnoki mérkőzés után 10 gólnál járt. A kupában, a WHC amatőr csapata elleni mérkőzésen hatszor is a hálóba talált, a végeredmény 14–1-es győzelem lett.[21] A szezon tavaszi felében a Venlo elleni 7–0-s mérkőzésen már az első félidőben elérte a mesterhármast. Nagyon jó és gólerős támadósort alkottak a szerb Marko Pantelić-csel. A szezont végül 35 bajnoki találattal zárta, amit 33 mérkőzés alatt ért el, vagyis 1-nél magasabb volt a gólátlaga. Ezzel a teljesítménnyel megnyerte a gólkirályi címet, 11 góllal győzte le a második helyen végző costa rica-i Bryan Ruizt. A gólerőssége mellett másban is nagyot nyújtott, 17 gólpasszt osztott ki. A szezonban összesen 48 alkalommal lépett pályára és 49 gólt szerzett. Az idény végén jelölték az év játékosának, amelyet végül sikerült meg is nyernie.[22] Sokáig az Aranycipő elnyerésére is volt esélye, de végül csak az Eredivisie 1,5-es szorzója miatt maradt alul Lionel Messivel szemben, akinek góljai a spanyol bajnokság miatt kétszeres pontot jelentettek a díjért folyó versenyben. Suárez volt az egyetlen, aki az élmezőnyben kettesnél rosszabb szorzójú bajnokságban szerepelt.[23]
2010–2011
A 2010–11-es szezon előtt tíz nappal, a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében, hazai pályán a görög PAOK Szaloniki ellen sikerült megszereznie 100. gólját.[24] Ezzel egy olyan listára került fel, amelyen már Johan Cruyff, Marco van Basten, Dennis Bergkamp vagy Jari Litmanen is szerepelt. A bajnokság első két fordulóját ki kellett hagynia, mivel a Holland-szuperkupa döntőjében, az FC Twente ellen piros lapot kapott. Miután visszatért, az első két mérkőzésén négyszer volt eredményes. Augusztus 29-én, a negyedik fordulóban a De Graafschap elleni mérkőzésen – amit az Ajax 5–0-ra megnyert – mesterhármast lőtt. Ezek után a szezon őszi felében nem igazán ment neki, a következő 11 bajnoki mérkőzésen csak háromszor volt eredményes. November 20-án történt pályafutása addigi legvitatottabb esete, amely még a vb-elődöntőben elkövetett kezezésénél is nagyobb felháborodást váltott ki. Az Ajax-PSV mérkőzésen egy dulakodás alkalmával megharapta az ellenfél egyik játékosát, Otman Bakkalt. Csapata eredetileg két mérkőzésre tiltotta el, a Holland Szövetség azonban ezt hét mérkőzésre súlyosbította.[25] Így már nem játszhatott az új edző, Frank de Boer irányítása alatt, ugyanis mielőtt lejárt volna eltiltása, az angol Liverpoolhoz szerződött.
Liverpool
Az Ajax 2011. január 28-án fogadta el az FC Liverpool 26,5 millió eurós ajánlatát Suárezért.[26] A következő napon Suárez teljesítette az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokat, majd az átigazolási időszak lejárta előtt mindössze másfél órával aláírta 2016-ig szóló szerződését.[27][28]
2010–2011
Debütálására február 2-án, a Stoke City ellen került sor, amelyen csereként beállva rögtön meg is szerezte első gólját új klubja színeiben.[29] Ebben a szezonban csak a Premier League-ben, vagy az FA-kupában volt esélye gólokat lőni, mivel az Európa-ligában nem léphetett pályára az angol csapatban, mert ősszel már szerepelt az Ajax-szal a Bajnokok ligájában. A kezdőcsapatban tíz nappal később kezdett először a Wigan Athletic ellen 1–1-re végződő mérkőzésen. Március 6-án, hazai pályán 3–1-re legyőzték a bajnokságot vezető Manchester United csapatát 3–1-re. Suarez jó játékot nyújtott és sokat tett a győzelemért.[30] Első mesterhármasát a Premier League-ben a Norwich City ellen szerezte a 2011–2012-es szezonban, idegenben.
2012–2014
2012. augusztus 7-én aláírta az új szerződését a Liverpoollal.[31] Augusztus 26.-án szerezte első gólját a 2012–2013-as szezonban a Manchester City elleni 2–2 döntetlenre végződött mérkőzésen az Anfielden.[32] Szeptember 29-én mesterhármast szerzett a Norwich City ellen 2–5-re megnyert mérkőzésen.[33]
Március 2-án ismét mesterhármast szerzett a 4–0-ra megnyert találkozón. Ezzel ő lett a harmadik olyan Liverpool játékos aki egyetlen szezonban 20 gólt lőtt, Robbie Fowler és Fernando Torres után.[36]
A szezon végén nevezték PFA listáján 5 másik labdarúgó mellett.[37] Második helyen végzett a Tottenham játékosa Gareth Bale mögött.[38]
A 2012–2013 szezonban a bajnokságban 23 gólig jutott, összesen minden egyéb mérkőzésen 30 gólig jutott.[39] Augusztus 6-án újra próbálkozott leigazolni őt az Arsenal egy 40 millió £-s ajánlatot utasította vissza.[40]
2015. április 15-én két gólja döntött a PSG elleni 3–1-re megnyert mérkőzésen a Bajnokok ligája selejtezőben a Parc des Princes[53] Május 2-án megszerezte az első mesterhármasával a Córdoba ellen 8–0-ra megnyert mérkőzésen.[54] Június 6-án a bajnokok ligája döntőjében Berlinben 3–1-re győztek a Juventus ellen.[55]
Október 31-én a Getafe ellen 2– 0-ra nyertek. Ez a találat volt karrierjének 300.gólja.[58][59] November 21-én a Real Madrid otthonában, duplázott, csapata pedig 4–0-ra győzött a derbin.[60]
December 17-én a klubvilágbajnokság elődöntőjében a Yokohamai stadionban a kínai Kuangcsou Evergrande csapata ellen triplázott, csapata pedig 3–0-ra nyert. Suárez az első olyan játékos lett aki mesterhármast szerzett a verseny történelmében.[61] A döntőben az argentin klub River Plate ellen duplázott, mellette még Messi is betalált a kapuba, így a Barcelona, mint az elődöntőben 3–0-ra nyert. A Barcelona nyerte a tornát, Suárez pedig az 5 góljával a torna gólkirálya és a legjobb játékosa lett.[62]
2016. február 3-án a spanyol kupa 2015–2016-os kiírásában a Valencia elleni mérkőzésen a 7–0-s győzelemből négy gólt szerzett.[63] Április 20-án a Deportivo otthonában a 8–0-s győzelemből ismét négyszer volt eredményes.[64] Három nappal később hazai pályán a Sporting Gijón elleni mérkőzésen csapata 6–0-ra nyert, melyből négy gólt Suárez szerzett.[65][66] Április 30-án a klub történelmében a második olyan játékos volt egyetlen szezonban 35 gólt szerzett.[67][68][69]
2016. augusztus 14-én a spanyol szuperkupa mérkőzésen a Sevilla elleni találkozón gólt szerzett, a Barcelona pedig 2–0-ra győzött. Négy nappal később a visszavágón 3–0-ra győzött a Barcelona, így kettős győzelemmel Spanyol szuperkupa győztes lett.[77][78] A 2016–2017-es szezon nyitó mérkőzésén a Real Betis ellen triplázott, a csapata 6–2-re megnyerte a találkozót.[79] Szeptember 10-én a 100. tétmérkőzésén nem lehetett boldog, mivel hazai pályán a Deportivo Alavés ellen 2–1-re elveszítette a mérkőzést, ráadásul gólt sem sikerült szerezni-e.[80][81] Szeptember 13-án a Celtic ellen 7– 0-ra megnyert bajnokok ligája találkozón duplázott.[82] Szeptember 17-én a Leganés otthonában 5–1-re megnyert mérkőzésen gólt szerzett.[83] Szeptember 24-én a Sportig Gijón otthonában 5–0-ra megnyert mérkőzésen gólt szerzett.[84]
2019–2020
2020. szeptember 23-án az FC Barcelona bejelentette, hogy Suárez 6 év után elhagyja a csapatot.[85]
Atlético Madrid
2020. szeptember 23-án végül nem csatlakozott az olaszJuventus csapatához, mivel nyomozás indult ellene, hogy csalt az olasz nyelvvizsgán.[86] Később két évre aláírt az Atlético Madridhoz.[87] Szeptember 27-én debütált a Granada elleni 6–1-s hazai bajnoki találkozón. Előbb a 70. percben csereként váltotta Diego Costa-t, két perccel később megszerezte a csapatban az első asszisztját, majd ezt követően kétszer is gólt szerzett.[88]
A vb-selejtezőkön nyújtott gólerős játéka miatt bekerült az Óscar Tabárez által összeállított 23 fős vb-keretbe.[89] Első gólját a harmadik csoportmérkőzésen, Mexikó ellen szerezte. A nyolcaddöntőben, Dél-Korea ellen kétszer is betalált. A negyeddöntőben, Ghána ellen fontos szerepet vállalt abban, hogy az ellenfél ne nyerje meg a meccset. A kétszer tizenöt perces hosszabbítás ráadásában egy ghánai szögletnél előbb szabályosan, lábbal, majd a lepattanó után kézzel mentett a gólvonalon, így a bíró kiállította, és Asamoah Gyan révén Ghána tizenegyest rúghatott, melyet elhibázott[90] és Uruguay végül a tizenegyespárbaj során 4–2-re győzött, miután Fernando Muslera két büntetőt is megfogott.[91]
↑Suarez 100. gólja az Ajaxnál (holland nyelven). voetbal international, 2010. július 28. [2012. május 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 22.)
↑[bbc.com/sport/football/36109539 Suárez négy gólt szerzett a Gijón ellen]. bbc.com. (Hozzáférés: 2016. április 23.)
↑[goal.com/s/en-us/news/88/spain/2016/04/30/22983522/35-and-counting-suarez-joins-messi-in-elite-club-of-la-ligas?utm_referrer=https%3A%2F%2Fen.m.wikipedia.org%2F 35 AND COUNTING: SUAREZ JOINS MESSI IN ELITE CLUB OF LA LIGA'S HIGHEST SCORERS] (angol nyelven). goal.com. (Hozzáférés: 2016. április 30.)
Luis Suárez hivatalos oldala (angol nyelven). luissuarez9.com/en. [2018. október 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
Luis Suárez (angol nyelven). fifa.com. [2018. július 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 21.)