2014–2015-ös UEFA-bajnokok ligája (egyenes kieséses szakasz)

A 2014–2015-ös UEFA-bajnokok ligája egyenes kieséses szakasza 2015. február 17-én kezdődött, és június 6-án ért véget a berlini Olimpiai Stadionban rendezett döntővel. Az egyenes kieséses szakaszban az a tizenhat csapat vett részt, amelyek a csoportkör során a saját csoportjuk első két helyének valamelyikén végeztek.

Lebonyolítás

A döntő kivételével mindegyik mérkőzés oda-visszavágós rendszerben zajlott. A két találkozó végén az összesítésben jobbnak bizonyuló csapatok jutottak tovább a következő körbe. Ha az összesítésnél az eredmény döntetlen volt, akkor az idegenben több gólt szerző csapat jutott tovább. Amennyiben az idegenben lőtt gólok száma is azonos volt, akkor 30 perces hosszabbítást rendeztek a visszavágó rendes játékidejének lejárta után. Ha a 2x15 perces hosszabbításban gólt/gólokat szerzett mindkét együttes, és az összesített állás egyenlő volt, akkor a vendég csapat jutott tovább idegenben szerzett góllal/gólokkal. Gólnélküli hosszabbítás esetén büntetőpárbajra került sor. A döntőt egy mérkőzés keretében rendezték meg.

A nyolcaddöntők sorsolásakor figyelembe vették, hogy minden párosításnál egy csoportgyőztes és egy másik csoport csoportmásodika mérkőzzön egymással. Az egyetlen korlátozás a sorsoláskor, hogy a nyolcaddöntőkben azonos nemzetű együttesek, illetve az azonos csoportból továbbjutó csapatok nem szerepelhettek egymás ellen. A negyeddöntőktől kezdődően ez a korlátozás nem volt érvényben. A döntőt egy mérkőzés keretében rendezték meg.

Továbbjutott csapatok

Színmagyarázat
Kiemelt csapat
Nem kiemelt csapat
Csoport Csoportelső Csoportmásodik
A csoport Spanyolország Atlético de Madrid Olaszország Juventus
B csoport Spanyolország Real Madrid Svájc FC Basel
C csoport Franciaország AS Monaco Németország Bayer Leverkusen
D csoport Németország Borussia Dortmund Anglia Arsenal
E csoport Németország Bayern München Anglia Manchester City
F csoport Spanyolország FC Barcelona Franciaország Paris Saint-Germain
G csoport Anglia Chelsea Németország Schalke 04
H csoport Portugália Porto Ukrajna Sahtar Doneck

Nyolcaddöntők

A nyolcaddöntők sorsolását 2014. december 15-én tartották.[1] Az első mérkőzéseket 2015. február 17. és 25. között, a visszavágókat március 10. és 18. között játszották.

1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Paris Saint-Germain Franciaország3–3 (i.g.)Anglia Chelsea1–12–2 (h.u.)
Manchester City Anglia1–3Spanyolország FC Barcelona1–20–1
Bayer Leverkusen Németország1–1 (t. 2–3)Spanyolország Atlético de Madrid1–00–1 (h.u.)
Juventus Olaszország5–1Németország Borussia Dortmund2–13–0
Schalke 04 Németország4–5Spanyolország Real Madrid0–24–3
Sahtar Doneck Ukrajna0–7Németország Bayern München0–00–7
Arsenal Anglia3–3 (i.g.)Franciaország AS Monaco1–32–0
FC Basel Svájc1–5Portugália FC Porto1–10–4

1. mérkőzések

2015. február 17.
20:45
Paris Saint-Germain Franciaország 1–1 Anglia Chelsea
Cavani Gól : 54' 54' (0–1)
Jegyzőkönyv
Ivanović Gól : 36' 36'
Parc des Princes, Párizs
Nézőszám: 46 146
Játékvezető: Cüneyt Çakır (török)


2015. február 17.
20:45
Sahtar Doneck Ukrajna 0–0 Németország Bayern München
Jegyzőkönyv
Olympic Stadium, Kijev
Nézőszám: 34 187
Játékvezető: Alberto Undiano Mallenco (spanyol)


2015. február 18.
20:45
Schalke 04 Németország 0–2 Spanyolország Real Madrid
(0–1)
Jegyzőkönyv
Ronaldo Gól : 26' 26'
Marcelo Gól : 79' 79'
Veltins-Arena, Gelsenkirchen
Nézőszám: 54 442
Játékvezető: Martin Atkinson (angol)


2015. február 18.
20:45
FC Basel Svájc 1–1 Portugália FC Porto
González Gól : 11' 11' (1–0)
Jegyzőkönyv
Danilo Gól : 79' 79' (11-esből)
St. Jakob-Park, Bázel
Nézőszám: 34 464
Játékvezető: Mark Clattenburg (angol)


2015. február 24.
20:45
Manchester City Anglia 1–2 Spanyolország FC Barcelona
Agüero Gól : 69' 69' (0–2)
Jegyzőkönyv
Suárez Gól : 16' 16' Gól : 30' 30'
City of Manchester Stadion, Manchester
Nézőszám: 45 081
Játékvezető: Felix Brych (német)


2015. február 24.
20:45
Juventus Olaszország 2–1 Németország Borussia Dortmund
Tevez Gól : 13' 13'
Morata Gól : 43' 43'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Reus Gól : 18' 18'
Juventus Stadion, Torino
Nézőszám: 41 182
Játékvezető: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)


2015. február 25.
20:45
Bayer Leverkusen Németország 1–0 Spanyolország Atlético de Madrid
Çalhanoğlu Gól : 57' 57' (0–0)
Jegyzőkönyv
BayArena, Leverkusen
Nézőszám: 29 079
Játékvezető: Pavel Královec (cseh)


2015. február 25.
20:45
Arsenal Anglia 1–3 Franciaország AS Monaco
Oxlade-Chamberlain Gól : 90+1' 90+1' (0–1)
Jegyzőkönyv
Kondogbia Gól : 38' 38'
Berbatov Gól : 53' 53'
Ferreira Carrasco Gól : 90+4' 90+4'
Emirates Stadion, London
Nézőszám: 59 868
Játékvezető: Deniz Aytekin (német)

2. mérkőzések

2015. március 10.
20:45
Real Madrid Spanyolország 3–4 Németország Schalke 04
Ronaldo Gól : 25' 25' Gól : 45' 45'
Benzema Gól : 53' 53'
(2–2)
Jegyzőkönyv
Fuchs Gól : 20' 20'
Huntelaar Gól : 40' 40' Gól : 84' 84'
Sané Gól : 57' 57'
Santiago Bernabéu, Madrid
Nézőszám: 69 986
Játékvezető: Damir Skomina (szlovén)


2015. március 10.
20:45
FC Porto Portugália 4–0 Svájc FC Basel
Brahimi Gól : 14' 14'
Herrera Gól : 47' 47'
Casemiro Gól : 56' 56'
Aboubakar Gól : 76' 76'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Estádio do Dragão, Porto
Nézőszám: 43 108
Játékvezető: Jonas Eriksson (svéd)


2015. március 11.
20:45
Chelsea Anglia 2–2  (h. u.) Franciaország Paris Saint-Germain
Cahill Gól : 81' 81'
Hazard Gól : 96' 96' (11-esből)
(0–0, 1–1, 2–1)
Jegyzőkönyv
David Luiz Gól : 86' 86'
Thiago Silva Gól : 114' 114'
Stamford Bridge, London
Nézőszám: 37 692
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)


2015. március 11.
20:45
Bayern München Németország 7–0 Ukrajna Sahtar Doneck
Müller Gól : 4' 4' (11-esből) Gól : 52' 52'
Boateng Gól : 34' 34'
Ribéry Gól : 49' 49'
Badstuber Gól : 63' 63'
Lewandowski Gól : 75' 75'
Götze Gól : 87' 87'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Allianz Arena, München
Nézőszám: 70 000
Játékvezető: William Collum (skót)



2015. március 17.
20:45
AS Monaco Franciaország 0–2 Anglia Arsenal
(0–1)
Jegyzőkönyv
Giroud Gól : 36' 36'
Ramsey Gól : 79' 79'
II. Lajos Stadion, Monaco
Nézőszám: 17 263
Játékvezető: Svein Oddvar Moen (norvég)


2015. március 18.
20:45
FC Barcelona Spanyolország 1–0 Anglia Manchester City
Rakitić Gól : 31' 31' (1–0)
Jegyzőkönyv
Camp Nou, Barcelona
Nézőszám: 92 551
Játékvezető: Gianluca Rocchi (olasz)


2015. március 18.
20:45
Borussia Dortmund Németország 0–3 Olaszország Juventus
(0–1)
Jegyzőkönyv
Tevez Gól : 3' 3' Gól : 79' 79'
Morata Gól : 70' 70'
Westfalenstadion, Dortmund
Nézőszám: 65 851
Játékvezető: Milorad Mažić (szerb)

Negyeddöntők

A negyeddöntők sorsolását 2015. március 20-án tartották. Az első mérkőzéseket 2015. április 14-én és 15-én, a visszavágókat április 21-én és 22-én játszották.

1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Paris Saint-Germain Franciaország1–5Spanyolország FC Barcelona1–30–2
Atlético de Madrid Spanyolország0–1Spanyolország Real Madrid0–00–1
FC Porto Portugália4–7Németország Bayern München3–11–6
Juventus Olaszország1–0Franciaország AS Monaco1–00–0

1. mérkőzések

2015. április 14.
20:45
Atlético de Madrid Spanyolország 0–0 Spanyolország Real Madrid
Jegyzőkönyv
Vicente Calderón Stadion, Madrid
Nézőszám: 52 553
Játékvezető: Milorad Mažić (szerb)


2015. április 14.
20:45
Juventus Olaszország 1–0 Franciaország AS Monaco
Vidal Gól : 57' 57' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Juventus Stadion, Torino
Nézőszám: 40 801
Játékvezető: Pavel Královec (cseh)


2015. április 15.
20:45
Paris Saint-Germain Franciaország 1–3 Spanyolország FC Barcelona
Mathieu Gól : 82' 82' (öngól) (0–1)
Jegyzőkönyv
Neymar Gól : 18' 18'
Suárez Gól : 67' 67' Gól : 79' 79'
Parc des Princes, Párizs
Nézőszám: 45 893
Játékvezető: Mark Clattenburg (angol)


2015. április 15.
20:45
FC Porto Portugália 3–1 Németország Bayern München
Quaresma Gól : 3' 3' (11-esből) Gól : 10' 10'
Martínez Gól : 65' 65'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Thiago Gól : 28' 28'
Estádio do Dragão, Porto
Nézőszám: 50 092
Játékvezető: Carlos Velasco Carballo (spanyol)

2. mérkőzések

2015. április 21.
20:45
FC Barcelona Spanyolország 2–0 Franciaország Paris Saint-Germain
Neymar Gól : 14' 14' Gól : 34' 34' (2–0)
Jegyzőkönyv
Camp Nou, Barcelona
Nézőszám: 84 477
Játékvezető: Svein Oddvar Moen (norvég)


2015. április 21.
20:45
Bayern München Németország 6–1 Portugália FC Porto
Thiago Gól : 14' 14'
Boateng Gól : 22' 22'
Lewandowski Gól : 27' 27' Gól : 40' 40'
Müller Gól : 36' 36'
Alonso Gól : 88' 88'
(5–0)
Jegyzőkönyv
Martínez Gól : 73' 73'
Allianz Arena, München
Nézőszám: 70 000
Játékvezető: Martin Atkinson (angol)


2015. április 22.
20:45
Real Madrid Spanyolország 1–0 Spanyolország Atlético de Madrid
Chicharito Gól : 88' 88' (0–0)
Jegyzőkönyv
Santiago Bernabéu, Madrid
Nézőszám: 78 300
Játékvezető: Felix Brych (német)


2015. április 22.
20:45
AS Monaco Franciaország 0–0 Olaszország Juventus
Jegyzőkönyv
II. Lajos Stadion, Monaco
Nézőszám: 16 889
Játékvezető: William Collum (skót)

Elődöntők

Az elődöntők sorsolását 2015. április 24-én tartották. Az első mérkőzéseket 2015. május 5-én és 6-án, a visszavágókat május 12-én és 13-án játszották.

1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
FC Barcelona Spanyolország5–3Németország Bayern München3–02–3
Juventus Olaszország3–2Spanyolország Real Madrid2–11–1

1. mérkőzések

2015. május 5.
20:45
Juventus Olaszország 2–1 Spanyolország Real Madrid
Morata Gól : 8' 8'
Tevez Gól : 58' 58' (11-esből)
(1–1)
Jegyzőkönyv
Ronaldo Gól : 27' 27'
Juventus Stadion, Torino
Nézőszám: 41 011
Játékvezető: Martin Atkinson (angol)


2015. május 6.
20:45
FC Barcelona Spanyolország 3–0 Németország Bayern München
Messi Gól : 77' 77' Gól : 80' 80'
Neymar Gól : 90+4' 90+4'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Camp Nou, Barcelona
Nézőszám: 95 639
Játékvezető: Nicola Rizzoli (olasz)

2. mérkőzések

2015. május 12.
20:45
Bayern München Németország 3–2 Spanyolország FC Barcelona
Benatija Gól : 7' 7'
Lewandowski Gól : 59' 59'
Müller Gól : 74' 74'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Neymar Gól : 15' 15' Gól : 29' 29'
Allianz Arena, München
Nézőszám: 70 000
Játékvezető: Mark Clattenburg (angol)


2015. május 13.
20:45
Real Madrid Spanyolország 1–1 Olaszország Juventus
Ronaldo Gól : 23' 23' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv
Morata Gól : 57' 57'
Santiago Bernabéu, Madrid
Nézőszám: 78 153
Játékvezető: Jonas Eriksson (svéd)

Döntő

2015. június 6.
20:45 (CEST)
Juventus Olaszország 1–3 Spanyolország FC Barcelona
Morata Gól : 55' 55' (0–1)
Jegyzőkönyv
Rakitić Gól : 4' 4'
Suárez Gól : 68' 68'
Neymar Gól : 90+7' 90+7'
Olimpiai Stadion, Berlin
Nézőszám: 70 442
Játékvezető: Cüneyt Çakır (török)

Jegyzetek

  1. BL PSG-Chelsea, Man. City-Barca és Juve-Dortmund már a nyolcaddöntőben!. nemzetisport.hu, 2014. december 15. (Hozzáférés: 2014. december 15.)

Források

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!