2007–2008-as UEFA-bajnokok ligája (csoportkör)

A 2007–2008-as UEFA-bajnokok ligája csoportkörének mérkőzéseit 2007. szeptember 18. és december 12. között játszották le.

A csoportkörben 32 csapat vett részt, a sorsoláskor nyolc darab négycsapatos csoportot képeztek. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyezettje az egyenes kieséses szakaszba jutott. A harmadik helyezettek az UEFA-kupa egyenes kieséses szakaszába kerültek. A negyedik helyezettek kiestek.

Sorsolás

A sorsolás előtt a csapatokat négy kalapba sorolták az UEFA-együtthatójuk sorrendjében. A címvédő AC Milan automatikusan az 1. kalapba került, az első sorszámú kiemeltként. Minden kalapból minden csoportba egy-egy csapatot sorsoltak. Egy csoportba nem kerülhetett két azonos nemzetiségű csapat.[1]

A sorsolást 2007. augusztus 30-án tartották.

Csapat Együttható Kalap
Olaszország AC Milan (címvédő) 133,808 1
Spanyolország FC Barcelona 119,374
Anglia Liverpool FC 112,618
Olaszország Internazionale 107,808
Anglia Arsenal 104,618
Spanyolország Real Madrid 104,374
Anglia Chelsea 99,618
Anglia Manchester United 99,618
Spanyolország Valencia CF 99,374 2
Franciaország Olympique Lyonnais 95,706
Portugália FC Porto 89,107
Spanyolország Sevilla FC / Görögország AÉK[m 1] 87,374
Hollandia PSV Eindhoven 81,995
Olaszország AS Roma 78,808
Portugália Benfica 67,107
Németország Werder Bremen 63,640
Csapat Együttható Kalap
Skócia Celtic 62,064 3
Németország Schalke 04 60,640
Németország VfB Stuttgart 58,640
Románia Steaua București 55,255
Oroszország CSZKA Moszkva 53,920
Portugália Sporting CP 52,107
Olaszország Lazio 51,808
Franciaország Olympique de Marseille 51,706
Skócia Rangers 47,064 4
Ukrajna Sahtar Doneck 44,726
Törökország Beşiktaş JK 43,791
Görögország Olimbiakósz 42,415
Ukrajna Dinamo Kijiv 38,726
Törökország Fenerbahçe SK 36,791
Csehország Slavia Praha 32,851
Norvégia Rosenborg 31,509
  1. Antonio Puerta halála miatt a Sevilla–AÉK selejtezőt elhalasztották és csak a sorsolás után játszották le. Emiatt az UEFA a magasabb együtthatóval rendelkező Sevilla csapatáét alkalmazta a kiemeléskor az AÉK esetében is. Végül a Sevilla jutott a csoportkörbe.[2]

Csoportok

Sorrend meghatározása

Ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal állt, az alábbiak alapján kellett meghatározni a sorrendet:

  1. az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több pont
  2. az azonosan álló csapatok mérkőzésein elért jobb gólkülönbség
  3. az azonosan álló csapatok mérkőzésein idegenben szerzett több gól
  4. az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség
  5. az összes mérkőzésen szerzett több gól
  6. az azonosan álló csapatok és nemzeti szövetségük jobb UEFA-együtthatója az előző öt évben

Az időpontok közép-európai idő/közép-európai nyári idő szerint értendők.

A csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás POR LIV MAR BES
1. Portugália FC Porto 6 3 2 1 8 7 +1 11 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 1–1 2–1 2–0
2. Anglia Liverpool FC 6 3 1 2 18 5 +13 10 4–1 0–1 8–0
3. Franciaország Olympique de Marseille 6 2 1 3 6 9 −3 7 Átkerült az UEFA-kupába 1–1 0–4 2–0
4. Törökország Beşiktaş JK 6 2 0 4 4 15 −11 6 0–1 2–1 2–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2007. szeptember 18.
20:45
Olympique de Marseille Franciaország 2–0 Törökország Beşiktaş JK
Rodriguez Gól : 76' 76'
Cissé Gól : 90+1' 90+1'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Stade Vélodrome, Marseille
Nézőszám: 35 676
Játékvezető: Matteo Trefoloni (olasz)

2007. szeptember 18.
20:45
FC Porto Portugália 1–1 Anglia Liverpool FC
Lucho Gól : 8' 8' (11-esből) (1–1)
Jegyzőkönyv
Kuyt Gól : 17' 17'
Estádio do Dragão, Porto
Nézőszám: 41 208
Játékvezető: Ľuboš Micheľ (szlovák)


2007. október 3.
20:45
Liverpool FC Anglia 0–1 Franciaország Olympique de Marseille
(0–0)
Jegyzőkönyv
Valbuena Gól : 77' 77'
Anfield, Liverpool
Nézőszám: 41 355
Játékvezető: Konrad Plautz (osztrák)

2007. október 3.
20:45
Beşiktaş JK Törökország 0–1 Portugália FC Porto
(0–0)
Jegyzőkönyv
Quaresma Gól : 90+2' 90+2'
BJK İnönü Stadium, Isztambul
Nézőszám: 19 795
Játékvezető: Pieter Vink (holland)


2007. október 24.
20:45
Beşiktaş JK Törökország 2–1 Anglia Liverpool FC
Hyypiä Gól : 13' 13' (öngól)
Bobô Gól : 82' 82'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Gerrard Gól : 85' 85'
BJK İnönü Stadium, Isztambul
Nézőszám: 25 837
Játékvezető: Claus Bo Larsen (dán)

2007. október 24.
20:45
Olympique de Marseille Franciaország 1–1 Portugália FC Porto
Niang Gól : 70' 70' (0–0)
Jegyzőkönyv
Lucho Gól : 79' 79' (11-esből)
Stade Vélodrome, Marseille
Nézőszám: 46 458
Játékvezető: Manuel Mejuto González (spanyol)


2007. november 6.
20:45
Liverpool FC Anglia 8–0 Törökország Beşiktaş JK
Crouch Gól : 19' 19' Gól : 89' 89'
Benayoun Gól : 32' 32' Gól : 53' 53' Gól : 56' 56'
Gerrard Gól : 69' 69'
Babel Gól : 79' 79' Gól : 81' 81'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Anfield, Liverpool
Nézőszám: 41 143
Játékvezető: Markus Merk (német)

2007. november 6.
20:45
FC Porto Portugália 2–1 Franciaország Olympique de Marseille
Sektioui Gól : 27' 27'
Lisandro López Gól : 78' 78'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Niang Gól : 47' 47'
Estádio do Dragão, Porto
Nézőszám: 42 217
Játékvezető: Wolfgang Stark (német)


2007. november 28.
20:45
Beşiktaş JK Törökország 2–1 Franciaország Olympique de Marseille
Tello Gól : 27' 27'
Bobô Gól : 88' 88'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Taiwo Gól : 65' 65'
BJK İnönü Stadium, Isztambul
Nézőszám: 19 448
Játékvezető: Luis Medina Cantalejo (spanyol)

2007. november 28.
20:45
Liverpool FC Anglia 4–1 Portugália FC Porto
Torres Gól : 19' 19' Gól : 78' 78'
Gerrard Gól : 84' 84' (11-esből)
Crouch Gól : 87' 87'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Lisandro López Gól : 33' 33'
Anfield, Liverpool
Nézőszám: 41 095
Játékvezető: Roberto Rosetti (olasz)


2007. december 11.
20:45
Olympique de Marseille Franciaország 0–4 Anglia Liverpool FC
(0–2)
Jegyzőkönyv
Gerrard Gól : 4' 4'
Torres Gól : 11' 11'
Kuyt Gól : 48' 48'
Babel Gól : 90+1' 90+1'
Stade Vélodrome, Marseille
Nézőszám: 53 097
Játékvezető: Terje Hauge (norvég)

2007. december 11.
20:45
FC Porto Portugália 2–0 Törökország Beşiktaş JK
Lucho Gól : 44' 44'
Quaresma Gól : 62' 62'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Estádio do Dragão, Porto
Nézőszám: 39 608
Játékvezető: Peter Fröjdfeldt (svéd)

B csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás CHE SCH ROS VAL
1. Anglia Chelsea 6 3 3 0 9 2 +7 12 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 2–0 1–1 0–0
2. Németország Schalke 04 6 2 2 2 5 4 +1 8 0–0 3–1 0–1
3. Norvégia Rosenborg 6 2 1 3 6 10 −4 7 Átkerült az UEFA-kupába 0–4 0–2 2–0
4. Spanyolország Valencia CF 6 1 2 3 2 6 −4 5 1–2 0–0 0–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2007. szeptember 18.
20:45
Chelsea Anglia 1–1 Norvégia Rosenborg
Shevchenko Gól : 53' 53' (0–1)
Jegyzőkönyv
Koppinen Gól : 24' 24'
Stamford Bridge, London
Nézőszám: 24 973
Játékvezető: Laurent Duhamel (francia)

2007. szeptember 18.
20:45
Schalke 04 Németország 0–1 Spanyolország Valencia CF
(0–0)
Jegyzőkönyv
Villa Gól : 63' 63'
Arena AufSchalke, Gelsenkirchen
Nézőszám: 53 951
Játékvezető: Jan Wegereef (holland)


2007. október 3.
20:45
Valencia CF Spanyolország 1–2 Anglia Chelsea
Villa Gól : 9' 9' (1–1)
Jegyzőkönyv
J. Cole Gól : 21' 21'
Drogba Gól : 71' 71'
Mestalla Stadium, Valencia
Nézőszám: 29 892
Játékvezető: Roberto Rosetti (olasz)

2007. október 3.
20:45
Rosenborg Norvégia 0–2 Németország Schalke 04
(0–0)
Jegyzőkönyv
Jones Gól : 62' 62'
Kurányi Gól : 89' 89'
Lerkendal stadion, Trondheim
Nézőszám: 21 361
Játékvezető: Grzegorz Gilewski (lengyel)


2007. október 24.
20:45
Rosenborg Norvégia 2–0 Spanyolország Valencia CF
Koné Gól : 53' 53'
Riseth Gól : 61' 61'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Lerkendal stadion, Trondheim
Nézőszám: 21 119
Játékvezető: Craig Thomson (skót)

2007. október 24.
20:45
Chelsea Anglia 2–0 Németország Schalke 04
Malouda Gól : 4' 4'
Drogba Gól : 47' 47'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Stamford Bridge, London
Nézőszám: 40 910
Játékvezető: Peter Fröjdfeldt (svéd)


2007. november 6.
20:45
Valencia CF Spanyolország 0–2 Norvégia Rosenborg
(0–1)
Jegyzőkönyv
Iversen Gól : 31' 31' Gól : 58' 58'
Mestalla Stadium, Valencia
Nézőszám: 29 725
Játékvezető: Alon Yefet (izraeli)

2007. november 6.
20:45
Schalke 04 Németország 0–0 Anglia Chelsea
Jegyzőkönyv
Arena AufSchalke, Gelsenkirchen
Nézőszám: 53 951
Játékvezető: Massimo Busacca (svájci)


2007. november 28.
20:45
Rosenborg Norvégia 0–4 Anglia Chelsea
(0–3)
Jegyzőkönyv
Drogba Gól : 8' 8' Gól : 20' 20'
Alex Gól : 40' 40'
J. Cole Gól : 73' 73'
Lerkendal stadion, Trondheim
Nézőszám: 21 582
Játékvezető: Olegário Benquerença (portugál)

2007. november 28.
20:45
Valencia CF Spanyolország 0–0 Németország Schalke 04
Jegyzőkönyv
Mestalla Stadium, Valencia
Nézőszám: 29 232
Játékvezető: Frank De Bleeckere (belga)


2007. december 11.
20:45
Chelsea Anglia 0–0 Spanyolország Valencia CF
Jegyzőkönyv
Stamford Bridge, London
Nézőszám: 41 139
Játékvezető: Grzegorz Gilewski (lengyel)

2007. december 11.
20:45
Schalke 04 Németország 3–1 Norvégia Rosenborg
Asamoah Gól : 12' 12'
Rafinha Gól : 19' 19'
Kurányi Gól : 36' 36'
(3–1)
Jegyzőkönyv
Koné Gól : 23' 23'
Arena AufSchalke, Gelsenkirchen
Nézőszám: 53 951
Játékvezető: Mike Riley (angol)

C csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás RMA OLY BRM LAZ
1. Spanyolország Real Madrid 6 3 2 1 13 9 +4 11 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 4–2 2–1 3–1
2. Görögország Olimbiakósz 6 3 2 1 11 7 +4 11 0–0 3–0 1–1
3. Németország Werder Bremen 6 2 0 4 8 13 −5 6 Átkerült az UEFA-kupába 3–2 1–3 2–1
4. Olaszország Lazio 6 1 2 3 8 11 −3 5 2–2 1–2 2–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2007. szeptember 18.
20:45
Real Madrid Spanyolország 2–1 Németország Werder Bremen
Raúl Gól : 16' 16'
van Nistelrooy Gól : 74' 74'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Sanogo Gól : 17' 17'
Santiago Bernabéu Stadium, Madrid
Nézőszám: 63 500
Játékvezető: Howard Webb (angol)

2007. szeptember 18.
20:45
Olimbiakósz Görögország 1–1 Olaszország Lazio
Galletti Gól : 55' 55' (0–0)
Jegyzőkönyv
Zauri Gól : 77' 77'
Karaiskakis Stadium, Athén
Nézőszám: 171
Játékvezető: Eric Braamhaar (holland)


2007. október 3.
20:45
Werder Bremen Németország 1–3 Görögország Olimbiakósz
Almeida Gól : 32' 32' (1–0)
Jegyzőkönyv
Stoltidis Gól : 72' 72'
Patsatzoglou Gól : 82' 82'
Kovačević Gól : 87' 87'
Weserstadion, Bremen
Nézőszám: 37 500
Játékvezető: Claus Bo Larsen (dán)

2007. október 3.
20:45
Lazio Olaszország 2–2 Spanyolország Real Madrid
Pandev Gól : 32' 32' Gól : 75' 75' (1–1)
Jegyzőkönyv
van Nistelrooy Gól : 8' 8' Gól : 61' 61'
Olimpiai Stadion, Róma
Nézőszám: 52 400
Játékvezető: Frank De Bleeckere (belga)


2007. október 24.
20:45
Werder Bremen Németország 2–1 Olaszország Lazio
Sanogo Gól : 28' 28'
Almeida Gól : 54' 54'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Manfredini Gól : 82' 82'
Weserstadion, Bremen
Nézőszám: 36 587
Játékvezető: Olegário Benquerença (portugál)

2007. október 24.
20:45
Real Madrid Spanyolország 4–2 Görögország Olimbiakósz
Raúl Gól : 2' 2'
Robinho Gól : 68' 68' Gól : 83' 83'
Balboa Gól : 90' 90'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Galletti Gól : 8' 8'
César Gól : 47' 47'
Santiago Bernabéu Stadium, Madrid
Nézőszám: 64 477
Játékvezető: Tom Henning Øvrebø (norvég)


2007. november 6.
20:45
Lazio Olaszország 2–1 Németország Werder Bremen
Rocchi Gól : 57' 57' (11-esből) Gól : 68' 68' (0–0)
Jegyzőkönyv
Diego Gól : 86' 86' (11-esből)
Olimpiai Stadion, Róma
Nézőszám: 28 236
Játékvezető: Ivan Bebek (horvát)

2007. november 6.
20:45
Olimbiakósz Görögország 0–0 Spanyolország Real Madrid
Jegyzőkönyv
Karaiskakis Stadium, Athén
Nézőszám: 32 000
Játékvezető: Ľuboš Micheľ (szlovák)


2007. november 28.
20:45
Werder Bremen Németország 3–2 Spanyolország Real Madrid
Rosenberg Gól : 4' 4'
Sanogo Gól : 40' 40'
Hunt Gól : 58' 58'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Robinho Gól : 14' 14'
van Nistelrooy Gól : 72' 72'
Weserstadion, Bremen
Nézőszám: 36 350
Játékvezető: Pieter Vink (holland)

2007. november 28.
20:45
Lazio Olaszország 1–2 Görögország Olimbiakósz
Pandev Gól : 30' 30' (1–1)
Jegyzőkönyv
Galletti Gól : 35' 35'
Kovačević Gól : 64' 64'
Olimpiai Stadion, Róma
Nézőszám: 39 996
Játékvezető: Howard Webb (angol)


2007. december 11.
20:45
Real Madrid Spanyolország 3–1 Olaszország Lazio
Júlio Baptista Gól : 13' 13'
Raúl Gól : 16' 16'
Robinho Gól : 36' 36'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Pandev Gól : 81' 81'
Santiago Bernabéu Stadium, Madrid
Nézőszám: 70 559
Játékvezető: Massimo Busacca (svájci)

2007. december 11.
20:45
Olimbiakósz Görögország 3–0 Németország Werder Bremen
Stoltidis Gól : 12' 12' Gól : 74' 74'
Kovačević Gól : 70' 70'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Karaiskakis Stadium, Athén
Nézőszám: 30 297
Játékvezető: Laurent Duhamel (francia)

D csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás MIL CEL BEN SHK
1. Olaszország AC Milan 6 4 1 1 12 5 +7 13 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 1–0 2–1 4–1
2. Skócia Celtic 6 3 0 3 5 6 −1 9 2–1 1–0 2–1
3. Portugália Benfica 6 2 1 3 5 6 −1 7 Átkerült az UEFA-kupába 1–1 1–0 0–1
4. Ukrajna Sahtar Doneck 6 2 0 4 6 11 −5 6 0–3 2–0 1–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2007. szeptember 18.
20:45
AC Milan Olaszország 2–1 Portugália Benfica
Pirlo Gól : 9' 9'
Inzaghi Gól : 24' 24'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Nuno Gomes Gól : 90+2' 90+2'
San Siro, Milánó
Nézőszám: 37 929
Játékvezető: Mike Riley (angol)

2007. szeptember 18.
20:45
Sahtar Doneck Ukrajna 2–0 Skócia Celtic
Brandão Gól : 5' 5'
Lucarelli Gól : 8' 8'
(2–0)
Jegyzőkönyv
RSC Olimpiyskiy, Donetsk
Nézőszám: 25 700
Játékvezető: Alberto Undiano Mallenco (spanyol)


2007. október 3.
20:45
Celtic Skócia 2–1 Olaszország AC Milan
McManus Gól : 62' 62'
McDonald Gól : 90' 90'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Kaká Gól : 68' 68' (11-esből)
Celtic Park, Glasgow
Nézőszám: 58 642
Játékvezető: Markus Merk (német)

2007. október 3.
20:45
Benfica Portugália 0–1 Ukrajna Sahtar Doneck
(0–1)
Jegyzőkönyv
Jádson Gól : 42' 42'
Estádio da Luz, Lisszabon
Nézőszám: 34 647
Játékvezető: Wolfgang Stark (német)


2007. október 24.
20:45
AC Milan Olaszország 4–1 Ukrajna Sahtar Doneck
Gilardino Gól : 6' 6' Gól : 14' 14'
Seedorf Gól : 62' 62' Gól : 69' 69'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Lucarelli Gól : 51' 51'
San Siro, Milánó
Nézőszám: 36 850
Játékvezető: Luis Medina Cantalejo (spanyol)

2007. október 24.
20:45
Benfica Portugália 1–0 Skócia Celtic
Cardozo Gól : 87' 87' (0–0)
Jegyzőkönyv
Estádio da Luz, Lisszabon
Nézőszám: 38 512
Játékvezető: Massimo Busacca (svájci)


2007. november 6.
20:45
Sahtar Doneck Ukrajna 0–3 Olaszország AC Milan
(0–0)
Jegyzőkönyv
Inzaghi Gól : 66' 66' Gól : 90+3' 90+3'
Kaká Gól : 72' 72'
RSC Olimpiyskiy, Donetsk
Nézőszám: 25 700
Játékvezető: Pieter Vink (holland)

2007. november 6.
20:45
Celtic Skócia 1–0 Portugália Benfica
McGeady Gól : 45' 45' (1–0)
Jegyzőkönyv
Celtic Park, Glasgow
Nézőszám: 58 691
Játékvezető: Martin Hansson (svéd)


2007. november 28.
20:45
Benfica Portugália 1–1 Olaszország AC Milan
M. Pereira Gól : 20' 20' (1–1)
Jegyzőkönyv
Pirlo Gól : 15' 15'
Estádio da Luz, Lisszabon
Nézőszám: 46 034
Játékvezető: Herbert Fandel (német)

2007. november 28.
20:45
Celtic Skócia 2–1 Ukrajna Sahtar Doneck
Jarošík Gól : 45' 45'
Donati Gól : 90+2' 90+2'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Brandão Gól : 4' 4'
Celtic Park, Glasgow
Nézőszám: 59 396
Játékvezető: Bertrand Layec (francia)


2007. december 4.
20:45
AC Milan Olaszország 1–0 Skócia Celtic
Inzaghi Gól : 70' 70' (0–0)
Jegyzőkönyv
San Siro, Milánó
Nézőszám: 38 409
Játékvezető: Tom Henning Øvrebø (norvég)

2007. december 4.
20:45
Sahtar Doneck Ukrajna 1–2 Portugália Benfica
Lucarelli Gól : 30' 30' (11-esből) (1–2)
Jegyzőkönyv
Cardozo Gól : 6' 6' Gól : 22' 22'
RSC Olimpiyskiy, Donetsk
Nézőszám: 24 200
Játékvezető: Kyros Vassaras (görög)

E csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás BAR LYO RAN STU
1. Spanyolország FC Barcelona 6 4 2 0 12 3 +9 14 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 3–0 2–0 3–1
2. Franciaország Olympique Lyonnais 6 3 1 2 11 10 +1 10 2–2 0–3 4–2
3. Skócia Rangers 6 2 1 3 7 9 −2 7 Átkerült az UEFA-kupába 0–0 0–3 2–1
4. Németország VfB Stuttgart 6 1 0 5 7 15 −8 3 0–2 0–2 3–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2007. szeptember 19.
20:45
Rangers Skócia 2–1 Németország VfB Stuttgart
Adam Gól : 62' 62'
Darcheville Gól : 75' 75' (11-esből)
(0–0)
Jegyzőkönyv
Gómez Gól : 56' 56'
Ibrox Stadium, Glasgow
Nézőszám: 49 795
Játékvezető: Stefano Farina (olasz)

2007. szeptember 19.
20:45
FC Barcelona Spanyolország 3–0 Franciaország Olympique Lyonnais
Clerc Gól : 22' 22' (öngól)
Messi Gól : 82' 82'
Henry Gól : 90+1' 90+1'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Camp Nou, Barcelona
Nézőszám: 78 689
Játékvezető: Massimo Busacca (svájci)


2007. október 2.
20:45
VfB Stuttgart Németország 0–2 Spanyolország FC Barcelona
(0–0)
Jegyzőkönyv
Puyol Gól : 58' 58'
Messi Gól : 66' 66'
Gottlieb-Daimler-Stadion, Stuttgart
Nézőszám: 51 825
Játékvezető: Martin Hansson (svéd)

2007. október 2.
20:45
Olympique Lyonnais Franciaország 0–3 Skócia Rangers
(0–1)
Jegyzőkönyv
McCulloch Gól : 23' 23'
Cousin Gól : 48' 48'
Beasley Gól : 53' 53'
Stade Gerland, Lyon
Nézőszám: 38 076
Játékvezető: Tom Henning Øvrebø (norvég)


2007. október 23.
20:45
Rangers Skócia 0–0 Spanyolország FC Barcelona
Jegyzőkönyv
Ibrox Stadium, Glasgow
Nézőszám: 49 957
Játékvezető: Konrad Plautz (osztrák)

2007. október 23.
20:45
VfB Stuttgart Németország 0–2 Franciaország Olympique Lyonnais
(0–0)
Jegyzőkönyv
Fábio Santos Gól : 55' 55'
Benzema Gól : 79' 79'
Gottlieb-Daimler-Stadion, Stuttgart
Nézőszám: 51 000
Játékvezető: Lucílio Batista (portugál)


2007. november 7.
20:45
Olympique Lyonnais Franciaország 4–2 Németország VfB Stuttgart
Ben Arfa Gól : 5' 5' Gól : 37' 37'
Källström Gól : 15' 15'
Juninho Gól : 90' 90'
(3–1)
Jegyzőkönyv
Gómez Gól : 16' 16' Gól : 56' 56'
Stade Gerland, Lyon
Nézőszám: 38 215
Játékvezető: Yuri Baskakov (orosz)

2007. november 7.
20:45
FC Barcelona Spanyolország 2–0 Skócia Rangers
Henry Gól : 6' 6'
Messi Gól : 43' 43'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Camp Nou, Barcelona
Nézőszám: 82 887
Játékvezető: Eric Braamhaar (holland)


2007. november 27.
20:45
VfB Stuttgart Németország 3–2 Skócia Rangers
Cacau Gól : 45' 45'
Pardo Gól : 62' 62'
Marica Gól : 85' 85'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Adam Gól : 27' 27'
Ferguson Gól : 70' 70'
Gottlieb-Daimler-Stadion, Stuttgart
Nézőszám: 51 000
Játékvezető: Darko Čeferin (szlovén)

2007. november 27.
20:45
Olympique Lyonnais Franciaország 2–2 Spanyolország FC Barcelona
Juninho Gól : 7' 7' Gól : 80' 80' (11-esből) (1–1)
Jegyzőkönyv
Iniesta Gól : 4' 4'
Messi Gól : 58' 58' (11-esből)
Stade Gerland, Lyon
Nézőszám: 38 113
Játékvezető: Stefano Farina (olasz)


2007. december 12.
20:45
Rangers Skócia 0–3 Franciaország Olympique Lyonnais
(0–1)
Jegyzőkönyv
Govou Gól : 16' 16'
Benzema Gól : 85' 85' Gól : 88' 88'
Ibrox Stadium, Glasgow
Nézőszám: 50 260
Játékvezető: Ľuboš Micheľ (szlovák)

2007. december 12.
20:45
FC Barcelona Spanyolország 3–1 Németország VfB Stuttgart
Giovani Gól : 36' 36'
Eto'o Gól : 57' 57'
Ronaldinho Gól : 67' 67'
(1–1)
Jegyzőkönyv
da Silva Gól : 4' 4'
Camp Nou, Barcelona
Nézőszám: 52 761
Játékvezető: Stéphane Lannoy (francia)

F csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás MUN ROM SPO DKV
1. Anglia Manchester United 6 5 1 0 13 4 +9 16 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 1–0 2–1 4–0
2. Olaszország AS Roma 6 3 2 1 11 6 +5 11 1–1 2–1 2–0
3. Portugália Sporting CP 6 2 1 3 9 8 +1 7 Átkerült az UEFA-kupába 0–1 2–2 3–0
4. Ukrajna Dinamo Kijiv 6 0 0 6 4 19 −15 0 2–4 1–4 1–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2007. szeptember 19.
20:45
Sporting CP Portugália 0–1 Anglia Manchester United
(0–0)
Jegyzőkönyv
Ronaldo Gól : 62' 62'
Estádio José Alvalade, Lisszabon
Nézőszám: 41 510
Játékvezető: Herbert Fandel (német)

2007. szeptember 19.
20:45
AS Roma Olaszország 2–0 Ukrajna Dinamo Kijiv
Perrotta Gól : 9' 9'
Totti Gól : 70' 70'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Olimpiai Stadion, Róma
Nézőszám: 35 552
Játékvezető: Alain Hamer (luxemburgi)


2007. október 2.
20:45
Manchester United Anglia 1–0 Olaszország AS Roma
Rooney Gól : 70' 70' (0–0)
Jegyzőkönyv
Old Trafford, Manchester
Nézőszám: 73 652
Játékvezető: Manuel Mejuto González (spanyol)

2007. október 2.
20:45
Dinamo Kijiv Ukrajna 1–2 Portugália Sporting CP
Vashchuk Gól : 28' 28' (1–2)
Jegyzőkönyv
Tonel Gól : 14' 14'
Polga Gól : 38' 38'
Olimpiysky NSC, Kijev
Nézőszám: 37 600
Játékvezető: Bertrand Layec (francia)


2007. október 23.
20:45
AS Roma Olaszország 2–1 Portugália Sporting CP
Juan Gól : 15' 15'
Vučinić Gól : 69' 69'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Liédson Gól : 18' 18'
Olimpiai Stadion, Róma
Nézőszám: 26 893
Játékvezető: Terje Hauge (norvég)

2007. október 23.
20:45
Dinamo Kijiv Ukrajna 2–4 Anglia Manchester United
Rincón Gól : 33' 33'
Bangoura Gól : 79' 79'
(1–3)
Jegyzőkönyv
Ferdinand Gól : 10' 10'
Rooney Gól : 18' 18'
Ronaldo Gól : 41' 41' Gól : 68' 68' (11-esből)
Olimpiysky NSC, Kijev
Nézőszám: 42 000
Játékvezető: Kassai Viktor (magyar)


2007. november 7.
20:45
Sporting CP Portugália 2–2 Olaszország AS Roma
Liédson Gól : 23' 23' Gól : 65' 65' (1–1)
Jegyzőkönyv
Cassetti Gól : 4' 4'
Polga Gól : 89' 89' (öngól)
Estádio José Alvalade, Lisszabon
Nézőszám: 32 273
Játékvezető: Frank De Bleeckere (belga)

2007. november 7.
20:45
Manchester United Anglia 4–0 Ukrajna Dinamo Kijiv
Piqué Gól : 31' 31'
Tévez Gól : 37' 37'
Rooney Gól : 76' 76'
Ronaldo Gól : 88' 88'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Old Trafford, Manchester
Nézőszám: 75 017
Játékvezető: Jan Wegereef (holland)


2007. november 27.
20:45
Dinamo Kijiv Ukrajna 1–4 Olaszország AS Roma
Bangoura Gól : 62' 62' (0–3)
Jegyzőkönyv
Panucci Gól : 4' 4'
Giuly Gól : 32' 32'
Vučinić Gól : 36' 36' Gól : 77' 77'
Olimpiysky NSC, Kijev
Nézőszám: 18 000
Játékvezető: Wolfgang Stark (német)

2007. november 27.
20:45
Manchester United Anglia 2–1 Portugália Sporting CP
Tévez Gól : 61' 61'
Ronaldo Gól : 90+2' 90+2'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Abel Gól : 22' 22'
Old Trafford, Manchester
Nézőszám: 75 162
Játékvezető: Claus Bo Larsen (dán)


2007. december 12.
20:45
AS Roma Olaszország 1–1 Anglia Manchester United
Mancini Gól : 71' 71' (0–1)
Jegyzőkönyv
Piqué Gól : 34' 34'
Olimpiai Stadion, Róma
Nézőszám: 29 490
Játékvezető: Martin Hansson (svéd)

2007. december 12.
20:45
Sporting CP Portugália 3–0 Ukrajna Dinamo Kijiv
Polga Gól : 35' 35' (11-esből)
Moutinho Gól : 67' 67'
Liédson Gól : 89' 89'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Estádio José Alvalade, Lisszabon
Nézőszám: 19 402
Játékvezető: Stuart Dougal (skót)

G csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás INT FEN PSV CSKA
1. Olaszország Internazionale 6 5 0 1 12 4 +8 15 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 3–0 2–0 4–2
2. Törökország Fenerbahçe SK 6 3 2 1 8 6 +2 11 1–0 2–0 3–1
3. Hollandia PSV Eindhoven 6 2 1 3 3 6 −3 7 Átkerült az UEFA-kupába 0–1 0–0 2–1
4. Oroszország CSZKA Moszkva 6 0 1 5 7 14 −7 1 1–2 2–2 0–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2007. szeptember 19.
20:45
Fenerbahçe SK Törökország 1–0 Olaszország Internazionale
Deivid Gól : 43' 43' (1–0)
Jegyzőkönyv

2007. szeptember 19.
20:45
PSV Eindhoven Hollandia 2–1 Oroszország CSZKA Moszkva
Lazović Gól : 60' 60'
Perez Gól : 80' 80'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Vágner Love Gól : 89' 89'
Philips Stadion, Eindhoven
Nézőszám: 30 000
Játékvezető: Pedro Proença (portugál)


2007. október 2.
18:30
CSZKA Moszkva Oroszország 2–2 Törökország Fenerbahçe SK
Krasić Gól : 48' 48'
Vágner Love Gól : 53' 53' (11-esből)
(0–1)
Jegyzőkönyv
Alex Gól : 9' 9'
Deivid Gól : 86' 86'
Lokomotiv Stadion, Moszkva
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: Knut Kircher (német)

2007. október 2.
20:45
Internazionale Olaszország 2–0 Hollandia PSV Eindhoven
Ibrahimović Gól : 15' 15' (11-esből) Gól : 31' 31' (2–0)
Jegyzőkönyv
San Siro, Milánó
Nézőszám: 23 882
Játékvezető: Kyros Vassaras (görög)


2007. október 23.
20:45
PSV Eindhoven Hollandia 0–0 Törökország Fenerbahçe SK
Jegyzőkönyv
Philips Stadion, Eindhoven
Nézőszám: 35 000
Játékvezető: Howard Webb (angol)

2007. október 23.
18:30
CSZKA Moszkva Oroszország 1–2 Olaszország Internazionale
Gól : 32' 32' (1–0)
Jegyzőkönyv
Crespo Gól : 52' 52'
Samuel Gól : 80' 80'
Lokomotiv Stadion, Moszkva
Nézőszám: 24 000
Játékvezető: Mike Riley (angol)


2007. november 7.
20:45
Fenerbahçe SK Törökország 2–0 Hollandia PSV Eindhoven
Marcellis Gól : 28' 28' (öngól)
Semih Gól : 30' 30'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Şükrü Saracoğlu Stadion, Isztambul
Nézőszám: 46 229
Játékvezető: Alain Hamer (luxemburgi)

2007. november 7.
20:45
Internazionale Olaszország 4–2 Oroszország CSZKA Moszkva
Ibrahimović Gól : 32' 32' Gól : 75' 75'
Cambiasso Gól : 34' 34' Gól : 67' 67'
(2–2)
Jegyzőkönyv
Gól : 22' 22'
Vágner Love Gól : 31' 31'
San Siro, Milánó
Nézőszám: 22 384
Játékvezető: Paul Allaerts (belga)


2007. november 27.
18:30
CSZKA Moszkva Oroszország 0–1 Hollandia PSV Eindhoven
(0–1)
Jegyzőkönyv
Farfán Gól : 39' 39'
Lokomotiv Stadion, Moszkva
Nézőszám: 14 000
Játékvezető: Manuel Mejuto González (spanyol)

2007. november 27.
20:45
Internazionale Olaszország 3–0 Törökország Fenerbahçe SK
Cruz Gól : 55' 55'
Ibrahimović Gól : 66' 66'
Jiménez Gól : 90+2' 90+2'
(0–0)
Jegyzőkönyv
San Siro, Milánó
Nézőszám: 24 203
Játékvezető: Konrad Plautz (osztrák)


2007. december 12.
20:45
PSV Eindhoven Hollandia 0–1 Olaszország Internazionale
(0–0)
Jegyzőkönyv
Cruz Gól : 64' 64'
Philips Stadion, Eindhoven
Nézőszám: 35 000
Játékvezető: Markus Merk (német)

2007. december 12.
20:45
Fenerbahçe SK Törökország 3–1 Oroszország CSZKA Moszkva
Alex Gól : 32' 32'
Uğur Boral Gól : 45+1' 45+1' Gól : 90' 90'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Edu Dracena Gól : 30' 30' (öngól)
Şükrü Saracoğlu Stadion, Isztambul
Nézőszám: 45 745
Játékvezető: Matteo Trefoloni (olasz)

H csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás SEV ARS SLP STE
1. Spanyolország Sevilla FC 6 5 0 1 14 7 +7 15 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 3–1 4–2 2–1
2. Anglia Arsenal 6 4 1 1 14 4 +10 13 3–0 7–0 2–1
3. Csehország Slavia Praha 6 1 2 3 5 16 −11 5 Átkerült az UEFA-kupába 0–3 0–0 2–1
4. Románia Steaua București 6 0 1 5 4 10 −6 1 0–2 0–1 1–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2007. szeptember 19.
20:45
Arsenal Anglia 3–0 Spanyolország Sevilla FC
Fàbregas Gól : 28' 28'
Van Persie Gól : 59' 59'
Eduardo Gól : 90' 90'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Emirates Stadium, London
Nézőszám: 59 992
Játékvezető: Peter Fröjdfeldt (svéd)

2007. szeptember 19.
20:45
Slavia Praha Csehország 2–1 Románia Steaua București
Šenkeřík Gól : 14' 14'
Belaid Gól : 63' 63'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Goian Gól : 33' 33'


2007. október 2.
20:45
Steaua București Románia 0–1 Anglia Arsenal
(0–0)
Jegyzőkönyv
Van Persie Gól : 76' 76'
Steaua Stadion, Bukarest
Nézőszám: 12 807
Játékvezető: Terje Hauge (norvég)

2007. október 2.
20:45
Sevilla FC Spanyolország 4–2 Csehország Slavia Praha
Kanouté Gól : 9' 9'
Luís Fabiano Gól : 27' 27'
Escudé Gól : 58' 58'
Koné Gól : 69' 69'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Pudil Gól : 19' 19'
Kalivoda Gól : 90' 90'
Estadio Ramón Sánchez Pizjuán, Sevilla
Nézőszám: 24 202
Játékvezető: Yuri Baskakov (orosz)


2007. október 23.
20:45
Sevilla FC Spanyolország 2–1 Románia Steaua București
Kanouté Gól : 5' 5'
Luís Fabiano Gól : 18' 18'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Petre Gól : 64' 64'
Estadio Ramón Sánchez Pizjuán, Sevilla
Nézőszám: 28 945
Játékvezető: Roberto Rosetti (olasz)

2007. október 23.
20:45
Arsenal Anglia 7–0 Csehország Slavia Praha
Fàbregas Gól : 5' 5' Gól : 58' 58'
Hubáček Gól : 24' 24' (öngól)
Walcott Gól : 41' 41' Gól : 55' 55'
Hleb Gól : 51' 51'
Bendtner Gól : 89' 89'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Emirates Stadium, London
Nézőszám: 59 621
Játékvezető: Stefano Farina (olasz)


2007. november 7.
20:45
Steaua București Románia 0–2 Spanyolország Sevilla FC
(0–1)
Jegyzőkönyv
Renato Gól : 25' 25' Gól : 65' 65'
Steaua Stadion, Bukarest
Nézőszám: 7984
Játékvezető: Herbert Fandel (német)

2007. november 7.
20:45
Slavia Praha Csehország 0–0 Anglia Arsenal
Jegyzőkönyv
Stadion Evžena Rošického, Prága
Nézőszám: 18 000
Játékvezető: Bertrand Layec (francia)


2007. november 27.
20:45
Sevilla FC Spanyolország 3–1 Anglia Arsenal
Keita Gól : 24' 24'
Luís Fabiano Gól : 34' 34'
Kanouté Gól : 89' 89' (11-esből)
(2–1)
Jegyzőkönyv
Eduardo Gól : 11' 11'
Estadio Ramón Sánchez Pizjuán, Sevilla
Nézőszám: 35 529
Játékvezető: Eric Braamhaar (holland)

2007. november 27.
20:45
Steaua București Románia 1–1 Csehország Slavia Praha
Badea Gól : 12' 12' (1–0)
Jegyzőkönyv
Šenkeřík Gól : 78' 78'
Steaua Stadion, Bukarest
Nézőszám: 8287
Játékvezető: Alain Hamer (luxemburgi)


2007. december 12.
20:45
Arsenal Anglia 2–1 Románia Steaua București
Diaby Gól : 8' 8'
Bendtner Gól : 42' 42'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Zaharia Gól : 68' 68'
Emirates Stadium, London
Nézőszám: 59 786
Játékvezető: Yuri Baskakov (orosz)

2007. december 12.
20:45
Slavia Praha Csehország 0–3 Spanyolország Sevilla FC
(0–0)
Jegyzőkönyv
Luís Fabiano Gól : 66' 66'
Kanouté Gól : 69' 69'
Dani Alves Gól : 87' 87'
Stadion Evžena Rošického, Prága
Nézőszám: 11 689
Játékvezető: Kassai Viktor (magyar)

Jegyzetek

  1. Seeding in the Champions League 2007/2008”, kassiesa.home.xs4all.nl. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. szeptember 28.) 
  2. Az összes angol csapat az első kalapban a BL-sorsoláson. sportgeza.hu, 2007. augusztus 30. (Hozzáférés: 2014. szeptember 29.)

Források

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!