A 2015–2016-os UEFA-bajnokok ligája csoportkörének mérkőzéseit 2015. szeptember 15. és december 9. között játszották le.
Résztvevők
A 2014–2015-ös Európa-liga győztese, az 1–3.-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok dobogós csapatai, a 4–6.-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok bajnok és ezüstérmes csapatai, valamint a 7–12.-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok bajnokcsapatai a csoportkörben csatlakoznak a bajnokcsapatok rájátszásának, illetve a bajnoki helyezés alapján részt vevő csapatok rájátszásának öt-öt továbbjutójához.
A csoportkörben nyolc egyaránt négycsapatos csoportot képeztek. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyen záró csapat az egyenes kieséses szakaszba jutott, a harmadik helyezettek a 2015–2016-os Európa-liga egyenes kieséses szakaszában folytatták, míg az utolsó helyezettek kiestek.
Az 1. kalapba a címvédő és a rangsor szerinti 2–8. ország bajnokcsapata került (Az FC Barcelona volt a címvédő és a spanyol bajnok is). A többi csapatot az együtthatójuk szerint rendezték sorba.[1]
Egy 2014. július 17-én meghozott határozat szerint az orosz és ukrán csapatok nem kerülhetnek azonos csoportba.[2]
A sorsolást 2015. augusztus 27-én tartották Monacóban.[3]
Az UEFA versenyszabályzata alapján, ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal állt, az alábbiak alapján kellett meghatározni a sorrendet:
az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több pont
az azonosan álló csapatok mérkőzésein elért jobb gólkülönbség
az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több gól
az azonosan álló csapatok mérkőzésein idegenben szerzett több gól
az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség
az összes mérkőzésen szerzett több gól
az azonosan álló csapatok és nemzeti szövetségük jobb UEFA-együtthatója az elmúlt öt évben
Megjegyzés: Az 1991–92-es kiírás még bajnokcsapatok Európa-kupája néven volt, de ez volt az első szezon, amelyben csoportkör is volt. A szezonban nem volt egyenes kieséses szakasz a csoportkör és a döntő között.
Megjegyzés: A 2024–25-ös szezontól a csoportkör helyét átvette az alapszakasz, minden csapat egy csoportban versenyzett