2016–2017-es UEFA-bajnokok ligája (csoportkör)

A 2016–2017-es UEFA-bajnokok ligája csoportkörének mérkőzéseit 2016. szeptember 13. és december 7. között játszották le.

Résztvevők

A címvédő, az 1–3.-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok dobogós csapatai, a 4–6.-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok bajnok és ezüstérmes csapatai, valamint a 7–12.-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok bajnokcsapatai a csoportkörben csatlakoznak a bajnokcsapatok rájátszásának, illetve a bajnoki helyezés alapján részt vevő csapatok rájátszásának öt-öt továbbjutójához.

Fordulók és időpontok

Forduló Sorsolás Játéknapok
1. mérkőzésnap 2016. augusztus 25.
(Monaco)
2016. szeptember 13–14.
2. mérkőzésnap 2016. szeptember 27–28.
3. mérkőzésnap 2016. október 18–19.
4. mérkőzésnap 2016. november 1–2.
5. mérkőzésnap 2016. november 22–23.
6. mérkőzésnap 2016. december 6–7.

Sorsolás

A csoportkörben nyolc egyaránt négycsapatos csoportot képeztek. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyen záró csapat az egyenes kieséses szakaszba jutott, a harmadik helyezettek a 2016–2017-es Európa-liga egyenes kieséses szakaszában folytatták, míg az utolsó helyezettek kiestek.

Az 1. kalapba a címvédő és a rangsor szerinti 1–7. ország bajnokcsapata került. A többi csapatot az együtthatójuk szerint rendezték sorba. A sorsolást 2016. augusztus 25-én tartották Monacóban.

Csapat Együttható Kalap
Spanyolország Real MadridCV 176,142 1
Spanyolország FC Barcelona 159,142
Anglia Leicester City 15,256
Németország Bayern München 163,035
Olaszország Juventus 107,087
Portugália Benfica 116,616
Franciaország Paris Saint-Germain 112,549
Oroszország CSZKA Moszkva 48,716
Spanyolország Atlético de Madrid 144,142 2
Németország Borussia Dortmund 110,035
Anglia Arsenal 105,256
Anglia Manchester City 99,256
Spanyolország Sevilla FC 95,642
Portugália FC Porto 92,616
Olaszország SSC Napoli 90,087
Németország Bayer Leverkusen 89,035
Csapat Együttható Kalap
Svájc FC Basel 87,755 3
Anglia Tottenham Hotspur 74,256
Ukrajna Dinamo Kijiv 65,976
Franciaország Olympique Lyonnais 63,049
Hollandia PSV Eindhoven 57,112
Portugália Sporting CP 51,616
Belgium Club Brugge 43,000
Németország Borussia Mönchengladbach 42,035
Skócia Celtic 40,460 4
Franciaország AS Monaco 36,549
Törökország Beşiktaş JK 34,920
Lengyelország Legia Warszawa 28,000
Horvátország Dinamo Zagreb 25,775
Bulgária Ludogorec Razgrad 25,625
Dánia FC København 24,720
Oroszország FK Rosztov 11,716

Csoportok

Sorrend meghatározása

Az UEFA versenyszabályzata alapján, ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal állt, az alábbiak alapján kellett meghatározni a sorrendet:

  1. az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több pont
  2. az azonosan álló csapatok mérkőzésein elért jobb gólkülönbség
  3. az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több gól
  4. az azonosan álló csapatok mérkőzésein idegenben szerzett több gól
  5. az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség
  6. az összes mérkőzésen szerzett több gól
  7. az azonosan álló csapatok és nemzeti szövetségük jobb UEFA-együtthatója az elmúlt öt évben

Minden időpont közép-európai idő/közép-európai nyári idő szerint van feltüntetve.

A csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. Anglia Arsenal 6 4 2 0 18 6 +12 14 Továbbjut az egyenes kieséses szakaszba
2. Franciaország Paris Saint-Germain 6 3 3 0 13 7 +6 12
3. Bulgária Ludogorec Razgrad 6 0 3 3 6 15 −9 3 Átkerül az Európa-ligába
4. Svájc FC Basel 6 0 2 4 3 12 −9 2
2016. szeptember 13.
20:45
Paris Saint-Germain Franciaország 1–1 Anglia Arsenal
Cavani Gól : 1' 1' (1–0)
Jegyzőkönyv
Sánchez Gól : 78' 78'

2016. szeptember 13.
20:45
FC Basel Svájc 1–1 Bulgária Ludogorec Razgrad
Steffen Gól : 79' 79' (0–1)
Jegyzőkönyv
Cafu Gól : 45' 45'


2016. szeptember 28.
20:45
Ludogorec Razgrad Bulgária 1–3 Franciaország Paris Saint-Germain
Natanael Gól : 16' 16' (1–1)
Jegyzőkönyv
Matuidi Gól : 41' 41'
Cavani Gól : 56' 56' Gól : 60' 60'

2016. szeptember 28.
20:45
Arsenal Anglia 2–0 Svájc FC Basel
Walcott Gól : 7' 7' Gól : 26' 26' (2–0)
Jegyzőkönyv


2016. október 19.
20:45
Arsenal Anglia 6–0 Bulgária Ludogorec Razgrad
Sánchez Gól : 13' 13'
Walcott Gól : 42' 42'
Oxlade-Chamberlain Gól : 47' 47'
Özil Gól : 56' 56' Gól : 83' 83' Gól : 87' 87'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2016. október 19.
20:45
Paris Saint-Germain Franciaország 3–0 Svájc FC Basel
Di María Gól : 40' 40'
Lucas Gól : 62' 62'
Cavani Gól : 90+3' 90+3' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv


2016. november 1.
20:45
Ludogorec Razgrad Bulgária 2–3 Anglia Arsenal
Cafú Gól : 12' 12'
Keșerü Gól : 15' 15'
(2–2)
Jegyzőkönyv
Xhaka Gól : 20' 20'
Giroud Gól : 42' 42'
Özil Gól : 88' 88'

2016. november 1.
20:45
FC Basel Svájc 1–2 Franciaország Paris Saint-Germain
Zuffi Gól : 76' 76' (0–1)
Jegyzőkönyv
Matuidi Gól : 43' 43'
Meunier Gól : 90' 90'


2016. november 23.
20:45
Arsenal Anglia 2–2 Franciaország Paris Saint-Germain
Giroud Gól : 45+1' 45+1'
Verratti Gól : 60' 60' (öngól)
(1–1)
Jegyzőkönyv
Cavani Gól : 18' 18'
Iwobi Gól : 77' 77' (öngól)

2016. november 23.
20:45
Ludogorec Razgrad Bulgária 0–0 Svájc FC Basel
Jegyzőkönyv


2016. december 6.
20:45
FC Basel Svájc 1–4 Anglia Arsenal
Doumbia Gól : 78' 78' (0–2)
Jegyzőkönyv
Pérez Gól : 8' 8' Gól : 16' 16' Gól : 47' 47'
Iwobi Gól : 53' 53'

B csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. Olaszország SSC Napoli 6 3 2 1 11 8 +3 11 Továbbjut az egyenes kieséses szakaszba
2. Portugália Benfica 6 2 2 2 10 10 0 8
3. Törökország Beşiktaş JK 6 1 4 1 9 14 −5 7 Átkerül az Európa-ligába
4. Ukrajna Dinamo Kijiv 6 1 2 3 8 6 +2 5
2016. szeptember 13.
20:45
Dinamo Kijiv Ukrajna 1–2 Olaszország SSC Napoli
Harmas Gól : 26' 26' (1–2)
Jegyzőkönyv
Milik Gól : 36' 36' Gól : 45+2' 45+2'

2016. szeptember 13.
20:45
Benfica Portugália 1–1 Törökország Beşiktaş JK
Cervi Gól : 12' 12' (1–0)
Jegyzőkönyv
Talisca Gól : 90+3' 90+3'


2016. szeptember 28.
20:45
Beşiktaş JK Törökország 1–1 Ukrajna Dinamo Kijiv
Quaresma Gól : 29' 29' (1–0)
Jegyzőkönyv
Csihankov Gól : 65' 65'

2016. szeptember 28.
20:45
SSC Napoli Olaszország 4–2 Portugália Benfica
Hamšík Gól : 20' 20'
Mertens Gól : 51' 51' Gól : 58' 58'
Milik Gól : 54' 54' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv
Guedes Gól : 70' 70'
Salvio Gól : 86' 86'


2016. október 19.
20:45
SSC Napoli Olaszország 2–3 Törökország Beşiktaş JK
Mertens Gól : 30' 30'
Gabbiadini Gól : 69' 69' (11-esből)
(1–2)
Jegyzőkönyv
Adriano Gól : 12' 12'
Aboubakar Gól : 38' 38' Gól : 86' 86'

2016. október 19.
20:45
Dinamo Kijiv Ukrajna 0–2 Portugália Benfica
(0–1)
Jegyzőkönyv
Salvio Gól : 9' 9' (11-esből)
Cervi Gól : 55' 55'


2016. november 1.
20:45
Beşiktaş JK Törökország 1–1 Olaszország SSC Napoli
Quaresma Gól : 79' 79' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Hamšík Gól : 82' 82'

2016. november 1.
20:45
Benfica Portugália 1–0 Ukrajna Dinamo Kijiv
Salvio Gól : 45+2' 45+2' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv


2016. november 23.
20:45
SSC Napoli Olaszország 0–0 Ukrajna Dinamo Kijiv
Jegyzőkönyv

2016. november 23.
20:45
Beşiktaş JK Törökország 3–3 Portugália Benfica
Tosun Gól : 58' 58'
Quaresma Gól : 83' 83' (11-esből)
Aboubakar Gól : 89' 89'
(0–3)
Jegyzőkönyv
Guedes Gól : 10' 10'
Semedo Gól : 25' 25'
Fejsa Gól : 31' 31'


2016. december 6.
20:45
Dinamo Kijiv Ukrajna 6–0 Törökország Beşiktaş JK
Beszegyin Gól : 9' 9'
Jarmolenko Gól : 30' 30' (11-esből)
Bujalszkij Gól : 32' 32'
González Gól : 45+3' 45+3'
Szidorcsuk Gól : 60' 60'
Moraes Gól : 77' 77'
(4–0)
Jegyzőkönyv

Játékvezető: Craig Thomson (skót)

2016. december 6.
20:45
Benfica Portugália 1–2 Olaszország SSC Napoli
Jiménez Gól : 87' 87' (0–0)
Jegyzőkönyv
Callejón Gól : 60' 60'
Mertens Gól : 79' 79'

C csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. Spanyolország FC Barcelona 6 5 0 1 20 4 +16 15 Továbbjut az egyenes kieséses szakaszba
2. Anglia Manchester City 6 2 3 1 12 10 +2 9
3. Németország Borussia Mönchengladbach 6 1 2 3 5 12 −7 5 Átkerül az Európa-ligába
4. Skócia Celtic 6 0 3 3 5 16 −11 3
2016. szeptember 13.
20:45
FC Barcelona Spanyolország 7–0 Skócia Celtic
Messi Gól : 3' 3' Gól : 27' 27' Gól : 60' 60'
Neymar Gól : 50' 50'
Iniesta Gól : 59' 59'
Suárez Gól : 75' 75' Gól : 88' 88'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2016. szeptember 14.
20:45
Manchester City Anglia 4–0 Németország Borussia Mönchengladbach
Agüero Gól : 9' 9' Gól : 28' 28' (11-esből) Gól : 77' 77'
Iheanacho Gól : 90+1' 90+1'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2016. szeptember 28.
20:45
Celtic Skócia 3–3 Anglia Manchester City
Dembélé Gól : 3' 3' Gól : 47' 47'
Sterling Gól : 20' 20' (öngól)
(2–2)
Jegyzőkönyv
Fernandinho Gól : 12' 12'
Sterling Gól : 28' 28'
Nolito Gól : 55' 55'


2016. október 19.
20:45
Celtic Skócia 0–2 Németország Borussia Mönchengladbach
(0–0)
Jegyzőkönyv
Stindl Gól : 57' 57'
Hahn Gól : 77' 77'

2016. október 19.
20:45
FC Barcelona Spanyolország 4–0 Anglia Manchester City
Messi Gól : 17' 17' Gól : 61' 61' Gól : 69' 69'
Neymar Gól : 89' 89'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2016. november 1.
20:45
Manchester City Anglia 3–1 Spanyolország FC Barcelona
Gündoğan Gól : 39' 39' Gól : 74' 74'
De Bruyne Gól : 51' 51'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Messi Gól : 21' 21'


2016. november 23.
20:45
Celtic Skócia 0–2 Spanyolország FC Barcelona
(0–1)
Jegyzőkönyv
Messi Gól : 24' 24' Gól : 56' 56' (11-esből)


2016. december 6.
20:45
FC Barcelona Spanyolország 4–0 Németország Borussia Mönchengladbach
Messi Gól : 16' 16'
Turan Gól : 50' 50' Gól : 53' 53' Gól : 67' 67'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2016. december 6.
20:45
Manchester City Anglia 1–1 Skócia Celtic
Iheanacho Gól : 8' 8' (1–1)
Jegyzőkönyv
Roberts Gól : 4' 4'

D csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. Spanyolország Atlético de Madrid 6 5 0 1 7 2 +5 15 Továbbjut az egyenes kieséses szakaszba
2. Németország Bayern München 6 4 0 2 14 6 +8 12
3. Oroszország FK Rosztov 6 1 2 3 6 12 −6 5 Átkerül az Európa-ligába
4. Hollandia PSV Eindhoven 6 0 2 4 4 11 −7 2
2016. szeptember 13.
20:45
Bayern München Németország 5–0 Oroszország FK Rosztov
Lewandowski Gól : 28' 28' (11-esből)
Müller Gól : 45+2' 45+2'
Kimmich Gól : 53' 53' Gól : 60' 60'
Bernat Gól : 90' 90'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2016. szeptember 13.
20:45
PSV Eindhoven Hollandia 0–1 Spanyolország Atlético de Madrid
(0–1)
Jegyzőkönyv
Ñíguez Gól : 43' 43'


2016. szeptember 28.
20:45
FK Rosztov Oroszország 2–2 Hollandia PSV Eindhoven
Poloz Gól : 8' 8' Gól : 37' 37' (2–2)
Jegyzőkönyv
Pröpper Gól : 14' 14'
de Jong Gól : 45+1' 45+1'


2016. október 19.
20:45
FK Rosztov Oroszország 0–1 Spanyolország Atlético de Madrid
(0–0)
Jegyzőkönyv
Carrasco Gól : 62' 62'

2016. október 19.
20:45
Bayern München Németország 4–1 Hollandia PSV Eindhoven
Müller Gól : 13' 13'
Kimmich Gól : 21' 21'
Lewandowski Gól : 59' 59'
Robben Gól : 84' 84'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Narsingh Gól : 41' 41'


2016. november 1.
20:45
Atlético de Madrid Spanyolország 2–1 Oroszország FK Rosztov
Griezmann Gól : 28' 28' Gól : 90+3' 90+3' (1–1)
Jegyzőkönyv
Azmun Gól : 30' 30'

2016. november 1.
20:45
PSV Eindhoven Hollandia 1–2 Németország Bayern München
Arias Gól : 14' 14' (1–1)
Jegyzőkönyv
Lewandowski Gól : 34' 34' (11-esből) Gól : 74' 74'


2016. november 23.
18:00
FK Rosztov Oroszország 3–2 Németország Bayern München
Azmun Gól : 44' 44'
Poloz Gól : 50' 50' (11-esből)
Noboa Gól : 67' 67'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Costa Gól : 35' 35'
Bernat Gól : 52' 52'


2016. december 6.
20:45
Bayern München Németország 1–0 Spanyolország Atlético de Madrid
Lewandowski Gól : 28' 28' (1–0)
Jegyzőkönyv

2016. december 6.
20:45
PSV Eindhoven Hollandia 0–0 Oroszország FK Rosztov
Jegyzőkönyv

E csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. Franciaország AS Monaco 6 3 2 1 9 7 +2 11 Továbbjut az egyenes kieséses szakaszba
2. Németország Bayer Leverkusen 6 2 4 0 8 4 +4 10
3. Anglia Tottenham Hotspur 6 2 1 3 6 6 0 7 Átkerül az Európa-ligába
4. Oroszország CSZKA Moszkva 5 0 3 2 4 8 −4 3
2016. szeptember 14.
20:45
Bayer Leverkusen Németország 2–2 Oroszország CSZKA Moszkva
Mehmedi Gól : 9' 9'
Çalhanoğlu Gól : 15' 15'
(2–2)
Jegyzőkönyv
Dzagojev Gól : 36' 36'
Eremenko Gól : 38' 38'

2016. szeptember 14.
20:45
Tottenham Hotspur Anglia 1–2 Franciaország AS Monaco
Alderweireld Gól : 45' 45' (1–2)
Jegyzőkönyv
Silva Gól : 15' 15'
Lemar Gól : 31' 31'


2016. szeptember 27.
20:45
AS Monaco Franciaország 1–1 Németország Bayer Leverkusen
Glik Gól : 90+4' 90+4' (0–0)
Jegyzőkönyv
Chicharito Gól : 74' 74'

2016. szeptember 27.
20:45
CSZKA Moszkva Oroszország 0–1 Anglia Tottenham Hotspur
(0–0)
Jegyzőkönyv
Szon Gól : 71' 71'


2016. október 18.
20:45
CSZKA Moszkva Oroszország 1–1 Franciaország AS Monaco
Traoré Gól : 34' 34' (1–0)
Jegyzőkönyv
Silva Gól : 87' 87'


2016. november 2.
20:45
AS Monaco Franciaország 3–0 Oroszország CSZKA Moszkva
Germain Gól : 13' 13'
Falcao Gól : 29' 29' Gól : 41' 41'
(3–0)
Jegyzőkönyv

2016. november 2.
20:45
Tottenham Hotspur Anglia 0–1 Németország Bayer Leverkusen
(0–0)
Jegyzőkönyv
Kampl Gól : 65' 65'


2016. november 22.
20:45
AS Monaco Franciaország 2–1 Anglia Tottenham Hotspur
Sidibé Gól : 48' 48'
Lemar Gól : 53' 53'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Kane Gól : 52' 52' (11-esből)


2016. december 7.
20:45
Bayer Leverkusen Németország 3–0 Franciaország AS Monaco
Jurcsenko Gól : 30' 30'
Brandt Gól : 48' 48'
De Sanctis Gól : 82' 82' (öngól)
(1–0)
Jegyzőkönyv

2016. december 7.
20:45
Tottenham Hotspur Anglia 3–1 Oroszország CSZKA Moszkva
Alli Gól : 38' 38'
Kane Gól : 45+2' 45+2'
Akinfejev Gól : 77' 77' (öngól)
(2–1)
Jegyzőkönyv
Dzagojev Gól : 33' 33'

F csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. Németország Borussia Dortmund 6 4 2 0 21 9 +12 14 Továbbjut az egyenes kieséses szakaszba
2. Spanyolország Real Madrid 6 3 3 0 16 10 +6 12
3. Lengyelország Legia Warszawa 6 1 1 4 9 24 −15 4 Átkerül az Európa-ligába
4. Portugália Sporting CP 6 1 0 5 5 8 −3 3
2016. szeptember 14.
20:45
Real Madrid Spanyolország 2–1 Portugália Sporting CP
Ronaldo Gól : 89' 89'
Morata Gól : 90+4' 90+4'
(0–0)
Jegyzőkönyv
César Gól : 48' 48'


2016. szeptember 27.
20:45
Borussia Dortmund Németország 2–2 Spanyolország Real Madrid
Aubameyang Gól : 43' 43'
Schürrle Gól : 87' 87'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Ronaldo Gól : 17' 17'
Varane Gól : 68' 68'

2016. szeptember 27.
20:45
Sporting CP Portugália 2–0 Lengyelország Legia Warszawa
Ruiz Gól : 28' 28'
Dost Gól : 37' 37'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2016. október 18.
20:45
Sporting CP Portugália 1–2 Németország Borussia Dortmund
César Gól : 67' 67' (0–2)
Jegyzőkönyv
Aubameyang Gól : 9' 9'
Weigl Gól : 43' 43'

2016. október 18.
20:45
Real Madrid Spanyolország 5–1 Lengyelország Legia Warszawa
Bale Gól : 16' 16'
Jodłowiec Gól : 20' 20' (öngól)
Asensio Gól : 37' 37'
Vázquez Gól : 68' 68'
Morata Gól : 84' 84'
(3–1)
Jegyzőkönyv
Radović Gól : 22' 22' (11-esből)


2016. november 2.
20:45
Borussia Dortmund Németország 1–0 Portugália Sporting CP
Ramos Gól : 12' 12' (1–0)
Jegyzőkönyv

2016. november 2.
20:45
Legia Warszawa Lengyelország 3–3 Spanyolország Real Madrid
Odjidja Gól : 40' 40'
Radović Gól : 58' 58'
Moulin Gól : 83' 83'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Bale Gól : 1' 1'
Benzema Gól : 35' 35'
Kovačić Gól : 85' 85'


2016. november 22.
20:45
Sporting CP Portugália 1–2 Spanyolország Real Madrid
Pereira kiállítva 64′
Silva Gól : 80' 80' (11-esből)
(0–1)
Jegyzőkönyv
Varane Gól : 29' 29'
Benzema Gól : 87' 87'

2016. november 22.
20:45
Borussia Dortmund Németország 8–4 Lengyelország Legia Warszawa
Kagava Gól : 17' 17' Gól : 18' 18'
Şahin Gól : 20' 20'
Dembélé Gól : 29' 29'
Reus Gól : 32' 32' Gól : 52' 52'
Passlack Gól : 81' 81'
Rzeźniczak Gól : 90+2' 90+2' (öngól)
(5–2)
Jegyzőkönyv
Prijović Gól : 10' 10' Gól : 24' 24'
Kucharczyk Gól : 57' 57'
Nikolics Gól : 83' 83'


2016. december 7.
20:45
Real Madrid Spanyolország 2–2 Németország Borussia Dortmund
Benzema Gól : 28' 28' Gól : 53' 53' (1–0)
Jegyzőkönyv
Aubameyang Gól : 60' 60'
Reus Gól : 88' 88'

2016. december 7.
20:45
Legia Warszawa Lengyelország 1–0 Portugália Sporting CP
Guilherme Gól : 30' 30' (1–0)
Jegyzőkönyv
Carvalho sárga lap2. sárga lapkiállítva 85′

G csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. Anglia Leicester City 6 4 1 1 7 6 +1 13 Továbbjut az egyenes kieséses szakaszba
2. Portugália FC Porto 6 3 2 1 9 3 +6 11
3. Dánia FC København 6 2 3 1 7 2 +5 9 Átkerül az Európa-ligába
4. Belgium Club Brugge 6 0 0 6 2 14 −12 0
2016. szeptember 14.
20:45
Club Brugge Belgium 0–3 Anglia Leicester City
(0–2)
Jegyzőkönyv
Albrighton Gól : 5' 5'
Mahrez Gól : 29' 29' Gól : 61' 61' (11-esből)

2016. szeptember 14.
20:45
FC Porto Portugália 1–1 Dánia FC København
Otávio Gól : 13' 13' (1–0)
Jegyzőkönyv
Cornelius Gól : 52' 52'


2016. szeptember 27.
20:45
FC København Dánia 4–0 Belgium Club Brugge
Denswil Gól : 53' 53' (öngól)
Delaney Gól : 64' 64'
Santander Gól : 69' 69'
Jørgensen Gól : 90+2' 90+2'
(0–0)
Jegyzőkönyv

2016. szeptember 27.
20:45
Leicester City Anglia 1–0 Portugália FC Porto
Szlimani Gól : 25' 25' (1–0)
Jegyzőkönyv


2016. október 18.
20:45
Leicester City Anglia 1–0 Dánia FC København
Mahrez Gól : 40' 40' (1–0)
Jegyzőkönyv

2016. október 18.
20:45
Club Brugge Belgium 1–2 Portugália FC Porto
Vossen Gól : 12' 12' (1–0)
Jegyzőkönyv
Layún Gól : 68' 68'
Silva Gól : 90+3' 90+3' (11-esből)


2016. november 2.
20:45
FC København Dánia 0–0 Anglia Leicester City
Jegyzőkönyv

2016. november 2.
20:45
FC Porto Portugália 1–0 Belgium Club Brugge
Silva Gól : 37' 37' (1–0)
Jegyzőkönyv


2016. november 22.
20:45
Leicester City Anglia 2–1 Belgium Club Brugge
Okazaki Gól : 5' 5'
Mahrez Gól : 30' 30' (11-esből)
(2–0)
Jegyzőkönyv
Izquierdo Gól : 52' 52'

2016. november 22.
20:45
FC København Dánia 0–0 Portugália FC Porto
Jegyzőkönyv


2016. december 7.
20:45
Club Brugge Belgium 0–2 Dánia FC København
(0–2)
Jegyzőkönyv
Mechele Gól : 8' 8' (öngól)
Jørgensen Gól : 15' 15'

2016. december 7.
20:45
FC Porto Portugália 5–0 Anglia Leicester City
Silva Gól : 6' 6' Gól : 64' 64'
Corona Gól : 26' 26'
Brahimi Gól : 44' 44'
Jota Gól : 77' 77'
(3–0)
Jegyzőkönyv

H csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. Olaszország Juventus 6 4 2 0 11 2 +9 14 Továbbjut az egyenes kieséses szakaszba
2. Spanyolország Sevilla FC 6 3 2 1 7 3 +4 11
3. Franciaország Olympique Lyonnais 6 2 2 2 5 3 +2 8 Átkerül az Európa-ligába
4. Horvátország Dinamo Zagreb 6 0 0 6 0 15 −15 0
2016. szeptember 14.
20:45
Olympique Lyonnais Franciaország 3–0 Horvátország Dinamo Zagreb
Tolisso Gól : 13' 13'
Ferri Gól : 49' 49'
Cornet Gól : 57' 57'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2016. szeptember 14.
20:45
Juventus Olaszország 0–0 Spanyolország Sevilla FC
Jegyzőkönyv


2016. szeptember 27.
20:45
Dinamo Zagreb Horvátország 0–4 Olaszország Juventus
(0–2)
Jegyzőkönyv
Pjanić Gól : 24' 24'
Higuaín Gól : 31' 31'
Dybala Gól : 57' 57'
Dani Alves Gól : 85' 85'


2016. október 18.
20:45
Dinamo Zagreb Horvátország 0–1 Spanyolország Sevilla FC
(0–1)
Jegyzőkönyv
Nasri Gól : 37' 37'

2016. október 18.
20:45
Olympique Lyonnais Franciaország 0–1 Olaszország Juventus
(0–0)
Jegyzőkönyv
Cuadrado Gól : 76' 76'


2016. november 2.
20:45
Juventus Olaszország 1–1 Franciaország Olympique Lyonnais
Higuaín Gól : 13' 13' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv
Tolisso Gól : 85' 85'


2016. november 22.
20:45
Dinamo Zagreb Horvátország 0–1 Franciaország Olympique Lyonnais
(0–0)
Jegyzőkönyv
Lacazette Gól : 72' 72'

2016. november 22.
20:45
Sevilla FC Spanyolország 1–3 Olaszország Juventus
Pareja Gól : 9' 9'
Vázquez sárga lap2. sárga lapkiállítva 36′
(1–1)
Jegyzőkönyv
Marchisio Gól : 45+2' 45+2' (11-esből)
Bonucci Gól : 84' 84'
Mandžukić Gól : 90+4' 90+4'


2016. december 7.
20:45
Olympique Lyonnais Franciaország 0–0 Spanyolország Sevilla FC
Jegyzőkönyv

2016. december 7.
20:45
Juventus Olaszország 2–0 Horvátország Dinamo Zagreb
Higuaín Gól : 52' 52'
Rugani Gól : 73' 73'
(0–0)
Jegyzőkönyv

Kapcsolódó szócikkek

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!