1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2022. november 13. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2022. december 17.
Oršić 2009-ben az Inter-Zaprešićben kezdte pályafutását. A 2012–13-as szezonban 11 góllal csapata legeredményesebb játékosa volt a horvát élvonalban.[2] Teljesítményével több európai élbajnokság klubjának figyelmét, így a Torinóét, Lazióét és a Crystal Palacét is felkeltette.[3][4] 2013 nyarán az olasz Spezia Calcio vette kölcsön, a 2013-14-es szezonban kilenc bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget a Seria B-ben, az olasz másodosztályban. Ugyanekkor a Hajduk Split is érdeklődött iránta, azonban nem sikerült megegyeznie a dalmát klubbal, így végül az olaszokhoz írt alá.[5] Ezt követően visszatért Horvátországba, ahol a HNK Rijeka játékosa lett. A klub színeiben a későbbiekben egyetlen bajnokin sem szerepelt. A 2014–15-es szezon első felében a szlovén NK Celje együttesében szerepelt kölcsönben, majd 2015 februárjától a dél-koreai Csonnam Dragons labdarúgója lett, ugyancsak kölcsönben.[6] A Celjében tizenhárom bajnokin kétszer volt eredményes. A Csonnam 2016 februárjában 750 000 euróért cserébe végleg megvásárolta játékjogát a Rijekától. Alapember volt a csapatban 49 bajnokin 13 alkalommal volt eredményes a klub színeiben. 2016 nyarán 1 300 000 euróért a kínai Szuperligában szereplő Csangcsun Jataj játékosa lett. Fél év elteltével visszatért Dél-Koreába, ezúttal az Ulszan Hyundai együtteséhez írt alá. Összesen 18 tétmérkőzésen viselte a klub mezét. pályára lépett az ázsiai Bajnokok Ligájában is.[7] 2018 nyarán visszatért hazájába, a Dinamo Zagreb játékosa lett. A fővárosi csapattal bajnoki címet szerzett a 2018–19-es szezonban. 2019. szeptember 18-án, a 2019–2020-as UEFA-bajnokok ligája-sorozat főtábláján mesterhármast szerzett az olasz Atalanta ellen.[8] 2023. január 6-án két és félévre aláírt az angol Southampton csapatához.[9]
2022. november 9-én bekerült a horvát válogatott 26 fős keretébe a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra.[11] December 9-én, a Brazília elleni negyeddöntő hosszabbításában gólpasszt adott Dinamo-beli csapattársának, Bruno Petkovićnak. 1–1 után a tizenegyespárbajban belőtte a büntetőjét, Horvátország 4–2-re győzött, így bejutott az elődöntőbe.[12] December 17-én, a Marokkó elleni bronzmérkőzésen mesteri gólt lőtt: a felső sarokba ívelte a labdát, Horvátország 2–1-re győzött, megszerezte a világbajnokság 3. helyét.[13]
↑Večernji list Željko Janković: Torino zagrizao za Interova Mislava Oršića, Lazio bi Brozovića, 2013. augusztus 17.
↑Večernji list mp/VLM: Crystal Palace spreman ponuditi milijun eura za Mislava Oršića, 2013. szeptember 18.
↑Sportske novostiArchiválva2015. november 17-i dátummal a Wayback Machine-ben Alen Orlić: Mario Pašalić u Cataniji za 1,5 milijuna eura, Mislav Oršić stiže u Hajduk?, 2013. július 30.
↑Goal.com Hrvoje Tironi: Mislav Oršić donosi Rijeci milijun dolara, 2015. augusztus 15.